Népszava, 1908. május (36. évfolyam, 105–130. sz.)

1908-05-01 / 105. szám

2 SZEMLE. BELFÖLD. Titkolódzás a tiszti fizetések ügyében. Csütörtökön délelőtt tartották meg Bécsben az előre nagy fontosságúnak jelzett közös miniszteri értekezletet. Ha azonban a félhivatalos tudósításokat olvassuk, azt látjuk, hogy a közös minisztertanácsban nem történt semmi. Mindenről beszéltek, csak a tiszti fizetések emeléséről s a kárpótlásul adandó katonai engedményekről hallgattak. A legfélhivatalosabb félhivatalos, a „Bud. Tud." a következőket jelenti a bécsi értekezletről: Wekerle Sándor miniszterelnök délelőtt 10 órakor a külügyi hivatalba ment, ahol Aehrenthal báró külügyminiszter elnöklésével közös miniszteri értekezlet volt; ezen a közös minisztereken kívül részt vettek : magyar részről Wekerle Sándor dr. miniszterelnök és Korytowski lovag osztrák pénzügyminiszter. Ezzel az értekezlettel vették kezdetüket az 1909. évi közös költségvetési előirányzat megállapítására vonatkozó tárgyalások, amelyeket, minthogy Wekerle dr. miniszterelnöknek még ma vissza kell utaznia Budapestre, a legközelebbi időben fognak folytatni és befejezni. A záróértekezleten, mint szokásos, előreláthatólag a király fog elnökölni. Tehát a fizetésemelés kérdésében egy szót sem váltottak. Ezt szeretetné legalább elhitetni három félhivatalos tudósítás is és Wekerle is, aki hasonlóképpen nyilatkozott egy bécsi lap munkatársa előtt. Értjük ezt a törekvést. A nemzeti kormány szokása szerint most is bevégzett tények elé akarja állítani a közvéleményt, az ellenzékiséget szimuláló pártokat pedig lemondással, a jól ismert válságrevolverrel bírják majd engedelmességre. * Bécsből jelentik: A „Zeit" arról értesül, hogy a legközelebbi közös miniszteri tanácskozás május 10-én lesz. Ez a koronatanács fogja megvitatni a közös hadügyi kormány költségvetését és ezzel összefüggésben a katonatiszti fizetések emelésének ügyét. A „Neue Freie Presse" — mint Bécsből jelentik — pénteki számában a következő értesüléseket közli: A csütörtöki közös miniszteri tanácskozáson csak a közös külügyi és a közös pénzügyi minisztériumok költségvetéseit intézték el, a közös hadügyminisztérium költségvetésének tárgyalásával azonban nem végzett a konferencia és a tanácskozást a május 10-én tartandó koronatanácson fogják befejezni. A tiszti fizetésemelés ügyét sem intézték el véglegesen, de kétségtelen, hogy a jövő évi Siránkozó részvényesek. A Ganz-féle villamossági részvénytársaság tegnap tartott évi közgyűlése különbözik a rendes közgyűlésektől. Ezen nagy kesergés volt, mert az igazgatóság csak nyomorúságos 5 százalék osztalék fizetését javasolhatta. Hát bizony ez siralmas állapot egy olyan országban, ahol nyomorúságos munkabérek mellett óriási igazgatósági jutalékok és 100 százalékig való osztalékok vannak divatban. Az igazgatóság elnöke, Kornfeld Zsigmond főrendiházi tag, aki vagy két tucat részvénytársaságot „igazgat", illetőleg boldogít azzal, hogy a busás tantiémeket elfogadja tőlük, ez a kiváló Kornfeld iparkodott kimutatni a kedvezőtlen üzleti eredmény okait. Megrendelése volt a gyárnak elég, mondta az elnök úr, de tökéletes zavar állott be a nyersáru piacon, az árak ugrásszerűen változtak és — ami nagyobb baj — teljesen bizonytalanná vált az anyagszállítás, úgy, hogy emiatt rendszeres termelésről szó sem lehetett. Kezdődött a baj a szánnél és folytatódott a vas- és acélöntvényeken, meg egész sor más anyagon. „Csak egyik napról a másik napra