Népszava, 1910. április (38. évfolyam, 77–102. sz.)
1910-04-01 / 77. szám
10 nem tudták kicsavarni kezünkből. De azért nem szabad pihennünk. A Népszava erősödése egyet jelent a munkásmozgalom megerősödésével. Ezért fáradhatatlan, áldozatkész munkával kell törekednünk, hogy a Népszava olvasóinak számát szaporítsuk. Törekednünk kell arra, hogy végre elérjünk az igazi ünnephez, amelyet akkor fogunk megülni lelkes büszkeséggel, midőn az a szó, szervezett munkás, egyúttal azt is jelenti, hogy: Népszava-előfizető! Most már nem izgatás. — Az ügyészség önmaga, a rendőrség és a koalíció ellen. — A magyar igazságszolgáltatásban hallatlan eset történt. Mi legalább nem emlékszünk hasonlóra a három évtizeden áttekintve, amely a büntetőtörvény életbelépte óta letelt. A budapesti ügyészség izgatási perben elejtette a vádat. A ritka érdekességű jogeset kikívánkozik a paragrafusok keretéből, hogy jellemző részként illeszkedjék bele Magyarország mostani éveinek oly döntő küzdelmű történelmébe." Az ország népe az utóbbi években fokozott erővel, tüzesebb elszántsággal követelte jogait, döngette a törvényhozás kapuját, hogy ott nála nélkül róla tovább ne határozhassanak az urak. A harcoló sereg élén természetesen a szociáldemokrata párt, a szociáldemokrata sajtó haladt. Az úri kiváltságok, az osztályuralom várának védelmezői tehát ezekre csaptak le, ezek ellen küldték, uszították fegyveres cselédjeiket, fizetett zsoldosaikat. Az állam hatalmával ők rendelkeznek. E hatalom kezelői, a közigazgatás és bíráskodás tényezői: szolgabíró, rendőrkapitány, csendőr, ügyész, bíró mind az ő parancsukat hajtják végre. A törvényeket ők csinálják, a törvényeket a tőlük függő hivatalnokok az ő szájuk izé szerint magyarázzák, alkalmazzák. Amikor a népet arra buzdítjuk, hogy e hatalom ellen a saját jogát, a saját érdekeit védelmezze, a törvény ránk kiált, hogy izgatunk. A törvény kissé szemérmes. Azt mondja, hogy ő a hatóságok tekintélyét, a társadalom békéjét oltalmazza. A törvény végrehajtói azonban e törvényre hivatkozva üldöznek mindenkit, aki komoly elszántsággal változtatni akar a létező viszonyokon, aki többre becsüli a milliók boldogulására vezető harcot a néhány ezrek henye és fényűző uralmát biztosító békénél. Az általános, egyenlő, titkos választójogért indított harcunkban így csapott reánk az ügyészség az izgatás tömeges vádjaival. Sok elvtársunk fogságba került e vádak miatt a koalíciós tatárjárás alatt. De amint közelgett e pusztító horda eltakarodása, mintha a polgárbírák lidércnyomás alól szabadultak volna, mind gyakrabban mentették föl a szocialista izgatókat. És végre most, amikor az ország nyakáról a sors levakarta azt a kormányt, amely után „gonoszabb nem jöhetett", még a budapesti ügyészség is kijelenti, hogy amit ő pár hónappal ezelőtt izgatásnak tartott, az nem izgatás. A múlt év szeptember 27-ére pártunk vezetősége népgyűlést és tüntető felvonulást hirdetett. Boda Dezső, aki az általános választójogot kormányprogrammá tevő Kristóffy belügyminiszter kormánybiztosa, majd budapesti főkapitány volt, aki behódolt a koalíciónak, hogy ez állásából ki ne rúgják, s a fekete gróf hűséges cselédjének bizonyult a választójog elleni ádáz küzdelemben. Boda úrnak nem tetszett a tüntetés eszméje, tehát betiltotta. Szeptember 26-án a Népszavában a pártvezetőség fölhívást tett közzé, hogy Budapest munkássága tüntessen a Boda-ukáz ellenére is. A munkásságé az utca, a munkásság tehát tüntetett. Boda véres merényletet intézett a tüntetők ellen, amelynek felháborító részleteiről hasábokon át számoltunk be. Azután jött az ügyész és vizsgálóbíró, lefoglaltákaiVé/wzand/a veszedelmes fölhívás és a „Mégis ott leszünk!" című vezércikk miatt. „A