Népszava, 1908. március (36. évfolyam, 53–78. sz.)

1908-03-12 / 62. szám

XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. március 12. csütörtök. 62. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. I negyed évre. 4.80 kor. fél évre . . . 9.60 * I egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden napo­m. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÉT 32. (Telefon-szám 54—94.) HIVATAL: VII., OTÁR­ UTCA 1. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Elvtársak! Március tizenötödikén hatvanadik évfor­dulója lesz az 1848-iki márciusi forradalom­nak. A szociáldemokrata munkások e napon tün­tetni fognak a szabadság frázisaival kendőz­ködő „nemzeti uralom" garázdálkodása ellen és az igazi népszabadság mellett. E napon tüntetünk ama fölfogásunk mel­lett, hogy amint 1848 nem hozta meg a sza­badságot a magyar népnek, hanem csak le­hetőséget adott arra, hogy sikeresebben küzd­jön a szabadságért, azonképpen az általános választójogot is azért akarjuk kivivni, hogy fegyvert kapjunk kezünkbe az igazi nép­szabadság kivívására. A proletárok, a forradalmi eszmék hűséges megőrzői március hó tizenötödikén délután Petőfi Sándor szobrához vonulnak és emlékbeszéd mellett megkoszorúzzák a szabadság nagy költőjének és bajnokának szobrát. Elvtársak ! Munkások ! Készüljetek a nagy tüntetésre! Agitáljatok, hogy minden proletár velünk jöjjön a tüntető menetben és ott legyen Petőfi szobránál. Legyen ünnepünk méltó hoz­zánk, legyen méltó ügyünkhöz, amelyért harcolunk. A magyarországi szociáldemokrata párt. * Az elvtársak március 15-én délután 2 órakor zászlókkal, a szakmák nevét jelző és a menet célját föltüntető táblákkal a Tisza Kálmán­téren gyülekeznek. Onnan indulás pont 3 óra­kor. A menet útiránya: Kenyérmező-utca, Rákóczi-út, Kossuth Lajos-utca, Eskü-út, Pe­tőfi-tér. A kerékpáros elvtársakat fölkérjük, szívesked­jenek pont 2 órakor a menet élén gyülekezni. A párttitkárság. Golyó és börtön. Élesben halomra lőttek, vágtak egy csomó embert a csendőrök és huszárok. A hóhé­rok büntetlenül maradtak, azokat azonban, akik épen vagy nem halálos sebbel mene­kültek a mészárlásból, fegyházba, börtönbe juttatták. Rózsahegyen megismétlődött az eset. Ár­tatlan és fegyvertelen emberek közt állig fegyverzett csendőrök rendeztek öldöklést. A csendőrökről megállapították, hogy „sza­bályszerűen jártak el a fegyverhasználatnál" és berendelték őket terhelő tanúnak a tör­vényszéki tárgyalásra, amelynek feladata a vérfürdő menekültjeinek börtönbe jutta­tása volt. Aki kikerüli a golyót, nem kerüli ki a börtönt. Aki nem jutott holtan a föld alá, élőhalottnak dugják a rács mögé. Az em­bernek Dzsingisz kán csordái jutnak az eszébe. Azok sem kímélték a fölgyújtott falvak menekültjeit. Aki ellenállt, levág­ták. Aki futott, annak utána mentek. A gyorslábú, sovány mongol lovak hamar elérték a sebzett lábbal menekülőket. Elő­lük nem volt menekvés. De a csendőrök is össze tudták fogdosni az Elesdről, Rózsa­hegyről riadtan szétrebbent népet. A tatár hordák elvitték rabszolgának, akit menek­vés közben fogtak el. A magyar osztály­uralom a vérengzéseiből megmenekülteket elviszi fegyencnek. Azoknál, akik átélték mint passzív részt­vevők a rózsahegyi öldöklést, elszántabb ellenségeit a vérontást előidéző rendszer­nek nem is lehet képzelni. Ezeket csöndes emberekké kell tenni, ezeket meg kell törni. Még­pedig nem is olyan tessék-lássék fogházitéletekkel, amelyek nem elegendőek egy vért látott ember elszánt dühének le­csillapítására, hanem esztendőkre szóló fegyház­itéletekkel. Harminchét esztendei és négy hónapi fegyházat meg börtönt osztogatott ki Rózsa­hegyen a törvényszék azoknak, akiket a véletlen megmentett a csendőrgolyóktól. A rózsahegyi mészárlást követő ítélet sem maradt tehát hátra a büntetés súlyos­ságában az élesdi vérfürdőt követő ítélet mögött. Nemcsak a kezdet hasonló, a vég is. Ugyanazok a ható