Népszava, 1908. november (36. évfolyam, 261–285. sz.)

1908-11-01 / 261. szám

20 or minden eszközét, hogy falánk éhségüket a hatalom terített asztalánál kielégíthessék, akkor ezerszer több joggal tüntethetnek a kitagadottak a legelemibb polgári jog kivívásáért. Hogy Andrássynak kellemes-e ez a tüntetés, vagy kellemetlen, azzal mi nem törődhetünk. Bizonyos az, hogy a királyt még nem tudták megnyerni a népcsalás alávaló tervének. Hiába taposták sárba az összes nemzeti követeléseket, hiába viselkedtek úgy, mint a kezes bárányok a delegációban, hiába ígértek pénzt és újoncokat, az árulást még nem hajthatták teljesen végre. És hogy a jövőben se sikerülhessen ez a galádság, azért kell erőteljesebb tiltakozásra az utcára gyűlnünk. Az egész ország munkásságának erőteljesen kell dokumentálnia, hogy nem tűri tovább jogainak elkobzását. Meg kell nyilvánulnia annak a ténynek, hogy a választójoggal űzött csalás, örökös zavart és nyugtalanságot jelent az országra. A királyi szó szentsége nem elég biztosíték arra, hogy meglesz amit a trónbeszédben és a parlamentben ígértek. A jogtalanok folytonos nyugtalankodása és tüntetéseik nagysága biztosítja csak a teljes sikert. Ezért hívjuk föl Budapest munkásságát, hogy a parlament megnyitásának előestéjén tízezrével jelenjenek meg a tüntetésre kijelölt utcákon. Ha a munkások óriási tömege betölti az Andrássy-utat és a Körutat, akkor a rendőrkozákok óvakodni fognak attól, hogy a tömeget provokálják és akkor a tüntetés az lesz, aminek készül: erőteljes tiltakozás a kormány merénylete ellen.v A tüntetők hatalmas tömege a legjobban biztosítja, hogy a fölbérelt spiclik nem csinálhatnak zavart. Az eddigi zavargásokat is a rendőrség fölbérelt szeméthada idézte elő. Ezt a hivatalos zavargást kell lehetetlenné tenni azzal, hogy a munkásság tízezreinek óriási tömege jelenik meg az utcán. A csönd az elnyomatásban való megnyugvást jelenti, a tiltakozás zaja talán elsöpri az agráriusok és klerikálisok népgyűlölő és országrontó kormányát. Minden gyárban és minden műhelyben dolgozzunk tehát azon, hogy a parlament megnyitásának előestéjén Budapest egész jogfosztott népe az utcán legyen. A szegénységről. Örökbe vettél, ur te vagy rajtam. Lépten-nyomon, hogy neved sóhajtsam: Velem vagy minden időbe-térbe, Urunk, szegénység! Utat előttem szavaid szabnak, Ringó puháját derekaljamnak Te váltod által göröngy-keményre. Urunk, szegénység! Kenyerem ize, italom enyhe Páraként foszlik szét a kezedbe" És nekihevült, lobbanó vérem Te készted, bágyadt, lassú futásra, Mint őszi szellőt a nap sugára Suttogva szóló sárgult fenyéren. Eszméim szárnyát küzdelmek gondja Ólomsulyával a földre nyomja, Ha lebbenne is, te visszarántod. Urunk, szegénység, Erős vagy, nagy vagy! — s kit hatalmába kerített, — már tán el sem bocsátja Lassan sorvasztó, komor világod? Urunk, szegénység! Szoritson hát csak érckarod pántja, Jönnie kell, mi sorsunk megváltja, Jönnie kell! — már sohá nem késhet. Milliószámra mind-mind igy élünk, Gondtól kisajtolt dús verítékünk A föld beissza . . . Óh szép az élet! Tóth Dezső. NÉPSZAVA 1908 november 1. SZEMLEI BELFÖLD. Hejh, ráérünk arra még. A koalíció ma holnap már három esztendeje ül az ország nyakán. Noha eredetileg arra alakult, hogy intézze el a sürgős, úgynevezett államszükségleteket és szavazza meg utána az általános választójogot, mindenféle hamiskodással kihúzott szinte