hatóságnak törvényes hatáskörében kiadott rendelete elleni engedetlenségre való egyenes fölhívással elkövetett izgatás" — ez volt a vád, amelyet dr. Kunfi Zsigmond és Boór Sándor elvtársak ellen emelt e cikkek miatt az ügyészség. Csütörtökre volt kitűzve a tárgyalás a budapesti esküdtbíróság előtt. Elvtársaink megjelentek védőikkel, dr. Ormos Ede és dr. Ladányi Ármin elvtársakkal. Az esküdtek is megjelentek, de nem jött az ügyész, nem jöttek a bírák. Szerdán délután jelentette az ügyész a bíróságnak, hogy elejti a vádat, ezért elmaradt a tárgyalás, megszűnt az ügy. A „Magyar Nemzet" című estilapnak a vádelejtésre vonatkozó tudósítására a következő félhivatalos kijelentést kaptuk a „Bud. Tud." útján: Egy estilap abból az alkalomból, hogy Kunfi Zsigmond dr. és Boór Sándor ellen izgatás miatt megindított pert a budapesti törvényszéknél ma kitűzött tárgyalása alkalmával az ügyészség elejtette, azt a szerinte elterjedt hírt regisztrálja, hogy a törvényszéken részint vádelejtés, részint pertörlés útján a szocialisták ellen folyamatban lévő perek legnagyobb részét megszüntetik. Mint a „Bud. Tud." értesül, ez a hír részben megfelel a valóságnak. A kormány fölvette programmjába, hogy a sajtószabadság kérdésében a legszabadelvűbb módon viselkedik; ennélfogva Székely Ferenc dr. igazságügyi miniszter átvizsgáltatta az ügyészség által izgatás címén megindított valamennyi pert, mégpedig nemcsak azokat, amelyekben szocialistákat, hanem azokat is, amelyekben nemzetiségieket vádolnak izgatással. Amelyekben nem láttak büntetendő cselekményt föntorogni, azokban az eljárást megszüntették. Mindenesetre örvendetes, hogy az új igazságügyminiszter a sajtószabadság tiszteletét nemcsak hangoztatja, hanem intézkedéseivel is bizonyítja. Az igazságszolgáltatást a politika szolgájává aljasító korszak után ez valóban tisztességes irányváltoztatást jelent. De a sajtószabadság érdekében ilyen személyes garanciák nem elegendők, pusztán múló hatásúak. Ha az igazságügyminiszter maradandó nyomát akarja hagyni szabadelvűségének, akkor lásson hozzá a sajtó- és véleményszabadság intézményes biztosításához. A büntetőjogi novella jelentősége eltörpül ahhoz az újabb novellához képest, amelynek a hírlapi óvadék és az izgatási, lázítási törvényeknek eltörléséről, a magyar törvénytár e szégyenfoltjának eltüntetéséről kellene intézkednie. A mostani vádelejtés fényéből le kell vonnunk bizonyos megállapításokat. Az első az, hogy ugyanaz az ügyészség, amely a koalíciós kormány idején izgatást látott két cikkben, most, amikor más kormány uralkodik, elejti a vádat, nem lát a cikkekben izgatást. Közömbös itt, hogy mi a vádelejtés indoka. A tény az, hogy az ügyészség a váltakozó kormányokkal változtatja jogi meggyőződését. De keressük a vádelejtés indokát jogi szempontból. Tagadhatatlan, hogy mindkét cikk egyenes fölhívást intézett a főkapitány rendelete elleni engedetlenségre. És ha a közvád képviselője mégsem lát izgatást, ennek — szerinte és minden jogász szerint — csakis az az egyetlen jogi indoka lehet, hogy a főkapitány ama rendeletét nem „törvényes hatáskörében" adta ki, az ellen tehát szabad volt engedetlenségre fölhívni, szabad volt izgatni. E két megállapításból két követelmény folyik. Az egyik az, hogy ha az igazságszolgáltatást neyének — a lehetőség szerint — megfelelő intézménnyé akarjuk tenni, ezt minden tényezőjével, tehát az ügyészséggel és a bírósággal együtt a kormánytól teljesen függetleníteni kell. Ezt már maguk a bírák, sőt az ügyészek is követelik, hogyne követelnénk tehát mi, akik az igazságszolgáltatás osztály- és párturalmi célokra való lealjasításának csapásait és átkait legfájdalmasabban szenvedjük. De követelnie kell