Népszava, 1911. július (39. évfolyam, 155–180. sz.)
1911-07-01 / 155. szám
2 NÉPSZAVA adókban. És amikor a demokraták jeles vezére meg a polgármester általános helyeslés közt ilyen nagy bőkezűségre kötelezik magukat „a hazai ipar" javára, akkor nem gondolnak arra, hogy ennek az iparnak igen lényeges tényezője, sőt — mint talán még az elfogult kutyaszövetségesek is kénytelenek elismerni — legfontosabb tényezője : a hazai munkásság is megérdemelné a támogatást, a védelmet az oly nagylelkűen támogatott hazai kapitalisták kizsákmányolásával szemben. A főváros kormányzata eddig még nem gondoskodott arról, hogy a közmunkák kiadásánál a munkások érdekeit is biztosítsa a munkáltatókkal szemben. Soha nem hározta meg a vállalati szerződésekben a munkaidő maximumát és a munkabér minimumát; soha nem kötötte ki, hogy a vállalkozó tartozik az illető szakmában fönnálló kollektív szerződéseket tiszteletben tartani; soha nem állapította meg a munkáltató anyagi felelősségét és kártérítési kötelezettségét a munkáskizárásból eredő késedelemért; soha nem tett semmiféle komoly intézkedést a munkások határtalan kizsákmányolása ellen ... És soha nem volt ez olyan szembetűnő, mint most, amikor kimondták a közgyűlésen, hogy a hazai vállalkozókat — az adózó munkásság pénzén — nagyon jelentékeny előnyben fogják részesíteni a külföldi vállalkozókkal szemben. Íme, a főváros most már évről-évre tízmilliókra rugó közmunkákat végeztet észen a réven hatalmasan előmozdíthatná a mukások helyzetének javulását is, de nem szi. Azt, hogy a saját üzemeiben közvetlnül alkalmazott munkások javáért mit >sz és mit nem tesz, ezúttal nem akarjuk fezegetni, majd lesz erre is alkalom, de a munáltatóknak az a nagymértékű favorizálása is a munkásság érdekei iránt való az a nagy közönyösség, amelyet a szóban levő eset is bizonyít, kihívja kritikánkat. Modern férfiak, a kor színvonalán álló szociálpolitikusok — mint Bárczy, mint Vázsonyi — akik jól tudják, hogy mi a kötelessége a modern községi kormányzatnak a munkásság iránt, ezt a kötelességet egyáltalában nem sietnek leróni. Miért ? Mert a kutyaszövetségek képviselői ott vannak a főváros képviseletében, de a munkásságnak nincs ottan szava. Fölös számmal terpeszkednek ott olyan emberek, akik gáncsot vetnének a városi kormányzatnak, ha a vállalkozói profitot csak egy fillér erejéig is meg akarná rövidíteni a munkások javára; de nem juthatnak be a mai választójog mellett a városházára a munkásság emberei, akik a városi kormányzatot a munkásság iránt való kötelességeinek teljesítésére serkentenék — szükség esetén szorítanák — a kutyaszövetséges profitvadászok és munkásnyúzók befolyását leszorítanák, ellenkezését levernék. ... Azt hisszük, nem szükséges, hogy az elmondottak tanulságát mi vonjuk le az olvasók számára. ins 1. Függetlenségi politika és választójog. A felhatalmazási javaslat képviselőházi tárgyalása alkalmából Holló Lajos, a függetlenségi párt egyik vezető politikusa beszédet mondott, amelyben az ország közállapotainak bírálása, de különösen az imperialista hóbort erélyes elitélése után a függetlenségi politika jövendő terveiről és a választójog kérdéséről mondott figyelemreméltó és a bírálatot provokáló dolgokat. Hollónak a függetlenségi politikáról mondott igazságai abban az ítéletben tetőztek, hogy az eddigi parlamentáris berendezkedés nem mutatkozott alkalmasnak a nemzet önállóságának és az ország függetlenségének politikai és gazdasági önállóságának