Népszava, 1908. december (36. évfolyam, 286–310. sz.)

1908-12-01 / 286. szám

2 giumban 968.964 volt; ezek az egyes sza­vazók, a családapák felével egyesülve, a szavazatok többségét képezik és így a belga szavazati jog nem vezet a vagyonos osztá­lyok kisebbségi uralmára, mint aminőre vezet a magyar. A belga választójogi rendszer a többes szavazattal ellensúlyt teremt a vagyonos osztályok számára, ha nem is olyan nagyot és nehezet, mint a magyar. De gondosko­dik ellensúlyokról viszont a gazdaságilag függő, a demokratikus érdekek kellő érvé­nyesülése számára is. Elsősorban a legtö­kéletesebb módon biztosítja a szavazás titkosságát, amivel lehetővé válik, hogy a vagyontalan osztályhoz tartozó választók saját érdekeik és nem a kormány meg a vagyonos osztályok érdekei szerint érvé­nyesítsék jogukat. Másrészt számolva a többes szavazati jognak azon hatásával, hogy a kisebbséget mesterséges úton többséggé emeli, a több­séget meg kisebbséggé fokozza le, utat nyit és módot ad a kisebbségek képviseletére az arányos képviselet és a lajstromos sza­vazásmód alapján. A kisebbségek képvise­lete egyáltalán fontos kérdése minden de­mokratikus választási rendszernek, de kü­lönösen fontos ez a többes szavazati jog alkalmazásánál, mivel ennek uralma alatt a kisebbség az igazi többség. Ezért Bel­giumban már 1898-ban a többes szavazat korrektívuma gyanánt behozták az ará­nyos képviseleti rendszert, amelynek főbb vonásait a Szocializmus 1908 szeptemberi száma eképpen ismerteti: Minden választókerület több képviselőt vá­laszt (3—18). A választás előtt minden párt köteles jelöltjeinek lajstromát a választást vezető hatóságnak bemutatni. A választás befejezte után megállapítják az egyes lajstro­mokra esett szavazatok számát; a kerületek­nek az egyes lajstromok, illetve pártok között való szétosztása oly módon történik, hogy minden egyes lajstrom annyi kerületet kap, ahányszor a lajstromra esett szavazatok számában foglaltatik az a minimális szavazat­szám, amely szükséges ahhoz, hogy valamely kerület meghódítható legyen. (Ezen szám megállapítása külön, törvényben meghatáro­zott módszerrel történik.) Ugyanazon lajstrom jelöltjei között jelöltetésük sorrendje szerint osztják szét a kerületeket. Egy példa világosabbá teszi a dolgot. Brüsszel 18 képviselőt választ. Az 1900-iki vá­lasztásnál kapott szavazatot Az elosztó szám 10.794. Ez a szám 8-szor foglaltatik a klerikális, 5-ször a szociáldemo­krata, 3-szor a szabadelvű és 2-szer a haladó­párti lajstrom szavazatában s mindegyik annyi mandátumot kapott. Ily módon a klerikális lajstrom első nyolc, a szociáldemokrata lajstrom első öt jelöltje stb. lett képviselő. Ez a választási mód, ha nem is szünteti meg a többes szavazat káros hatását, valamennyire mégis enyhíti őket. A tulipános javaslat ezzel szemben meg­marad az egy választókerület egy képviselő elve mellett, amikor pedig szakít az egy ember egy szavazat elvével. a klerikális lajstrom 89.164 a szociáldemokrata lajstrom 59.389 a szabadelvű lajstrom 32.383 a haladópárti lajstrom 24.185 a keresztény­demokrata lajstrom 10.178 a független lajstrom 9.818 TEU3FOK-SZÁBKAINK: Népszava szerkesztősége 54—94 Népszava kiadóhivatala : 82—61 Párttitkárság 83—41 Világosság könyvnyomda 86—69. NÉPSZAVA 1908 december 2. Az asztalos kizárás megszűnt. Négy hónappal a harc megkezdése után végre a munkáltatók teljes kudarcával be­fejeződött az a kizárás, amelyet az asztalos­segédek leverésére indítottak. A kutyaszö­vetség uszítása azzal az eredménnyel járt, hogy az asztalosmesterek