Népszava, 1911. február (39. évfolyam, 27–50. sz.)

1911-02-01 / 27. szám

módon bosszút állott volna rajtuk. A vá­rost környező erdőségekben kerestek tehát elvtársaink menedéket. Egy-egy tisztáson tartották meg szükséges összejöveteleiket Néha ezernél is többen sereglettek össze ilyen titkos gyűlésre. A polgári sajtó is tüzelt a munkásság ellen. A leg­otrombább hazugságokat, a legképte­lenebb vádakat sorakoztatta a szervezett munkásság ellen, csakhogy a tobzódó hata­lom és a pénzeszsákjukat féltő nyárspol­gárok kedvében járjon. Ekkor a hatalom és a polgári társadalom még vakon bízott abban, hogy a kivételes törvényekkel kiirt­hatja a szociáldemokráciát. Az 1881-iki vá­lasztási kudarc is megnövelte a hatalom elbizakodottságát. Akkor tudniillik sikerült a szocialista munkásságot visszaszorítani. Azt hitték már most a hatalom bi­torlói, hogy a következő választá­sok alkalmával teljesen megsemmisít­hetik majd a szervezett munkásságot. Ilyen körülmények között készülődtek németországi elvtársaink az 1884-iki biro­dalomgyűlési választásokra. Az elnyoma­tás, a féktelen üldözés sokakban kétséget támasztott. Sokan még a harc előtt el­csüggedtek. De jobbjaink mindazonáltal nem vesztették el a fejüket és erősen bíz­tak abban, hogy az 1884-iki választások kárpótolják majd a munkásságot az 1881-ben szenvedett kudarcért. A választások ered­ményei igazolták ezt a föltevést: a kivé­teles törvények hatodik esztendejében, a legvadabb hajsza közepette félmil­liónál jóval több szocialista szava­zatot adtak le. Huszonnégy szocia­lista képviselő vonult a birodalomgyűlésbe, óriási eredmény volt ez. Még a legvérme­sebb reményeket is meghaladta. És a huszonnégy parlamenti harcos között ott volt Singer Pál, ezen a téren még egészen új ember. De hamar beleélte magát az uj környezetbe. Kitűnő szónok, éles meg­figyelő volt és ennek a nem mindennapos két tulajdonságának nagy hasznát vette a parlamenti harcokban is. Csakhamar az elsők között volt itt is. Ellenfelei szünet nélkül röpítették feléje mérgezett nyilaikat. Különösen az antiszemiták agyazkodtak el­lene. Singer zsidó volt és ezt a körül­ményt alaposan kihasználták ellenfelei. Ad­dig, amíg nem csatlakozott nyíltan a szo­cialista munkássághoz, nem firtatták zsidó voltát. De abban a pillanatban, amikor levonta gondolkozásának végső konzekven­ciáit és hátat fordított a polgári társada­lomnak,­ hogy nyíltan azokhoz csatlakoz­zék, akikhez a szíve és az értelme már rég vonzotta, tajtékzó gyűlölettel fordultak ellene a hatalom uszályhordozói és bé­rencei. Ezt a lépését nem tudták neki megbocsátani. Nagykereskedő és szocialista! Ez a kettő összeférhetetlen­nek látszott a bornirt nyárspolgárok sze­meiben. És önző célokat, haszonlesést, ma­teriális okokat kerestek férfias és becsüle­tes elhatározásában. A piszkos hazugságok­nak valóságos áradata indult meg ellene. Ráfogták többek között, hogy,embertelenül kizsákmányolja munkásait. És amikor Sin­ger ez ellen a hazug ráfogás ellen egy nyilvános gyűlésen védekezni akart, egy­szerűen betiltották ezt a gyűlést. A válla­latában dolgozó munkások is tiltakoztak e rágalom ellen, de mit sem használt, a pol­gári sajtó, különösen az antiszemita la­pok, tovább gyalázták és koholták el­lene a hazug vádakat. A munkásság azonban tisztában volt e támadások értékével, mélyére látott e hajszának és egy pillanatig sem kételkedett új zászló­tartó­inak becsületességében és őszinte lel­kesedésében. Singer működése, munkás­sága igazolta ezt a bizalmat: soha egy pil­lanatra el nem tántorodott a zászlótól, a legválságosabb pillanatokban is példás ügyszeretettel és férfiassággal harcolt az elnyomott proletariátus szent ügyéért. A hatalom nem vonta le az 1884-diki választásokból a tanulságot. Az otromba üldözések tovább folytak, mintha mi sem történt volna. Mindenki látta, érezte a ha­talom kudarcát, csak maga a kormány nem akarta észrevenni. A gyűlölet egészen elvakította. A kiutasítások még most is napirenden voltak. Singer