Népszava, 1911. június (39. évfolyam, 129–154. sz.)
1911-06-01 / 129. szám
2 „Magyar huligánság". (Sajtóvélemények a székesfehérvári Kongregációs merényletről.) A székesfehérvári kongregációsok vakmerő szemérmetlensége nemcsak a munkások körében keltett érthető fölháborodást, hanem még azokban a körökben is, amelyek nem rokonszenveznek pártunkkal. A „Magyar Hirlap" „Magyar huligánság" címmel foglalkozik a gyűlésbetiltással és többek között a következőket írja: Fölháborodniok ezen azoknak kell, akik nem a szélsőségek politikáját vallják s elszörnyedve kell látniok, hogy egyik képtelenség és erőszakosság a másik után mint igazolja nálunk a legszélsőbb radikalizmus legvadabb szélsőségeit. A fehérvári eset a jogtalan s a terrorista erőszaknak olyan fölháborító esete, amely provokálja és igazolja magával szemben az erőszakot. Ezt akarják, várjon, a jó istennek s a jó erkölcsöknek fehérvári pártfogói ?! Szinte az a szine van, hogy igen. Szinte az a szine van, hogy hidegen kiszámított provokálásokkal akarják a szenvedélyeket fölkelteni s a sokaságokat s a radikális elemeket meggondolatlanságokba csábítani. Hogy aztán rájuk legyen szükség, mint rendcsinálókra s a maguk féktelenségeinél s túlkapásainál arra hivatkozhassanak, hogy a másik fél kezdte. Ez a muszka huligánság taktikája. S ezzel próbálkoznak nálunk a haza s a vallás nagyobb dicsőségére... Ma neked, holnap nekem — s ha a szocialistáknak példát adnak arra, hogy elég hatszáz embernek fölvonulásával fenyegetődzni, hogy a városi tanácsok menten hasraessenek s betiltsanak népgyűléseket, akkor a szocialistái érteni fogják a módját, hogy lehetetlenné tegyenek ebben az országban minden egyéb agitációs szabadságot, mint az övékét. Ha csak terrorizmus kell és nagy eszmékre s törekvésekre való hivatkozás, azért nekik nem kell a szomszédba menniök! S ekkor olyan álapotok kerekednek itt rövidesen, hogy anarchiátés nihilizmust nézni az angol reportereknek nem kell Oroszországba utazniok. A magyar szabadság, a magyar rend, a magyar törvényesség, békesség és alkotmányosság nevében tiltakozunk a huligánság vakmerő kísérletei, tolakodó kezdetei ellen. Ebben az országban, ahol a törvény s a szabadság uralma egyúttal a nemzeti élet egyetlen lehetőségét is jelenti, még nem tartunk ott, hogy a szervezkedett terror, akár szocialista, akár klerikális, akár bármifajta erőszakot tehessen az emberi lelkiismereteken s a polgári szabadságokon. A „Magyarország" arról beszél, hogy a képviselőházban erős bírálat tárgyává tették a székesfehérvári esetet és a következőket írja: Ma a képviselőház folyosóján erős kritika tárgyává tették a székesfehérvári hatóság azon eljárását, hogy a rendőrfőkapitány által egy népgyűlés tartására megadott engedélyt visszavonta. A visszavonás, tudjuk, amiatt történt, hogy többen a hatóság előtt írásos beadványban azzal fenyegetődztek, hogy a népgyűlést meg fogják zavarni. Hogy helyénvaló volt-e a népgyűlésre az engedélyt megadni, nem keressük. Bár nem látjuk egyáltalában az okát, hogy egy szabad országban kellő hatósági ellenőrzés mellett egy népgyűlés miért ne volna tartható. De legyen így, vagy úgy, ha a hatóság egy engedélyt már megadta, azt azzal a fenyegetéssel, hogy a gyűlést meg fogják zavarni, visszavonni egyáltalában nem lehet. Ha egy hatóságnak ilyen nyílt renitenciát bejelentenek, akkor nem megretirálás a kötelessége, hanem az, hogy fogja fülön azokat, akik ily nyílt fenyegetéssel élnek és tegye lehetetlenné a törvényesen megengedett gyűlés megzavarását. „Az Est" már szerdán megbélyegezte a kongregációsok arcátlanságát. A többi lapok és főleg a klerikális lapok egyelőre hallgatnak. Nekünk sincs most semmi megjegyezni valónk. Várjuk a belügyminiszter döntését. Ha a miniszter nem torolja meg a kongregációs szemtelenséget, akkor majd visszatérünk az esetre. Azt azonban már most is megígérhetjük, hogy a „Magyar Hírlap" nem fog a jóslataival szégyent