Népszava, 1908. december (36. évfolyam, 286–310. sz.)
1908-12-01 / 286. szám
2 giumban 968.964 volt; ezek az egyes szavazók, a családapák felével egyesülve, a szavazatok többségét képezik és így a belga szavazati jog nem vezet a vagyonos osztályok kisebbségi uralmára, mint aminőre vezet a magyar. A belga választójogi rendszer a többes szavazattal ellensúlyt teremt a vagyonos osztályok számára, ha nem is olyan nagyot és nehezet, mint a magyar. De gondoskodik ellensúlyokról viszont a gazdaságilag függő, a demokratikus érdekek kellő érvényesülése számára is. Elsősorban a legtökéletesebb módon biztosítja a szavazás titkosságát, amivel lehetővé válik, hogy a vagyontalan osztályhoz tartozó választók saját érdekeik és nem a kormány meg a vagyonos osztályok érdekei szerint érvényesítsék jogukat. Másrészt számolva a többes szavazati jognak azon hatásával, hogy a kisebbséget mesterséges úton többséggé emeli, a többséget meg kisebbséggé fokozza le, utat nyit és módot ad a kisebbségek képviseletére az arányos képviselet és a lajstromos szavazásmód alapján. A kisebbségek képviselete egyáltalán fontos kérdése minden demokratikus választási rendszernek, de különösen fontos ez a többes szavazati jog alkalmazásánál, mivel ennek uralma alatt a kisebbség az igazi többség. Ezért Belgiumban már 1898-ban a többes szavazat korrektívuma gyanánt behozták az arányos képviseleti rendszert, amelynek főbb vonásait a Szocializmus 1908 szeptemberi száma eképpen ismerteti: Minden választókerület több képviselőt választ (3—18). A választás előtt minden párt köteles jelöltjeinek lajstromát a választást vezető hatóságnak bemutatni. A választás befejezte után megállapítják az egyes lajstromokra esett szavazatok számát; a kerületeknek az egyes lajstromok, illetve pártok között való szétosztása oly módon történik, hogy minden egyes lajstrom annyi kerületet kap, ahányszor a lajstromra esett szavazatok számában foglaltatik az a minimális szavazatszám, amely szükséges ahhoz, hogy valamely kerület meghódítható legyen. (Ezen szám megállapítása külön, törvényben meghatározott módszerrel történik.) Ugyanazon lajstrom jelöltjei között jelöltetésük sorrendje szerint osztják szét a kerületeket. Egy példa világosabbá teszi a dolgot. Brüsszel 18 képviselőt választ. Az 1900-iki választásnál kapott szavazatot Az elosztó szám 10.794. Ez a szám 8-szor foglaltatik a klerikális, 5-ször a szociáldemokrata, 3-szor a szabadelvű és 2-szer a haladópárti lajstrom szavazatában s mindegyik annyi mandátumot kapott. Ily módon a klerikális lajstrom első nyolc, a szociáldemokrata lajstrom első öt jelöltje stb. lett képviselő. Ez a választási mód, ha nem is szünteti meg a többes szavazat káros hatását, valamennyire mégis enyhíti őket. A tulipános javaslat ezzel szemben megmarad az egy választókerület egy képviselő elve mellett, amikor pedig szakít az egy ember egy szavazat elvével. a klerikális lajstrom 89.164 a szociáldemokrata lajstrom 59.389 a szabadelvű lajstrom 32.383 a haladópárti lajstrom 24.185 a kereszténydemokrata lajstrom 10.178 a független lajstrom 9.818 TEU3FOK-SZÁBKAINK: Népszava szerkesztősége 54—94 Népszava kiadóhivatala : 82—61 Párttitkárság 83—41 Világosság könyvnyomda 86—69. NÉPSZAVA 1908 december 2. Az asztalos kizárás megszűnt. Négy hónappal a harc megkezdése után végre a munkáltatók teljes kudarcával befejeződött az a kizárás, amelyet az asztalossegédek leverésére indítottak. A kutyaszövetség uszítása azzal az eredménnyel járt, hogy az asztalosmesterek