Népszava, 1911. június (39. évfolyam, 129–154. sz.)

1911-06-01 / 129. szám

2 „Magyar huligánság". (Sajtóvélemények a székesfehérvári Kon­gregációs merényletről.) A székesfehérvári kongregációsok vakmerő szemérmetlensége nemcsak a munkások köré­ben keltett érthető fölháborodást, hanem még azokban a körökben is, amelyek nem rokon­szenveznek pártunkkal. A „Magyar Hirlap" „Magyar huligánság" címmel foglalkozik a gyűlésbetiltással és töb­bek között a következőket írja: Fölháborodniok ezen azoknak kell, akik nem a szélsőségek politikáját vallják s elszörnyedve kell látniok, hogy egyik képtelenség és erőszakosság a másik után mint igazolja nálunk a legszél­sőbb radikalizmus legvadabb szélsőségeit. A fehérvári eset a jogtalan s a terrorista erőszaknak olyan fölháborító esete, amely provokálja és igazolja magával szemben az erőszakot. Ezt akarják, várjon, a jó isten­nek s a jó erkölcsöknek fehérvári pártfogói ?! Szinte az a szine van, hogy igen. Szinte az a szine van, hogy hidegen kiszámított provokálások­kal akarják a szenvedélyeket fölkelteni s a sokasá­gokat s a radikális elemeket meggondolatlanságokba csábítani. Hogy aztán rájuk legyen szükség, mint rendcsinálókra s a maguk féktelenségeinél s túl­kapásainál arra hivatkozhassanak, hogy a másik fél kezdte. Ez a muszka huligánság takti­kája. S ezzel próbálkoznak nálunk a haza s a vallás nagyobb dicsőségére... Ma neked, holnap nekem — s ha a szocialisták­nak példát adnak arra, hogy elég hatszáz ember­nek fölvonulásával fenyegetődzni, hogy a városi tanácsok menten hasraessenek s betiltsanak nép­gyűléseket, ak­kor a szocialistái­ érteni fog­ják a módját, hogy lehetetlenné tegyenek eb­ben az országban minden egyéb agitá­ciós szabadságot, mint az övékét. Ha csak terrorizmus kell és nagy eszmékre s tö­rekvésekre való hivatkozás, azért nekik nem kell a szomszédba menniök! S ekkor olyan álapotok ke­rekednek itt rövidesen, hog­y anarchiát­­és­ nihiliz­must nézni az angol reportereknek nem kell Orosz­országba utazniok. A magyar szabadság, a magyar rend, a ma­gyar törvényesség, békesség és alkotmá­nyosság nevében tiltakozunk a huligánság vakmerő kísérletei, tolakodó kezdetei ellen. Ebben az országban, ahol a törvény s a szabadság uralma egyúttal a nemzeti élet egyetlen lehetőségét is jelenti, még nem tartunk ott, hogy a szervezkedett terror, akár szocialista, akár kleri­kális, akár bármifajta erőszakot tehessen az emberi lelkiismereteken s a polgári szabadságokon. A „Magyarország" arról beszél, hogy a kép­viselőházban erős bírálat tárgyává tették a székesfehérvári esetet és a következőket írja: Ma a képviselőház folyosóján erős kritika tár­gyává tették a székesfehérvári hatóság azon eljá­rását, hogy a rendőrfőkapitány által egy népgyű­lés tartására megadott engedélyt visszavonta. A visszavonás, tudjuk, amiatt történt, hogy többen a hatóság előtt írásos beadványban azzal fenyege­tődztek, hogy a népgyűlést meg fogják zavarni. Hogy helyénvaló volt-e a népgyűlésre az enge­délyt megadni, nem keressük. Bár nem látjuk egy­általában az okát, hogy egy szabad országban kellő hatósági ellenőrzés mellett egy népgyűlés miért ne volna tartható. De legyen így, vagy úgy, ha a hatóság egy engedélyt már megadta, azt az­zal a fenyegetéssel, hogy a gyűlést meg fogják za­varni, visszavonni egyáltalában nem lehet. Ha egy hatóságnak ilyen nyílt renitenciát bejelentenek, akkor nem megretirálás a kötelessége, ha­nem az, hogy fogja fülön azokat, akik ily nyílt fenyegetéssel élnek és tegye lehetet­lenné a törvényesen megengedett gyűlés megzavarását. „Az Est" már szerdán megbélyegezte a kon­gregációsok arcátlanságát. A többi lapok és főleg a klerikális lapok egyelőre hallgatnak. Nekünk sincs most semmi megjegyezni va­lónk. Várjuk a belügyminiszter döntését. Ha a miniszter nem torolja meg a kongregációs szemtelenséget, akkor majd visszatérünk az esetre. Azt azonban már most is megígérhet­jük, hogy a „Magyar Hírlap" nem fog a jós­lataival szégyent