Népszava, 1911. december (39. évfolyam, 285–310. sz.)

1911-12-01 / 285. szám

XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 december 1. péntek. 285. szám. a 9­7 AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre . .. «.-- kor. fél évre . ...... 13.— kor. I egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"­»»! együtt havonta 40 filérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VUL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) A kereskedelemügyi költségvetés. 1. Magyarországon óriási érdekek fűződnek a kereskedelemügyi költségvetéshez. Az ipar és kereskedelem fejlődése szorosan összefügg azzal, hogy a kereskedelmi kor­mány milyen iparpolitikát követ és hogyan kezeli azokat az üzemeket, amelyek az ipari és kereskedelmi életet megerősíthe­tik, illetőleg a helytelen kezelés következ­tében megbéníthatják. A kereskedelemügyi minisztérium szá­mos teendői között találjuk az ipari és kereskedelmi szakoktatás ügyét, az ipari felügyeletet és a munkásbiztosítás ügyét is. Látható tehát, hogy a magyar állam úgy­nevezett szociálpolitikáját a kereskedelem­ügyi minisztérium volna hivatva irányí­tani. Csakhogy ezek a kérdések az alárendelt jelentőségű ügyek rovatába tartoznak. A főteendők közé tartozik az államvasutak kezelése, a posta és távirda, a postatakarékpénztár és az úgynevezett iparfejlesztés. Ezek az ügyek foglalják le a minisztérium teljes tevé­kenységét, mert a kereskedelmi kormány csak azokat a teendőket tartja fontosnak, amelyek az állami jövedelmek szaporodá­sára vezetnek. A szociálpolitika kiadásokat okoz és ezért a minisztérium óvakodik attól, hogy ezen a téren fejlődésre vezető úyításokat létesítsen. Néhány szám fényesen illusztrálja, hogy miért olyan vérszegény és csenevész a magyar szociálpolitika. Csak egy évtized fejlődését kell figyelembe vennünk, hogy megállapíthassuk azt a lelkiismeretlenséget, amellyel a magyar kormány a munkások millióinak ügyeit kezeli. Az 1901. évi költségvetésben a rendes és rendkívüli bevételek összege 1.051.460.000 korona volt. Az 1912. évi költségvetés 1.852.747.661 koronában állapítja meg az összes bevételeket. A bevételek tehát 10 év alatt több mint 800 millió koronával emel­kedtek. Ebből az óriási összegből a mun­kások érdekeit szolgáló intézményekre a következő összegeket fordították: Mun­kásbiztosításra előirányoztak 1.266.200 ko­ronát, iparfelügyeletre és kazánvizsgá­latra 637.300 koronát, az ipari és keres­kedelmi szakoktatásra pedig 3.067.060 ko­ronát. Ez a három tétel összesen 4.970.560 korona. Ezzel az összeggel csak azt kell szembeállítanunk, hogy a költségvetés 1912-ben csupán az állami lótenyésztő inté­zetekre 8,8­-2.902 koronát akar fölhasználni és akkor rögtön tisztában vagyunk, hogy m­ilyen alárendelt jelentőségű nálunk a munkások ügye. Az 1907. évi XIX. t.-c. megalkotása al­kalmával jelezték, hogy végre Magyarorszá­gon is megindul a szociális intézmények létesítésének folyamata. A trónbeszédben is kifejezést adtak annak, hogy a munká­sok életének és egészségének védelmére nagyobb súlyt helyeznek a jövőben. Szá­mokban kifejezve ez a gondoskodás a kö­vetkezőképpen fest: Munkásbiztosításra előirányzat: 1008-ban 1912-ben 1,027.200 korona 1,266.200 korona. Iparfelügyeletre: 1908-ban 1912-ben 523.300 korona 637.300 korona. A bevételek főösszege 1908-ban 446,695.570 korona; az 1912. évi előirányzatban a be­vételek főösszege 645,473.908 korona. A be­vételek emelkedése tehát 198,778.338 korona és ebből a rengeteg összegből a munká­sok legfontosabb érdekeire csak 353.000 koronával használtak föl többet, mint 1908-ban. A kereskedelemügyi minisz­térium a 645,473.908 korona bevételév­el 1,903.500 koronát fordít az iparfelügyekre és a munkásbiztosításra. De még ebből az összegből is megtérül a gőzkazánvizsgála­tokból 431.200 korona. Ha pedig számí­tásba vesszük azt is, hogy a munkásbizto­sításra költött összeg nagyobb részét az Állami Munkásbiztosítási Hivatal föntartá­sára fordítják, akkor nyugodtan elmond­hatjuk, hogy a magyar állam a munkások részére évenként elkölt 600.000 koronát és ennél valamivel többet arra fordít, hogy a munkásbiztosítás fejlődését meggátolja. A kereskedelemügyi költségvetés fonto­sabb tételei Khuen alatt is azt mutatják, hogy a kormány a koalíció néppusztító politikáját folytatja. A költségvetés „indo­kolása" a legjobban bizonyítja, hogy a ke­reskedelemügyi miniszternek sejtelme sincs arról, hogy az „iparfejlesztés" ügyét a gép­adományokon kívül más módon is elő lehet mozdítani, továbbá, hogy az iparfel­ügyelet és a munkásbiztosítás dolga még nincs rendben azzal, ha a szükséges kiadá­sokra 35.800 koronával, illetőleg 40.000 koronával többet adnak 1912-ben, mint a mult esztendőben. Az iparfelügyelet még nincs elintézve azzal, hogyha a „személyi járandóságokra, útiköltségekre és napidíjakra" 35.800 koro­nával többet utalnak ki. A kereskedelemügyi miniszternek el kellene olvasnia az ipari főfelügyelő jelentéseit és ezekből meg­tanulná azt, hogy az iparfelügyelet ázsia színvonalon áll. Az iparfelügyelők évek óta kérik, követelik a minisztérium­tól, hogy lényegesen emelje a létszámot, mert az iparfelügyelet a jelenlegi szerve­zetében szinte teljesen a gőzkazán­ügyek elintézésével van lekötve, illetőleg még azt sem tudja rendesen elvégezni. