Népszava, 1907. november (35. évfolyam, 259–284. sz.)
1907-11-01 / 259. szám
fogyasztási adókban szedi el az állam, vagyis az élelemre kiadott összeg 115 százaléka jut állami fogyasztási adókra! Hát megfelel-e az igazságnak, a modern szociális állam munkásvédő politikájának az, hogy ily embertelen zsarolással csikar ki az állam a 900 koronán aluli keresettel bíró munkásoktól — az egész munkásság kilenctizedétől —, ily horribilis adókat? Megfelel-e az igazságnak és a becsületes egyenlőségnek, amit a kormány és az ezerholdasok szüntelenül hangoztatnak, hogy ugyanakkor egy 200.000 korona jövedelmű tízezerholdas főúr alig 4 ezer korona állami adót fizet, s vannak ugyanilyen jövedelmű tőkések, kiknek vagyona, tőkéje, adómentes állami s egyéb értékpapírokra lévén fektetve, nem fizetnek óriási jövedelmük után semmit, állami adót sem? Vájjon nem barbár embertelenség-e, elvenni adó fejében 100 koronát olyan munkások millióitól, akik alig tudnak annyit keresni, hogy minden fillért felhasználva, a legszükségesebb élelmet, ruházatot, lakást beszerezzék"? Amikor azt látjuk, hogy személyenként 50 korona adót csikar ki az állam a legszegényebb emberektől, azoktól, akik itthon megélni, eleget enni sem tudnak és ha jóllakni akarnak, át kell kelniök az óceánon, a föld túlsó oldalára; és amikor azt látjuk, hogy minden teher, jogtalanság és kizsákmányolás a kiskeresetű, vagyontalan, jogtalan dolgozó osztályokat terheli; és minden kiváltság, a társadalmi élet minden előnye a vagyonos uralkodó osztályoké, akkor nem tehetünk róla, ha azt gondoljuk, hogy visszatértek a jobbágyi idők, visszatértek a középkor barbár rablóhadjáratai! Van különbség is, igaz. A különbség annyi, hogy akkor az idegen hódító egyszer követelte a hódított néptől a hadisarcot, azután továbbállt. Ma pedig állandóan az orrunk előtt áll a fegyveres finánc, csendőr, szolgabíró, meg a kereskedelem, a termesz tésszervezete és irgalmatlanul bevasalják a hadisarcot tőlünk nap-nap után ! Hogy ez így van, abban maga a munkásság is hibás, mert nem tanul és nem szervezkedik eléggé. Ugyan hány munkás és hány munkásnő tudja azt, hogy amikor megveszi az ő kiló cukorját, akkor 38 fillér állami fogyasztási adót, a só kilója után 16 fillér, a petróleum után a vámot és még 13 fillér fogyasztási adót, a dohány után 50—60 percentet, a bor, sör, pálinka literje után 13—25 fillér állami fogyasztási adót is fizetett? És ugyan hányan tudják azt, hogy ezen a sarcon kívül még külön súlyos pótadót vetnek ki a városok is, így a boritaladó után 20%-ot, a húsfogyasztási adó után 25%-ig emelkedhető pótadót és 8 fillér szeszadópótlékot szednek a községek ? A rendezett tanácsú városoknak, törvényhatóságoknak joguk van önálló fogyasztási adókat, helypénzeket, vámokat, illetékeket szedni az élelmiszerek után, amelyek mind a szegény nép élelmének a rovására mennek. Mert ha állam és község nem vesz el attól a munkáscsaládtól 100 koronát fogyasztási adóban, akkor a mi munkáscsaládunk 100 koronával többet költhetne élelemre, ruházatra! Íme az a magyar állam fogyasztási adóztatásának igazsága! És hogy a kép teljessé legyen, hozzá kell tennünk, hogy ezeket a ma is súlyos fogyasztási adókat fogja felemelni a pénzügyminiszter, 1908-ban,187 millióról 208 millió koronára, vagyis 21 millióval! Mit jelent ez? Azt, hogy összes keresete után a munkásság 10—12 százalékos jövedelmi adót fizet, a fogyasztási adók alakjában! Ez a 10—12 percentes jövedelmi adója a munkásnépnek teszi lehetővé, hogy „a XX. század legnagyobb pénzügyi elméje'', Wekerle leszállítsa 5 százalékkal a földadót és kereseti adót! Az angol munkásság, mely négyszer-ötszörte többet keres,, mint a magyar, fogyasztási adója csak 2 százalékos egyenes jövedelmi adót képvisel, a mi 10—12%-unkkal