teljes három esztendőt. Merész szárnyalású képzelőtehetséget is megszégyenítő találékonysággal ráncigált elő mindig új kérdéseket, amelyekkel hátráltatni tudta a választójogi reform megalkotását. Végül azonban elfogyott már minden új, itt az idő, hogy le kell nyelni ezt a keserű pirulát. A belügyminiszter kötelezettséget vállalt, hogy a képviselőház első ülésén benyújtja a javaslatot. A néppárt, úgy látszik, még korainak tartja most is az időt és helyteleníti azt, hogy Andrássy elő akar állani szörnyszülöttével. Azért ma azt írja a csudások lapja, hogy a választójog reformjával kapcsolatban, vele szerves összefüggésben el kell intézni a következő ügyeket: a sajtótörvény revíziója, a sztrájktörvényt, az egyesületi és gyülekezeti jog kodifikálásán a bevándorlási törvény szigorú és lelkiismeretes kezelését, a községi törvény revízióját, a megyei közigazgatás tisztává tételét a gyakorlatban, a széles néprétegek gazdasági és kulturális érdekeit érintő szociális kérdések egész komplexumának mielőbbi rendezését, • nem szólva természetesen a katolikus autonómiáról és kongruáról, amelyet a jezsovita újság csak puszta véletlenségből hagyott ki a sorból. A néppárt tehát még a választójog kérdésének megoldása előtt csak ezen tárgyakról kíván törvényeket hozni és utánuk hozzáfogni a választójog reformjához. De akkor már igazán nem volna szükség a választójog reformálására, sőt Fejszecsapások a koalícióra. Csodálatosképpen még maradt néhány 48-as politikus irmagnak. Ezek még ragaszkodnak a 48-as programmhoz és fogcsikorgatva látják a megvedlett 48-asok gaz árulását. Ilyen elbusult bölény Hentaller Lajos is. Ez a képviselő szerfölött megharagudott azért, hogy Wekerle az osztrák császár 60 éves uralkodói jubileumára keresztekkel tüntette ki a magyar tisztviselőket és ezen a kerülő uton Ferenc József 19 évi abszolutisztikus uralmát törvényesnek ismerte el. Hentaller ez ellen tiltakozó indítványt nyújtott be Somogyvármegye főispánjához, Kapotsffy Jenőhöz, aki szintén a 48-as hősök közül való. A megvedlett főispán azonban nem sietett az indítványt a törvényhatósági közgyűlés elé terjeszteni, hanem két hónap óta azon fárad, hogy a somogyi kurucokat levegye a lábukról és kezes bárányokká formálja át. Erre most Hentaller a következő levéllel vonja vissza indítványát: Méltóságos főispán úr ! Ez év szeptemberében indítványt nyújtottam be méltóságodhoz Wekerle Sándor miniszterelnök úr ama súlyos közjogi vétsége ellen, hogy az osztrák császár hatvan éves jubileuma alkalmából alapított osztrák tisztviselői rendjel alapító levelét miniszteri ellenjegyzésével ellátta. Indítványom akkor helyénvaló, időszerű volt. Ezért adtam be. Ma, közel két hónap után, már túlhaladott. Az idő alatt a törvénytelenségek, kül- és belpolitikai sérelmek oly tömege halmozódott össze, mely a jubileumi rendjel sérelmét leszorította a napirendről és ezen egy sérelem miatt való fölszólalás ma látszólag a többinek kevésbé súlyos voltát tanúsíthatná. Ezt látva és tudva, sőt észlelve a közvélemény tespedő közönyét megfigyelve, mily apathikus az ország népe s elundorodva attól a frivol játéktól, ami ma az elvek fölfüggesztésével és megtagadásával történik, ma, amikor a hatalom birtokosai bátran jelenthetik a bécsi kéznek, hogy Magyarországon minden csöndet; ma, amidőn a hatalom kezelői nemcsak nem tudnak, de nem is akarnak határt vonni a között, mit