Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)
1910-03-01 / 50. szám
XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 március 1. kedd. 50. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ....... 19.20 kor. | negyed évre .. • • 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIIL, CONTI-UTGA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTGA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A bélyeges igazság. Gyakran hangoztatott tény, hogy Magyarországon erős, öntudatos polgárság hiányában a polgári demokrácia feladatait is a proletárság telesíti és így a szociáldemokrácia átmeneti programmjának alig van valahol akkora jelentősége, mint nálunk. Itt a jövő társadalmának kiépítésére való törekvés mellett állandóan megfeszített erővel kell küzdenünk a politikai hatalmukhoz és gazdasági túlsúlyukhoz konokul ragaszkodó feudális-klerikális érdekkörök ellen. A polgári szabadelvűség és a radikalizmus az ő sajátos követeléseiket a jog jelszava alatt hangoztatják, a joguralom megszilárdulásában, a jogállam kiépítésében látják a haladás, a fejlődés biztosítását. Semmi sem oly jellemző a magyar szabadelvűségre, mint az, hogy az e cégér alatt hosszú ideig zavartalanul űzött politika után is a jogállam szót már csak gúnyos értelemben használhatjuk. Ez a szabadelvű politika rendezte ugy — vagy hagyta rendezetlenül olyképpen a jogviszonyokat, hogy a törvények nem nyújtanak védelmet a gyöngének az erői ellen s a törvénybe foglalt állami akarat a föltörekvő társadalmi rétegekkel szemben mindig mint egy visszaszorító erő, mindig mint az uralkodó, a kiváltságos osztályok érdekeit védő hatalom jelentkezik. A törvény előtti egyenlőség a törvény végrehajtásának külsőségeire szorítkozik csupán, ha maga a törvény nem a jogegyenlőség elvein alapszik. A törvények pártosságának súlyát pedig növeli a törvények végrehajtóinak függése ugyanattól az uralkodó osztálytól, amely azokat a törvényeket a saját érdekeinek megfelelően alkotja. Az osztályparlament és az osztálybíróság ilyképpen az osztályállam akaratát törvénybe foglaló és végrehajtó szerveként jelentkeznek. E szervekkel szemben Magyarországon a harcot eddigelé csak a szociáldemokrácia vette föl, e szervek működésével szemben a bírálatot csak e párt sajtója teljesítette. A történelem és a szükségszerűség logikája nyilatkozik tehát meg abban, hogy amikor az osztályparlament elleni támadásunkhoz az öntudatra ébredt polgárság segédcsapatait küldi, ugyanakkor ugyanennek a polgárságnak erre leghivatottabb, legilletékesebb része csatlakozik hozzánk az osztálybíróság elleni fölfogásunkban is. Ebből a szempontból ítélhetjük csak meg kellően a budapesti ügyvédi kamara vasárnapi közgyűlésének jelentőségét. Az ország első ügyvédi kamarája, amely az ország ügyvédeinek majdnem egyharmadát foglalja magában, szigorú ítéletet mondott a magyar igazságszolgáltatásról s ezzel különösen az utóbbi évek egész néprontó és a jog eszméjével ellentétes politikájáról, törvényhozásáról. Már a kamarának mindeddig konzervatív vezetősége is kénytelen volt panaszait a szokásos siránkozás helyett a támadás stílusában megszövegezni, hacsak ki nem akarta magát tenni a tavalyinál is hevesebb támadásoknak. A jelentés, amelyet már ismertettünk, a vádak özönét zúdítja a letűnt koalíciós korszak jogéletének hivatalos tényezőire. E vádaknak igazi jelentőséget és — reméljük — politikai súlyt is a közgyűlés adott. Harmadéve nem engedte meg az elnök, hogy az általános választójogról beszéljenek a közgyűlésen, mert ott tilos a politizálás. Tavaly, amikor már Andrássy plurális merénylete mint törvénytervezet provokálta az ügyvédek fölháborodását is, nem engedte meg annak bírálatát. És az idén a közgyűlés szónokai minden elnöki félbeszakítás nélkül, általános helyeslés közben követelhették a becsületes parlamenti reformot, amelynek hiányában az igazságszolgáltatás bajai sem orvosolhatók, rá lehetett mutatni a bajok valódi