vallani. Mi a székesfehérvári esetet annak kellő értéke szerint méltányoljuk és ha a klerikálisok harcmodora megnyerte a felsőbb hatóságok tetszését, akkor mi az egész országban ennek az új harci módszernek az alkalmazásával fogjuk a további működésünket vezetni. a legjobb barát, a»»la Hlfned Hedenstjenna. Akadtak emberek, akik bátrak voltak hangoztatni, hogy Singling tanácsos szélhámos, aki a cselekedeteit ügyesen leplezni tudja. Ezek azonban nem sokan voltak és ahol meg is hallgatták őket, azt tartották róluk, hogy irigykednek. Singling tanácsos maga is szentül meg volt győződve, hogy ő korrekt, kifogástalan ember. Fiatal volt, mint mások; a rokonait kiszipolyozta diák éveiben, mint mások és szenvedélyei is voltak, mint másoknak. Roszszat sohasem a rosszért cselekedett, hanem mindig azért, hogy abból haszna és előnye volt. A nagynénjeinek és nagybátyjainak, akik a tandíjat kölcsönözték, amelyet azonban ő soha vissza nem fizetett, haláluk alkalmával szép, drága koszorút küldött. Egyszer azonban kellemetlenség érte. Gondolni sem akart rája. Iparkodott, hogy elfelejtse és hogy meggyőzze önmagát arról, hogy az eset nem úgy történt, ahogyan ő látta. Álmatlan éjszakákon azonban csak eszébe jutott, hogy egy izben néhány ezer koronát kért kölcsön egy jó barátjától, aki pénztáros volt, hogy a saját becsületét megmenthesse. Csak „pár napra" kérte. Ezalatt a rövid idő alatt Singling barátját, aki közvetlen szomszédságá-szerdán is csöndes ülésben folytatták a kultusztárca költségvetésének általános tárgyalását. Az elnök kitűzte az összeférhetetlenségi törvény szigorításáról Rakovszky Istvántól benyújtott indítványnak az indokolási határnapját. Az indítványt Rakovszky a július 20-iki ülésen fogja megindokolni. Szerdán elsőnek Neugeboren Emil szász munkapárti szólalt föl. Az alkoholizmus veszedelmével foglalkozott, amely az iskolás gyermekek közt is egyre nagyobb mértékben növekszik. Ez gában lakott, egyik reggel holtan találták az ágyban. Singling nagyon megijedt. Mielőtt azonban zajt csapott volna, leült a halott mellé és gondolkodott. A halott magányos ember volt egész életében. Nem volt sem felesége, sem menyasszonya, akikre szégyent hozott volna. Ennek a halottnak — gondolta —, akinek hozzátartozói nincsenek, mindegy: becsülettel vagy becstelenül fekszik-e a sírban. Avagy talán nem? Singling ezt a kérdést oly sokszor ismételte meg, hogy végre is úgy találta, hogy a halottnak minden mindegy. Kikereste a halott iratai közül a maga aláírását, eltette és lármát csapott. Általános megdöbbenést keltett, hogy a rendes életet folytató Svenson tolvaj volt. De kétség nem férhetett hozzá, mert a pénztárból néhány ezer korona hiány volt. Hála az égnek, nem gyászolta özvegy, nem siratta gyermek, senkire sem hozott gyalázatot és a kevésszámú jóbarátai közül Singling volt a legjobb. Úgy is viselkedett. Nem kerülte a szégyenteljes házat, hanem hű maradt, mint egy részvevő testvér. És amikor Svenson fiatal, rokonszenves nővére hirtelen, váratlanul betoppant valahonnan az ország valamelyik távoli részéből, órák hosszat ott térdelt a halott előtt és őrült kétségbeeséssel hebegte: — Hogyan tehetted ezt, te, aki mindig oly becsületes és jó voltál ? Megfogta a fiatal nő kezét és szép, megindító szavakkal védte a fivére ballépését. Azután elvezette ebédelni és nem mozdult . Singlingnél kisebb emberek már a király asztalánál ettek, vagy a társadalom élén álltak. Véletlenség volt csak, hogy ő a tanácsosságnál megállt. De tiszteletnek és tekintélynek örvendett. Amikor a felesége meghalt, amikor ötvenedik születése napját és harmincéves állami hivatali működését megünnepelték, a társadalom oszlopai hódolattal vették körül. Egyetlen fia filozófiai doktor volt, aki huszonkilenc éves korában híres értekezéseket irt. Egyik napon hazajött a fia és elmondta, hogy egy délsvédországi városban egy nagyon gazdag, szép és jó leánynak a szívét