egy kis csoportja százezreket vesztett, többen pedig bele­pusztultak a küzdelembe. Az eredmény a mesterek részéről egyenlő a semmivel. A 9 és fél órai munkaidő be­hozataláért és a minimális munkabér el­törléséért indították a harcot. A tárca csak annyiban játszott szerepet, hogy ennek aláírásával kellett elismerni a munkaidő meghosszabbítását és a munkabér leszállí­tását. Ez a terv már az első hetekben csütörtököt mondott. Még a vidékről föl­hozott sztrájkbontó kismesterek és az el­züllött, dolgozni nem tudó árulók is csak a régi feltételek mellett voltak hajlandók a műhelyben dolgozni. A kizárásnak vége van. Az asztalosmes­terek egyetlen műhelybe sem tudták be­vezetni a 9 és fél órai munkaidőt, egyetlen műhelyben sem tudták megbolygatni a régi feltételeket. Ezt az eredményt harc nélkül is elérhették volna, mert a segédek már augusztusban is hajlandók lettek volna a régi föltételek mellett dolgozni. Bebizonyí­tott dolog, hogy azért rúgták föl a kollektív szerződést, mert az új föltételeket ők akar­ták diktálni. Az uszítók maguk is elismerik, hogy ve­reséget szenvedtek. A polgári lapokban ugyan nyíltan elismerik, hogy a kizárás nem ért célt,­­de a saját lapjaikban arról zengedeznek, hogy már 600—700 asztalos­segéd aláírta a bárcát. Ha ez igaz volna, még akkor sem jelent semmit. Ötezer asz­talossegéd között nem sokat ér 600 bárcás. Másrészt a mostani bárca azért értéktelen, mert nincs hozzákapcsolva a 19 és fél órai munkaidőhöz, amelyet ki akartak a segé­dektől zsarolni. A harc előzményeit ezeken a hasábokon eléggé ismertettük. Az 1906-ban kötött kol­lektív szerződés egyik-másik pontja augusz­tusban lejárt. Ezt az alkalmat a kutyaszö­vetségesek föl akarták használni arra, hogy az asztalosműhelyekben dívó állapotokat a munkásság hátrányára megváltoztassák. Azzal érveltek, hogy a hazai ipar fejlődése megköveteli a 9 órás munka­időnek félórávali meghosszabbítását, más­részt a 44 filléres órabérminimum eltörlését és az akkord­árak redukálását. Nagyon természetes tehát, hogy a mun­kásoknak az asztalosmesterek eme szándé­kát mindenképpen meg kellett hiusitaniok s éppen ezért ellensúlyozásul kétfilléres óra­béremelést követeltek, egyben 10 műhelyt bojkott alá is helyeztek. A mesterek erre augusztus 22-én kizárással feleltek. Már ez az első kísérletük, a meglévő álla­potokat rosszabbítani, kudarcot vallott és semmit sem változtatott az sem, hogy egy héttel későbben még 300—400 munkást zártak ki. A harc rendkívül szí­vós volt. Az asztalosmunkások hajlandók lettek volna a régi feltételek mellett békét kötni, ámde a mesterek hallani sem akar­tak erről. Időközben csőstől-csomóstól ho­zattak vidékről sztrájktörőket, akiket — amellett, hogy szakmai tudásuk igen gyönge lábon állott — még jobban is kellett dí­jazniuk, mint rendes körülmények között a szakmabeli munkásokat. A sztrájktörőkön kívül nagyban elősegí­tette a mesterek előnyös helyzetét a gaz­dasági pangás és a kutyaújság is éppen csak eme körülménynek tudja be, hogy a békefeltételeket nem a munkások diktál­ták. A rossz gazdasági viszonyok, a kevés építkezés, az óriási munkanélküliség, mind az asztalosmesterek malmára hajtotta a vizet. Mégis, aki ezt a rovatot figyelemmel kísérte, azt tapasztalhatta, hogy a kizártak száma egyre és mindinkább fogyott. Csupán egy maroknyi csapata a főuiszi­tóknak tartotta magát makacsul. Ezek mind a mai napig abban reménykedtek, hogy a kormány segítségükre siet, ha egyébbel nem, hát a szakszervezet fölosz­latásával. Bárha egy sereg vádat koholtak is, mindez