Népszava, 1907. október (35. évfolyam, 233–258. sz.)

1907-10-01 / 233. szám

6 kötelezettség, mely egyenesen a pragmatica sanctioból szármaizik". (2. §.) A törvény 18. §-a kimondja, hogy: „kölcsönös alku által előre kell meghatározni azon arányt, mely szerint a magyar korona országai a sanctio pragmatica folytán közösöknek elismert ügyek terheit és költségeit viselendik". Ha azonban a „kölcsönös alku" eredményre nem vezetne, „akkor a kérdést, az előter­jesztett adatok alapján, őfelsége fogja el­dönteni". 1867-ben ez az arány — a kvóta — „kölcsönös egyezmény útján" úgy álla­píttatott meg a következő tíz évre, hogy a közös kiadásokhoz Magyarország 30, „őfel­sége többi országai" pedig 70 százalékkal járuljanak, vagyis a közös kiadások minden 100 koronájából Magyarország 30 koronát fedezzen. 1867 óta a közös kiadásokhoz való hozzá­járulás aránya Magyarországra nézve 34,4 százalékra emelkedett. A legutóbbi magyar állami költségvetés szerint a rendes közös kiadások összege 1907-re 367 millió 677 ezer 275 koronát tesz ki. Ha még most is az 1867-ben megállapított kvóta volna ér­vényben, akkor Magyarország a közös ren­des kiadásokhoz 1907-re 1103 millióval tartozna hozzájárulni, míg így, a 344-es kvóta alapján, kerek számban 12, 5 millió­val; a többlet tehát kerek 16 millió ko­rona. Igaz, hogy nem tartozunk ennyit köz­vetetlenül az állampénztárból fizetni, mert a közös rendes kiadások első­sorban a közös vámbevételekből fedeztetnek. De az is igaz, hogy a közös vámbevéte­lek is a nép zsebéből kerülnek ki, mert a vám által megdrágult árucikkek árát is mi — a fogyasztók — fizetjük meg. A közös vámbevételből minket nagyon jelentékeny rész illetne meg, mert hiszen az iparcik­kekben való behozatal jórészt a mi ter­hünkre megy. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az egész közös kiadáshoz a kvóta szerint járulunk hozzá. A kvótának 4­4 százalékkal való emelke­dését, csak az esetben ismerhetnők el méltán­­yosnak, ha 1867 óta Magyarország gazda­sági­­ejlődése legalább is ugyanilyen arány­ban túlszárnyalta volna Ausztriáét. De ez nem történt meg. Ellenkezőleg: Ausztria gazdasági haladása jóval nagyobb arányú, mint a mienk.­No és most újra meg akarják változtatni a kvótát Magyarország rovására. Az 1907-iki rendes közösügyi kiadásokat véve alapul, a kvótának mind­en egy száza­léknyi fölemelése mireánk nézve kerek számban 3­68 millió korona több kiadást jelentene, és mivelhogy 3 százalékos kvóta­emelésről beszélnek, az eddigihez képest kerek számban 11 millió koronával kellene többet fizetnünk. De itt még nem számí­tottuk a közös ügyekből folyó rendkívüli kiadásokat, melyekből 1907-re 25.424.446 korona szakadt a nyakunkba. Ezen az ala­pon is 739 ezer korona kiadási többletet okozna a kvótának minden egy százalékkal való fölemelése. Ha a vámbevételeket le­számítjuk és belemegyünk abba a hazafias önámításba, hogy a közös kiadásoknak csak fedezetlen részéhez kell a kvóta sze­rint hozzájárulnunk, akkor a többlet — az 1907-iki költségvetést véve alapul — minden egy százalék után 761 ezer koronát tesz ki, 3 százalék után pedig 2­3 millió koronát; a rendkívüli kiadásokhoz való hozzájárulás többlete 3 százalékos emelkedésnél 2­2 millió volna és így — az 1907-iki költség­vetés véve alapul — 1 15 millió korona volna a közös kiadási többlet. Ha számba vesszük még azt is, hogy már a jövő év­ben egy jó csomó millióval fognak emel­kedni a közös kiadások, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy mekkora újabb meg­terheltetés vár Magyarország népére. Már most az a kérdés, hogy kénytelen-e Magyarország a kvóta fölemelésébe bele­menni. Erre a kérdésre egész nyugodtan felelhetjük, hogy: nem. A közös költsé­gekhez való hozzájárulás