Népszava, 1907. október (35. évfolyam, 233–258. sz.)
1907-10-01 / 233. szám
6 kötelezettség, mely egyenesen a pragmatica sanctioból szármaizik". (2. §.) A törvény 18. §-a kimondja, hogy: „kölcsönös alku által előre kell meghatározni azon arányt, mely szerint a magyar korona országai a sanctio pragmatica folytán közösöknek elismert ügyek terheit és költségeit viselendik". Ha azonban a „kölcsönös alku" eredményre nem vezetne, „akkor a kérdést, az előterjesztett adatok alapján, őfelsége fogja eldönteni". 1867-ben ez az arány — a kvóta — „kölcsönös egyezmény útján" úgy állapíttatott meg a következő tíz évre, hogy a közös kiadásokhoz Magyarország 30, „őfelsége többi országai" pedig 70 százalékkal járuljanak, vagyis a közös kiadások minden 100 koronájából Magyarország 30 koronát fedezzen. 1867 óta a közös kiadásokhoz való hozzájárulás aránya Magyarországra nézve 34,4 százalékra emelkedett. A legutóbbi magyar állami költségvetés szerint a rendes közös kiadások összege 1907-re 367 millió 677 ezer 275 koronát tesz ki. Ha még most is az 1867-ben megállapított kvóta volna érvényben, akkor Magyarország a közös rendes kiadásokhoz 1907-re 1103 millióval tartozna hozzájárulni, míg így, a 344-es kvóta alapján, kerek számban 12, 5 millióval; a többlet tehát kerek 16 millió korona. Igaz, hogy nem tartozunk ennyit közvetetlenül az állampénztárból fizetni, mert a közös rendes kiadások elsősorban a közös vámbevételekből fedeztetnek. De az is igaz, hogy a közös vámbevételek is a nép zsebéből kerülnek ki, mert a vám által megdrágult árucikkek árát is mi — a fogyasztók — fizetjük meg. A közös vámbevételből minket nagyon jelentékeny rész illetne meg, mert hiszen az iparcikkekben való behozatal jórészt a mi terhünkre megy. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az egész közös kiadáshoz a kvóta szerint járulunk hozzá. A kvótának 44 százalékkal való emelkedését, csak az esetben ismerhetnők el méltányosnak, ha 1867 óta Magyarország gazdaságiejlődése legalább is ugyanilyen arányban túlszárnyalta volna Ausztriáét. De ez nem történt meg. Ellenkezőleg: Ausztria gazdasági haladása jóval nagyobb arányú, mint a mienk.No és most újra meg akarják változtatni a kvótát Magyarország rovására. Az 1907-iki rendes közösügyi kiadásokat véve alapul, a kvótának minden egy százaléknyi fölemelése mireánk nézve kerek számban 368 millió korona több kiadást jelentene, és mivelhogy 3 százalékos kvótaemelésről beszélnek, az eddigihez képest kerek számban 11 millió koronával kellene többet fizetnünk. De itt még nem számítottuk a közös ügyekből folyó rendkívüli kiadásokat, melyekből 1907-re 25.424.446 korona szakadt a nyakunkba. Ezen az alapon is 739 ezer korona kiadási többletet okozna a kvótának minden egy százalékkal való fölemelése. Ha a vámbevételeket leszámítjuk és belemegyünk abba a hazafias önámításba, hogy a közös kiadásoknak csak fedezetlen részéhez kell a kvóta szerint hozzájárulnunk, akkor a többlet — az 1907-iki költségvetést véve alapul — minden egy százalék után 761 ezer koronát tesz ki, 3 százalék után pedig 23 millió koronát; a rendkívüli kiadásokhoz való hozzájárulás többlete 3 százalékos emelkedésnél 22 millió volna és így — az 1907-iki költségvetés véve alapul — 1 15 millió korona volna a közös kiadási többlet. Ha számba vesszük még azt is, hogy már a jövő évben egy jó csomó millióval fognak emelkedni a közös kiadások, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy mekkora újabb megterheltetés vár Magyarország népére. Már most az a kérdés, hogy kénytelen-e Magyarország a kvóta fölemelésébe belemenni. Erre a kérdésre egész nyugodtan felelhetjük, hogy: nem. A közös költségekhez való hozzájárulás