Népszava, 1908. március (36. évfolyam, 53–78. sz.)
1908-03-12 / 62. szám
XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. március 12. csütörtök. 62. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 * I egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden napom. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÉT 32. (Telefon-szám 54—94.) HIVATAL: VII., OTÁR UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Elvtársak! Március tizenötödikén hatvanadik évfordulója lesz az 1848-iki márciusi forradalomnak. A szociáldemokrata munkások e napon tüntetni fognak a szabadság frázisaival kendőzködő „nemzeti uralom" garázdálkodása ellen és az igazi népszabadság mellett. E napon tüntetünk ama fölfogásunk mellett, hogy amint 1848 nem hozta meg a szabadságot a magyar népnek, hanem csak lehetőséget adott arra, hogy sikeresebben küzdjön a szabadságért, azonképpen az általános választójogot is azért akarjuk kivivni, hogy fegyvert kapjunk kezünkbe az igazi népszabadság kivívására. A proletárok, a forradalmi eszmék hűséges megőrzői március hó tizenötödikén délután Petőfi Sándor szobrához vonulnak és emlékbeszéd mellett megkoszorúzzák a szabadság nagy költőjének és bajnokának szobrát. Elvtársak ! Munkások ! Készüljetek a nagy tüntetésre! Agitáljatok, hogy minden proletár velünk jöjjön a tüntető menetben és ott legyen Petőfi szobránál. Legyen ünnepünk méltó hozzánk, legyen méltó ügyünkhöz, amelyért harcolunk. A magyarországi szociáldemokrata párt. * Az elvtársak március 15-én délután 2 órakor zászlókkal, a szakmák nevét jelző és a menet célját föltüntető táblákkal a Tisza Kálmántéren gyülekeznek. Onnan indulás pont 3 órakor. A menet útiránya: Kenyérmező-utca, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utca, Eskü-út, Petőfi-tér. A kerékpáros elvtársakat fölkérjük, szíveskedjenek pont 2 órakor a menet élén gyülekezni. A párttitkárság. Golyó és börtön. Élesben halomra lőttek, vágtak egy csomó embert a csendőrök és huszárok. A hóhérok büntetlenül maradtak, azokat azonban, akik épen vagy nem halálos sebbel menekültek a mészárlásból, fegyházba, börtönbe juttatták. Rózsahegyen megismétlődött az eset. Ártatlan és fegyvertelen emberek közt állig fegyverzett csendőrök rendeztek öldöklést. A csendőrökről megállapították, hogy „szabályszerűen jártak el a fegyverhasználatnál" és berendelték őket terhelő tanúnak a törvényszéki tárgyalásra, amelynek feladata a vérfürdő menekültjeinek börtönbe juttatása volt. Aki kikerüli a golyót, nem kerüli ki a börtönt. Aki nem jutott holtan a föld alá, élőhalottnak dugják a rács mögé. Az embernek Dzsingisz kán csordái jutnak az eszébe. Azok sem kímélték a fölgyújtott falvak menekültjeit. Aki ellenállt, levágták. Aki futott, annak utána mentek. A gyorslábú, sovány mongol lovak hamar elérték a sebzett lábbal menekülőket. Előlük nem volt menekvés. De a csendőrök is össze tudták fogdosni az Elesdről, Rózsahegyről riadtan szétrebbent népet. A tatár hordák elvitték rabszolgának, akit menekvés közben fogtak el. A magyar osztályuralom a vérengzéseiből megmenekülteket elviszi fegyencnek. Azoknál, akik átélték mint passzív résztvevők a rózsahegyi öldöklést, elszántabb ellenségeit a vérontást előidéző rendszernek nem is lehet képzelni. Ezeket csöndes emberekké kell tenni, ezeket meg kell törni. Mégpedig nem is olyan tessék-lássék fogházitéletekkel, amelyek nem elegendőek egy vért látott ember elszánt dühének lecsillapítására, hanem esztendőkre szóló fegyházitéletekkel. Harminchét esztendei és négy hónapi fegyházat meg börtönt osztogatott ki Rózsahegyen a törvényszék azoknak, akiket a véletlen megmentett a csendőrgolyóktól. A rózsahegyi mészárlást követő ítélet sem maradt tehát hátra a büntetés súlyosságában az élesdi vérfürdőt követő ítélet mögött. Nemcsak a kezdet hasonló, a vég is. Ugyanazok a ható okok ugyanazon