egy kis csoportja százezreket vesztett, többen pedig belepusztultak a küzdelembe. Az eredmény a mesterek részéről egyenlő a semmivel. A 9 és fél órai munkaidő behozataláért és a minimális munkabér eltörléséért indították a harcot. A tárca csak annyiban játszott szerepet, hogy ennek aláírásával kellett elismerni a munkaidő meghosszabbítását és a munkabér leszállítását. Ez a terv már az első hetekben csütörtököt mondott. Még a vidékről fölhozott sztrájkbontó kismesterek és az elzüllött, dolgozni nem tudó árulók is csak a régi feltételek mellett voltak hajlandók a műhelyben dolgozni. A kizárásnak vége van. Az asztalosmesterek egyetlen műhelybe sem tudták bevezetni a 9 és fél órai munkaidőt, egyetlen műhelyben sem tudták megbolygatni a régi feltételeket. Ezt az eredményt harc nélkül is elérhették volna, mert a segédek már augusztusban is hajlandók lettek volna a régi föltételek mellett dolgozni. Bebizonyított dolog, hogy azért rúgták föl a kollektív szerződést, mert az új föltételeket ők akarták diktálni. Az uszítók maguk is elismerik, hogy vereséget szenvedtek. A polgári lapokban ugyan nyíltan elismerik, hogy a kizárás nem ért célt,de a saját lapjaikban arról zengedeznek, hogy már 600—700 asztalossegéd aláírta a bárcát. Ha ez igaz volna, még akkor sem jelent semmit. Ötezer asztalossegéd között nem sokat ér 600 bárcás. Másrészt a mostani bárca azért értéktelen, mert nincs hozzákapcsolva a 19 és fél órai munkaidőhöz, amelyet ki akartak a segédektől zsarolni. A harc előzményeit ezeken a hasábokon eléggé ismertettük. Az 1906-ban kötött kollektív szerződés egyik-másik pontja augusztusban lejárt. Ezt az alkalmat a kutyaszövetségesek föl akarták használni arra, hogy az asztalosműhelyekben dívó állapotokat a munkásság hátrányára megváltoztassák. Azzal érveltek, hogy a hazai ipar fejlődése megköveteli a 9 órás munkaidőnek félórávali meghosszabbítását, másrészt a 44 filléres órabérminimum eltörlését és az akkordárak redukálását. Nagyon természetes tehát, hogy a munkásoknak az asztalosmesterek eme szándékát mindenképpen meg kellett hiusitaniok s éppen ezért ellensúlyozásul kétfilléres órabéremelést követeltek, egyben 10 műhelyt bojkott alá is helyeztek. A mesterek erre augusztus 22-én kizárással feleltek. Már ez az első kísérletük, a meglévő állapotokat rosszabbítani, kudarcot vallott és semmit sem változtatott az sem, hogy egy héttel későbben még 300—400 munkást zártak ki. A harc rendkívül szívós volt. Az asztalosmunkások hajlandók lettek volna a régi feltételek mellett békét kötni, ámde a mesterek hallani sem akartak erről. Időközben csőstől-csomóstól hozattak vidékről sztrájktörőket, akiket — amellett, hogy szakmai tudásuk igen gyönge lábon állott — még jobban is kellett díjazniuk, mint rendes körülmények között a szakmabeli munkásokat. A sztrájktörőkön kívül nagyban elősegítette a mesterek előnyös helyzetét a gazdasági pangás és a kutyaújság is éppen csak eme körülménynek tudja be, hogy a békefeltételeket nem a munkások diktálták. A rossz gazdasági viszonyok, a kevés építkezés, az óriási munkanélküliség, mind az asztalosmesterek malmára hajtotta a vizet. Mégis, aki ezt a rovatot figyelemmel kísérte, azt tapasztalhatta, hogy a kizártak száma egyre és mindinkább fogyott. Csupán egy maroknyi csapata a főuiszitóknak tartotta magát makacsul. Ezek mind a mai napig abban reménykedtek, hogy a kormány segítségükre siet, ha egyébbel nem, hát a szakszervezet föloszlatásával. Bárha egy sereg vádat koholtak is, mindez