Népszava, 1907. november (35. évfolyam, 259–284. sz.)

1907-11-01 / 259. szám

fogyasztási adókban szedi el az állam, vagyis az élelemre kiadott összeg 115 szá­zaléka jut állami fogyasztási adókra! Hát megfelel-e az igazságnak, a modern szociális állam munkásvédő politikájának az, hogy ily embertelen zsarolással csikar ki az állam a 900 koronán aluli keresettel bíró munkásoktól — az egész munkásság kilenctizedétől —, ily horribilis adókat? Megfelel-e az igazságnak és a becsületes egyenlőségnek, amit a kormány és az ezer­holdasok szüntelenül hangoztatnak, hogy ugyanakkor egy 200.000 korona jövedelmű tízezerholdas főúr alig 4 ezer korona állami adót fizet, s vannak ugyanilyen jövedelmű tőkések, kiknek vagyona, tőkéje, adó­mentes állami s egyéb értékpapírokra lévén fektetve, nem fizetnek óriási jövedelmük után semmit, állami adót sem? Vájjon nem barbár embertelenség-e, el­venni adó fejében 100 koronát olyan mun­kások millióitól, akik alig tudnak annyit keresni, hogy minden fillért felhasználva, a legszükségesebb élelmet, ruházatot, la­kást beszerezzék"? Amikor azt látjuk, hogy személyenként 50 korona adót csikar ki az állam a legszegényebb em­berektől, azoktól, akik itthon meg­élni, eleget enni sem tudnak és ha jóllakni akarnak, át kell kelniök az óceánon, a föld túlsó oldalára; és amikor azt látjuk, hogy minden teher, jogtalanság és kizsák­mányolás a kiskeresetű,­­ vagyontalan, jog­talan dolgozó osztályokat terheli; és min­den kiváltság, a társadalmi élet minden előnye a vagyonos uralkodó osztályoké, akkor nem tehetünk róla, ha azt gondol­juk, hogy visszatértek a jobbágyi idők, vissza­tértek a középkor barbár rablóhadjáratai! Van különbség is, igaz. A különbség annyi, hogy akkor az idegen hódító egyszer követelte a hódított néptől a hadisarcot, azután továbbállt. Ma pedig állandóan az orrunk előtt áll a fegyveres finánc, csendőr, szolgabíró, meg a kereskedelem, a termesz tés­­szervezete és irgalmatlanul bevasalják a hadisarcot tőlünk nap-nap után ! Hogy­ ez így van, abban maga a munkásság is hibás, mert nem tanul és nem szer­vezkedik eléggé. Ugyan hány munkás és hány munkásnő tudja azt, hogy amikor megveszi az ő kiló cukorját, akkor 38 fillér állami fogyasztási adót, a só kilója után 16 fillér, a petróleum után a vámot és még 13 fillér fogyasztási adót, a dohány után 50—60 percentet, a bor, sör, pálinka literje után 13—25 fillér ál­lami fogyasztási adót is fizetett­? És ugyan hányan tudják azt, hogy ezen a sarcon kí­vül még külön súlyos pótadót vetnek ki a városok is, így a boritaladó után 20%-ot, a húsfogyasztási adó után 25%-ig emelkedhető pótadót és 8 fillér szeszadó­pótlékot szednek a községek ? A rendezett tanácsú városoknak, törvényhatóságoknak joguk van önálló fogyasztási adókat, hely­pénzeket, vámokat, illetékeket szedni az élelmiszerek után, amelyek mind a szegény nép élelmének a rovására mennek. Mert ha állam és község nem vesz el attól a munkáscsaládtól 100 koronát fo­gyasztási adóban, akkor a mi munkás­családunk 100 koronával többet költhetne élelemre, ruházatra! Íme az a magyar állam fogyasztási adóz­tatásának igazsága! És hogy a kép teljessé legyen, hozzá kell tennünk,­ hogy ezeket a ma is súlyos fogyasztási adókat fogja fel­emelni a pénzügyminiszter, 1908-ban,­­187 millióról 208 millió koronára, vagyis 21 millióval! Mit jelent ez? Azt, hogy összes kere­sete után a munkásság 10—12 szá­zalékos jövedelmi adót fizet, a fo­gyasztási adók alakjában! Ez a 10—12 percentes jövedelmi adója a munkásnépnek teszi lehetővé, hogy „a XX. század legnagyobb pénzügyi elméje'', We­kerle leszállítsa 5 százalékkal a földadót és kereseti adót! Az angol munkásság, mely négyszer-öt­szörte többet keres,, mint a magyar, fogyasz­tási adója csak 2 százalékos egyenes jöve­delmi adót képvisel, a mi 10—12%-unkkal szemben! Ugyanez a százalékos arány jó­val kisebb Németországban és az Egyesült­ Államokban , továbbá az angol és amerikai munkásnak elsőrendű szükségletei nincsenek megadóztatva! Ott a fogyasztási adó és vám fokozatos ; a jobb bor, sör, tea, kávé több vámot fizet, mint az olcsóbb minőségű. Nálunk a milliomos és koldus fogyasztását egyenlő adó terheli!