arányának megállapítása „kölcsönös alku" tárgya. Ki kényszerítheti az egyik alkudozó felet, hogy az eddiginél kedvezőtlenebb alkut kössön? Senki sem. Ha Magyarország szilárdan megmarad azon az állásponton, hogy az eddigi kvótát egytized százalékkal sem engedi megrontani, akkor vagy Ausztria kénytelen engedni, vagy nem jön létre az alku. Az utóbbi esetben a király határozza meg a kvótát egy évre. És alig tehető fel, hogy a király egy ország népparlamentjével szemben pártoskodni merne és meg merné változtatni a régi kvótát Magyarország rovására. Ha mégis megtenné, ez még mindig jobb volna, mintha a kormány és a parlament önként menne bele az ország terheinek igazságtalan súlyosbításába, mert az ország akarata ellenére történő tehernövelés hatalmasan erősbítené a függetlenségre törekvő elemeket. Ilyen bátor és férfias magatartásra azonban a cenzusos választójog sovány talajából kikelt kormányok nem képesek. Avagy láttunk-e valaha magyar kormány részéről olyan önérzetes és kemény magatartást, aminőt a mostani osztrák kormány tanúsít? A kiegyezés körül folyó „küzdelem" legutóbbi stádiumában a kormánypárti sajtó vészhírként közölte azt a hírt, hogy az osztrák kormány újunkumot akar létesíteni a kvóta megállapítása és a kiegyezés között , vagyis a kvótának újabb 10 évre való megállapítását a vám- és kereskedelmi szerződéssel együtt kívánja elintézni, egyiket a másik nélkül nem. Ezen a kormánypárti sajtó szörnyen fölháborodott és egy része égreföldre esküdözött, hogy a koalíció ezt a perfidiát nem fogja tűrni; egyes kormánypárti politikusok is hasonló értelemben nyilatkoztak. Ámde a kiegyezési törvény erre nézve ezt mondja (62. §.): „. . . midőn a közös költségek aránya . . . meghatároztatik, azzal egyidejűleg.... egyrészről a magyar korona országai, másrészről őfelsége többi országai és tartományai között vám- és kereskedelmi szövetség lesz kötendő ..." Tehát a kvóta megállapításának meg a vám- és kereskedelmi szövetség megkötésének egyidejűségét határozottan kimondja a törvény: igen ám,"de" ugyakáz a tott hétig azt is kimondja, hogy a vám-és kereskedelmi szövetség nem a „pragmatika szankcióból folyó — tehát nem okvetlenül fentartandó — közös ügyés amenynyiben az egyezkedés ebben a tekintetben nem sikerülne: „az ország önálló törvényes intézkedési jogát magának fentartja s minden jogai e részben is sértetlenek maradnak." Így állván a dolog, igazán nincs értelme a kormánypárti harci riadónak. Ha az osztrákok csak a kvóta felemelése árán akarnak velünk gazdasági kiegyezést kötni és mi a kvóta felemelését igazságtalannak tartjuk, akkor egyszerűen nem kell megkötnünk a kiegyezést. Nem muszáj. A törvény ebben a tekintetben szabadkezet hagy az országnak. A képviselőház nagy többsége az önálló vámterületre esküdött mostanáig. Hát akkor miért áldozzunk a közösségért újabb súlyos milliókat? A kormány azonban, úgy látszik, hajlandó minden áldozatra, csakhogy megtarthassa a hatalmat. Nem idegenkedik tehát a kvóta felemelésétől sem. Kész évi több millióval megvásárolni azt a kedvezményt (?), hogy Ausztria kegyeskedjék velünk megmaradni vámközösségben ! A függetlenségi párt hajlandó megvásárolni a közös vámterületet. A kvóta felemelése ellen nem is hadakozik már a függetlenségi sajtó, csak az önálló jegybankért „küzd" egy része, hogy ilyen módon elterelje a figyelmet a küszöbön álló kvótaemelésről. A kormány persze azt mondja, hogy a kvóta fölemeléséért rekompenzációt kapunk Ausztriától, vagyis a kiegyezésben kapunk olyan kedvezményeket, amelyek megérik a magasabb kvótát. De hát ez képtelen beszéd. A kiegyezésben Ausztria nem engedhet semmit sem a maga jogos gazdasági érdekeiből, mert az erősen megalapozott