tengődtünk a nyersanyaggal", — mondotta az elnök panaszosan. Eszerint ezt a nagy iparvállalatot a szén-és vaskartell garázdálkodása bénította meg. A szén- és vasbárók monopóliuma és ebből eredő hatalma már nemcsak az általuk foglalkoztatott munkásokat és a fogyasztó közönséget nyomorítja meg, hanem a reájuk utalt ipari vállalatokat is. 1s Mindamellett még egy másik okot is hozott föl Kornfeld úr a csak öt százalékos osztalék igazolására. Ez a másik ok az, hogy „a munkapiacon a legvisszásabb viszonyok uralkodnak", vagy egyszerűbb magyarsággal: a sztrájk. Annyi kellemetlenséget okozott ez a gyárigazgatóknak, hogy Kornfeld úr ilyen elkeseredett kijelentésekre fakad. Ismételten fölvetettük a kérdést: várjon nem volna-e ily munkaviszonyok mellett helyesebb, bizonyos időn át egész gyárunkat szüneteltetni, semmint csakis azért, hogy az üzemben teljes szünet ne álljon be, így tovább dolgozva a pénzügyi eredményt csak rosszabbá tenni. Eddig ettől mindig visszatartott az a remény, hogy az ecsetelt viszonyok mégis csak javulni fognak. A jelen pillanatig ez a javulás — sajnos — még nem kö-Fegyvertelen bár, fegyveres a kar. A gyenge szó is menydörgést kavar. Szemünkben az egész tavasz lobog, Szivünkben új pünkösdi mámorok. Az élet csókolózik most velünk, Orgona-királynő a kedvesünk. S virágos templom a nyomortanya... Vegyétek: ez a vér és tűz dalai vetkezett be; ellenkezőleg, a gyárban nagyon is keveset termelünk; már pedig a munkának e hanyag teljesítésében és elviselhetetlen költségeiben igen nagy veszedelmek rejlenek a tekintetben, hogy valamely üzem, ha még oly csekély fölösleggel is, folytatható legyen. Fönn kell tehát magunknak tartani, hogy esetleg az év folyamán, adott pillanatban, üzemünk beszüntetésének vagy föntartásának kérdésével Önök elé léphessünk. A Népszava olvasói nagyon jól tudják, hogy milyen „alapos" és „igazságos" Kornfeld úr vádja. A Ganz-gyárban nincs sztrájk. A gyár a vasesztergályosokat még január hónap elején kizárta és a munkára jelentkezőket nem eresztették be a gyárba. Történt pedig ez egy művezető és egy műhelyfőnök hatalmi hóbortja miatt. Erre a provokált munkások bojkott alá helyezték a gyárat. Ez a valóság. Ámde látjuk: Kornfeld támad, Kornfeld bánja. És ha most rosszul ütött be az osztalék, hát ne siránkozzanak Kornfeldék, hanem verjék a mellüket: mea culpa, mea culpa. — Ami pedig a fenyegetődzést illeti, hogy a gyárat egy időre esetleg egészen bezárja az igazgatóság, hát attól nem ijednek meg a munkások. A tőke nem szentimentális; amíg öt percentet hoz neki egy vállalat, addig nem követ el öngyilkosságot. És ha mégis ? Nos, akkor a Ganz-gyár még meglevő munkásai követni fogják világgá üldözött társaikat, a magyar iparfejlesztés nagyobb dicsőségére. És ha azután egy szép napon újra kinyitják a gyár kapuit — mert örökre csak nem mond le a tőke a profitról — akkor majd nem lesz, aki azokon a kapukon bemenjen ... * Ezzel az üggyel a „Budapesti Hírlap" vezércikkben és külön tudósításban is foglalkozik. A derék hazafiias újság Kornfeld jelentéséből egyszerűen elsikkasztja az anyagbeszerzési zavarokról szóló részt és a munkásokra hárítja a felelősséget, akik sztrájkolnak ok nélkül, akik „a harcot a harcért" .Aki ismeri az igazi tényállást, az véleméljyt alkothat magának a „B. H." ferdítéséről és hamisításáról. Különben erre az ügyre vonatkozólag beavatott helyről a következő sorokat kaptuk: Csak Kornfeld Zsigmond az oka annak, hogy a gyár békéje — becsületes