szemben! Ugyanez a százalékos arány jóval kisebb Németországban és az Egyesült Államokban , továbbá az angol és amerikai munkásnak elsőrendű szükségletei nincsenek megadóztatva! Ott a fogyasztási adó és vám fokozatos ; a jobb bor, sör, tea, kávé több vámot fizet, mint az olcsóbb minőségű. Nálunk a milliomos és koldus fogyasztását egyenlő adó terheli! A fogyasztási adóval azonban nem merül ki a munkásniépnek az állam fentartására kifizetett adója. Hanem burkolt fogyasztistív adót jelentenek a vámok is, a fogyasztási adók e negyedik alakja, mert a külföldről behozott áruk után fizetett vámot is a fogyasztó fizeti meg az áru árában. A fogyasztó, tehát a legszámosabb munkásosztály fizeti meg a vasúton szállított kenyérnek, búzának, húsnak, tüzelőnek, ipari "cikkeknek szállítási díját is a legnagyobbrészt. A magyar államvasutak 1905-ben személyszállításból összesen 69.782.000 koronát vettek be. A 69 millióból 51 millió a személyvonati és 186 millió korona a gyorsvonati utasokra esett. És nevezetes, hogy a személyvonati utasok 51 millió koronányi jövedelmének 92 percentjét a IH-ad osztályú utasok fizették be, tehát a kiskeresetű munkásnép, és a gyorsvonati utasoktól eredő bevételnek 78 százalékát a II-ik osztályú utasoktól szedték be. A teherszállításból az összes vasutak bevétele 1905-ben 231 milló korona volt, ebből 221 millió koronát a „teheráruk" szállítása jövedelmezett, vagyis a fa, szén, gabona, vágóállat, stb. fogyasztási cikkek szállítása. És ki fizeti ezt a szállítási díjat is, kire hárul az át végső eredményében ! Nem a gazdára, nem a gyárosra, nem a kereskedőre, hanem a fogyasztóra s főleg a munkásnépre! A vasutak és hajózási vállalatok 21 millió korona szállítási adója is a népre hárul át! Az 1908. évre a költségvetés 35 millióval többet fog bevenni a vasutakból is. Növekedik a bélyegekből, a postából való bevétel is. Ki fogja fizetni ezeket ? A vasúti szállítás díjait s a személyszállítás díját ha emelik, ki fizeti meg ismét? Ha drágább lesz a hús, bor, sör, liszt, petróleum szállítása , várjon a kereskedő, vagy nagybirtokos fogja azt fizetni ? Nem! A munkások csekély béréből vágja le az állam az új bevételi többletet is. És amikor ilyen politikát csinál, amikor naponta levág egy szeletet a munkás kenyeréből és húsából, amikor, 50 korona fogyasztási adót csikar ki személyenként a kisigényű munkástól, amikor a kereset nem nő, a fogyasztási adók ijesztően emelkednek; amikor a koldus és a gyermek is fizeti az ő horribilis adóját, akkor áll elő Wekerle azzal, hogy fokozatos adót hoz és a 600 koronáig menő kis jövedelmet nem adóztatja kereseti adóval. Adómentes létminimum!! Kacagtató és felháborító az a cinizmus, a hazudozásnak az a vakmerő bátorsága, az tudatlanságba vés; gondolkozni nem tud Liba,vetett rendületlen hite! ,rz Létminimuma adómentes-e annak a munkáspárnak, aki ma 1112 korona jövedelméből 96 korona állami fogyasztási adót fizet? Wekerle szerint eddig „adómentes volt". Ezután az új adójavaslat szerint, a 600 koronán felül eső 512 koronát jövedelmi egyenes adóval is meg fogja terhelni! Így hoz a kormány a munkástársadalomnak „szociális reformokat." A munkásság keresete elleni becstelen merényletnek csak az öntudatra és tettre ébredt munkásság állhatja útját Rácz Gyula. Konkoly Demeter szeretkezése. Irta Mohácsi Jenő. I. a szemét Konkoly Demeter megtörölte a pápái,és fölényesen odaszólt a szobatársának: — Mit jajgatsz itt szerelemről? Ilyenféle komplikált ügyekkel én nem foglalkozom. Tavaszkor leteszem a szakvizsgát, kineveznek valahová segédtanárnak és azzal punktum. De ha szerelmes leszek, megbukom. A másik csodálkozva meresztette rá nagy, szürke szemét, melyben az opál tompa fénye derengett: — Nem szerettél még soha. A nagy szerelmekben