­­ A fogyasztási adóval azonban nem merül­­ ki­­ a­ munkásniépnek az állam fentartására kifizetett adója. Hanem burkolt fogyasztistí­v adót jelentenek a vámok is, a fogyasztási adók e negyedik alakja, mert a külföldről behozott áruk után fizetett vámot is a fogyasztó fizeti meg az áru árában. A fo­gyasztó, tehát a legszámosabb munkásosz­tály fizeti meg a vasúton szállított kenyér­nek, búzának, húsnak, tüzelőnek, ipari "cik­keknek szállítási díját is a legnagyobbrészt. A magyar államvasutak 1905-ben személy­szállításból összesen 69.782.000 koronát vettek be. A 69 millióból 51 millió a sze­mélyvonati és 18­6 millió korona a gyors­vonati utasokra esett. És nevezetes, hogy a személyvonati utasok 51 millió koronányi jövedelmének 92 percentjét a IH-ad osztályú utasok fizették be, tehát a kiskeresetű munkásnép, és a gyorsvonati utasok­tól eredő bevételnek 78 százalékát a II-ik osztályú utasoktól szedték be. A teherszállításból az összes vasutak bevé­tele 1905-ben 231 milló korona volt, ebből 221 millió koronát a „teheráruk" szállítása jövedelmezett, vagyis a fa, szén, gabona, vágóállat, stb. fogyasztási cikkek szállítása. És ki fizeti ezt a szállítási díjat is, kire hárul az át végső eredményében ! Nem a gazdára, nem a gyárosra, nem a keres­kedőre, hanem a fogyasztóra s főleg a munkásnépre! A vasutak és hajózási vál­lalatok 21 millió korona szállítási adója is a népre hárul át! Az 1908. évre a költségvetés 35 millió­val többet fog bevenni a vasutakból is. Nö­vekedik a bélyegekből, a postából való bevétel is. Ki fogja fizetni ezeket ? A vas­úti szállítás díjait s a személyszállítás dí­ját ha emelik, ki fizeti meg ismét­? Ha drágább lesz a hús, bor, sör, liszt, pe­tróleum szállítása , várjon a kereskedő, vagy nagybirtokos fogja azt fizetni ? Nem! A munkások csekély béréből vágja le az állam az új bevételi többletet is. És amikor ilyen politikát csinál, amikor naponta levág egy szeletet a munkás ke­nyeréből és húsából, amikor, 50 korona fo­gyasztási adót csikar ki személyenként a kisigényű munkástól, amikor a kereset nem nő, a fogyasztási adók ijesztően emelkednek; amikor a koldus és a gyer­mek is fizeti az ő horribilis adóját, akkor áll elő Wekerle azzal, hogy fokozatos adót hoz és a 600 koronáig menő kis jövedel­met nem adóztatja kereseti adóval. Adó­mentes létminimum!! Kacagtató és felháborító az a cinizmus, a hazudozásnak az a vakmerő bátorsága, az tudatlanságba vés; gondolkozni nem tud Liba,­­v­etett rendület­len hite! ,rz Létminimuma adómentes-e annak a munkáspárnak, aki ma 1112 korona jöve­delméből 96 korona állami fogyasztási adót fizet? Wekerle szerint eddig „adómentes volt". Ezután az új adójavaslat szerint, a 600 koronán felül eső 512 koronát jöve­delmi egyenes adóval is meg fogja terhelni! Így hoz a kormány a munkástársadalom­nak „szociális reformokat." A munkásság keresete elleni becstelen merényletnek csak az öntudatra és tettre ébredt munkásság állhatja útját­ Rácz Gyula. Konkoly Demeter szeretkezése. Irta Mohácsi Jenő. I. a szemét Konkoly Demeter megtörölte a pápái,­és fölényesen odaszólt a szobatársának: — Mit jajgatsz itt szerelemről? Ilyenféle komplikált ügyekkel én nem foglalkozom. Tavaszkor leteszem a szakvizsgát, kineveznek valahová segédtanárnak és azzal punktum. De ha szerelmes leszek, megbukom. A másik csodálkozva meresztette rá nagy, szürke szemét, melyben az opál tompa fénye derengett: — Nem szerettél még soha. A­ nagy szerel­mekben