ír elő a magyar közjog s mit parancsol a bécsi kéz; ma, amikor nem tud a hatalom különbséget tenni, mi az osztráké s mi a magyaré; ma, midőn a biblia mondását is túlhajtva, nemcsak azt adták már meg „a császárnak, dott. Keményen, erősen dolgozott és a célhoz mindig odaért. A szabója, akinek elsején mindig lefizette a tíz forintot, az édesanyja, akinek minden csütörtökön megírt egy levelet, a törvényszéki szolga, akitől megkövetelte, hogy jól kiszellőztesse a hivatalszobát, — ugyanannak az embernek ismerték Bauert, akinek ő magát tartotta. Pontosan fél hat volt, amikor becsöngetett Telkeséknél. A szobaleánytól, aki ajtót nyitott, megkérdezte : — Hol van a kisasszony? — A szobájában. A méltóságos úr kéreti a nagyságos urat a könyvtárba. Az öreg Telkes Valér halott haloványan egy karosszékben várta. Hellyel kínálta meg, azután lassan, az ő száraz hangján beszélni kezdett. . . . Kedves barátom, előre is kérem, hogy ne szóljon közbe. Hallgasson végig. Szerencsétlenség történt. Jól tudom, hogy vissza kellene adnom önnek a szavát, ha nem tudom én a lányom megvakulna, megsiketülne vagy ha a valamilyen baleset következtében elnyomorodnék. Mindez nem történt meg és mégis vissza kell adnunk a szavát. Ő egészséges, mint volt, azt hiszem az ön szándékai se változtak, úgy mégis vissza kell adnom a szavát. Kérem, maradjon nyugodtan és ezek után hallgasson meg. Malvin tegnap délután kerékpárra ült és elment egy fordulóra a berkenyei útra. Az inas kisérte, mint rendesen. Este hét óra volt, mikor Berkenye alá értek. Sietve visszafordultak, hogy majd fokozottabb tempóban jönnek hazafelé, mert majdnem sötét volt már. Alig jöttek egy kilométert, elpukkadt Malvin gummija. Négy gyanús csavargó ment arra az úton. Azok Bauer házassága. — írta Csáth Gáza. — Bauer pont ötkor fölkelt az asztalától. Összeszedte az akta csomóit. Kabátot váltott. A zsebéből kivett egy kézitükröt, megnézte a nyakkendőjét, átfésülte a haját, megigazította a bajuszát. Végre a sétapálcát a kezébe véve, otthagyta a hivatalát. Egyenesen Telkesékhez ment. Három hét óta nyilvános vőlegénye volt Telkes Malvinnak. Annak idején nagy meglepetést keltett mindenütt, hogy az öreg Telkes Valéra gőgös, klerikális földesúr odaadta a leányát Bauer Edének, a fiatal törvényszéki bírónak, akiről ugyan mindenütt beszélték, hogy nagy jövő vár reá, de az is köztudomású volt, hogy az apja valahol lent Bácskában a parasztoknak méri a pálinkát. Sokan azt állították, hogy az öreg arisztokratának nagyon megtetszett a hatalmas termetű, piros arcú, elegáns megjelenésű zsidó fiú. Alapjában véve azonban a legfőbb ok az volt, hogy Malvin valami rabszolgai szerelemmel vonzódott a fiatal bíróhoz. Bauert igen tehetséges jogásznak tartották a törvényszéknél, különösen az elnöknek volt a kedvence. Valójában úgy csinálta meg a karrierjét, hogy az emberek gyöngéivel alaposan számolni tudott. Ezért, akik nem ismerték, strébernek tartották, ellenben személyes ismerősei hitet tettek rá, hogy egyike a legszerényebb, legkedvesebb embereknek. Igazában az úgynevezett közepes tehetségű, rendes emberek fajtájába tartozott. Kitűnően vizsgázott mindig és az volt a kedvenc eszméje, hogy az emberek életét a saját akaratával, a saját tervei szerint kell megépítenie. Soha nem csaló képviselőházra sem. Nem volna az új képviselőháznak ilyen törvényalkotási munka után már semmi tennivalója.