okok ugyan­azon eredményeket hozhatják csak létre hasonló körülmények között. Ember­tömegek fölkoncolását statáriális ítélet­nek kell követnie az áldozatokkal szem­ben, fölmentésnek a hóhérokkal szemben. Különben az egész vérontás eltévesztette célját: a magyar államhatalom súlyának és a tömeggyilkosságra való készségének éreztetését. Ha az ügyész, akinek parancsár­a akaszt a hóhér, bűnösnek nyilvánítaná a közegét, az akasztott ember ártatlanságát mondaná ki ezzel. Ha a magyar állam megbüntetné a vérontás okozóit, még azt gondolhatnák a tótok, hogy a magyar osztály­uralom ellenségének lenni nem bűn. A csernovai vérontást előidéző papok, szolga­birák, csendőrök ártatlanságát kell tehát bebizonyítani s a megmenekülteket kell fegyházba dugni. Természetes, hogy ez a tömeges fegyház­itélet sem oly könnyű, mint aminőnek látszik. Dzsingisz kán embereinek nem kellett jogi formákat betartaniok, mikor rabszol­gáikat összefogdosták. Ők voltak az erő­sebbek s aki nem akart rabszolga lenni, abba egy kardvágás vagy gerelyszúrás bele­fojtott örökre minden argumentumot. A magyar „jogállam" azonban kénytelen bi­zonyos formákat betartani. Tanukat kihall­gatni, a vádlottakkal szóba ereszkedni, az ítéleteket indokolni. Ez pedig nehéz munka, sőt néha teljesen lehetetlen az összes §-ok betartásával csukni rá a tömlöcajtót olyan emberekre, akiknek a legfőbb bűnük, hogy a csendőrgolyó nem rajtuk, hanem a szomszédjukon talált ke­resztülmenni. Emlékezzünk csak az élesdi esetre! Mi­csoda munkába került a monstre-per bí­ráinak, míg a mentő-tanúvallomások hal­mazával szemben egy-két vádlott ellen terhelő vallomásokat tudott kicsikarni! Micsoda kétségbeesett megokolásokat ta­lálni egyik-másik itt hozott ítéletben. Hi­szen volt vádlott, akit csak azért „kellett bűnösnek kimondani, mert bebizonyult, hogy vádlott szocialista". A rózsahegyi ítélet sem áll erősebb lá­bon, aminthogy a tárgyalás menete sem különbözött az élesdi ügy tárgyalásától. Elnöki elhallgattatása a mentőtanuknak, a gyilkosságban résztvett csendőrök és szolga­birák, mint vádló koronatanuk, minden bizonyíték nélkül való megállapítása annak, hogy a csoportosulás a hatóság elleni erő­szak elkövetése végett történt . . . Ebből az ítéletből igazán csak annak a súlyosító körülménynek kimondása hiányzik, hogy a vádlottak nem születtek magyarnak. Természetes, hogy megfélebbezték az ítéletet, de valószínű, hogy lényeges vált­­­tozások nem fognak történni rajta. A ma­gyar felsőbíróságoknak van annyi érzékük a „jogállam" érdekei iránt, hogy nem fog­ják fölmenteni azokat a vádlottakat, akik­nek ártatlanságát kimondani annyi, mint a lehető legsúlyosabban elítélni a vérfürdő rendezőit, a magyar állam közegeit és ezzel magát az államot, amely helyeslően vette tudomásul a „szabályszerű eljárást" a tömeggyilkosságban. . Az államot, a kormányt, a magyar ural­kodó osztályt nem fogja elítélni az állam, a kormány, az uralkodó osztály kezében levő bíróság, amely rendesen az uralkodó osztály törvényei szerint, de mindig annak szellemében cselekszik. A csernovai halott­áldozatokhoz a börtönbe kerülő élőhalott­áldozatok tömege fog sorozódni. De vájjon meglesz-e a vérítéletnek a várt eredménye? Azzal, hogy egy csomó embert fegyházba való gonosztevőnek bé­lyegezett a bíróság, el fogják-e hinni is róluk, hogy csakugyan gonosztevők ? El fogják-e hinni testvéreik, vérrokonaik, osztálysorsosaik, hogy ők csinálták azt a vérengzést, amelyben életüket csak a sze­rencséjük mentette meg? És ha nem hiszik el, vájjon lehet-e csönd — a megnyugvás és nem a vihar előtti nyugalom csöndjére gondolunk — a vérfürdő áldozatainak sír­hantjai vagy börtönei tájékán? Nehezen. Az akcióra ellenakció a válasz. Akiket meg lehet gyilkolni és börtönbe hur­colni azért, mert nemzetiségi a politikai hitvallásuk, nehezen fognak ebbe a ténybe belenyugodni. Akiket fegyházba csuk- Lapunk mai száma 14 oldal.

Next