több van a lélekből, mint ahogy gondolják. A test ilyenkor csak asztráltest. — Ugyan mit ! Nem szeretem az ilyen szövevényes, definiálhatatlan állapotot, tarts meg jól, minden szerencsétlenségünk onnan ered, hogy az élet ennyire komplikált. Ebédre ötféle ételt eszünk, tízmódra fűszerezve. A tót napszámos csak krumpliból meg kenyérből él, de azért jóllakik ő is. Mostan gyűlöl bennünket, mert a mi többféle ételünkre irigykedik és mi magunk is, tudja isten, milyen nagyra vagyunk ezzel a mi megkülönböztetett ebédünkkel. Most gondold meg azt az állapotot, mikor csak egyféle étel lesz, az evőpor, melyről valami svéd író ábrándozik. Ugye, hogy megelégedettek lennénk mindannyian? Nos, így vagyunk a szerelemmel is. Boris, hozzon egy pohár vizet! A leány bejött. Fekete szeme odaadóan csillogott, amint a vizet nyújtotta. — Köszönöm. Ejnye, de kedves az új blúza. Persze, ma vasárnap van és magának kimenője mikor jön haza." — Kilenckor, úrfi. Mikor a leány kiment, Konkoly Demeter folytatta fejtegetéseit: — Látod, azt mondják a szerelemről, hogy két lélek összerobbanása és más ilyeneket. Ha úgy van, akkor nagyon egy szövevényes ügy az és én nem kérek belőle. Komprimálni, barátom, és egyszerűsíteni, ez az élet művészete. Kerülni kell az apró lelki izgalmakat, melyek olyanok, mint a tűszulások: ezekből lesznek az idegbajok. Én csak cselédekkel szeretkezem. Ezekben a szerelem még mint hatalmas ősérzés él, egyszerűen és minden kulturcafrang híján. Bár mindenki követné az én életmódomat, A szobatárs fejét csóválta. — Nem leszünk soha egy véleményen. Ma éjjel lumpolni megyek, mámorba merülni és feledni akarni. " És szeme nedves volt, amét akinek túlömlik a lelke. Hangjában egy boldogtalan szerelem boldog fájdalma reszketett. 2. Konkoly Demeter egyedül maradt. Megvacsorázott egyszerűen és komprimáltan, azután könyveit bújta. Ha egy pillanatra magára eszmélt, egy hosszú, egyenes utat látott képzeletben, pázsittal és verőfénnyel és árnyékkal, ez az ő élete útja. Semmi emelkedés, de semmi kanyarodás és esés sem. Pénz lesz akkor, bőven és termékenyen. Demeter a pénzt nem mint csereeszközt, hanem magáért a pénzért szerette. Tíz óra van. A házbeliek alusznak. Boris bizonyára vissza van. Megtanultuk a napi leckét, végezzük el most a szerelmi ügyeket, simán, minden lelki emóció nélkül. Behívta a leányt magához. Az piros volt még az őszvasárnapi örömöktől. Demeter leborította a lámpát papirosernyővel és körülfogta a leány derekát. — Boris, a maga ajka kicsattan a vértől. Jöjjön, Boris. Adok rá egy csókot. Ilyen ringó derék nincsen hetedhét országon. Ugye, maga volt a falu legszebb leánya, a legkívánatosabb ? Maga után bolondultak a legények. — Az ám, csakhogy hiába. Demeter még csak a hangjának sem igyekezett melegebb színezetet adni és egészen üzletszerűen udvarolt. — Boris, közelebb. Így. Én is bolondulok maga után, Boris, maga után. — Istenem, meg kellett esküdni az édesanyámnak, hogy jó maradok. Bocsásson. — Veszek magának egy aranygyűrűt. Őszkor kineveznek tanárnak. Akkor ruhát is veszek. — Inkább selyemblúzt. — Veszek selyemblúzt, mindent... Konkoly Demeter meg volt magával elégedve. Minden oly egyszerűen történik és természetesen, hazudni, házasságot ígérni nem kell. Szorosabban megölelte a leányt és hevesen csókolta, az meg zokogni kezdett nyugtalan lihegéssel... 3. A téli napok úgy suhantak el egymásután, mint szürkületkor az árnyékok. Demeter alvásközben egyenletesen lélegzett, mint az egészséges ember, akinek tiszta a lelkiismerete, szobatársa azonban éjjelente nyugtalanul hánykolódott. Éjszaki írókat olvasott, kiknek könyvei hasonlóak az emberi kézhez: hajszálvonalak futnak keresztül-kasul, nem tudhatni, honnan és nem tudhatni, hova és hogy mi- 2 NÉPSZAVA 1907 november 2.