Népszava, 1909. december (37. évfolyam, 284–309. sz.)

1909-12-01 / 284. szám

10 Ennek a mostani országgyűlésnek meg­bízatása 1911 áprilisában lejár, tehát a választójogi törvénynek, hogy az új válasz­tások már ne a régi alapon történjenek, 1910 végéig készen kell lennie. A katonai és gazdasági téren fölállított úgynevezett követelések nem teljesülnek, előbbre nem jutnak, de minden nappal rövidebb lesz az idő, amely az általános választójog meg­valósítására rendelkezésre áll. Ez az egyik kétségtelen haszna az úri pártok szempontjából ennek a politikának. Van még egy másik is s talán még figye­lemreméltóbb. Nevezetesen könnyen meg­történhetik, hogy a katonai vagy gazdasági követelések miatt a király, törvénybiztosí­totta jogával élve, föloszlatja az ország­gyűlést. Ezzel egy új képviselőház jönne létre, amelynek nem másfél éve volna az általános választójognak törvénybe-nem­iktatására, mint van most már ennek a mostaninak, hanem újabb öt esztendeje volna, amelyben szabadon taktikázhatna, fondorkodhatna, követelődzhetne s mara­kodhatna — az általános választójog ellen. A képviselőház föloszlatása — úgy speku­lálnak az urak — legalább ujabb öt esz­tendővel toldaná meg a zavartalan osz­tályuralom esztendeit s öt év alatt olyan brutálisan le lehet tiporni minden demo­kratikus erőt, hogy annak lejártakor már nem lesz kinek számára csinálni demo­kratikus reformot. Ha igy nézi az ember — s ez az igazi beállítása a válságnak — akkor csak azt látja, hogy az összes parlamenti pártok egy célra dolgoznak: arra, hogy az általá­nos választójogot leszorítsák a politikai életből s megmeneküljenek adott szavuk beváltása alól. Nemzeti vívmányokat köve­telnek s­ az általános választójog ellen küz­denek. Ők maguk tagadják ezt, nem isme­rik el, hogy nemzeti vívmányaik és köve­teléseik csak ürügyek az általános választó­jog eltávoztatására. De akad közöttük egy­egy fecsegő természetű, vagy szókimondó ember s az ilyen azután kibeszéli a családi titkot. A „Budapesti Hirlap" keddi számá­ban vezércikk olvasható e tárgyról s ott találtuk a következő mondást: Az a nemzeti vívmány tehát, amelyre Ma­gyarországnak ma elsősorban szüksége van, az általános választói jog elvének elejtése. Csak akkor lehet őszinte a kibékülés király és nemzet között, ha az uralkodó eláll egy oly követeléstől, melyet egy konfliktus ide­jén fegyverül használt ellenünk s melyről nem is tagadják, hogy eredménye a mi megrontá­sunk lesz csupán. Ezek a sorok tehát leplezetlenül elisme­rik, hogy a magyar uralkodó osztályok a nép fölszabadítását ellenük irányzott fegy­vernek nézik; hogy minden követelést hajlandók megadni az osztrák császárnak, a monarchiának, ha az nem követeli tőlük a választójogot; s hogy végül az egész po­litikai válságosdinak egy komoly, igazi és nagy célja van: az általános választójog elejtése és elejtetése. S ilyenek után merje meg valaki azt mondani, hogy a magyar népnek van a magyar uraknál nagyobb, önzőbb, konokabb ellenségük! Papi birtok — zsidó birtok. Minden lázas szervezkedés, minden kleriká­lis maszlagolás ellenére érzik a klerikálisok, hogy a papok lába alatt kezd meginogni a magyar föld. A papságnak kezén lévő óriási állami földbirtok csak addig nincsen veszély­ben, amíg a közfigyelem reáirányul. Mert a földéhes parasztságnak semmi módon, semmi eszközzel sem lehet a fejébe verni azt, hogy neki javára válik, ha az óriási birtoktestek nem a dolgozó százezreké, hanem néhány ezer henye és naplopó csuhásnak az el­tartására szolgálnak. A földre rászorult, földet követelő parasztot nem lehet sem töm­jén­füsttel, sem szocialista­ gyalázással kielé­gíteni. Annak