számára is el volt készítve a hurok, de még nem tudták a nyakába vetni. Lesték, várták erre az alkalmat. Végre 1886 februárjában meg­jött az alkalom. Singer a Reichstag egyik ülésén leleplezte a berlini politikai rendőrség üzelmeit. Elmondta, kétségtelen bizonyítékok alapján, hogy a rendőrségnek egy Shring nevű hivatalnoka Mahlov néven befurakodott a szocialista munkásság közé és többeket rá akart venni arra, hogy me­rényletet kövessenek el a királyi palota ellen. A leleplezés kínos feltűnést keltett és nemcsak a parlamentben, hanem az egész birodalomban. Singer sorsa meg volt pe­csételve. A régen várt alkalom megjött: nemsokára a leleplezés után kiutasították Berlinből, szülővárosából. A leleplezett kémet pedig előléptették és kitüntették. Még abban az esztendőben, nyár elején Csöndes lombjaik közt lopva szűrődik a nap­sugár és félrt surran a szellő. Imbolygó szu­nyorrajok zizegve kavarognak Panna néni feje fölött. A lombernyőn át-átlopakodó nap­sugarakban szikrázva villan meg az apáca­bogár. Valahol messze, krákogva csörög a szarka, sivalkodva vijjog a vércse s a férges fát kopácsolva vágja a fekete harkály. A falevelek szelíden súgnak, zörög­nek. Az árvalányhaj gyöngéden hajbókol. Él, él, játszik, örül öntudatlan az egész termé­szet. Él az árnyékos lombok közt, játszik a sziporkázó reggeli jégben, örül a tavalyi por­ladó fekete lombréteg alatt. Reggel van. Még nem éhesek. Még szépek. Még szeretik egymást. Még nem érzik egymást. Élnek egy­másnak és egymásért. Panna néni is él velük, még ő sem érzi, hogy fáradt, hogy éhes, és öntudatlan. Feszült figyelemmel fürkészi a gombát. Nyomtalanul tűnik el mellette egyik fa a másik után, egyik fűszál a másik után. De ő mégis fák között jár, ott van az erdőben. Vagy talán nincs is ott. A fák ott vannak kö­zötte , de ő, ki tudja hol van ? Talán a pia­con, hosszú asszonysorban, ahol földre tere­getett tarka kendőkön árulják a barnakorpás lisztet — kilenc krajcár literje; a ba­bot — öt krajcár literje. Fél liter liszt, félliter bab, gyökér és pasternák; sója van még; tüzelőfa­­lyat múlt héten szedett a batkai erdőn; gyújtója is van. Ha teleszedi a kosarat gombával, húsz krajcárt kap s abból, ha kenyeret, tojást is vesz, még marad négy krajcárja. — Ki tudja, hol van Panna , néni ? Az erdőben ? A piacon ? Talán sehol. Ki, mo­zog, öntudatlan és szedi a gombát botorkálva, meggörbülve. Fej­kendője alól kicsúszott né­hány szál ősz haja. Sokat megnyútt tót­ kanavász hagyta el Singer szülővárosát. Innen Szász­országba ment. Ott folytatta tovább meg­kezdett munkásságát. Ebben az esztendő­ben vált ki a fivérével együtt alapított vállalatból is. Most már minden erejét egye­dül a szociáldemokráciának szentelhette. Amikor aztán az idők változtak, a hír­hedt vaskancellár politikájával egyetemben a lomtárba került és a szociáldemokrácia kiirtására szánt szégyenletes intézkedések vele együtt megsemmisültek, Singer ismét visszakerült Berlinbe. A hatalom őrjöngése csak fokozta harci kedvét és erejét. És azóta egyfolytában, megszakítás nélkül tagja volt a birodalmi gyűlésnek, ahol temperamentumos fölszólalásaival, okos­ságával még ellenfeleinek a szemében is tiszteletet vívott ki magának. Künn a pártéletben is szerették, tisztelték és nagyrabecsülték elvtársai. Hosszú idők óta úgyszólván állandó elnöke volt a német­országi, sőt a nemzetközi pártgyűléseknek is. Tapintatos modora, higgadtsága, fölé­nyes éleslátása szinte predesztinálták erre a tisztségre. Sokszor, amikor már úgy lát­szott, hogy a szenvedelmek hullámai össze­csapnak egy-egy kényesebb kérdésben, az ő mindent felölelő tudása és imponáló hig­gadtsága ilyenkor megint békét teremtett. 