rmegegyezéssel — még eddig nem állott helyre. Ő az oka annak, hogy a 16 hetes kizárás sok magyar munkást a külföldre kergetett és az ő utasítására nyargalják be a gyár vigécei a külföld nagyobb városait, ígérvén eget-földet annak, aki árulója akar lenni testvéreinek. Egy-két embert sikerült bacsapni és elcsalni a gyárba, de most már ezek is arcába vágják az igazgatóságnak a tudásbért s menekülnek e szép magyar hazából. Bizonyos ideig be kell szüntetni a gyár üzemét — mondja a jelentés. Ehhez mindenesetre joga ! A vér és tűz dala. A fiatal, viharos hajnalon Egyszerre meghal minden fájdalom. Acélszárnyú, betyár tavas-szelek Riognak az alvó világ felett. Reánk kacag a vérvörös tavasz, Az orgonás, a zengő sugaras. Itt jár közöttünk, csendbe gyújtogat, Vérnél vörösebb véres álmokat. A napszekér is dörgő ködbe lő És harsonáz a vörös levegő. Minden sötétbíbor tűzben ragyog, A vér, a láng, az élet és a csók. Tüzes káprázat fekete odúnk És tűz a párna, melyen álmodunk. Tűzláng a hajnal, vér az éjszaka ... Vegyétek: ez a vér és tűz dala !s Igen, ma lázadozva dörgöm én: Királyok vagytok pincék börtönén. És látom a kaján homályon át Busfőtökön az arany koronát. Koldus, kirugdalt, rongyos, halavány, S korálypalást leng mindnek oldalán. * Ma pap vagyok s a szent ígéretet Közétek harsogom: Ne féljetek! Tüzem, mi ugy égett, oltárokon, Testvéri kézzel mind nektek dobom. Testvéri kéz és forradalmi csók: Egy ércgyürübe forrnak milliók. Meziten testünk fénybe tündököl És égve lázad a kemény ököl. Ki szolga volt, ma fényes, glóriás, Ki törpe és rab, bátor, óriás. Amerre mentek — zengő kürt-szavam — Falak lerogynak s győztök untalan. Űzhet rabostor, sápadt arcú kin, Urak lesztek ti poklok kapuin. A lelkem küldöm csatasorba ma... Vegyétek: ez a vér és tűz dalai Kosztolányi Dezső. NÉPSZAVA költségvetésbe már a fölemelt tiszti fizetések lesznek beállítva. A legközelebbi delegációs ülésszak idejéről akkor fog döntés esni, amikor már a teljes költségvetés elkészül. 1908 május 1. Az újkori Fauszt. — írta Kurt Elsnar. — A polgárság az emberi tökéletesség kifejezésére megalkotta Fauszt doktort, az örökké vágyódó, soha ki nem elégíthető eget ostromlót, akinek személyében átéli és egyesíti az érzéki élvezetek egész világát, a tudományos megismerést, a művészi fölemelkedést és munkálkodó tevékenységet, a dacos eretneket, aki sem az égtől, sem az ördögtől nem fél, aki ledönt minden fensőbbségét s akinek nem állja útját semmilyen csüggedő bátortalanság; az örökké nyitó, az uj után vágyakozó, aki az élet és gondolkodás legújabb titkait is ellesni akarja. De azután jön a kihűlt élet éjszakája, a romboló kétségbeesés, a tartalom nélkül való összeroskadás. ez a Fauszt átélvezett minden gyönyört, ami csak tikkasztó keserűséggel hatott rá. Agyát az összes tudományok mérhetetlen tömegébe temette, hogy végre csak annyit tudjon, hogy egyetlen igazságot sem tudhatunk meg. Keresztül-kasul járta a föld országait és mindenütt csak a nyomorúság, a betegség, ostobaság, bűn és halál kietlen egyformaságát találta. Így végződött a dacos, ujjongó öröm fáradt világfájdalomban, amely valahol, valahogyan kivezető utat és kielégítést keres és boldogságát találja valamely lzugban vagy embergyűlöletet egy hordóban. A forradalmi föllendülés polgársága nem érte meg az emberi alkotásnak ezt a csúcspontját, csupán útmutatásnak és céljelzőnek állította föl művészetének alakjaiban, amelyek egy kultúrkorszak közös munkájának válogatott virágai.