vallani. Mi a székesfehérvári esetet annak kellő értéke szerint méltányoljuk és ha a klerikálisok harcmodora megnyerte a felsőbb hatóságok tetszését, akkor mi az egész országban ennek az új harci módszernek az al­kalmazásával fogjuk a további működésünket vezetni. a legjobb barát, a»»la Hlfned Hedenstjenna. Akadtak emberek, akik bátrak voltak han­goztatni, hogy Singling tanácsos szélhámos, aki a cselekedeteit ügyesen leplezni tudja. Ezek azonban nem sokan voltak és ahol meg is hallgatták őket, azt tartották róluk, hogy irigykednek. Singling tanácsos maga is szentül meg volt győződve, hogy ő korrekt, kifogástalan em­ber. Fiatal volt, mint mások; a rokonait ki­szipolyozta diák éveiben, mint mások és szenvedélyei is voltak, mint másoknak. Rosz­szat sohasem a rosszért cselekedett, hanem mindig azért, hogy abból haszna és előnye volt. A nagynénjeinek és nagybátyjainak, akik a tandíjat kölcsönözték, amelyet azonban ő soha vissza nem fizetett, haláluk alkalmával szép, drága koszorút küldött. Egyszer azonban kellemetlenség érte. Gon­dolni sem akart rája. Iparkodott, hogy elfe­lejtse és hogy meggyőzze önmagát arról, hogy az eset nem úgy történt, ahogyan ő látta. Ál­matlan éjszakákon azonban csak eszébe ju­tott, hogy egy izben néhány ezer koronát kért kölcsön egy jó barátjától, aki pénztáros volt, hogy a saját becsületét megmenthesse. Csak „pár napra" kérte. Ezalatt a rövid idő alatt Singling barátját, aki közvetlen szomszédságá-szerdán is csöndes ülésben folytatták a kultusz­tárca költségvetésének általános tárgyalását. Az elnök kitűzte az összeférhetetlenségi törvény szi­gorításáról Rakovszky Istvántól benyújtott indít­ványnak az indokolási határnapját. Az indítványt Rakovszky a július 20-iki ülésen fogja megindo­kolni. Szerdán elsőnek Neugeboren Emil szász munkapárti szólalt föl. Az alkoholizmus veszedel­mével foglalkozott, amely az iskolás gyermekek közt is egyre nagyobb mértékben növekszik. Ez gában lakott, egyik reggel holtan találták az ágyban. Singling nagyon megijedt. Mielőtt azonban zajt csapott volna, leült a halott mellé és gondolkodott. A halott magányos ember volt egész életé­ben. Nem volt sem felesége, sem menyasszonya, akikre szégyent hozott volna. Ennek a halott­nak — gondolta —, akinek hozzátartozói nin­csenek, mindegy: becsülettel vagy becstelenül fekszik-e a sírban. Avagy talán nem? Singling ezt a kérdést oly sokszor ismételte meg, hogy végre is úgy találta, hogy a halott­nak minden mindegy. Kikereste a halott iratai közül a maga aláírását, eltette és lármát csapott. Általános megdöbbenést keltett, hogy a rendes életet folytató Svenson tolvaj volt. De kétség nem férhetett hozzá, mert a pénztár­ból néhány ezer korona hiány volt. Hála az égnek, nem gyászolta özvegy, nem siratta gyermek, senkire sem hozott gyalázatot és a kevésszámú jóbarátai közül Singling volt a legjobb. Úgy is viselkedett. Nem kerülte a szégyen­teljes házat, hanem hű maradt, mint egy részvevő testvér. És amikor Svenson fiatal, rokonszenves nővére hirtelen, váratlanul be­toppant valahonnan az ország valamelyik távoli részéből, órák hosszat ott térdelt a halott előtt és őrült kétségbeeséssel hebegte: — Hogyan tehetted ezt, te, aki mindig oly becsületes és jó voltál ? Megfogta a fiatal nő kezét és szép, megin­dító szavakkal védte a fivére ballépését. Azután elvezette ebédelni és nem mozdult . Singlingnél kisebb emberek már a király asztalánál ettek, vagy a társadalom élén áll­tak. Véletlenség volt csak, hogy ő a tanácsos­ságnál megállt. De tiszteletnek és tekintély­nek örvendett. Amikor a felesége meghalt, amikor ötvenedik születése napját és har­mincéves állami hivatali működését meg­ünnepelték, a társadalom oszlopai hódolattal vették körül. Egyetlen fia filozófiai doktor volt, aki huszonkilenc éves korában híres értekezése­ket irt. Egyik napon hazajött a fia és elmondta, hogy egy délsvédországi városban egy nagyon gazdag, szép és jó leánynak a szívét meg­hódította. Ilyen sorrendben mondta: gazdag, szép, jó. Az apa elégedetten mosolygott és örült, hogy a fiának tanultsága mellett is van ér­zéke az élet reális oldalai iránt. A tanácsos azután csomagolt, hogy elutazzon fiának az eljegyzésére. Gumzen gyáros házát a legnagyobb pom NÉPSZAVA 1911 június 1. BELFOLD .Art jKintVqtlunvrtfA •.» n\r. .