Népszava, 1907. október (35. évfolyam, 233–258. sz.)

1907-10-01 / 233. szám

1907 október 1. NÉPSZAVA választójog általánosítása mellett tett ígéreteire, hogy — végül — ő csak olyan újságnak lesz munkatársa, amely az ő elveit s nem a radi­kális pártéit terjeszti. A kiegyezési tárgyalások holnap délután újra megindulnak. Bécsből ugyanis azt jelenítik, hogy az osztrák minisz­terek kedden reggel Budapestre érkeznek a tárgyalások megindítása végett. Itt tartózkodásuk három napra van ter­vezve. Holnap délután előértekezlet lesz, az „érdemleges" tárgyalások pedig szerdán és csütörtökön fognak lefolyni. Ennyi idő is sok egy elkészített kiegyezési szerződés át­vizsgálásához, de ahoz, hogy a tárgyalások komolyságának látszatát fentartsa , kevés. Wekerle titokzatos bécsi útjának hírét, amelyről a Népszava vasárnapi száma is megemlékezett, cáfolják már, helyesebben azt írják róla, hogy nem Bécsben volt ki­egyezni, hanem Komárom megyében­­ va­dászni. Lehet, hogy kivételesen igaza van a cáfolatnak. Magunk is kételkedtünk benne, hogy a miniszterelnöknek a már kész kiegyezés ügyében, három nappal a tárgyalások megindítása előtt sürgős érte­kezni valója lenne. * A bécsi „Zeit"-nak kevés mondani valója van a kiegyezésről s egy pletyka elmondásával segít magán. Elmeséli ugyanis, hogy a legu­tóbbi bécsi tanácskozások idején egyik osztrák miniszter nagyobb beszédet mondott s arra hivatkozott, hogy mögöttük az egész osztrák nép képviselete, valódi népparlament áll, mig Magyarország képviselőháza osztályparlament. Apponyi Albert gróf erre igy válaszolt volna: „De a mi alkotmányunk mögött kilencszáz éves mult áll s ez alatt az idő alatt sohasem dolgoztunk — papirosalkotmánnyal." Ha igaz ez az anekdota — különben ha nem is igaz, akkor is jellemző — Apponyi gróf kevéssé ismeri a magyar történelmet, Lipó­tok, Ferdinándok, Mária Teréziák, József csá­szárok uralmát, sőt annyira elvesztette az em­lékező tehetségét, hogy a legközelebbi múlt eseményeire sem emlékszik vissza. Jó volna, ha­­ Fabricius ezredes urnái érdeklődnek az iránt, hogy mekkora ellenálló képességű is a magyar „alkotmány." A jegyzők gyűlése éppen nem csendes hangulatban folyik még a fél­hivatalos tudósítás szerint is. A megnyitót egy miniszteri osztálytanácsos mondta el, bókokkal bőven, de még általánosságban tartott ígéretekkel i­s alig szolgálván a kongresszusnak. Az elnöki jelentéshez többek között Jászberényi Miklós (Mezőtárkány) is felszólalt, kijelentvén, hogy bár a jegyzőnek minden „hazafias" mozga­lomban részt kell vennie, nemzetiségi vidékeken a „magyarság védőbástyája" szerepét kell játszania és „érdemeik dacára a szó szoros értelmében rend­szerré vált üldözésük, érdekeik elkobzása, jogos követeléseik figyelmen kivül hagyása". A kiván­dorlásról szólt ezután s ennek okát abban a szám­talan igazságtalanságban keresi, amelynek terhe alatt a nép nyög. Sürgeti a párbérnek országszerte és valláskülönbség nélkül való egységes rendezé­sét, mert „lehetetlen állapot az, hogy a százholdas birtokos ugyanannyi párbért fizessen, mint a cseléd." Saját ügyükkel különben alig foglalkoztak. Any­nyit tettek meg, hogy feliratok küldését határoz­ták el a belügyminiszterhez nyugdíjügyük ren­dezése, a segédjegyzők fizetése s a rájuk szabott pénzbírságok ügyének rendezése dolgában. A hama­rosan letárgyalt feliratoknál alaposabban foglal­koztak azonban a cigányüggyel és sikerült is össze­eszkábálnak egy határozatot, amely a cigány­gyermekek kényszernevelését, a kóbor cigányok kényszertelepítését, szóval oly módozatokat kiván a cigányügy megoldására, amineket csak a mun­káshiányról panaszkodó ezerholdas kebel kivánhat. A revol­veres bárány. Amint komoly a függetlenségi­­rendőr­ködés, olyan becsületes a néppárt kilépő szándéka. Mihelyt első híre jött annak, hogy a néppárt elégedetlen