Népszava, 1910. március (38. évfolyam, 50–76. sz.)

1910-03-01 / 50. szám

XXXVIII. évfolyam. Budapest, 1910 március 1. kedd. 50. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre ....... 19.20 kor. | negyed évre .. • • 4.80 kor. fél évre 9.60 kor. | egy hóra 1.60 kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIIL, CONTI-UTGA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTGA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) A bélyeges igazság. Gyakran hangoztatott tény, hogy Magyar­országon erős, öntudatos polgárság hiányá­ban a polgári demokrácia feladatait is a proletárság tel­esíti és így a szociáldemo­krácia átmeneti programmjának alig van valahol akkora jelentősége, mint nálunk. Itt a jövő társadalmának kiépítésére való törekvés mellett állandóan megfeszített erővel kell küzdenünk a politikai ha­talmukhoz és gazdasági túlsúlyukhoz ko­nokul ragaszkodó feudális-klerikális érdek­körök ellen. A polgári szabadelvűség és a radikalizmus az ő sajátos követeléseiket a jog jelszava alatt hangoztatják, a joguralom meg­szilárdulásában, a jogállam kiépítésében látják a haladás, a fejlődés biztosítását. Semmi sem oly jellemző a magyar sza­badelvűségre, mint az, hogy az e cégér alatt hosszú ideig zavartalanul űzött politika után is a jogállam szót már csak gúnyos ér­telemben használhatjuk. Ez a szabad­elvű politika rendezte ugy — vagy ha­gyta rendezetlenül olyképpen a jogviszonyokat, hogy a törvények nem nyújtanak védelmet a gyöngének az erői ellen s a törvénybe foglalt állami akarat a föltörekvő társa­dalmi rétegekkel szemben mindig mint egy visszaszorító erő, mindig mint az ural­kodó, a kiváltságos osztályok érdekeit védő hatalom jelentkezik. A törvény előtti egyen­lőség a törvény végrehajtásának külsősé­geire szorítkozik csupán, ha maga a tör­vény nem a jogegyenlőség elvein alapszik. A törvények pártosságának súlyát pedig növeli a törvények végrehajtóinak függése ugyanattól az uralkodó osztálytól, amely azokat a törvényeket a saját érdekeinek megfelelően alkotja. Az osztályparla­ment és az osztálybíróság ilykép­pen az osztályállam akaratát törvénybe foglaló és végrehajtó szerveként je­lentkeznek. E szervekkel szemben Ma­gyarországon a harcot eddigelé csak a szo­ciáldemokrácia vette föl, e szervek műkö­désével szemben a bírálatot csak e párt sajtója teljesítette. A történelem és a szük­ségszerűség logikája nyilatkozik tehát meg abban, hogy amikor az osztályparlament elleni támadásunkhoz az öntudatra ébredt polgárság segédcsapatait küldi, ugyanakkor ugyanennek a polgárságnak erre leghiva­tottabb, legilletékesebb része csatlakozik hozzánk az osztálybíróság elleni fölfogá­sunkban is. Ebből a szempontból ítélhetjük csak meg kellően a budapesti ügyvédi kamara vasár­napi közgyűlésének jelentőségét. Az ország első ügyvédi kamarája, amely az ország ügyvédeinek majdnem egy­har­madát foglalja magában, szigorú ítéletet mondott a magyar igazságszolgáltatásról s ezzel különösen az utóbbi évek egész nép­rontó és a jog eszméjével ellentétes politi­kájáról, törvényhozásáról. Már a kamará­nak mindeddig konzervatív vezetősége is kénytelen volt panaszait a szokásos sirán­kozás helyett a támadás stílusában megszö­vegezni, hacsak ki nem akarta magát tenni a tavalyinál is hevesebb támadásoknak. A jelentés, amelyet már ismertettünk, a vá­dak özönét zúdítja a letűnt koalíciós kor­szak jogéletének hivatalos tényezőire. E vádaknak igazi jelentőséget és — remél­jük — politikai súlyt is a közgyűlés adott. Harmadéve nem engedte meg az elnök, hogy az általános választójogról beszélje­nek a közgyűlésen, mert ott tilos a politi­zálás. Tavaly, amikor már Andrássy plurális merénylete mint törvénytervezet provokálta az ügyvédek fölháborodását is, nem engedte meg annak bírálatát. És az idén a közgyűlés szónokai minden elnöki félbeszakítás nélkül, általános helyeslés közben követelhették a becsületes parla­menti reformot, amelynek hiányában az igazságszolgáltatás bajai sem orvosolhatók, rá lehetett mutatni