meghódította. Ilyen sorrendben mondta: gazdag, szép, jó. Az apa elégedetten mosolygott és örült, hogy a fiának tanultsága mellett is van érzéke az élet reális oldalai iránt. A tanácsos azután csomagolt, hogy elutazzon fiának az eljegyzésére. Gumzen gyáros házát a legnagyobb pom NÉPSZAVA 1911 június 1. BELFOLD .Art jKintVqtlunvrtfA •.» n\r. ..»niri .IBI A Kultusztárca. (Az uj egyetem. — Beszéd a zsidó egyházi autonómiáról. — Ülés a Képviselőházban.) ellen a veszedelem ellen a kormánynak és a társadalomnak egyaránt küzdenie kell. Az ifjúságot rendszeres fölvilágosítással kell az iskolákban az alkoholizmus következményeire figyelmeztetni, amint azt szerinte már több miniszteri rendelet is célozza. Szólt a Good-templar-rend üdvös működéséről s a teljes absztinencia mellett nyilatkozott. A költségvetést elfogadja. Bakonyi Samu Justh-párti mondott ezután hosszabb beszédet, amelyet a Ház minden oldalán nagy érdeklődéssel hallgattak. Beszéde elején Rakovszkynak válaszolt a következőkben: — Rakovszky István beszéde át volt itatva az izzó szenvedély tüzétől. Ő beszél azon irányzatokról, melyek szerinte, destruktív hatással volnának a magyar társadalom egységének megszilárdulására, beszél pedig a kritikának oly túlzásaival, melyeket az én meggyőződésem, a parlamenti tárgyalások hangjáról és mértékéről alkotott ítéletem szerint olyanokkal szemben, akik az ő szerbesen támadásai ellenében magukat itt a Házban meg nem védhetik, semmi esetre sem helyeselhetők. Egy képviselőtársunknak, kivel polemizál, a vallását hegyezi ki, különösen, sőt ezen képviselőtársunk „faji konstellációjáról'' beszél. Én nem hiszem, hogy korunknak, a mi időnknek jelei közé volna sorozható ez a fölfogás, hogy itt, ebben a képviselőházban a képviselőház tagjaiból vallásfelekezeti állásuk szerint csinálhatunk külön kategóriákat. Hogyha még szélső álláspontokon védelmezzük is a magunk fölfogását, miért a gyűlölködés, miért a szenvedélyek, az indulatoknak a tüze élessze álláspontunk hevét? Miért válasszon szét bennünket a gyűlölködés, amikor egyesíthetne, sőt egyesítenie kellene bennünket a nemzeti haladás szükségeinek? És én azt hiszem, hogy teljes joggal kérdezhetem, hogy miért lennék én destruktív irányzatú politikus azért, mert a népoktatás államosítását követelem? Miért volnék én destruktív politikus, mert a most uralkodó rendszerrel szemben követelem a tanítóképzőintézetek állami kezelésbe való átvételét? A miniszter programmjáról szólva, a harmadik egyetem helyéül Debrecent ajánlja. Részletesen fejtegette az izraelita hitfelekezetek autonómiájának kérdését. Ismerteti a történeti fejlődését a zsidó egyházi szervezkedésnek. Rámutat arra, hogy az egységes szervezkedésnek voltaképpen a rabbiképzés dolga a legnagyobb akadálya és a hatvanhetediki kongresszus tárgyalásai is emiatt hiúsultak meg. Az ortodox irányzat nem tudott megbékülni a papkérdés modervebb fejlesztésével. Ma is az az akadálya az autonomikus szervezkedésnek, hogy a zsidóság nagy része vallásos elfogultságból és bigottizmusból fél az állami beavatkozás és ellenőrzés lehetőségétől. A recepcióról szóló törvény sincs még végrehajtva, mert a törvény végéről annak idején egyszerűen elmaradt a végrehajtási záradék. A törvényhozásnak vissza kell térni a jogfolytonosságra, a felekezeti egység álláspontjára ; be kell állítani a zsidó felekezetet ama tényezők sorába, amelyektől az állam joggal elvárhatja, hogy teljesítsék a nemzeti kultúrában a maguk hivatásszerű kötelességét, mellőle, amíg a fivérét el nem temették, ami meglehetősen sokáig tartott, mert azt gyanították, hogy megmérgezte magát. — Önnek nem szabad ilyen jónak lenni hozzám. Hagyjon magamra bánatomban. A halott szégyene ne érintse a barátot, akinek hamis véleménye volt róla — mondta Svenson kisasszony. De Singling áldozatkész, nemes és jó volt mindaddig, amíg a fiatal nő búcsút nem intett fekete szegélyű zsebkendőjével a vonat ablakából.