Népszava, 1911. április (39. évfolyam, 78–103. sz.)

1911-04-08 / 84. szám

1911 április 5. NÉPSZAVA — Új földgáz-forrás. Gyárfás Endre székely­keresztúri földbirtokos házának belső udvarán már évtizedek óta bőséges gáz ömlik a földből, aminek azonban mindeddig nem tulajdonítottak fontosságot. Gyárfás Endre nemrég Kolozsvárra utazott, ott fölkérte Szádeczky Gyula egyetemi tanárt, hogy vizsgálná meg az udvarán fölszökő gázt. A professzor mintát kért belőle és amikor ezt megkapta, megállapította, hogy a székely­keresztúri földgáz éppen olyan összetételű, mint a kissármási. Erre a múlt héten a professzor és Szolga Ferenc dr. geológus el­utazott Székelykeresztúrra. Két napig tartó vizsgálat után konstatálták, hogy Gyárfás Endre telkén a forrást okvetetlen föl kell tárni, mert valószínű, hogy a föld ott is oly bőséges gázt ad majd, mint Kissármáson. A professzor és a geológus írásba foglalt véleményét fölhozta Gyárfás Budapestre és bemutatta Lukács László kereskedelemügyi miniszternek, aki kijelentette, h°gy — bár a kincstárnak összesen négy fúrásra alkalmas gépe van, amelyekkel már dolgoznak — mégis rövid idő múlva elsősorban a székely­keresztúri földgáz föltárásához fognak, amint megérkezik a Németországban rendelt ötödik fúrógép. — Terjedőben a tífusz? Néhány hete csak, hogy a szatm­ármegyei Alsófernezely község­ben tragikus véget ért dr. Aáron Sándor szat­márvárm­egyei főorvos. A kiütéses tífusz pusz­tításait akarta föltartóztatni és ő maga esett áldozatul. Akkoriban a tifusz szünőben volt, m­ost azt jelentik Nagykárolyból, hogy Alsó­fernezelyen most váratlanul járványszerűen lé­pett föl a kiütéses tifusz. Ha hinni lehet a hí­reknek, egyszerre három családban lépett föl a betegség, csupa olyan családban, amelynek tagjai kiütéses tífuszban feküdtek. Ha ez a híradás igaz, azt kell mondani, hogy minden valószínűség szerint a hiányos fertőtelenítés okozta a járványnak újból való kitörését. (Ezzel szemben a vármegye pénteki közigazga­tási bizottsági üléséről éjszaka érkezett tudó­sítás azt mondja, hogy a főispán bejelentése szerint a közegészségügy kedvező, az egyes járásokban föllépett kiütéses tífuszbetegség megszűnt.) — Robbanás a gyárban. Brüsszeli táv­irat jelenti, hogy a vilvorde-i (Belgium) salétromgyárban robbanás történt. Két ember meghalt, öt megsebesült. — Zeppelin újra röpül. Friedrichshafenből je­lentik, hogy a „Deutschland" nevű léghajó Zeppe­lin gróf vezetésével reggel 8 órakor Stuttgartba röpült. Délután háromnegyed 1 órakor a „Deutsch­land" megjelent a stuttgarti vidék fölött, körül­röpülte a királyi palotát és a gróf ejtőernyővel virágcsokrot dobott le. A „Deutschland" ezután a Neckar-völgy felé szállt és utascsere céljából a kannstadti mezőn kikötött. Fél 4 óra tájban Ba­den-Badenba indult a léghajó Zeppelin nélkül, 4 óra 10 perckor Baden-Baden érintése nélkül a kijelölt helyen, a bécsi téren leszállott. A hajó gondolájában tíz utas volt. — Ami fáj a csukásoknak. A Népszava szerdai számában hírt adtunk arról, hogy Székesfehérvá­rott Z. Károly nyomdászsegéd és V. Cecil nyomdai munkásnő közös elhatározással öngyilkos­ kisérle­tet követtek el. Reménytelen szerelem miatt ke­resték a halált — így állapítja meg a „Fejér­mnegyei (pl)Úrlap" is, azonban nem állja meg, hogy ne rúgjon egyet a ... szervezett munkáso­kon. Kisüti, hogy noha reménytelenül szerettek, mégis a Népszava olvasása, az onnan merített szel­lemi és erkölcsi táplálék bírta rá őket erre az el­határozásra. Úgy látszik, hogy a kis sajttakaró fir­kásza megbolondult, különben nem írna ilyen bárgyú szamárságot. Vagy tán az fáj neki, hogy I. Károly, , amíg nem olvasta a Népszavát, két ember munká­ját végezte a papok nyomdájában? Persze, ez fáj, ez. Hát csak fájjon is, mi örülünk, ha a Népszava szellemi táplálékán élő munkás nem hagyja magát kizsákmányolni a feketéktől. A ránk zúduló ostoba­ságokat pedig elviseljük jó egészségben. — A­ vihar pusztítása Spanyolország­ban. Éjszaka Madridból érkezett távirat jelenti, hogy Spanyolországban, a part­vidékeken nagy viharok dühöngenek. Egy halászbárka fölborult, tizenkét ember a vízbe­full. Más hajótörésről is érkezik hír. — meghalt a bécsi dráma áldozata, Molnár József komornyik, akiről a napokban megírtuk, hogy Magyarországból került Bécsbe, ahol egy szobalány és egy nevelőnő társaságában mulatni kezdett. Mulatság után a lányok előtt magába lőtt. Molnár több napig kínlódott és csütörtökön ki­szenvedett.