Népszava, 1911. október (39. évfolyam, 233–258. sz.)
1911-10-01 / 233. szám
évfolyam. Budapest, 1991 október 1. vasárnap, 233. szám. NÉPSZAVA AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre 8.— kor. fél évre 12.— kor . egy hóra 2.— kor. A „SZOCIAUZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Itt az irás! A Népszava július havában ingyenes agitációs számot adott ki, amely nem foglalkozott mással, mint a munkások lapjának fontosságával. Az agitációs lap vezércikke „Itt az irás" címmel fejtette ki, hogy a tudatlanság és a nyomor testvérek, a munkásságnak tehát minden erejével arra kell törekednie, hogy művelt és öntudatos legyen. A jelzett cikk minden sora arra buzdítja a munkásokat, hogy tanuljanak. Az ügyész azonban mégis — vagy éppen ezért — vádat emelt a cikk írója ellen, mondván, hogy a munkásokhoz intézett lelkes fölhívásban „izgatást" lát. Időközben azonban úgy látszik az ügyészség észrevette, hogy bár a vagyonos osztályok kizsákmányolása ellen a műveltség és az öntudatosság a leghathatósabb védelem, de azért mégsem lehet izgatással vádolni azt, aki a sajtó végtelen fontosságára hívja föl a munkások figyelmét. Szombaton délután 48.190/b. szám alatt végzést kaptunk, hogy az ügyészség az „Itt az írás" című cikkért megindított eljárást beszüntette. Vasárnap az egész országban a Népszava érdekében agitálnak elvtársaink. Az agitációra nagyon hasznos lesz, ha közöljük azt a cikket, amelyet annyira izgatónak és veszedelmesnek találtak. Ha a munkások és szegény emberek igazán tudnák és igazán éreznék azt, hogy milyen cudarul bánik velük az élet, akkor nem tűrnék el egy napig, de még egy óráig sem ezt a mai rendet. Ha a munkás és a szegény ember igazán össze tudná hasonlítani a maga és hozzátartozói életét a gazdagoknak és hozzátartozóiknak sorsával, akkor megkondulna a gazdagok uralkodásának lélekharangja. Ha a munkás vagy a szegény ember tudná, hogy az ő tőle nyíltan vagy leplesen elszedett pénzből fizetik meg minden ellenségét, hogy ebből a pénzből tartják fönn mindazokat az intézményeket, amelyek csak arra valók, hogy őt szegénynek és cselédnek tartsák meg, egyetlen fillért sem engedne elszedni magától. Persze vannak már munkások, vannak már szegény emberek, akik mindezt fölismerik. Ezekben már forr a harag, hogy így kifosztja őket a mai világ. Ezekben már keményedik az elszántság, hogy szótlanul már most sem tűrik ezt. S ezek, ha elég sokan lesznek, sehogysem tűrik majd el. Ezek az emberek, a szociáldemokraták, nyíltan megmondják, hogy ezt a mai világot ki akarják forgatni sarkaiból. Mert a mai világban csak az él jól, aki nem dolgozik, csak annak van igazi pihenő ideje, aki sohasem fárad el a munkában. Az ilyen világot el kell pusztítani és le kell rombolni, megérett erre. Ha vannak is már sokan, akik mindezt tudják, a legtöbb szegény ember még sem tudja. Vagy legalábbis nem tudja elég jól, nem tudja elég világosan, nem tudja elég harcosan. Mert a vagyon és hatalom nemcsak a pénzét szedi el a szegény embernek, hanem a legtöbbjétől elveszi az észnek azt a világosságát, a gondolkodásnak azt az erejét is, amely igazi borzalmasságában mutatná meg neki sorsát s mutatná meg neki azt az eszközt is, amellyel segíteni lehetne ezen a gonosz és istentelen állapoton. A szegénység tudatlanná teszi a munkást és a szegény embert; a tudatlanság azután még szegényebbé teszi. Akik és amik szegénnyé és tudatlanná teszik a szegény embert, hasonlatosak ezek a szentjánosbogárhoz. Amiképpen ez is csak akkor ragyog, ha körülötte sötétség van, azonképpen csak a szegény emberek szívének és lelkének sötétsége teszi fényesen ragyogóvá é.