Népszava, 1909. május (37. évfolyam, 103–127. sz.)

1909-05-01 / 103. szám

1­909" május "5. NÉPSZAVA vett hajók körülbelül 150—200 millió koronába fog­nak kerülni. A hajók körülbelül 4 év alatt készül­nek el, úgy, hogy a haditengerészet költség­vetésének VII. fejezete — új hajók építése — éven­ként 50—60 millió koronával fog növekedni. Ezek az összegek azonban csak egy részét képezik azoknak a többkiadásoknak, amelyek­kel a jövő ősszel egybehívandó delegá­ltak foglalkozni fognak. A haditengerészet 60 milliójához jön még a hadsereg vezetőségének 450 millió koronára ingó túlkiadása. (Következik az összeg részletezése). Az összkiadások tehát a had­sereg és haditengerészet részére, melyek a kvóta arányában Ausztriára és Magyarországra esnek, fél­milliárd koronánál többre rúgnak. Ötszáz millió koronából a kvóta szerint több mint 180 millió korona esik Magyar­országra. Ennyivel kell a jövő évben töb­bet fizetnünk hadügyi költségekre, mint az idén. De jön ehhez még mindenféle sal­lang, úgy, hogy el lehetünk készülve 200 millió koronára. Hogy minek kell százmil­liókat hadihajókba ölnie egy olyan állam­nak, amelynek alig van tengere, azt ugyan bajos volna kitalálni. A nagyhatalmi hóbort, a főkatonák passziója kívánja ezt a ki­adást. A többi százmilliókat pedig a bal­káni kaland emésztette föl. És a nép fizet­het a megszakadásig, egy olyan katonai politikáért, amelyből a népnek semmi haszna sincs. A magyar parlament és a delegáció persze megszavaz mindent, amit a császár kiván. De ami a nép javára vál­nék, arra nincs pénz. Munkások aggkori biztosítására, jó iskolákra, kórházakra és egyéb népjóléti intézményekre a legjobb esetben is csak garasok jutnak. Ilyen az osztályuralom. Tej és pálinka. Kereskedel­mi szerződésünk Romániával most már alá van írva és így a monarchia és a szomszédos állam között kilenc évre sza­bályozva van a kereskedelmi forgalom. A magyar agráriusok minden áron meg akarták akadályozni a szerződés létrejöttét, mert a szerződés megkötésének fő feltétele az volt, hogy Románia bizonyos mennyiségű vágó­marhát, sertést és juhot hozhasson be mon­archiánk területére. Az ezerholdasok zsebe nyilamlást kapott arra a gondolatra, hogy hátha leszáll 1—2 koronával az ő marhájuk ára a romániai ver­seny miatt. A szerződést azonban meg kellett kötni Ausztria ipari érdekei miatt. Ugyanis a monarchia kivitele Romániába meghaladja az évi 100 millió koronát, amiből Magyar­országra csak 23 millió korona esik (ez is jórészben nyerstermék) a többi 75—80 millió­s korona Ausztria zsebébe folyik. Ausztria ér­deke kényszerítette tehát a magyar kormányt és a magyar ezerholdasokat, hogy beleegyez­zenek néhány millió értékű romániai hús behozatalába. Node azért a dolog nem veszedelmes, az agráriusoknak nincs okuk a busulásra. Mert a romániai behozatal így alakul. Behozható szarvasmarha: az első évben 10.000, a máso­dik évben 12.000, a harmadik évben 15.000, a negyedik évben 20.000, az ötödik évben 22.000, a hatodik évben 25.000, a hetedik, nyol­cadik és kilencedik évben évenként 35.000 darab; sertés az első évben 50.000, a második évben 60.000, a harmadik évben 70.000, a ne­gyedik, ötödik és hatodik évben évenként 00.000, a hetedik, nyolcadik és kilencedik év­ben évenként 120.000 darab, végül pedig juh évenként 100.000 darab. Ezt a mennyiséget alig érzi meg a mon­archia. Az agráriusok nyugodtak lehetnek: a hús ára nem lesz olcsóbb, az ő zsíros profit­juk nem csökken. Félhivatalosan is meg­nyugtatják őket eképpen : „Saját állattenyész­tésünkek és a monarchia mindkét államában való húsfogyasztás nagyságának összehasonlí­tása is azt mutatja, hogy a Romániának bizto­sított kontingensek nem lesznek képesek a bel­földi állat- és húsárukra elhatározó befo­lyást gyyakorolni, főleg mivel a behozatal gyerek, magyar, német, hottentotta, vallásos, istentagadó — csak teremteni tudjon, al­kotni bírjon sokat olcsó áron. Mint a búzaszem