a bajok valódi forrá­saira : az osztályállam osztályparlament­jére és osztálybíráskodására. Az a két indítvány, amellyel kiegészítve kerül a jelentés a mostani igazságügyi kormány elé, az ügyvédi kar egyeteme által történt igazolása a mi vádjainknak. És ha nagy fontossága volt másfél hónap­pal ezelőtt annak, hogy az esküdtek a magyar osztálybíróságot kíméletlenül támadó cikkünket fölmentő verdiktjük­kel helyeselték, mekkora jelentőséget tulajdonítsunk annak, hogy a magyar jog gyakorlati művelői, a jogélet legalaposabb, legközvetetlenebb ismerői a törvény által megszabott hatáskörükben testületileg til­takoznak a rendőri nyomozás vérlázító gazság­ai, a szocialista politikai vádlottakra, az izgatókra kimért kegyetlen ítéletek ellen ? Mi azt hisszük, hogy a magyar ügyvéd­ség, amelynek jobbjai ily döntő lépéssel távolodtak el a Werbőczi-féle átkos hagyo­mánytól, az országra hasznosabb szolgála­tot nem tehet, mintha teljes egészében csatlakozik ahhoz az irányhoz, amely a vasárnapi közgyűlésen diadalmasan meg­nyilatkozott. Bármily alapos is az a pa­nasz, hogy a politika mezejét elözönlik az ügyvédek, arra gondolni is képtelenség, hogy őket onnan teljesen ki kelljen zárni. A törvényalkotás munkájában a tör­vény alkalmazásának, a jogok védel­mének munkájait mindig jelentékeny rész fogja megilletni. A különbség az általános választójog parlamentjének ügy­védei és a mai ügyvédképviselők között az lesz, hogy azok az egész munkásnép megbízottai, akaratának letéteményesei és így a közérdek szószólói lesznek, míg eme­zek — amint őket tisztességes társaik a kamara vezetőségével összhangzóan meg­bélyegezték — saját egyéni, önző érdekeik istápolói, miniszteri előszobákban ácsorgó ügynökök, nagyurakhoz bejáró, panamákat kijáró klikkemberek vagy urasági cselédek. Az általános, egyenlő választójogon, köz­ségenkénti titkos szavazáson alapuló parla­mentből ezek az élősdi alakok előbb-utóbb kipusztulnak. A nép, amely ismeri, be sem ereszti oda őket s ha esetleg demagógiával becsempészik magukat, a népakarat, mint Jézus a kufárokat a templomból, kiveri őket a törvényhozás terméből. Lapunk mai száma 14 oldal SZEMLE. BELFOLD. „Az ipari munkások választójoga" ez az a jelszó, melyet dr. Hegedűs Lóránt, a gyáriparosok egyik vezérembere, vitt bele na­gyobb energiával a közvéleménybe, hogy ott meggyökereztesse. A „P. N." vasárnapi számába is újra erről a kérdésről irt cikket Hegedűs, aki azonban egyetlen komoly okot sem tud fölhozni amellett, hogy az ipari munkások igenis kapjanak választójogot, ellenben a mező­gazdaságiak továbbra is jogfosztottak marad­janak. Ami okot fölhoz cikkében, az mind az általános választójog mellett szól, de nem amellett, hogy a munkásoknak egyik kategóriája kapjon jogot, a másik pedig ne. Így állván a dolog, az ember méltán gondolkodóba esik azon, hogy mit is akar hát Hegedűs úr ezzel az újfajta választójogi reformtervvel, amely iránt — úgy látszik — elegendő hajlandóság mutatkozik a gyárosok és bankárok körében és az új kormánypárt­nak választójogellenes szárnyánál. Elmélked­vén ezen a kérdésen, körülbelül a következő eredményre jutunk: Hegedűs terve számíthat a választójog­ellenesek rokonszenvére, mert a magyar­országi munkásságnak csak kisebbik részét juttatná szavazati joghoz, úgy, hogy a mai állapotot e reform révén nem fenyegetné veszély. Továbbá Hegedűs és a vele egyetér­tők tudják, hogy a választójogért folyó küz­delemnek kovásza, lelke, föntartója és lesze­relhetetlen hadserege egyedül csak az ipari mun­kásság; azt hiszik tehát, hogy az ipari munkássá­got leszerelhetik azzal, ha neki kiváltságot nyúj­tanak. Végül pedig bizonyára belejátszik a dologba a gyáriparosok különérdeke is, ezek az urak ugyanis azt hiszik, hogy rájuk nézve előnyös az, ha a mezei munkásság, meg­hagyatván mai jogfosztottságában, gazdasági­lag is megmarad a mai nyomorúságban és így seregestől fog tódulni a városok és gyá­rak felé, növelve az ipari tartaléksereget és lenyomva az ipari munkabéreket.

Next