azonban nem lehetett bizonyí­ték arra nézve, hogy az asztalosmunkások szervezete bármiként is befolyt volna a harcba. Már maga az a körülmény, hogy a kormány nem tehetett az asz­talosmesterek ama kérésének eleget, hogy az asztalosok szakosztályát föloszlassa, sok mestert eltántorított a" kutyaszövetségtől, úgy, hogy apródonként egyoldalú kollek­tív szerződést kötöttek az asztalosok sze­rező bizottságával, másrészt pedig a ki­zárásnak véget vetve, a régi föltételek alapján visszaállították munkásaikat. Amikor a kutyaszövetség uszításának eredménytelenségét látta, egy merész for­dulatra szánta el magát s minden felelő­séget Thék Endrére hárítva, kizárta őt a kutyaszövetségből, értesítve erről az ország összes ipartestületeit és a budapesti keres­kedelmi és iparkamarát, amelynek Thék Endre az elnöke. A napokban azután egy a kutyaszövet­ségre nézve nagyon kellemetlen dolog történt: Thék Endrét a király — termé­szetesen a kormány előterjesztésére — megtette udvari tanácsosnak. Ez az ese­mény még a legmakacsabban ellentálló asztalosmunkáltatókat is elkedvetlenítette,­ főleg azonban látva, hogy a gyülevész sztrájktörőhaddal elfogadható munkát nem bírnak készíteni, tanácsosabbnak látták a harcot föladni. Ma úgy áll a helyzet, hogy Budapesten a közel 700 asztalosműhely közül 600 mester foglalkoztat segédeket. Ezek közül csupán százegynéhány munkáltató zárta ki munkásait, akik közül sokan már 1­2 nap leforgása alatt megszüntették a ki­zárást, a többiek közül 69 mester meg­állapodásra jutott a szervező bizottsággal, 23 mester pedig a bárca aláírásával kísér­letezett,) ,amely bárca azonban, — már ami a kereseti viszonyokat illeti — azonos a régi kollektív szerződés egyes pontjaival. Ezekben a műhelyekben részben még ma is bárcások dolgoznak és az asztalosmun­kások szigorúan kerülik. Hogy azonban veszett fejszének a nyele megmaradjon, a kutyaszövetség elismerve a munkások győzelmét, azt hirdeti, hogy: „a győztes, ha még egyszer ilyen győzelmet arat, belepusztul"­. Most azután sírhatnak­inhatnak, amiként lapjukban teszik, írván: „de nemcsak a munkás és munkaadó pusztulhatnak el, hanem tönkrejuttatjuk egyébként is agyonsanyargatott iparunkat, mert ha folytonos harcban állunk mun­kásainkkal, nem vállalkozhatunk s addig Ausztria diadalt arat fölöttünk és szállítja vígan silány portékáját". Hát késő bánat, eb-gondolat. A kizárás alkalmával éppen az ellenkezőjét állították a mesterek, azt hangoztatván, hogy a ma­gyar ipar megmentése érdekében akarják a munkabérek leszállítását és a munkaidő meghosszabbítását elérni. Ez a vállalkozá­suk az asztalosmunkások 15 hetes ellentál­lásán hajótörést szenvedett. Ámde koránt­sem honol teljes béke az iparban. A kutyaszövetség még mindig fészkelődik ama hiszemben, hogy az asztalosmunká­sok pénzkészlete kifogyott. Ám tessék, ha jól esik új harcot fölidézni, csak azután újból siralmas vereséget ne szenvedjenek. Az asztalosmunkások, bárha tízezreket, sőt közel százezret áldoztak győzelmük érdekében, mégis aránylag olcsón fizették meg a sikert, ha tekintetbe vesszük, hogy ennél a vereségnél hatalmasabb pofon még nem érte a kutyaszövetséget. Mit sem változtat a lezajlott harcon az sem, ha a kutyaszövetség most, amidőn a kizárt munkások száma már végképpen leapadt, azt hirdeti, hogy az asztalosok szervező bizottsága mindenkit a bárca alá­írására utasított. Ez nem áll, sőt azok a műhelyek, ahol bárcát követelnének, szigo­rúan elkerülendők. A hosszú és eredményes harcnak előre­láthatólag utolsó jelenete kedden este fél

Next