a malomkerekek közzé, úgy ömlik az ember a tőke gépei közzé, ame­lyek egyformára őrlik a gondolkozásukat, összesimitják a lelkük ellentétes érzéseit s mikor a darabos konglomerátum ilyenkor, tavasz virultan kiömlik a gyárból — ugy ömlik, simán, mint a liszt, szinte folyik, mint a folyam, amelyek csöppjei nem különböz­nek egymástól, átolvadnak egymásba, nin­csenek külön, de együtt: áradatot tesznek. Amint elmegy előtted az első, a második, az ezredik és tízezredik — akkor, közelről külön ember. Mikor elment, eltűnik az arca, a távolban összefolyik formája a többiekével, nincs több egyén, csak tömeg, csak ember­áradat, amely komoly lassúsággal, de aka­dállyal nem törődve halad előre, mint a ma­kadám­ gép, amelynek óriási morzsoló hengere nyomán sima marad a göröngyös út. meghatározott nagyobb fogyasztási pia­cokra van korlátozva. E mellett az se® ha­gyandó figyelmen kívül, hogy az állattenyész­tés Romániában jelenleg úgy mennyiség, mint minőség tekintetében oly kevéssé fejtett, hogy biztosra vehető, miszerint a megállapított kon­tingens — legalább a szerződés tartamának első éveiben — nem fog kihasználtatni.­ A hús olcsóbbodását tehát ezen a réren nem igen remélhetik a kiuzsorázott fogyasz­tók. Annál kevésbé, mert a Szerbiával való szerződés létrejöttét az agráriusoknak sikerült megakadályozniok, ha mindjárt egy véres háború fölidézésének a lehetőségével is. A csütörtökön este és pénteken reggel megje­lent napilapok hírt adtak arról, hogy az „anti­alkoholisták" a belügyminiszterhez intézett bead­ványban kérték, hogy helyeztessék hatályon kí­vül a budapesti főkapitánynak az a rendelete, amely szerint a főváros területén a tejárusok var­sárnap már délelőtt 10 órakor kötelesek boltjukat bezárni. A beadvány megokolása — a lapok sze­rint — főképpen az, hogy ilyen módon a korcs­mákba és pálinkásboltokba szorulnak azok is, akik különben a tejesboltba mennének. Az alkoholellenes munkásszövetség — értesülé­sünk szerint — ilyen beadványról mit sem tud. Nem is helyeselhetné azt. Mert a vasárnapi munka­szünetet kiterjesztő rendelet visszavonását öntu­datos munkás nem kívánhatja. Az nem baj, hogy a tejesboltokat 10 órakor be kell zárni. De baj az, hogy a szesz-árusító boltokat 10 óra után is tágra nyílt szemmel bámul az emberére, ha arról magyaráz neki: nem vagy rabszolgám, egyformák vagyunk; most kezdi érezni, ő sem kevesebb, mint a többi­ ember és tagja en­nek a munkástömegnek. A hetedik: diákgyerek, naiv, ábrándos és koldus; itt van, pedig ha meglátja a tanítvá­nyának mamája az első emeleti ablakból, hol­nap már nem gyötri a nebuló és ezt az örö­möt könyörtelenséggel fizeti meg; vidám és lelkes, apostolt lát, félistent lát mindenkiben maga körül, nem bírja végét várni az útnak és türelmetlenül sietne előre, mint a mese fiatal daruja. A nyolcadik: szikár, csontos, lengő nyak­kendős; vándora a gyáraknak, mert nyilt­szavu, nem magaféltő és hamar kiadják az útját; mellette az asszonya­i kézenfogva ha­ladnak, együtt, egy úton, de mindkettő a maga erejéből, egy pár, de külön két ember, két munkás. A kilencedik, tizedik, századik, tízezredik így vonul előtted hosszú sorban. Közelről kü­lön emberek, más nemű, más fajú, más arc­tipusú, más foglalkozású emberek. Az ország, a világ másik feléről dobálta őket ide össze a proletársors, a száraz kenyérért másnak kalácsot teremtők közös sorsa. Akad, aki nem érti a másik szavát, de megérti, mit mond a szeme csillogása. Akad, aki nem ismeri az országot, ahonnét a másik való, de mind is­meri azt a világot, amelyben a másik él, a meddő vágyak, a reménytelen nélkülözés és új társadalmat teremtő elszántság világát. A műhely, a gyár fölszívja magába hajnalon­ként az utca tolongó népét, mint az itatós a tintát. A gyárnak mindegy: férfi, asszony. * Ez a folytonos haladás, a tömeg folytonos növekedése, a soha ki nem fogyó sorok vég­telensége egy félóra alatt megszédíti az em­bert. A