föld kell s ahol, mint a papi birtokokban, az ő gazdasági szükségleteinek kielégítése alkalmas földet lát, ott fülel, ér­deklődik és könnyen indul harcba. Tudják ezt jól a csuhások és ezért ugrálnak olyan esze­veszetten, mihelyt a papi kézen lévő állami birto­­kokról van szó. Néhány hét előtt nagy plakátokat ragasztottunk ki Budapest utcáin s számos vi­déki helyen, amelyben rámutattunk a kleri­kális szervezkedés igazi rugóira: a szekulari­zációtól való félelemre. Erre a plakátunkra való felelet gyanánt Pápán — s bizonyára több más helyen — a klerikálisok plakáttal felelnek, amelyben a zsidókézben levő földbir­tokra mutatnak rá és ajánlják ennek elszedé­sét. A plakátból közöljük a következőket: Polgárok! Testvéreink! Amit kerestek a szociáldemokrata zsidó­vezérek, ime megkapják! Mert, amilyen az „adjon Isten", olyan a „fogadj Isten". Tudja meg hát mindenki, hogy a zsidó­szabadkőműves-szociáldemokrata banda a ke­resztény Magyarországot akarja megdönteni s azért mindenféle rut eszközt fölhasznál, hogy istentelen célját elérje. Ezért akarja az egyházakat is vagyonuktól megfosztani ! De lássunk tisztán! A római és görög katholikus egyháznak (püspöki,­ káptalani, plébániai, szerzetesi) összesen van 2 millió 099 ezer 888 kat. hold birtoka. Az összes egyházak birtoka 2 millió 403 ezer 332 kat. Kincstári birtok van 2 „ 708 „ 888 „ Közalapítványi birtok van • 248 „ 870 „ Hitbizományi birtok van 2 „ 349 „ 970 „ Az összes magyar kö­tött birtok 7 millió 711 ezer 060 kat. hold. Ezzel szemben: Zsidó kézen van 4,000.000, azaz négy mil­lió hold föld. Zsidó földbérlet 3,000.000, azaz három mil­lió hold föld. Eszerint a zsidók magukénak mondhatnak hét millió­ kadmtrális hold magyar földet. Tehát a zsidóság egymaga az ország nagy­birtokainak) felét birja. A kis- és törpebirto­kos gazdáink vagyonkai pedig napról-napra, sokszor keservesen fölpanasztott módon, men­nek át dobszó mellett zsidókézre! Pedig az ország népességi viszonya igy fest: Katolikus van az országban 12 millió 600 ezer Protestáns „ „ „ 3 „ 800 „ Zsidó „ „ „ 900 „ És ez a 900 ezer zsidó használ 7 millió hold­nál több magyar földet!! Ha mifelénk vagy akár a szabadkőműve­sek felé akart ez a plakát visszaütni, akkor nem jól dolgozott. Mert a földbirtokos és a földbérlő zsidók az Orige tagjai, az alkot­mánypárt hívei és a néppárt politikai szö­vetségesei. Azért hát ez bizony a sanda mé­száros hadakozása: nem oda üt, ahova néz. De még azonfölül, ha ez a hibája nem is volna, egy másik furcsaságra kell figyelmez­tetni a klerikálisokat: a zsidók kezén lévő földbirtok magán­tulajdon, amelyet a magán­tulajdon törvényei védenek. Mi nekünk nincsen kifogásunk az ellen, ha a klerikálisok is beálla­nak a magántulajdon ellen izgatók táborába. Csak tegyék ezt becsületesen és erőteljesen. A papok kezén levő földbirtok ellenben egy­házi célokra átengedett állambirtok, köztu­lajdon, amelyet az állam akkor vehet vissza, amikor akar. Nekünk azonban semmi kifo­gásunk sincsen az ellen, ha a csukások a magántulajdonnak egyik formája ellen izgat­nak. Mi majd általánosítjuk ezt az izgatást s azon leszünk, hogy az övék előtt se álljon meg­­ségvetést — de ingyen. A hajlandóság meg is van bennük az ingyen vállalkozásra, hi­szen ennek a fejében még egy ideig övék a hatalom. Éppen ezért különösen­­ hangzik egy állandóan jól értesült német újságnak az a közlése, hogy a kormány tagjai kö­zött ismét nézeteltérés támadt azokra a lé­pésekre nézve, amelyeket most meg kell tenni. — Nagyon kevés kilátás van arra, h így az említett közlés — hogy a kormány a Tisza által előírt recept szerint akarna dolgozni. Kormánykörökben