népparlament az ilyen kérdésekben nem ismeri a tréfát. Legföljebb arról lehet szó, hogy megkapunk egyet-mást, ami eddig is megilletett bennünket. De ha az ilyen „vívmányt" meg kell fizetnünk, akkor mit ér az nekünk"? És még hátra van az a kérdés, hogy csakugyan kapunk-e hát rekompenzációt és ha igen, milyen értékűt? Erre a kérdésre majd csak akkor felelhetünk, ha előttünk lesz a kvóta-fölemeléssel megvásárolt vám- és kereskedelmi szerződés tervezete. Ezt az ország közvéleményének szigorú bírálat alá kell vennie. Mi ebben az irányban meg fogjuk tenni kötelességünket és föl fogjuk emelni szavunkat a munkásság érdeke szempontjából. Tudjuk ugyan, hogy a kormánypárt bírálat nélkül meg fog szavazni mindent, de legalább kinyílik majd azoknak a szeme, akik még most sem akarják belátni, hogy egy osztályparlament nem tudja és nem is akarja a nép igazi érdekeit szolgálni. NÉPSZAVA , 1907 október 1. SZEMLE. BELFÖLD. Október tizedike. A románok is csatlakoznak a munkásság mozgalmához. A „Tribuna" vezércikkben foglalkozik október tizedikének jelentőségével és azt mondja, hogy a románok, akik annyit szenvedtek a mostani választási rendszer alatt, szintén impozánsan tüntessenek az általános választójog mellett. Evégből a románok az összes nagyobb román községekben október 10-én népgyűléseket tartsanak, amelyeken az általános, titkos és községenkénti választójogot követeljék. » A keresztény-szociálisok, szokásukhoz hivan, most is készülnek már, hogy bebizonyítsák mennyire prostituáltjai az osztályuralomnak. Tegnap tartott gyűléseiken kimondták, hogy október tizedikén dolgozni fognak és igy tüntetnek — amint ők mondják — az általános választójog mellett s amint minden józan eszű ember tartja: a xcfd'm..e/ie/i...becsületes munkásnép,' amely egész, éven át dolgozik, egy napp.l. munkaszüneti és ad akaratának kifejezést. Ez a csőcselék meg sztrájkbontó hajlamait követve, ezen a napon dolgozik. Ezzel is csak azt akarják bizonyítani, hogy csak akkor dolgoznak, amikor a becsületes munkás szünetel. Amíg a keresztény-szociális alvezérek a népjogellenes határozatokat szűk családi körben meghozták, addig a fővezér, Giesswein Sándor dörgedelmes beszédet mondott Moson fórumán, kijelentvén, hogy : Itt az ideje, hogy a választóreform tervét lássák. Nem kételkedem, hogy a kormány a legrövidebb idő alatt arra alkalmat is ad, hogy az általános, titkos és községenként gyakorlandó választás reformtervezetének határozott körvonalait a képviselőház elé fogja terjeszteni. Nem egyedüli feladata ez ugyan a jelen parlamentnek, mert emellett számos egyéb reform, ezek között az adóreform, az ipartörvény és a munkásvédelem is megoldandó mintegy előkészítő munka gyanánt. De a választóreform nem jöhet meglepetésszerűleg, ahhoz az ország népét elő kell készíteni, különben az nagy veszedelmeket rejthet magában. Az alvezérek kétkulacsossága a fővezért is jellemzi: a tervezet benyújtása sürgős, de a reform maga „nem jöhet meglepetésszerűleg, különben nagy veszedelmeket rejthet magában." A parasztpárt és a választójog, Áchim András parasztpártja nyílt levelet intézett Pető Sándorhoz, akit az ő segítségével választottak meg képviselővé Áchim polgári jogainak elrablása után. A nyílt levél felszólítja Petőt, hogy álljon a szavának, lépjen ki a koalícióból s küzdjön az általános választójogért s felelősségre vonja őt, mert nem vállalja az Áchim lapjának, a paraszt- és radikálispárti „Parasztújság"-nak főmunkatársi címét. Pető ezzel szemben kijelenti, hogy ő nem volt soha a koalíció tagja, tehát ki sem léphet belőle, hogy felesleges őt, aki tényezője volt a minap is a demokrata párt október 10-iki akciója megindításának, figyelmeztetni a