Népszava, 1909. december (37. évfolyam, 284–309. sz.)
1909-12-01 / 284. szám
10 Ennek a mostani országgyűlésnek megbízatása 1911 áprilisában lejár, tehát a választójogi törvénynek, hogy az új választások már ne a régi alapon történjenek, 1910 végéig készen kell lennie. A katonai és gazdasági téren fölállított úgynevezett követelések nem teljesülnek, előbbre nem jutnak, de minden nappal rövidebb lesz az idő, amely az általános választójog megvalósítására rendelkezésre áll. Ez az egyik kétségtelen haszna az úri pártok szempontjából ennek a politikának. Van még egy másik is s talán még figyelemreméltóbb. Nevezetesen könnyen megtörténhetik, hogy a katonai vagy gazdasági követelések miatt a király, törvénybiztosította jogával élve, föloszlatja az országgyűlést. Ezzel egy új képviselőház jönne létre, amelynek nem másfél éve volna az általános választójognak törvénybe-nemiktatására, mint van most már ennek a mostaninak, hanem újabb öt esztendeje volna, amelyben szabadon taktikázhatna, fondorkodhatna, követelődzhetne s marakodhatna — az általános választójog ellen. A képviselőház föloszlatása — úgy spekulálnak az urak — legalább ujabb öt esztendővel toldaná meg a zavartalan osztályuralom esztendeit s öt év alatt olyan brutálisan le lehet tiporni minden demokratikus erőt, hogy annak lejártakor már nem lesz kinek számára csinálni demokratikus reformot. Ha igy nézi az ember — s ez az igazi beállítása a válságnak — akkor csak azt látja, hogy az összes parlamenti pártok egy célra dolgoznak: arra, hogy az általános választójogot leszorítsák a politikai életből s megmeneküljenek adott szavuk beváltása alól. Nemzeti vívmányokat követelnek s az általános választójog ellen küzdenek. Ők maguk tagadják ezt, nem ismerik el, hogy nemzeti vívmányaik és követeléseik csak ürügyek az általános választójog eltávoztatására. De akad közöttük egyegy fecsegő természetű, vagy szókimondó ember s az ilyen azután kibeszéli a családi titkot. A „Budapesti Hirlap" keddi számában vezércikk olvasható e tárgyról s ott találtuk a következő mondást: Az a nemzeti vívmány tehát, amelyre Magyarországnak ma elsősorban szüksége van, az általános választói jog elvének elejtése. Csak akkor lehet őszinte a kibékülés király és nemzet között, ha az uralkodó eláll egy oly követeléstől, melyet egy konfliktus idején fegyverül használt ellenünk s melyről nem is tagadják, hogy eredménye a mi megrontásunk lesz csupán. Ezek a sorok tehát leplezetlenül elismerik, hogy a magyar uralkodó osztályok a nép fölszabadítását ellenük irányzott fegyvernek nézik; hogy minden követelést hajlandók megadni az osztrák császárnak, a monarchiának, ha az nem követeli tőlük a választójogot; s hogy végül az egész politikai válságosdinak egy komoly, igazi és nagy célja van: az általános választójog elejtése és elejtetése. S ilyenek után merje meg valaki azt mondani, hogy a magyar népnek van a magyar uraknál nagyobb, önzőbb, konokabb ellenségük! Papi birtok — zsidó birtok. Minden lázas szervezkedés, minden klerikális maszlagolás ellenére érzik a klerikálisok, hogy a papok lába alatt kezd meginogni a magyar föld. A papságnak kezén lévő óriási állami földbirtok csak addig nincsen veszélyben, amíg a közfigyelem reáirányul. Mert a földéhes parasztságnak semmi módon, semmi eszközzel sem lehet a fejébe verni azt, hogy neki javára válik, ha az óriási birtoktestek nem a dolgozó százezreké, hanem néhány ezer henye és naplopó csuhásnak az eltartására szolgálnak. A földre rászorult, földet követelő parasztot nem lehet sem tömjénfüsttel, sem szocialista gyalázással