nem is gondolnak arra, hogy a parlamenttől indemnitást kérjenek. Ezt a kormány hiábavaló és eredménytelen lé­pésnek tartja. Az indemnitás fölött meginduló vita a parlamentben csak egy nagy harcot indítana meg. És éppen emiatt nagyon eltérők a kormány tagjainak­ véleményei, ha rövid időre is, tervezett hivatalban maradására nézve. A dolgok ilyetén állása mellett azt hiszik, hogy a jelenlegi kormány közreműködésével a válság gyors megoldására nem lehet számí­tani. Közel vannak ahhoz, hogy maguk is kijelentsék, hogy képtelenek a válságot így megoldani és fatalisztikus megadással néznek az elé az eshetőség elé, hogy a válság meg­oldását más emberekkel kíséreljék meg. A „más emberek" közül az egyiknek, Khuen-Hédervárynak a nyilatkozatát fön­tebb közöljük, ő nem vár megbízatást. Ami pedig a kormány tagjai között kelet­kezett „újabb nézeteltérést" illeti, hát ez a híresztelés aligha felel meg a valódi té­nyeknek. Ügyvivőék között teljes az egyet­értés abban, hogy maradni kell s egyet­értenek abban is, hogy az indemnitási tör­vényt minél előbb ki kell csikarni a kép­viselőháztól. Úgy halljuk, egy háromhónapos indem­nitásról szóló törvényjavaslatot már a jövő héten a Ház elé terjesztenek s ezzel egy­idejűleg napirendre tűzetik a delegáció tagjainak a megválasztását. Bécsben sze­retnék, jobban mondva: akarják, hogy a delegáció még ebben az évben legalább két napon keresztül ülésezzen s tárgyalja a közös költségvetést s lehetőleg szavazza is meg; de ha ez nem sikerül, leg­alább egy költségvetési provizórium­mal tegye törvényessé a közös mi­niszterek gazdálkodását. A képviselőház összehívásáról a jövő hét elején gondos­kodni fognak, az egész indemnitási ma­nővert pedig a szerdai miniszteri értekez­leten beszélik meg. Kossuth is összehívatta pártjának intéző bizottságát csütörtökre s bizonyos, hogy ezen az értekezleten is az indemnitásról és a delegációkról fognak tanácskozni. Ügyvivőék bíznak abban, hogy lesz ugyan harc, nagy harc a Házban, de meglesz az ideiglenes költségvetési fölha­talmazás. Többségük van, olyan arányú még most is, amilyennek a legutóbbi elnök­választásnál bizonyult. Ezért van bátor­ságuk indemnitási javaslattal a Ház elé lépni, de főleg azért, mert Tisza figyel­meztette őket vasárnap, hogy az indem­nitás megbuktatását illető aggodalmak túl­zottak. Wekerle a szerdai miniszteri értekezlet után, esetleg már csütörtökön, Bécsbe megy s valószínűleg megviszi a kormány válaszát a Tisza ajánlotta kibontakozásra vonat­kozóan s jelenteni fogja egyben, hogy min­den erejükkel igyekeznek költségvetésről gondoskodni. NÉPSZAVA 1909 december 1. A válság. Több hírre vonatkozólag, amelyet a ne­vével hoztak kapcsolatba, Khuen-Héder­váry meglehetősen szűk körben így nyilat­kozott : — Szó sincs arról, hogy nekem szerepet adjanak. Az a meggyőződésem, hogy amíg ez a kormány a függő dolgokat el nem végzi, más kormányt kinevezni nem fognak. El kell intézni az ügyvivőknek mindent,­­ elsősorban az állami és a közös kört­ Államcsőd felé. Wekerle félmilliárdos új államkölcsönt ke­res. Kapni is fog, de olyan uzsora­áron, ami­nőt Oroszországtól zsarolnak ki. A külföldi tőke nem látja rendezettnek a magyar állam pénzügyi viszonyait s ha egyéb nem, Wekerléék őrült pazarlása elegendő in­dok a magyar pénzügyek ilyen megíté­lésére. Majdnem félmilliárd ellumpolt pénz — ez nem valami szolid kezelésére vall az állampénztárnak. Emellett pedig az ország pénz­termő ereje is fogyófélben van. A külkereskedelem forgalmának mérlege ál­landóan deficittel zárul s közgazdaságilag ennyire gyengülő ország nem bírhatja könnyen az adósságok terheit.

Next