arányának meg­állapítása „kölcsönös alku" tárgya. Ki kény­szerítheti az egyik alkudozó felet, hogy az eddiginél kedvezőtlenebb alkut kössön? Senki sem. Ha Magyarország szilárdan megmarad azon az állásponton, hogy az eddigi kvótát egytized százalékkal sem en­gedi megrontani, akkor vagy Ausztria kénytelen engedni, vagy­­ nem jön létre az alku. Az utóbbi esetben a király határozza meg a kvótát egy évre. És alig tehető fel, hogy a király egy ország nép­parlamentjével szemben pártoskodni merne és meg merné változtatni a régi kvótát Magyarország rovására. Ha mégis meg­tenné, ez még mindig jobb volna, mintha a kormány és a parlament önként menne bele az ország terheinek igazságtalan súlyosbításába, mert az ország akarata ellenére történő tehernövelés hatalmasan erősbítené a függetlenségre törekvő ele­meket. Ilyen bátor és férfias maga­tartásra azonban a cenzusos választójog sovány talajából kikelt kormányok nem­ képesek. Avagy láttunk-e valaha magyar kormány részéről olyan önérzetes és ke­mény magatartást, aminőt a mostani oszt­rák kormány tanúsít? A kiegyezés körül folyó „küzdelem" leg­utóbbi stádiumában a kormánypárti sajtó vészhírként közölte azt a hírt, hogy az osztrák kormány újunku­mot akar létesíteni a kvóta megállapítása és a kiegyezés kö­zött , vagyis a kvótának újabb 10 évre való megállapítását a vám- és kereskedelmi szer­ződéssel együtt kívánja elintézni, egyiket a másik nélkül nem. Ezen a kormánypárti sajtó szörnyen fölháborodott és egy része égre­földre esküdözött, hogy a koalíció ezt a perfidiát nem fogja tűrni; egyes kormány­párti politikusok is hasonló értelemben nyilatkoztak. Ámde a kiegyezési törvény erre nézve ezt mondja (62. §.): „. . . midőn a közös költségek aránya . . . meghatároz­tatik, azzal egyidejűleg.... egyrészről a magyar korona országai, másrészről őfel­sége többi országai és tartományai között vám- és kereskedelmi szövetség lesz kö­tendő ..." Tehát a kvóta megállapításának meg a vám- és kereskedelmi szövetség megkötésének egyidejűségét határozottan kimondja­ a törvény: igen ám,"de" u­gyak­áz a­ tott hétig azt­ is­ kimondja, hogy a vám-és kereskedelmi szövetség nem a „pragma­tika szankcióból folyó — tehát nem okvet­lenül fentartandó — közös ügy­­és ameny­nyiben az egyezkedés ebben­ a tekintetben nem sikerülne: „az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja s min­den jogai e részben is sértetlenek maradnak." Így állván a dolog, igazán nincs értelme a kormánypárti harci riadónak. Ha az osz­trákok csak a kvóta felemelése árán akar­nak velünk gazdasági kiegyezést kötni és mi a kvóta felemelését igazságtalannak tartjuk, akkor egyszerűen nem kell meg­kötnünk a kiegyezést. Nem muszáj. A tör­vény ebben a tekintetben szabadkezet­ hagy az országnak. A képviselőház nagy több­sége az önálló vámterületre esküdött mos­tanáig. Hát akkor miért áldozzunk a közösségért újabb súlyos milliókat? A kormány azonban, úgy látszik, haj­landó minden áldozatra, csakhogy meg­tarthassa a hatalmat. Nem idegenkedik tehát a kvóta felemelésétől sem. Kész évi több millióval megvásárolni azt a kedvez­ményt (?), hogy Ausztria kegyeskedjék ve­lünk megmaradni vámközösségben ! A füg­getlenségi párt hajlandó megvásárolni a közös vámterületet. A kvóta felemelése ellen nem is hadakozik már a függetlenségi sajtó, csak az önálló jegybankért „küzd" egy része, hogy ilyen módon elterelje a figyelmet a küszöbön álló kvótaemelésről. A kormány persze azt mondja, hogy a kvóta fölemeléséért rekompenzációt kapunk Ausztriától, vagyis a kiegyezésben kapunk olyan kedvezményeket, amelyek megérik a magasabb kvótát. De hát ez képtelen be­széd. A kiegyezésben Ausztria nem engedhet semmit sem a maga jogos gazdasági érdekei­ből, mert az erősen megalapozott