kielégíteni. Annak föld kell s ahol, mint a papi birtokokban, az ő gazdasági szükségleteinek kielégítése alkalmas földet lát, ott fülel, érdeklődik és könnyen indul harcba. Tudják ezt jól a csuhások és ezért ugrálnak olyan eszeveszetten, mihelyt a papi kézen lévő állami birtokokról van szó. Néhány hét előtt nagy plakátokat ragasztottunk ki Budapest utcáin s számos vidéki helyen, amelyben rámutattunk a klerikális szervezkedés igazi rugóira: a szekularizációtól való félelemre. Erre a plakátunkra való felelet gyanánt Pápán — s bizonyára több más helyen — a klerikálisok plakáttal felelnek, amelyben a zsidókézben levő földbirtokra mutatnak rá és ajánlják ennek elszedését. A plakátból közöljük a következőket: Polgárok! Testvéreink! Amit kerestek a szociáldemokrata zsidóvezérek, ime megkapják! Mert, amilyen az „adjon Isten", olyan a „fogadj Isten". Tudja meg hát mindenki, hogy a zsidószabadkőműves-szociáldemokrata banda a keresztény Magyarországot akarja megdönteni s azért mindenféle rut eszközt fölhasznál, hogy istentelen célját elérje. Ezért akarja az egyházakat is vagyonuktól megfosztani ! De lássunk tisztán! A római és görög katholikus egyháznak (püspöki, káptalani, plébániai, szerzetesi) összesen van 2 millió 099 ezer 888 kat. hold birtoka. Az összes egyházak birtoka 2 millió 403 ezer 332 kat. Kincstári birtok van 2 „ 708 „ 888 „ Közalapítványi birtok van • 248 „ 870 „ Hitbizományi birtok van 2 „ 349 „ 970 „ Az összes magyar kötött birtok 7 millió 711 ezer 060 kat. hold. Ezzel szemben: Zsidó kézen van 4,000.000, azaz négy millió hold föld. Zsidó földbérlet 3,000.000, azaz három millió hold föld. Eszerint a zsidók magukénak mondhatnak hét millió kadmtrális hold magyar földet. Tehát a zsidóság egymaga az ország nagybirtokainak) felét birja. A kis- és törpebirtokos gazdáink vagyonkai pedig napról-napra, sokszor keservesen fölpanasztott módon, mennek át dobszó mellett zsidókézre! Pedig az ország népességi viszonya igy fest: Katolikus van az országban 12 millió 600 ezer Protestáns „ „ „ 3 „ 800 „ Zsidó „ „ „ 900 „ És ez a 900 ezer zsidó használ 7 millió holdnál több magyar földet!! Ha mifelénk vagy akár a szabadkőművesek felé akart ez a plakát visszaütni, akkor nem jól dolgozott. Mert a földbirtokos és a földbérlő zsidók az Orige tagjai, az alkotmánypárt hívei és a néppárt politikai szövetségesei. Azért hát ez bizony a sanda mészáros hadakozása: nem oda üt, ahova néz. De még azonfölül, ha ez a hibája nem is volna, egy másik furcsaságra kell figyelmeztetni a klerikálisokat: a zsidók kezén lévő földbirtok magántulajdon, amelyet a magántulajdon törvényei védenek. Mi nekünk nincsen kifogásunk az ellen, ha a klerikálisok is beállanak a magántulajdon ellen izgatók táborába. Csak tegyék ezt becsületesen és erőteljesen. A papok kezén levő földbirtok ellenben egyházi célokra átengedett állambirtok, köztulajdon, amelyet az állam akkor vehet vissza, amikor akar. Nekünk azonban semmi kifogásunk sincsen az ellen, ha a csukások a magántulajdonnak egyik formája ellen izgatnak. Mi majd általánosítjuk ezt az izgatást s azon leszünk, hogy az övék előtt se álljon megségvetést — de ingyen. A hajlandóság meg is van bennük az ingyen vállalkozásra, hiszen ennek a fejében még egy ideig övék a hatalom. Éppen ezért különösen hangzik egy állandóan jól értesült német újságnak az a közlése, hogy a kormány tagjai között ismét nézeteltérés támadt azokra a lépésekre nézve, amelyeket most meg kell tenni. — Nagyon kevés kilátás van arra, h így az említett közlés — hogy a kormány a Tisza által előírt recept szerint akarna