­­.»ni­r­i .IBI­ A Kultusztárca. (Az uj egyetem. — Beszéd a zsidó egyházi autonó­miáról. — Ülés a Képviselőházban.) ellen a veszedelem ellen a kormánynak és a tár­sadalomnak egyaránt küzdenie kell. Az ifjúságot rendszeres fölvilágosítással kell az iskolákban az alkoholizmus következményeire figyelmeztetni, amint azt szerinte már több miniszteri rendelet is célozza. Szólt a Good-templar-rend üdvös mű­ködéséről s a teljes absztinencia mellett nyilat­kozott. A költségvetést elfogadja. Bakonyi Samu Justh-párti mondott ezután hosszabb beszédet, amelyet a Ház minden olda­lán nagy érdeklődéssel hallgattak. Beszéde elején Rakovszkynak válaszolt a következőkben: — Rakovszky István beszéde át volt itatva az izzó szenvedély tüzétől. Ő beszél azon irányza­tokról, melyek szerinte, destruktív hatással vol­nának a magyar társadalom egységének megszi­lárdulására, beszél pedig a kritikának oly túlzá­saival, melyeket az én meggyőződésem, a parla­menti tárgyalások hangjáról és mértékéről alkotott ítéletem szerint olyanokkal szemben, akik az ő szerbesen támadásai ellenében magukat itt a Ház­ban meg nem védhetik, semmi esetre sem helyeselhetők. Egy képviselő­társunknak, kivel polemizál, a vallását hegyezi ki, különösen, sőt ezen képviselő­társunk „faji konstelláció­járól'' beszél. Én nem hiszem, hogy korunknak, a mi időnknek jelei közé volna sorozható ez a fölfogás, hogy itt, ebben a képviselőházban a képviselőház tagjaiból vallásfelekezeti állásuk sze­rint csinálhatunk külön kategóriákat. Hogyha még szélső álláspontokon védelmezzük is a magunk fölfogását, miért a gyűlölködés, miért a szenve­délyek, az indulatoknak a tüze élessze álláspon­tunk hevét? Miért válasszon szét bennünket a gyűlölködés, amikor egyesíthetne, sőt egyesítenie kellene bennünket a nemzeti haladás szükségei­nek? És én azt hiszem, hogy teljes joggal kérdez­hetem, hogy miért lennék én destruktív irány­zatú politikus azért, mert a népoktatás államosí­tását követelem? Miért volnék én destruktív po­litikus, mert a most uralkodó rendszerrel szem­ben követelem a tanítóképzőintézetek állami ke­zelésbe való átvételét? A miniszter programmjáról szólva, a harmadik egyetem helyéül Debrecent ajánlja. Részletesen fejtegette az izraelita hitfelekezetek autonómiájá­nak kérdését. Ismerteti a történeti fejlődését a zsidó egyházi szervezkedésnek. Rámutat arra, hogy az egységes szervezkedésnek voltaképpen a rabbi­képzés dolga a legnagyobb akadálya és a hatvan­hetediki kongresszus tárgyalásai is emiatt hiúsul­tak meg. Az ortodox irányzat nem tudott meg­békülni a­ papkérdés moder­vebb fejlesztésé­vel. Ma is az az akadálya az autono­mikus szervezkedésnek, hogy a zsidóság nagy része vallásos elfogultságból és bigottizmusból fél az állami beavatkozás és ellenőrzés lehetőségé­től. A recepcióról szóló törvény sincs még végre­hajtva, mert a törvény végéről annak idején egy­szerűen elmaradt a végrehajtási záradék. A tör­vényhozásnak vissza kell térni a jogfolytonos­ságra, a felekezeti egység álláspontjára ; be kell állítani a zsidó felekezetet ama tényezők sorába, amelyektől az állam joggal elvárhatja, hogy tel­jesítsék a nemzeti kultúrában a maguk hivatás­szerű kötelességét, mellőle, amíg a fivérét el nem temették, ami meglehetősen sokáig tartott, mert azt gyaní­tották, hogy megmérgezte magát. — Önnek nem szabad ilyen jónak lenni hozzám. Hagyjon magamra bánatomban. A halott szégyene ne érintse a barátot, akinek hamis véleménye volt róla — mondta Sven­son kisasszony. De Singling áldozatkész, nemes és jó volt mindaddig, amíg a fiatal nő búcsút nem intett fekete szegélyű zsebkendőjével a vonat ablakából.

Next