azonban nem lehetett bizonyíték arra nézve, hogy az asztalosmunkások szervezete bármiként is befolyt volna a harcba. Már maga az a körülmény, hogy a kormány nem tehetett az asztalosmesterek ama kérésének eleget, hogy az asztalosok szakosztályát föloszlassa, sok mestert eltántorított a" kutyaszövetségtől, úgy, hogy apródonként egyoldalú kollektív szerződést kötöttek az asztalosok szerező bizottságával, másrészt pedig a kizárásnak véget vetve, a régi föltételek alapján visszaállították munkásaikat. Amikor a kutyaszövetség uszításának eredménytelenségét látta, egy merész fordulatra szánta el magát s minden felelőséget Thék Endrére hárítva, kizárta őt a kutyaszövetségből, értesítve erről az ország összes ipartestületeit és a budapesti kereskedelmi és iparkamarát, amelynek Thék Endre az elnöke. A napokban azután egy a kutyaszövetségre nézve nagyon kellemetlen dolog történt: Thék Endrét a király — természetesen a kormány előterjesztésére — megtette udvari tanácsosnak. Ez az esemény még a legmakacsabban ellentálló asztalosmunkáltatókat is elkedvetlenítette, főleg azonban látva, hogy a gyülevész sztrájktörőhaddal elfogadható munkát nem bírnak készíteni, tanácsosabbnak látták a harcot föladni. Ma úgy áll a helyzet, hogy Budapesten a közel 700 asztalosműhely közül 600 mester foglalkoztat segédeket. Ezek közül csupán százegynéhány munkáltató zárta ki munkásait, akik közül sokan már 12 nap leforgása alatt megszüntették a kizárást, a többiek közül 69 mester megállapodásra jutott a szervező bizottsággal, 23 mester pedig a bárca aláírásával kísérletezett,) ,amely bárca azonban, — már ami a kereseti viszonyokat illeti — azonos a régi kollektív szerződés egyes pontjaival. Ezekben a műhelyekben részben még ma is bárcások dolgoznak és az asztalosmunkások szigorúan kerülik. Hogy azonban veszett fejszének a nyele megmaradjon, a kutyaszövetség elismerve a munkások győzelmét, azt hirdeti, hogy: „a győztes, ha még egyszer ilyen győzelmet arat, belepusztul". Most azután sírhatnakinhatnak, amiként lapjukban teszik, írván: „de nemcsak a munkás és munkaadó pusztulhatnak el, hanem tönkrejuttatjuk egyébként is agyonsanyargatott iparunkat, mert ha folytonos harcban állunk munkásainkkal, nem vállalkozhatunk s addig Ausztria diadalt arat fölöttünk és szállítja vígan silány portékáját". Hát késő bánat, eb-gondolat. A kizárás alkalmával éppen az ellenkezőjét állították a mesterek, azt hangoztatván, hogy a magyar ipar megmentése érdekében akarják a munkabérek leszállítását és a munkaidő meghosszabbítását elérni. Ez a vállalkozásuk az asztalosmunkások 15 hetes ellentállásán hajótörést szenvedett. Ámde korántsem honol teljes béke az iparban. A kutyaszövetség még mindig fészkelődik ama hiszemben, hogy az asztalosmunkások pénzkészlete kifogyott. Ám tessék, ha jól esik új harcot fölidézni, csak azután újból siralmas vereséget ne szenvedjenek. Az asztalosmunkások, bárha tízezreket, sőt közel százezret áldoztak győzelmük érdekében, mégis aránylag olcsón fizették meg a sikert, ha tekintetbe vesszük, hogy ennél a vereségnél hatalmasabb pofon még nem érte a kutyaszövetséget. Mit sem változtat a lezajlott harcon az sem, ha a kutyaszövetség most, amidőn a kizárt munkások száma már végképpen leapadt, azt hirdeti, hogy az asztalosok szervező bizottsága mindenkit a bárca aláírására utasított. Ez nem áll, sőt azok a műhelyek, ahol bárcát követelnének, szigorúan elkerülendők. A hosszú és eredményes harcnak előreláthatólag utolsó jelenete kedden este fél