1909 októberében huszonöt esztendeje volt annak, hogy Berlin negyedik választókerü­letét képviselte a birodalmi gyűlésen. Par­lamenti tevékenységének negyedszázados évfordulóját nagy szeretettel ünnepelték elv­társai. Most már hosszabb idő óta beteges­kedett. Betegsége akadályozta meg a ko­penhágai nemzetközi kongresszuson való meg­elenésében is. A kongresszus sajnálat­tal vette tudomásul távollétét, mert már szinte megszokott dolog volt, hogy a nem­zetközi tanácskozásokon is ő elnököljön. Igaz ember volt, jeles férfi, kitűnő szociáldemokrata. Az ő halála nem­csak németországi elvtársainknak a gyásza, de a mi gyászunk is, minden, szo­ciáldemokrata gyásza. Tetterős, minden időkben áldozatra kész harcost veszítettünk benne,­­ vagyonának jelentékeny részét pártcélokra fordította — aki, amig élt és közöttünk járt, minden gondolatát az el­nyomott emberiség fölszabadításának szen­telte és örült, ha ennek a magasztos célnak valamelyes szolgálatot tehetett. Singer Pál emlékét úgy tisztelhetjük leg-j­­obban, ha minden erőnket annak a mun­kának, azoknak a törekvéseknek szentel­jék, amely törekvéseknek elhunyt elv­társunk egyik elsőrangú katonája volt, szoknyája lomhán ingadozik leporodott alakja körül. Bal karján a gombás­ kosár, jobb ke­zében gombafeszítő fakés. Ahol fölütötte fejét a gomba, vagy dudorodást duzzasztott a sima földön, Panna­ néni ott termett, egy szúrás a földbe, egy feszítés és a fehér gomba ott sü­tött a gombás karkosárban. Milyen jó az is­ent Mindeneknek adott megélhetést. Fiatalnak a favágást, öregnek a gombaszedést. Dolgozhat, aki akar. Panna néni dolgozott. Szorgalmasan szedte a gombát. Hajnal óta eset­lik-botlik az erdőn. Hajnal óta kószál meggörbülve. Hajnal óta érzi derekán a szorító hajókötelet, ha kiegye­nesedik és lassan-lassan úgy érzi, hogy a háta is fáj, melle is fáj, a keresztcsontja fáj s mintha valaki tompa fafuróval fúrná a hátát, óriási sajgó lyuk tátonghat a gerincén. Nem lehet azt kibírni soká. Izzadva, lihegve dűlt le egy fa tö­vében és nekitámaszkodott ültében a fának. A szellő hűvösen simogatta ned­ves homlokát, mezítelen lábát. Keze nyu­godtan, közömbösen pihent a kosárban a gombán és szeme ijedten látta, hogy még csak félig a kosár. Szorongó aggo­dalommal jutott az eszébe, hogy ma nem kap húsz krajcárt. Tudja isten, miért nem telt meg a kosár, mikor ő ma is igye­kezett. Egy krajcárral kevesebb jut kenyérre, kettővel kevesebb a babra és a lisztre. Talán annyi sem jut. Délután megint dolgoznia kellene. De mit? Mire jó egy szegény öregasz­szony ? Minek is teremt szegény embert az úristen ? . . . Elkeseredve tápászkodott föl, karjára vette a kosarat és gondterhesen, gondolat nélkül bandukolt hazafelé. Panna néni gombát szed. — Irta Kalmír Simon. — Panna néni a hetvenen fölül járó öregasz­szony. Az ura régen kinn porlad a temetőben valamelyik elkorhadt keresetű sírdomb alatt. Gyermekei szétszóródtak a világba; lettek be­lőlük kiváló igavonó barmok, alázatos cselé­dei önérzetes uraságoknak. Panna néni egye­dül maradt, mint az ujjam. Szökik fölötte egyik esztendő a másik után. Gyüremlik ar­cán egyik ránc a másikra. Sugár termete megroggyant. Mosolygó szeme megfakult. Háta évről-évre görbül, feje előre bukik, karja ne­hézkes, lábából elszállt a fürgeség. Hanem hát jó az isten, szereti az ő hiú szolgáit, megáldja őket hosszú élettel és eltartja, mint az ég madarait. Panna néni gombát szed az erdőn. Kifizető mesterség. Húsz krajcárt is megkeres vele egy nap. Jó a zsidó, összeszed rongyot, csontot, gombát, kárét, mindent és megfizeti az árát becsülettel. Húsz krajcár! Sok pénz az egy napra ! Csak Krisztus urunkat meg ne feszí­tették volna, rendén meg lehetne férni velük. Nehezen telt a gombás kosár. Panna néni kétrét görnyedve céklézett a sűrü lombok alatt. Nem szeretett kiegyenesedni, mert olyankor úgy érezte, mintha két oldalt cso­móra bogozott vastag hajókötél hurkolódnék a derekára és szorítaná istentelenül, fájdalma­san. Inkább meghajolva fürkészte a gombát, míg meg nem telik a kosár. Akkor is elég kínos lesz az egyenes­ járás... A fák érzéketlenül tűrték Panna néni ván­dorlását. Vastag gyökereik bután ágaztak szét félig a földben, majd a föld alatt. Törzsükön ezernyi hangya és araszoló, gyűrűző hernyó. 2 NÉPSZAVA 1911 február 1.

Next