minden tisztességes embernek, aki undorodva látja, hogy még a Kúria jogi fölfogása is aszerint változik, hogy milyen párt ül kormányon. Hogyan követeljünk férfias, jogászi bátorságot a Balás Elemérektől, a vád hivatalos fanatikusaitól, amikor a birói pálya csúcsára ért emberek igazmondásától is retteghetünk? A másik követelésünk az, hogy amikor Budapest főkapitányáról maga a királyi ügyészség megállapítja, hogy túllépte törvényes hatáskörét, amikor a munkások tüntetését megtiltotta, akkor az ilyen főkapitányt el kell kergetni hivatalából. A főváros közbiztonságának legfőbb őre nem lehet az az ember, aki a polgárok egyik legfőbb szabadságjogát , a gyülekezés jogát elkobozza. Budapest világvárosias lakosságát nem lehet kiszolgáltatni olyan embernek, aki a lakosság politikai mozgalmát, a népjogért, a haladásért vívott harcát az önkény parancsszavára bármikor kész vérbefojtani, akinél a közbiztonság megvédése csak ürügy arra, hogy a hatalom mindenkori urainak zsoldosszolgálatokat tehessen. A múlt év szeptember 28-án, amikor Boda úr vérengzéséről beszámoltunk, ezt írtuk a Népszavában: „...Minden kozákgazsággal dacoló lelkesedéssel megjelentek elvtársaink a mi harcterünkön, az utcán, tüntetni, küzdeni a népjogért, amelynek rohamosan közeledő diadala viharként söpri el mindazt a szennyet és szemetet, amely most magát a rend és a törvények föntartójának, védelmezőjének hazudja." A nagy szemétdombot, a koalíciót szétfújta már az a vihar. Itt az ideje, hogy a véletlenül itt felejtett szeméthulladék se emlékeztessen a fekete időkre. NÉPSZAVA 1910 április 1. SZEMLE. • VXU3 BELFOLD. . justhék és a választójog. A pártgyűlésünköt elhangzott választójogi előadói beszédben és a vitában is többen hangoztatták, hogy a Justh-párt demokratikus megtérésében bízni nem lehet s hogy ez a párt is csak taktikázik az általános, egyenlő, titkos választójoggal. A pártgyűlésnek ezen felszólalásokban kifejezésre jutó nézetével foglalkozott szerda esti beszédében Lányi Mór,a Justh-párt jelöltje a VII. kerületben s volt országgyűlési képviselő. Beszédének e kérdésre vonatkozó részét közöljük, mivel egyénileg igen tisztességes és elfogadható álláspontot fejt ki, anélkül azonban, hogy a silány taktikázás vádját elhárítani tudná a Justh-pártról is. Egészen különös utakon jár az a vád, hogy mi a választójog kérdésében tisztán taktikai okokból szólalunk meg. Azt kell tehát hinnünk, hogy ezzel a választási esélyeinket akarjuk megjavítani. Csodálatos ellentmondás. Mert egyfelől hirdetni, hogy a mai választójogi rendszer mellett a reakciós elemek dominálnak és egy füst alatt azt állítani, hogy az a követelés, mely ezeknek a tényezőknek nem kell, javíthat e követeléssel választási harcba induló párt esélyein, legalább is következetlenség. Igen ám, de ezzel a radikális tömegek, a jogfosztott tábor morális ereje nyerhető meg és ez a számítás a bűnös taktikai Hát ha ezt azok vetik a szemünkre, akik reszketnek a demokratikus választójogtól,azt még meg tudom érteni. De ha oly helyről röpítik felénk e vádaskodás nyilait, ahol a legradikálisabb megoldást követelik, akkor nem tudom mire vélni a támadás célját. A párt manifesztumában benne van az általános, egyenlő választójog. Ehhez a párthoz tartoznak azok, akik a pluralitást megbuktatták, amikor a zavaros külpolitikai helyzet nyomása alatt Bécsben ehhez hozzájárultak. És mégis minket ér az a rágalom, hogy olyan lépéseket tettünk, melyekkel az általános választójogot inkább kijátszani, mint biztosítani akartuk. Azokkal szemben, akik a Jelzők nélküli" választójog híveihez vagy a Tisza-imádók táborához tartoznak, vagy akik csupán kortesbarátaik unszolására és beszédjeik zavartalan elmondása érdekében.