­­ Elsült a vadászfegyver tisztogatás közben Kanyuk Lajos nagygereblyési tanító kezében. A golyó a mellébe fúródott és rögtöni halált okozott.­­ Az automobil elgázolt és elvitt egy fiut. Csütörtökön délután a József­ körút 44. számú ház előtt az 763. számú automobil, amelyet Szalder Viktor soffőr vezetett, elgázolt egy tizenkét-tizennégy év körüli fiút. A soffőr az elgázolt gyermeket fölvette kocsijába és elro­bogott vele. Nem tudták megállapítani, hogy az elgázolt fiú kicsoda. A rendőrség megindí­totta a vizsgálatot. — Vasúti katasztrófák. Madridból azt jelentik, hogy Oloraguita közelében a San­ Sebastianból jövő vonat összeütközött egy különvonattal, amely portugál turistákat vitt Franciaországba. Az áldozatok száma még ismeretlen. A forgalom hózivatar kö­vetkeztében megakadt. A Tokiói távirat azt jelenti, hogy útban Nagasaki (Japán) felé egy gyorsvonat kisiklott, három ember életét vesztette, negyven megsebesült. — Humanizmus a kaszárnyában. A fejér­megyei Szabadbattyánban a csendőrök leron­gyolódott embert fogtak el, aki éhségből ap­róbb tolvajlásokat követett el. Az elcsigázott ember bevallotta, hogy Balázs Ferenc köz­huszár és hogy az ausztriai Waldenbergben állomásozó ezredétől még a múlt hónapban megszökött a rossz bánásmód miatt és azóta Magyarországon barangol. Visszatoloncolták az ezredéhez, ahol a gyöngyélet eddig nem kóstolt örömeiben lesz része.­­ A gyógyíthatlan betegség kergette a halálba Tokajban Almási András iparost, akinek mellrákja volt és az orvosok lemondtak életéről. Almási, amikor egyedül volt, agyonlőtte magát. Az aranyrablók. Letartóztattak egy embert. — Százezer koronás kárról szó sincs. — Talán egy­kétezer korona a kár. Többször megemlékeztünk már arról a páratlan vakmerőséggel elkövetett aranyrab­lásról, amely a Nagybánya közelében levő veresvizi bányákban történt március utolsó napján. Az eddig érkezett jelentések százezer koronás kárról beszéltek. Most azt jelentik, h­ogy a bányakapitányság már megállapította, hogy a rablók földolgozatlan nemesércet vit­tek el magukkal, de hogy ebben mennyi volt az arany vagy az ezüst, azt nem lehet meg­állapítani ; azok a hírek azonban, hogy a kincs­tár százezer koronával károsodott meg, erősen túlzottak. Legföljebb néhány ezer koronáról lehet szó. A rablás, mint megírtuk, éjszakának idején történt, amikor a munkások már elmentek a bányából és csak két éjjeli­őr, Gyulai Ká­roly és Szelestyán György maradtak ott. Ezek körútjukban észrevették, hogy az egyik tár­nában több bányamunkásnak látszó ember dézsmálja az ott fölhalmozott aranyércet, amelyet a zúzdába való földolgozás céljából gyűjtöttek össze. A rablók is észrevették az őröket és egymásután több dinamitpatront dobtak feléjük. A dinamit felrobbant, de sze­rencsére sem az éjjeli őrökben, sem az akná­ban nem tett kárt. Az őrök egy melléktárnába menekültek, a két rabló utánuk. Az őrök el akarták fogni a rablókat, de azok újabb dina­mitpatronokat dobtak feléjük és megfélem­lítve tartották az őröket addig, amíg társaik összeszedték a rablott ércet, táskájukba tették és kimenekültek a bányából. A két éjjeli őr csak a rablók egyikéről tu­dott pontos személyleírást adni. Ez egy ma­gas termetű, barna, bányamunkásnak látszó ember, akinek hátán egy bányásztáska volt. A többi rablót a sötétségben alig látták. A hatóságok mindjárt elbocsátott bányamunká­sokra gyanakodtak, mert csakis ezek tudhat­tak eligazodni a bányajáratokban. Megállapí­tották, hogy a rablók egy régi tárna nyílásán kötélen ereszkedtek le a több száz m­éter mély­ségű bányába, több vasajtót fölfeszítettek és így értek el azután ahhoz a tárnához, ahol a földogozatlan nemesérc volt fölhal­mozva. Az éjjeli őrök által adott személy­leírás alapján a nagybányai csendőrség azt hiszi, hogy az a fekete, magas ember, akit az éjjeli őrök leírtak, Wermuth József bányamunkás, akit nemrég bocsátottak el a veresvizi bányából. Azóta Nagybánya közelé­ben, a borpataki bányában dolgozik. Ház­kutatást tartottak nála és a padláson 13 gramm aranyércet találtak. Megmutatták a főmérnök­nek, aki kijelentette, hogy több mint való­színű, hogy az érc a veresvizi bányából való. A bányász azonban tagadja, hogy része lenne a rablásban. 