eredményeket hozhatják csak létre hasonló körülmények között. Embertömegek fölkoncolását statáriális ítéletnek kell követnie az áldozatokkal szemben, fölmentésnek a hóhérokkal szemben. Különben az egész vérontás eltévesztette célját: a magyar államhatalom súlyának és a tömeggyilkosságra való készségének éreztetését. Ha az ügyész, akinek parancsára akaszt a hóhér, bűnösnek nyilvánítaná a közegét, az akasztott ember ártatlanságát mondaná ki ezzel. Ha a magyar állam megbüntetné a vérontás okozóit, még azt gondolhatnák a tótok, hogy a magyar osztályuralom ellenségének lenni nem bűn. A csernovai vérontást előidéző papok, szolgabirák, csendőrök ártatlanságát kell tehát bebizonyítani s a megmenekülteket kell fegyházba dugni. Természetes, hogy ez a tömeges fegyházitélet sem oly könnyű, mint aminőnek látszik. Dzsingisz kán embereinek nem kellett jogi formákat betartaniok, mikor rabszolgáikat összefogdosták. Ők voltak az erősebbek s aki nem akart rabszolga lenni, abba egy kardvágás vagy gerelyszúrás belefojtott örökre minden argumentumot. A magyar „jogállam" azonban kénytelen bizonyos formákat betartani. Tanukat kihallgatni, a vádlottakkal szóba ereszkedni, az ítéleteket indokolni. Ez pedig nehéz munka, sőt néha teljesen lehetetlen az összes §-ok betartásával csukni rá a tömlöcajtót olyan emberekre, akiknek a legfőbb bűnük, hogy a csendőrgolyó nem rajtuk, hanem a szomszédjukon talált keresztülmenni. Emlékezzünk csak az élesdi esetre! Micsoda munkába került a monstre-per bíráinak, míg a mentő-tanúvallomások halmazával szemben egy-két vádlott ellen terhelő vallomásokat tudott kicsikarni! Micsoda kétségbeesett megokolásokat találni egyik-másik itt hozott ítéletben. Hiszen volt vádlott, akit csak azért „kellett bűnösnek kimondani, mert bebizonyult, hogy vádlott szocialista". A rózsahegyi ítélet sem áll erősebb lábon, aminthogy a tárgyalás menete sem különbözött az élesdi ügy tárgyalásától. Elnöki elhallgattatása a mentőtanuknak, a gyilkosságban résztvett csendőrök és szolgabirák, mint vádló koronatanuk, minden bizonyíték nélkül való megállapítása annak, hogy a csoportosulás a hatóság elleni erőszak elkövetése végett történt . . . Ebből az ítéletből igazán csak annak a súlyosító körülménynek kimondása hiányzik, hogy a vádlottak nem születtek magyarnak. Természetes, hogy megfélebbezték az ítéletet, de valószínű, hogy lényeges válttozások nem fognak történni rajta. A magyar felsőbíróságoknak van annyi érzékük a „jogállam" érdekei iránt, hogy nem fogják fölmenteni azokat a vádlottakat, akiknek ártatlanságát kimondani annyi, mint a lehető legsúlyosabban elítélni a vérfürdő rendezőit, a magyar állam közegeit és ezzel magát az államot, amely helyeslően vette tudomásul a „szabályszerű eljárást" a tömeggyilkosságban. . Az államot, a kormányt, a magyar uralkodó osztályt nem fogja elítélni az állam, a kormány, az uralkodó osztály kezében levő bíróság, amely rendesen az uralkodó osztály törvényei szerint, de mindig annak szellemében cselekszik. A csernovai halottáldozatokhoz a börtönbe kerülő élőhalottáldozatok tömege fog sorozódni. De vájjon meglesz-e a vérítéletnek a várt eredménye? Azzal, hogy egy csomó embert fegyházba való gonosztevőnek bélyegezett a bíróság, el fogják-e hinni is róluk, hogy csakugyan gonosztevők ? El fogják-e hinni testvéreik, vérrokonaik, osztálysorsosaik, hogy ők csinálták azt a vérengzést, amelyben életüket csak a szerencséjük mentette meg? És ha nem hiszik el, vájjon lehet-e csönd — a megnyugvás és nem a vihar előtti nyugalom csöndjére gondolunk — a vérfürdő áldozatainak sírhantjai vagy börtönei tájékán? Nehezen. Az akcióra ellenakció a válasz. Akiket meg lehet gyilkolni és börtönbe hurcolni azért, mert nemzetiségi a politikai hitvallásuk, nehezen fognak ebbe a ténybe belenyugodni. Akiket fegyházba csuk- Lapunk mai száma 14 oldal.