biztosítására. Rámutatott Holló arra, hogy úgy a katonai, mint a gazdasági függetlenség biztosítására, valamint előbbrevitelére indított politikai mozgalmak sikertelenek maradtak s ennek legfontosabb oka az volt, hogy a parlament gyönge, erőtelen és vérszegény volt arra, hogy a nagy harcot erősebb ellenfél ellen meg tudja vivni. Aki a dinasztia, a hatalmas osztrák közgazdaság ellenében föl akarja venni a küzdelmet, az nem tud megállani, ha egy kicsiny kiváltságos rétegre és a korrupt, mindenki és minden számára megszerezhető választókra támaszkodik, hanem a nép egész erejét, kell — ha tudja és ha lehet — megmozdítania. A di <>t..kßl minden függetlenségi törekvés eleve sikertelenségre van kárhoztatva, napirendre kell tehát tűzni mindenekelőtt a választók reformját. Ez a gondolatmenet mutatja, hogy utóbbi esztendők eseményei nem múltak el nyomtalanul a függetlenségi párt fölött és hogy az események megtanították a függetlenségi pártot arra, amit mi régi időt hangoztatunk, hogy a függetlenségi problémát az egész terjedelmében és a siker reményével csakis a választójog napirendrül való lekerülése után lehet majd föltetni. Amíg tehát ebben a tekintetben a függetlenségi párt igen tanulékonynak mutatkozott, Holló beszédének egy más sajátságos hiánya azt mutatja, hogy még mindig nem tanult elég sokat az eseményekből. Nevezetesen föltűnőnek kell találnunk, hogy Holló úgy beszédében, mint beterjesztett határozati javaslatában csak általános választójogról beszél. Magyarországon az Andrássy-féle svindli-javaslat óta, amelyet szintén általános választójognak nevezett a szerzője, általános választójogról azok beszélnek, akik nem akarják sem az egyenlő, sem a titkos, sem a községenkinti választójogot. Annál különösebb Hollónak ez a szűkszavúsága éppen most, az általános, egyenlő, titkos választójogért meginduló parlamenti és parlamenten kívüli akció kezdetén, mert hiszen párthatározatok, népgyűlési határozatok egész zöme kötelezi a függetlenségi pártot az általános, egyenlő és titkos választójog követelésére. az Szabadoktatás — legényegyleti alapon. Zichy rendelete. A kultuszminiszter rendeletet adott ki a szabadoktatásról. A rendelet szép frázisokat mond a kulturáról, az iskolán kivüli oktatás szükségességéről s a társadalom feladatának tartja a szabadoktató munka elvégzését Hogy a szabadoktatás egységes legyen, Országos Szabadoktatási Tanács néven egy ellenőrző és véleményező testületet alkotott, amelynek feladata a szabadoktatás elvi kérdéseiben való döntés. A tanítás ezentúl is az eddigi egyesületek kezében marad s azok költségén fog folyni. Az állam azonban ,indokolt esetekben fog adni pénzsegítséget a közoktató tanács ajánlatára. És itt van aztán a dolog bibéje. Itt derül ki, hogy ez a rendelet nem a szabadoktató Szocialista volt-e Rousseau? 200 éves születési évfordulóján. Az a kérdés, amelyet e cikk címében fölvetünk, voltaképpen sem nem új, sem nem eldöntött irodalmi probléma. Sokan vannak, akik a szocializmus számára követelik Rousseaut, de nem kevesebb azoknak a száma sem, akik a szocializmus mai elmélete szempontjából rámutatnak azokra az ellentétekre, melyek kizárják a gazdasági és erkölcsi világfölfogások mai állásának szorosabb szellemi közösségét Rousseauval. A társadalmi evolúció egy más stádiumába tartozik bele a XVIII. század eme nagy bölcselő elméje, akinek 200 éves születési évfordulója veti föl ma emlékezetét. De nem is annyira az fontos, hogy a mi szempontunk