több van a lélekből, mint ahogy gon­dolják. A test ilyenkor csak asztráltest. — Ugyan mit ! Nem szeretem az ilyen szö­vevényes, definiálhatatlan állapotot, tarts meg jól, minden szerencsétlenségünk onnan ered, hogy az élet ennyire komplikált. Ebédre öt­féle ételt eszünk, tízmódra fűszerezve. A tót napszámos csak krumpliból meg kenyérből él, de azért jóllakik ő is. Mostan gyűlöl ben­nünket, mert a mi többféle ételünkre irigyke­dik és mi magunk is, tudja isten, milyen nagyra vagyunk ezzel a mi megkülönböztetett ebédünkkel. Most gondold meg azt az állapo­tot, mikor csak egyféle étel lesz, az evőpor, melyről valami svéd író ábrándozik. Ugy­e, hogy megelégedettek lennénk mindannyian? Nos, így vagyunk a szerelemmel is. Boris, hozzon egy pohár vizet! A leány bejött. Fekete szeme odaadóan csil­logott, amint a vizet nyújtotta. — Köszönöm. Ejnye, de kedves az új blúza. Persze, ma vasárnap van és magának kime­nője­­ mikor jön haza­." — Kilenckor, úrfi. Mikor a leány kiment, Konkoly Demeter folytatta fejtegetéseit: — Látod, azt mondják a szerelemről, hogy két lélek összerobbanása és más ilyeneket. Ha úgy van, akkor nagyon egy szövevényes ügy az és én nem kérek belőle. Komprimálni, ba­rátom, és egyszerűsíteni, ez az élet művészete. Kerülni kell az apró lelki izgalmakat, melyek olyanok, mint a tűszulások: ezekből lesznek az idegbajok. Én csak cselédekkel szeretke­zem. Ezekben a szerelem még mint hatalmas ősérzés él, egyszerűen és minden kulturcafrang híján. Bár mindenki követné az én élet­módomat, A szobatárs fejét csóválta. — Nem leszünk soha egy véleményen. Ma éjjel lumpolni megyek, mámorba merülni és feledni akarni. "­­ És szeme nedves volt, amét akinek túlöm­lik a lelke. Hangjában egy boldogtalan szere­lem boldog fájdalma reszketett. 2. Konkoly Demeter egyedül maradt. Megva­csorázott egyszerűen és­ komprimáltan, azután könyveit bújta. Ha egy pillanatra magára esz­mélt, egy hosszú, egyenes utat látott képzelet­ben, pázsittal és verőfénnyel és árnyékkal, ez az ő élete útja. Semmi emelkedés, de semmi kanyarodás és esés sem. Pénz lesz akkor, bő­ven és termékenyen. Demeter a pénzt nem mint csereeszközt, hanem magáért a pénzért szerette. Tíz óra van. A házbeliek alusznak. Boris bizonyára vissza van. Megtanultuk a napi lec­két, végezzük el most a szerelmi ügyeket, simán, minden lelki emóció nélkül. Behívta a leányt magához. Az piros volt még az őszvasárnapi örömöktől. Demeter le­borította a lámpát papirosernyővel és körül­fogta a leány derekát. — Boris, a maga ajka kicsattan a vértől. Jöjjön, Boris. Adok rá egy csókot. Ilyen ringó derék nincsen hetedhét országon. Ugy­e, maga volt a falu legszebb leánya, a legkívánatosabb ? Maga után bolondultak a legények. — Az ám, csakhogy hiába. Demeter még csak a hangjának sem igye­kezett melegebb színezetet adni és egészen üzletszerűen udvarolt. — Boris, közelebb. Így. Én is bolondulok maga után, Boris, maga után. — Istenem, meg kellett esküdni az édes­anyámnak, hogy jó maradok. Bocsásson. — Veszek magának egy aranygyűrűt. Őszkor kineveznek tanárnak. Akkor ruhát is veszek. — Inkább selyemblúzt.­­ — Veszek selyemblúzt, mindent... Konkoly Demeter meg volt magával elé­gedve. Minden oly egyszerűen történik és ter­mészetesen, hazudni, házasságot ígérni nem kell. Szorosabban megölelte a leányt és heve­sen csókolta, az meg zokogni kezdett nyug­talan lihegéssel... 3. A téli napok úgy suhantak el egymásután, mint szürkületkor az árnyékok. Demeter alvás­közben egyenletesen lélegzett, mint az egész­séges ember, akinek tiszta a lelkiismerete, szobatársa azonban éjjelente nyugtalanul hánykolódott. Éjszaki írókat olvasott, kiknek könyvei hasonlóak az emberi kézhez: hajszál­vonalak futnak keresztül-kasul, nem tudhatni, honnan és nem tudhatni, hova és hogy mi- 2 NÉPSZAVA 1907 november 2.

Next