* hatalmassá a népet kifosztó és elsorvasztó embereket meg intézményeket. Bizony mondom nektek: ismerjétek meg igazán ellenségeiteket, tanuljátok meg ínségetek okait é s szabadok, jómódúak, gazdag elméjűek lesztek mindannyian. Nincsen ennél nagyobb, biztosabb s kipróbáltabb igazság a világon. A garasért való kemény, mindennapi harcban álljatok meg egy pillanatra s gondolkodjatok azon, hogyan éltek ti és hogyan élnek az uraitok és gazdáitok. A kőműves lakja szép szorgosan egymásra a téglát s épiti a gyönyörű palotát, kényelmes bérházat, pompás villát, — amelynek három szobájára sem jut sokszor egy ember. Mikor a téglát beilleszti a falba, gondoljon arra, hogy ő meg az aszszonya meg a porontyai micsoda bűzös, levegőtlen, sötét odúban kénytelenek meghúzódni. Aki a szellős, tágas, világos szobákat építi másnak, maga rosszul lakik és sokszor sehogyse lakik. Suhog a selyem, simul a csipke, omlik a bársony a szegény varrónő keze alatt. Rossz petróleumlámpából árad a hőség, a bűz, a korom. A szemhéjja vörös, a szemevilága romlott a sok éjjeli munkától. Virrasztásából, szemevilágából így készül a gyönyörű ruha valaki számára, akinek huszadik köntöse mellett ez lesz a huszonegyedik. Férfinak tetszeni, mulatni, szórakozni megy benne egy asszony é s aki varrja a finom selymet, a kecses csipkét, a puha bársonyt, ma küldte el a zálogházba az utolsó tiszta ágylepedőt vagy asztalterítőt. Selyembe, bársonyba, csipkébe borítja a más testét, mialatt a gyereke teste kikandikál tíz lyukon is az ócska, elnyűtt, rongyos condrából. A bányász csákányával, lámpájával ereszkedik le a föld alá. Szenet, vasat, aranyat keres s miközben termeli a munkának és kereskedelemnek ezeket a hajtóerőit, ott leselkedik mögötte, körülötte a halál. Amikor búcsút vesz feleségétől, gyermekeitől, sohasem tudja, megpillantja-e majd újból a napvilágot. Amikor mint ép és egész ember megy le munkája színhelyére, nem tudja, ép fejjel, ép kézzel, ép lábbal kerül-e majd ki onnan. S miközben ő így az életét veti kockára naponta két-három koronáért: a részvényes, a bányatulajdonos, aki számára tízezreket, százezreket jövedelmez évenként a bánya, mulat, henyél, kártyázik, szeretkezik. A munkásasszony, a szegény asszony az egész héten keresztül keservesen megkeresett kis pénzzel bemegy a szatócshoz. Vásárol egy kiló cukrot. Tudja-e azt, hogy a cukor árában kilogrammonként 38 fillér adót fizet? Tudja te, hogy a villamossággal, pazar módon világított szobák lakói a gáz, a villamosfény árában nem fizetnek fogyasztási adót, de az ő lámpájában füstölgő petróleumnak minden kilogrammja után 13 fillér adót fizet az államnak? Tudja-e a munkásasszony, akinek hetenként egyszer jut csak legföljebb hús az asztalára, hogy ez a falat hús meg van adóztatva, de az a földbirtokos, aki egy nagy lakomára egész sertést, egész borjút levágat és a vendégei elé adhat, nem fizet semmi adót? Sem a kőműves, sem a varrónő, sem a bányász, sem a munkásasszony nem gondol minderre. Nem gondol egyrészt azért, mert az élete robotjában nincsen is ideje arra, hogy gondolkodjék. De még azért sem gondol rá, mivel erről nem beszél neki sem a pap, sem a tanító, sem a szolgabíró, sem a gazdája. De nem beszél róla az újságja sem, ha ez az újság nem a Népszava. Vegyen kezébe akármelyik szegény ember, munkásember akármilyen lapot s nézze meg, mit ir az a szegénysége, a nyomorúsága okairól. Keresse benne a szegénység dolgaival való törődést, sérelmeinek fölpanaszlását, az urak és hatalmasok sorsának, jó dolgának, igazságtalan jó dolgának igaz oka és mivolta szerint való megvilágítását. Látni fogja, hogy csak egy olyan újság van, amelyik a maga bajának tudja a szegénység minden baját, amelyik éli és érzi a szegénység minden elnyomatását, amelyik az ékesszólás és tudás minden eszközével harcol a szegénység minden igazáért, amelyik igazi és harcos tudásra, hasznos és fölszabadító ismeretekre tanítja minden sorával a népet: ez az újság a Népszava. Szegények, elnyomottak, kizsákmányoltak Lapunk mai száma, 28 oldal.