szerint szocialistának nevezhetjük-e Rousseaut, mint inkább az, hogy gondolkozása, tanai mily hatást gyakoroltak arra a nagy szellemi kialakulásra, mely e század uralkodó eszméin oly mély és eltörülhetlen nyomokat hagyott és hogy miben áll az a történeti és erkölcsi kapocs, mely a nemzetközi forradalmi szocializmus törekvéseit a „Contrat Social" társadalmi reformeszméire és Rousseau föllépésére engedi visszavinni. Bastiat nevezte el először Saint Simont és Főúriért Rousseau fiának. S valóban Rousseau műve gondos tanulmányozása után nem zárkózhatunk el annak beismerésétől, hogy Rousseau nézeteiben és eszméiben sok van, amit a mai szociáldemokrácia föntartás nélkül magáénak vallhat. Nem Rousseau mondja-e például egyes helyütt, hogy „az állam az összes javak tulajdonosa?" Igaz, hogy ezt a gondolatot már előtte is sokan formulázták. A kérdés csak az, hogy vajjon ez a kollektív tulajdon lehetetlenné teszi-e az egyesek kezében a joggal való élést és visszaélést? S erre Rousseau nem felel határozott igennel. Sőt, amidőn Korzika és Lengyelország számára alkotmánytervezeteket készít megrendelésre, meglehetős opportunistának bizonyul. Megelégszik a fényűzési cikkek után kivetendő közvetett adókkal és némely jövedelmi adóval. Az „Economie politique”-ban pedig egyenesen ezt írja : „a társadalmi paktum alapja a tulajdon s első feltétele, hogy mindenki védve legyen annak békés birtokában, ami az övé." Csakhogy nem szabad ám Rousseau szocializmusát ilyen kikapkodott passzusokból megítélni, mert ezzel homlokegyenest ellenkező szemelvények is bőven akadnak műveiben. Ami Rousseaut az utópiás szocialimus gondolkozójává teszi, szerintünk az, hogy ő sem hiszi, hogy a társadalom keletkezése természetes vagy történeti fejlemények szerves kialakulása volna, nem pedig egyén erők és akaratok mesterséges produktuma,amelyet az emberiség tetszés szerint megdönthet. A Contrat Social"-ban többek közt ezeket olvassuk: „Hogy igazság legyen a föld, ne habek, ha kell, tetőtől talpig uji inteni a társadalom szervezetét. Semmi tisztelet az erő iránt, a szerzett is gonoszul szerzett kiváltságok iránt; semmi szolgaiasság a történelemmel szemben. Egy társadalmi rend nem maradhat fönn, nem érdemli, hogy fönmaradjon másképp, mintha az együttes élet föltételeit szabad emberek, egyenlően szabad emberek állapították meg. Következésképp: rendezzük ma ez életfeltételeket úgy, mintha valóban egyformán szabad emberek határolták volna el, mielőtt a szerződést aláírták volna." Íme tehát a társadalmi paktum, a szrződéses társadalom Rousseau eme legsuntosabb eszméje és bölcselkedésének kiinduló pontja nem más, mint logikus előzménye az utópiás szocialista bölcselkedésnek. A 48 előtti szocializmus, a romantikus szocializmus Fourier-k és Saint Simonok szocializmusa t> ncs leszármazója Rousseau-nak. Természetesen a mai szocializmus sokkal több ennél. Reálisabb, pozitívebb s egymind tudományosabb is. Marx és En, is a tényeket magyarázták, nem pedig ideáloc -ból indultak ki, mint Rousseau maga is, 1 s a szociális világfölfogás igazságaira js sor. Sőt az ő tanítómesterük éppen a történelem, amelyet Rousseau egészen elvet s éppen a történelemben megnyilvánuló gazdasági végzetszerüségére alapítják a szocializmu rendszerét és tanait. Van egy ok, mely Rousseaut egyes , a marxizmus számára igényeli s ezt maga ismeri el az „Anti-Dühring"-ben, ah hegeli dialektika hármas törvényét, a th antithézist és synthézist fejti ki. , Eisteu •