11 A kerületi pártszervezetek kiépítése. A VI. kerületi pártszervezet I. pártérte­kezlete alkalmából. Kaptuk a következő cikket: A kerületi pártszervezetek kiépítésének szük­ségessége az általános választójogért való küzde­lem erőteljesebb megindításával egyidőben merült föl. Köztudomású, hogy úgy a választójogért való küzdelemben, mint később birtokában ennek, mily fontos szerep jut a kerületi pártszervezetek­nek. Elég, ha azokat a külföldi országokat nézzük, amelyek már valamely demokratikusabb választó­jog birtokában vannak, különösen azonban Ausz­triában és főként Bécsben, ahol a szociáldemo­krata párt fényes, sőt nem remélt győzelmét egye­nesen a jól kiépített és feladatuk magaslatán álló kerületi pártszervezeteknek köszönheti. Fontos tehát, hogy a mi, különösen a budapesti pártszer­vezeteink is minél előbb kiépüljenek és úgy most a választójogi küzdelemben, mint később annak teljes fölhasználásában feladatukat teljesíthessék. A magyarországi szociáldemokrata párt vezetői föl­ismervén e kérdés fontosságát, már az 1907. évi kon­gresszuson működési tervezetet dolgoztatott ki, amelyet el is fogadtak. Noha a tervezet helyesen fogta föl a pártszervezetek mikénti működését és az abban lefektetett elvek valóban legalkalmasab­bak a pártszervezetek kiépítésére, a kerületi párt­szervezetek még ma sem épültek ki és ha a végre­hajtó bizottságok évi jelentéseit meghallgatjuk, újra és ismételten azt fogjuk hallani, hogy az il­lető kerületi pártszervezet most újra fogja műkö­dését kezdeni, bizonyságául annak, hogy az eddigi működés nem volt helyes és annak továbbfejlesz­tése lehetetlen. Fejlődést, haladást alig találunk és ami mozga­lom van is, nem felel meg annak a működési körnek és szellemnek, amelynek betöltésére a kerületi pártszervezetek hivatva vannak. Sőt szá­mos esetben egyenesen a szociáldemokrata párt érdekeivel ellenkeznek. Kétségtelenül hibás eb­ben az országos pártvezetőség is a fővárosi végrehajtó bizottsággal egyetemben, amennyi­ben nem szorítja a pártszervezeteket felada­tuk teljesítésére, azonban a legfőbb hiba nézetem szerint a kerületi pártszervezetek mai összeállításában keresendő. Mert hisz a mai párt­szervezetek nem a szervezett munkásság összes­ségéből állanak és így nem alkothatnak erős, egységes szociáldemokrata tábort, hanem oly munkásokból, — részben szervezett, nagyrészt azonban szervezetlenekből — akik a párt­szervezeteket egyéb, — nagyrészt egyéni — érdekekből keresik föl és mihelyt azok leg­alább részben kielégítve vannak, hátat fordítanak a szervezetnek. Így például tömeges és nagyon lá­togatott gyűléseket lehet rendezni a lakásuzsora ellen; ha a pártszervezetben mulatság megtartá­sáról van szó, szintén szép számmal jönnek össze a tagok, sőt a dalárdában is számosan vesznek részt. De már egy Népszava-napon alig műkö­dik ezek közül valaki, arról meg szó sem lehet, hogy az elvtársak a kimaradó új Népszava-előfizetőket fölkeressék, vagy pedig — házi agitáció — az utcában vagy házban lakó szervezett munkásokat fölkeressék és a párt­szervezetbe való belépésre bírják. Ezt csakis a hátbérakcióknál — akkor is inkább tömegesen — teszik és a belépett tagok, ha az akció sikerrel végződött, lefizetik egy évre a helyi pártadót és azután — béke veled pártszervezet — legalább egy-egy mulatságra mennek el. Ha pedig az akció sikertelenül végződött, akkor szidják, rágalmazzák a pártot. íme, világos az önző cél, az egyéni érdek. A végrehajtó bizottságokban pedig — leggyak­rabban jó szónoki képességük folytán — az intel­lektuellek viszik a vezető szerepet, akik szíveseb­ben nyúlnak a részükre kevesebb munkát, de na­gyobb hatást ígérő hátbérakcióhoz — népgyűlése­ken szónokolni, háziúrral tárgyalni — mint magát a szervezett ipari munkást a politikai szervezke­dés szükségességéről meggyőzni. Mert igaz ugyan, hogy a szervezett ipari munkásság szívesen látja az intellektuelt hivatását teljesítve, az előadói, az oktatói, tanítói székben, de nem szívesen látja vezéréül, hiányozván annak szervezőképessége. Tagadhatatlan, hogy a kerületi pártszervezetek kiépítése a programai szellemének és párt érde­keinek megfelelően igen nehéz munka, amennyi­ben még a szervezett munkásság zömét is nevelni

Next