népparla­ment az ilyen kérdésekben nem ismeri a tréfát. Legföljebb arról lehet szó, hogy megkapunk egyet-mást, ami eddig is meg­illetett bennünket. De ha az ilyen „vív­mányt" meg kell fizetnünk, akkor mit ér az nekünk"? És még hátra van az a kér­dés, hogy csakugyan kapunk-e hát rekom­penzációt és ha igen, milyen értékűt? Erre a kérdésre majd csak akkor felel­hetünk, ha előttünk lesz a kvóta-föleme­léssel megvásárolt vám- és kereskedelmi szerződés tervezete. Ezt az ország köz­véleményének szigorú bírálat alá kell vennie. Mi ebben az irányban meg fogjuk tenni kötelességünket és föl fogjuk emelni szavunkat a munkásság érdeke szempontjából. Tudjuk ugyan, hogy a kormánypárt bírálat nélkül meg fog sza­vazni mindent, de legalább kinyílik majd azoknak a szeme, akik még most sem akarják belátni, hogy egy osztályparlament nem tudja és nem is akarja a nép igazi érdekeit szolgálni. NÉPSZAVA , 1907 október 1. SZEMLE. BELFÖLD. Október tizedike. A románok is csatlakoznak a munkásság mozgalmához. A „Tribuna" vezércikkben foglalkozik október tizedikének jelentősé­gével és azt mondja, hogy a románok, akik annyit szenvedtek a mostani választási rendszer alatt, szintén impozánsan tüntesse­nek az általános választójog mellett. Evég­ből a románok az összes nagyobb román községekben október 10-én népgyűléseket tartsanak, amelyeken az általános, titkos és községenkénti választójogot követeljék. » A keresztény-szociálisok, szokásukhoz hi­van, most is készülnek már, hogy bebizo­nyítsák mennyire prostituáltjai az osztály­uralomnak. Tegnap tartott gyűléseiken ki­mondták, hogy október tizedikén dolgozni fognak és igy tüntetnek — amint ők mondják — az általános választójog mel­lett s amint minden józan eszű ember tartja: a­ xcfd­'m..e/ie/i...becsületes munkásnép,' amely egész, éven át dolgozik, egy napp.l. munkaszüneti és a­d akaratának kifejezést. Ez a csőcselék meg sztrájkbontó hajlamait követve, ezen a napon dolgozik. Ezzel is csak azt akarják bizonyítani, hogy csak akkor dolgoznak, amikor a becsületes mun­kás szünetel. Amíg a keresztény-szociális alvezérek a népjogellenes határozatokat szűk családi körben meghozták, addig a fővezér, Giess­wein Sándor dörgedelmes beszédet mon­dott Moson fórumán, kijelentvén, hogy : Itt az ideje, hogy a választóreform tervét lássák. Nem kételkedem, hogy a kormány a legrövidebb idő alatt arra alkalmat is ad, hogy az általános, titkos és községenként gyakorlandó választás reformtervezetének határozott körvonalait a kép­viselőház elé fogja terjeszteni. Nem egyedüli fel­adata ez ugyan a jelen parlamentnek, mert emel­lett számos egyéb reform, ezek között az adó­reform, az ipartörvény és a munkásvédelem is megoldandó mintegy előkészítő munka gyanánt. De a választóreform nem jöhet meglepetésszerűleg, ahhoz az ország népét elő kell készíteni, különben az nagy veszedelmeket rejthet magában. Az alvezérek kétkulacsossága a fővezért is jellemzi: a tervezet benyújtása sürgős, de a reform maga „nem jöhet meglepetés­szerűleg, különben nagy veszedelmeket rejthet magában." A parasztpárt és a választójog, Áchim András parasztpártja nyílt levelet in­tézett Pető Sándorhoz, akit az ő segítségével választottak meg képviselővé Áchim polgári jogainak elrablása után. A nyílt levél felszó­lítja Petőt, hogy álljon a szavának, lépjen ki a koalícióból s küzdjön az általános választójog­ért s felelősségre vonja őt, mert nem vállalja az Áchim lapjának, a paraszt- és radikális­párti „Parasztújság"-nak főmunkatársi címét. Pető ezzel szemben kijelenti, hogy ő nem volt soha a koalíció tagja, tehát ki sem léphet belőle, hogy felesleges őt, aki tényezője volt a minap is a demokrata párt október 10-iki akciója megindításának, figyelmeztetni a

Next