víz örvénylő folyását sem lehet sokáig szédülés nélkül nézni, a regék vizitündérei csalogatják az embert, Loreley-ok hívják : vesd magad az áradatba, visz velünk előre, mindig előre föltartóztathatatlanul. Ismeretlen vágyak veszik elő az embert: meg akar szabadulni ön­magától, az egyéniségétől, amelyre nitscheista büszkeséggel gondol titokban. Át akar for­málódni a valakiből, aki semmi, senkivé, aki valami: a magának élő tehetetlen emberből, a másokkal dolgozó hasznos emberré. Attor­Az annexiós javaslat tárgyalására kiküldött bizottság pénteken ülést tartott. Dascynski elvtárs kérdést intézett a kormányhoz, hogy a bosnyák magyar agrárbank ügyéről haj­landó-e nyilatkozni, illetve, ha az erre vonat­kozó , jelentés megfelel a valóságnak, mit haj­landó tenni, hogy nemcsak az innenső állam­fél paritásos jogait Boszniában és Hercegoviná­ban megvédelmezze, hanem az ottani agrár­lakosság legfontosabb érdekeit is meg­mentse. Bilinski pénzügyminiszter bevezetőleg összefoglalja a képviselőházban március 11-én Sustersic sürgősségi javaslata nyomán támadt vitát, amelyben az akkori kormány azt az ál­láspontot foglalta el, hogy a földmegváltás a kormányzatnak oly fontos kérdése, hogy az 1880. évi törvény értelmében mindkét kormányt meg kellett volna kérdezni. Az említett vita után a pénzügyminisztert meglátogatta Burián maródnak az ambíciók: nem akar többé önmagával örökké elégedetlen, de másoktól sokra tartott lenni, hanem önmagával elége­dett, akit inkább szidjanak, gáncsoljanak mások, csak engedjék nyugodtan dolgozni­­ értük. A tömeg, haladó tömeg, kapcsolatot teremt ember és ember közt. Érezteti a nézőjével: sejtje vagy a társadalmi rendnek, tőle függsz, benne élsz, olyan vagy, ami nőnek teremtett, azt gondolod, amit gondolnod enged, azt ér­zed, amit éreztet veled. A szerzetesi cellák sokszor voltak tanúi a lelkek ilyen átolvadá­sának a végtelenségbe, az ilyen beleszár­nyalásnak az azoros égbe. Csakhogy a penészes cellák sötétek voltak és lakóik korbácsolták a hátukat, hogy megkín­zott, elbágyadt testük beleszédüljön a vég­telenbe, amelynek azt a nevet adták: isten. Itt pedig friss a szellő, ragyog a napsugár és örömöket igér a végtelenség, amelyet az előre­haladó tömeg szimbolizál. Nézd soká, nézd végig, mint árad előtted a fekete-piros tömeg. Figyeld meg, hogy szívja föl magába a bámészkodókat, mint ömlenek kis patakok a nagy áradatba, mint ragadja magával mágneses erő a tágult szemű bámu­lót. Nézd soká és ne nyomd el magadban mesterségesen az új érzést, bámulj a Loreley arcába és ne félj tőle. S akkor, mikor elmenj előtted a menet, te is be fogsz állni az utolsó sorba és haladni fogsz a többivel örökké előre az ígéret föld­jének távolába, oda, ahol a horizont alján kelni szokott a minden öröm, szépség és fény forrása : a nap. Bresztovszky Ernő. * nyitva tartják. Az alkoholellenes munkások tehát csak azt követelhetik, hogy a korcsmákat és pá­linkás-butikokat is zárják be legalább olyan korán, mint a tejesboltokat. A vállalati munkásbiztosító pénztárak egyik rákfenéjét képezik a munkásbiztosítás ügyé­nek. Az ú­j munkásbiztosító törvények számtalan rossz és nagyon kevés jó oldala mellett egyik kedvező ha­tása az, hogy a magánvállalatok által föntartott bizto­sító pénztárak számát 149-ről mintegy 70-re apasz­totta. Ez az érdekelt nagyiparosoknak és vállalkozók­nak sehogy sem tetszik. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége tehát fölért a kereskedelmi miniszterhez és egész sor olyan intézkedést kér, amely alkalmas volna a magánpénztárak föntar­tásának biztosítására. Ha a magyarok istene ked­vez Kossuth és Szterényi uralmának, akkor a Szövetség óhajtásai még megvalósulhatnak, az ér­dekelt munkások nem csekély kárára. Rövid belpolitikai hírek. Hot­lik János, a váci kerület orsz. képviselője, pénteken, 36 éves korában meghalt. Botlik a füg­getlenségi pártnak volt tagja. KÜLFÖLD, Ausztria. 8

Next