forrásaira : az osztályállam osztályparlamentjére és osztálybíráskodására. Az a két indítvány, amellyel kiegészítve kerül a jelentés a mostani igazságügyi kormány elé, az ügyvédi kar egyeteme által történt igazolása a mi vádjainknak. És ha nagy fontossága volt másfél hónappal ezelőtt annak, hogy az esküdtek a magyar osztálybíróságot kíméletlenül támadó cikkünket fölmentő verdiktjükkel helyeselték, mekkora jelentőséget tulajdonítsunk annak, hogy a magyar jog gyakorlati művelői, a jogélet legalaposabb, legközvetetlenebb ismerői a törvény által megszabott hatáskörükben testületileg tiltakoznak a rendőri nyomozás vérlázító gazságai, a szocialista politikai vádlottakra, az izgatókra kimért kegyetlen ítéletek ellen ? Mi azt hisszük, hogy a magyar ügyvédség, amelynek jobbjai ily döntő lépéssel távolodtak el a Werbőczi-féle átkos hagyománytól, az országra hasznosabb szolgálatot nem tehet, mintha teljes egészében csatlakozik ahhoz az irányhoz, amely a vasárnapi közgyűlésen diadalmasan megnyilatkozott. Bármily alapos is az a panasz, hogy a politika mezejét elözönlik az ügyvédek, arra gondolni is képtelenség, hogy őket onnan teljesen ki kelljen zárni. A törvényalkotás munkájában a törvény alkalmazásának, a jogok védelmének munkájait mindig jelentékeny rész fogja megilletni. A különbség az általános választójog parlamentjének ügyvédei és a mai ügyvédképviselők között az lesz, hogy azok az egész munkásnép megbízottai, akaratának letéteményesei és így a közérdek szószólói lesznek, míg emezek — amint őket tisztességes társaik a kamara vezetőségével összhangzóan megbélyegezték — saját egyéni, önző érdekeik istápolói, miniszteri előszobákban ácsorgó ügynökök, nagyurakhoz bejáró, panamákat kijáró klikkemberek vagy urasági cselédek. Az általános, egyenlő választójogon, községenkénti titkos szavazáson alapuló parlamentből ezek az élősdi alakok előbb-utóbb kipusztulnak. A nép, amely ismeri, be sem ereszti oda őket s ha esetleg demagógiával becsempészik magukat, a népakarat, mint Jézus a kufárokat a templomból, kiveri őket a törvényhozás terméből. Lapunk mai száma 14 oldal SZEMLE. BELFOLD. „Az ipari munkások választójoga" ez az a jelszó, melyet dr. Hegedűs Lóránt, a gyáriparosok egyik vezérembere, vitt bele nagyobb energiával a közvéleménybe, hogy ott meggyökereztesse. A „P. N." vasárnapi számába is újra erről a kérdésről irt cikket Hegedűs, aki azonban egyetlen komoly okot sem tud fölhozni amellett, hogy az ipari munkások igenis kapjanak választójogot, ellenben a mezőgazdaságiak továbbra is jogfosztottak maradjanak. Ami okot fölhoz cikkében, az mind az általános választójog mellett szól, de nem amellett, hogy a munkásoknak egyik kategóriája kapjon jogot, a másik pedig ne. Így állván a dolog, az ember méltán gondolkodóba esik azon, hogy mit is akar hát Hegedűs úr ezzel az újfajta választójogi reformtervvel, amely iránt — úgy látszik — elegendő hajlandóság mutatkozik a gyárosok és bankárok körében és az új kormánypártnak választójogellenes szárnyánál. Elmélkedvén ezen a kérdésen, körülbelül a következő eredményre jutunk: Hegedűs terve számíthat a választójogellenesek rokonszenvére, mert a magyarországi munkásságnak csak kisebbik részét juttatná szavazati joghoz, úgy, hogy a mai állapotot e reform révén nem fenyegetné veszély. Továbbá Hegedűs és a vele egyetértők tudják, hogy a választójogért folyó küzdelemnek kovásza, lelke, föntartója és leszerelhetetlen hadserege egyedül csak az ipari munkásság; azt hiszik tehát, hogy az ipari munkásságot leszerelhetik azzal, ha neki kiváltságot nyújtanak. Végül pedig bizonyára belejátszik a dologba a gyáriparosok különérdeke is, ezek az urak ugyanis azt hiszik, hogy rájuk nézve előnyös az, ha a mezei munkásság, meghagyatván mai jogfosztottságában, gazdaságilag is megmarad a mai nyomorúságban és így seregestől fog tódulni a városok és gyárak felé, növelve az ipari tartaléksereget és lenyomva az ipari munkabéreket.