a koalícióval. azonnal megírtuk: nem elvi kérdésekben van eltérés, hanem a koncot kevesli a nép­párt. Ha nagyobb osztalékot tud kirevol­verezni magának, bentmarad , ha nem­­ kilép. Ifjabb Szmrecsányi György néppárti kép­viselőnek vasárnap tartott nagysárosi be­számolója pompásan fejezi ki ezt a zsa­roló politikát. Addig, amíg önérzetünk azt megengedi, bízva vezéreink bölcsességében, még vállaljuk a bár oly­kor már elviselhetetlennek látszó terhet. Támaszkodva a kultuszminiszternek az elmúlt budgetvita keretében tett kijelentésére, állítólag határozott ígéretére, programmunk fő követelései közül a lelkészi kongruák és az autonómia a közel hónapokban várható megvalósítása, mérsékletre int és várakozó álláspontra késztet. Nemkülönben bíznunk kell abban, hogy pártunk az eddig szenvedett mellőzés helyett minden irány­ban megleli igazát, mert elvégre be kell látniok mindazoknak, akik tőlünk a legmesszebbmenő tü­relmet követelik, hogy a mi türelmünk is csak véges lehet. Egy politikai kondottierikből álló táborban, a kint a bárány, bent a farkas­játék kitűnő szórakozás le­het, de szilárd alapokon álló pártunk, bár ha ed­dig igen kényelmes szövetséges félnek is bizo­nyult, a maga mulatságain nem üti meg a dobot. Tehát: ha a papok kedvéért újra meg­sarcolják az államkincstárt s az eddig „mellőzött" (!) néppártból több főispán kerül ki, támogatják a népgyilkos nemzeti demokráciát s a svarcgelb politikáját. Ha nem , akkor nagy népbarát és dühös osztrákfaló lesz a fehérgyapjas ártatlanság, az önérzetes bárány, amely első körmével revolvert szegez a farkasra: „pénzt, vagy — leleplezlek!" Koaliciós becsületszó. A marosvásárhelyi kavarodás kiinduló pontja egy megegyezés volt, amelyet a koalicióssá ved­lett helyi darabontok nevében Ugrón főispán kö­tött a megyei tisztviselőkkel s amelyet Ugrón sze­gett meg, midőn a neki nem rokonszenv­es tiszt-­­viselőket el akarta csapatni. A paktum létét Ugrón később letagadta. A „Székely Lapok" most fakszi­milében közli azt a levelet, amelyet Ugrón Nagy Gábor alispánhoz intézett s amelyben a főispán úr megígéri, hogy a később elcsapott tisztviselőknek bántódásuk nem lesz. Ez a koaliciós becsület, ennyit számít a koalí­ciós fogadalom, ilyen emberek a koalíció vezér­férfiai. A magyar kulik. „Nógrád vármegye alispánjának tudo­mására jutott — irja a „Bud. Lev." — hogy a vármegye egyes községeit már he­tek "óta titkos ügynökök járják be, akik ki­zárólag a férfimunkásnép köréből igen kedvező feltételek kilátásba helyezése mellett Japánba csábítanak munkásokat". A szelle­mes alispán, az agrárius hírforrás sze­rint, az igen kedvező feltételek ki­látásba helyezéséből nem juthatott egyéb következtetésre, minthogy „itt a kivándor­lásra amúgy is hajló nép nagymértékű becsapásáról van szó." Magyar agrárius nem is gondolhat egyebet arról, aki tisztességes bért ígér a munkásnak, mint azt, hogy „nagymértékű" becsapást tervez. A derék alispán ezen okoskodása következménye­képpen szigorú rendeletet adott ki, a mun­kásokat a becsapástól megóvandó, hogy a „gyanús" ügynököket rövid úton tartóztas­sák le­s. Állítólag októberben akarják elszállítani a magyar kulikat, akiket még Japánban is jobb kilátásokkal kecsegteti a kulisors, mint itthon a „hazafias, józan munkás" sorsa, eddig azonban egyikük sem váltott oda útlevelet, ami az alispán úr szigorú rendeletét kissé komikus színben tünteti fel. Ezek a szegény alispánok már igazán agyrázt kaptak a kivándorlás fölött való bánkódásban. Azt hiszik szegények, hogy a japánok is magyar földesurak, akik a galíciai munkásokat titkos ügynökeikkel igen kedvező feltételek kilátásba helyezése mellett szerződtetik s a szerencsétlen ruté­nek csak Magyarországon jönnek rá, hogy itt a kivándorlásra amúgy is hajló galíciai nép nagymértékű becsapásáról lehet csak szó. „Bűn hazánk