dolgozni. Kormánykörökben nem is gondolnak arra, hogy a parlamenttől indemnitást kérjenek. Ezt a kormány hiábavaló és eredménytelen lépésnek tartja. Az indemnitás fölött meginduló vita a parlamentben csak egy nagy harcot indítana meg. És éppen emiatt nagyon eltérők a kormány tagjainak véleményei, ha rövid időre is, tervezett hivatalban maradására nézve. A dolgok ilyetén állása mellett azt hiszik, hogy a jelenlegi kormány közreműködésével a válság gyors megoldására nem lehet számítani. Közel vannak ahhoz, hogy maguk is kijelentsék, hogy képtelenek a válságot így megoldani és fatalisztikus megadással néznek az elé az eshetőség elé, hogy a válság megoldását más emberekkel kíséreljék meg. A „más emberek" közül az egyiknek, Khuen-Hédervárynak a nyilatkozatát föntebb közöljük, ő nem vár megbízatást. Ami pedig a kormány tagjai között keletkezett „újabb nézeteltérést" illeti, hát ez a híresztelés aligha felel meg a valódi tényeknek. Ügyvivőék között teljes az egyetértés abban, hogy maradni kell s egyetértenek abban is, hogy az indemnitási törvényt minél előbb ki kell csikarni a képviselőháztól. Úgy halljuk, egy háromhónapos indemnitásról szóló törvényjavaslatot már a jövő héten a Ház elé terjesztenek s ezzel egyidejűleg napirendre tűzetik a delegáció tagjainak a megválasztását. Bécsben szeretnék, jobban mondva: akarják, hogy a delegáció még ebben az évben legalább két napon keresztül ülésezzen s tárgyalja a közös költségvetést s lehetőleg szavazza is meg; de ha ez nem sikerül, legalább egy költségvetési provizóriummal tegye törvényessé a közös miniszterek gazdálkodását. A képviselőház összehívásáról a jövő hét elején gondoskodni fognak, az egész indemnitási manővert pedig a szerdai miniszteri értekezleten beszélik meg. Kossuth is összehívatta pártjának intéző bizottságát csütörtökre s bizonyos, hogy ezen az értekezleten is az indemnitásról és a delegációkról fognak tanácskozni. Ügyvivőék bíznak abban, hogy lesz ugyan harc, nagy harc a Házban, de meglesz az ideiglenes költségvetési fölhatalmazás. Többségük van, olyan arányú még most is, amilyennek a legutóbbi elnökválasztásnál bizonyult. Ezért van bátorságuk indemnitási javaslattal a Ház elé lépni, de főleg azért, mert Tisza figyelmeztette őket vasárnap, hogy az indemnitás megbuktatását illető aggodalmak túlzottak. Wekerle a szerdai miniszteri értekezlet után, esetleg már csütörtökön, Bécsbe megy s valószínűleg megviszi a kormány válaszát a Tisza ajánlotta kibontakozásra vonatkozóan s jelenteni fogja egyben, hogy minden erejükkel igyekeznek költségvetésről gondoskodni. NÉPSZAVA 1909 december 1. A válság. Több hírre vonatkozólag, amelyet a nevével hoztak kapcsolatba, Khuen-Héderváry meglehetősen szűk körben így nyilatkozott : — Szó sincs arról, hogy nekem szerepet adjanak. Az a meggyőződésem, hogy amíg ez a kormány a függő dolgokat el nem végzi, más kormányt kinevezni nem fognak. El kell intézni az ügyvivőknek mindent, elsősorban az állami és a közös kört Államcsőd felé. Wekerle félmilliárdos új államkölcsönt keres. Kapni is fog, de olyan uzsoraáron, aminőt Oroszországtól zsarolnak ki. A külföldi tőke nem látja rendezettnek a magyar állam pénzügyi viszonyait s ha egyéb nem, Wekerléék őrült pazarlása elegendő indok a magyar pénzügyek ilyen megítélésére. Majdnem félmilliárd ellumpolt pénz — ez nem valami szolid kezelésére vall az állampénztárnak. Emellett pedig az ország pénztermő ereje is fogyófélben van. A külkereskedelem forgalmának mérlege állandóan deficittel zárul s közgazdaságilag ennyire gyengülő ország nem bírhatja könnyen az adósságok terheit.