és egyházunk törekvései ellen." Tisza István újra aktív politikus akar lenni. Minthogy azonban a múltja megtanította arra a bölcseségre, hogy Magyarországon államfér­finak még akkor sem lehet kemény a gerince, ha miniszterelnök — kemény derekát szépen, óvatosan meggörbíti a koalíció előtt. Egy idő óta minden megfigyelő megállapíthatja, hogy Tisza Istvánnak minden nyilvános cselekedete ügyes szolgálat a koalíciónak. A koalíció lakásának kevéssé dicsőséges, de talán eredményes szerepét választotta magának Tisza ma is a dunántúli ev. ref. egyházkerü­let pápai gyűlésén, amelyen főgondnoki mi­nőségben jelent meg és szólalt fel, erélyesen elitélve a református papságnak anyagi érde­keiért a szekularizáció jegyében minap meg­indított mozgalmat. A lelkészegyesület meg­alapítását kifogásolta főként azért, mert „jó­formán első életjele szükségtelen, meddő és káros küzdelmi jelszó kibocsátása volt". Ez a „meddő és káros" jelszó a­­ szekularizáció, amelynek „általánosan káros és veszélyes" kérdését Tisza a reformátusok tanácstermeiben szóbahozhatónak nem tartja. Ha bárki abban a nézetben van, hogy a szeku­larizációért meg kell indítani a küzdelmet, ám tegye ezt a politikai pártélet küzdőterén, igyekez­zék az eszmének propagandát csinálni, általános politikai alapon annak híveket szerezni vallás­különbség nélkül, de ne indítsa meg felekezeti ala­pon ezt a küzdelmet, ne úgy állítsa azt oda, mintha egyik egyház papsága irigykednék a másikra és az általa élvezett anyagi előnyöktől akarná azt meg­­fosztani. Tisza ezzel az érveléssel jó szolgálatot tett a klerikálisoknak, de gondolkodó embert nem győzhet meg arról, hogy valamely jogos köve­telést jogtalanná tehet a követelő református papi állása. Ilyen kétes természetű kifogások éppen református gyűlésen kevéssé lehettek hatásosak, mert Tisza a következő — teljesen Apponyi jezsuitizmusához méltó — módon igyekezett tovább védeni álláspontját. Az ultramontanizmus veszélyeit én is látom, az ellenük való küzdelem szükségét talán jobban és mélyebben érzem sokaknál, akik annyit hangoztat­ják azt, de e küzdelmet valláskülönbség nélkül az egész magyar felvilágosodottsággal kell és lehet megküzdenünk, abban magunkat izolálnunk, azt a szolidaritást kockáztatnunk, amely századok során fennállott, egyházunk jogos törekvései és a magyar nemzet nagy problémái között, bűn volna hazánk és egyházunk jogos törekvései és a magyar nem­zet nagy problémái között, bűn volna hazánk és egyházunk ellen, ma inkább, mint valaha. Ma, a koalíció uralma alatt tehát inkább bűn, mint valaha a reformátusok állásfogla­lása a klerikalizmus ellen, mert­­ veszélyez­teti a szolidaritását a szabadgondolkodóknak. Különös egy okoskodás! Miért veszélyezteti ma jobban ezt a szolidaritást a szekularizáció kérdésének felvetése, mint valaha? Miért félti a szolidaritást az a Tisza, aki hatalmában mindig, de holmi rokonérzésekben sohasem bízott ? Az érvelés gyönge logikája nem vall a régi Tiszára, hanem az új Tiszát jellemzi, aki ké­pes már jóelőre beleköpni a koalíció és a sa­ját politikai jövője kedvéért egy tálba, amelybe még csak bele­hajtották a református papok a szekularizált pecsenyét. Horvát ügyek. A horvát kérdés még mindig csak vajúdik. Rakodczaynak sehogysem sikerül többséget szerezni. Az unionisták azzal vigasztalják ma­gukat, hogy a bán a rezolucionistákkal nem tud megegyezni, tehát majd reájuk kerül a sor. A rezolucionisták meg elmondják a „Novi List"-ben, hogy a magyar kormány be­csapta őket. Nem csak hogy a kiegyezési tör­vényt nem respektálta, hanem még annak megsértését is törvény útján akarta ke­resztül vinni. Ezért keletkezett a küz­delem. Azután a miniszterelnök által proklamálta az államegység elvét és ki­nevezett bánná egy gyűlölt férfit, aki hi­vatva lenne, hogy az államegységet keresztül- 11

Next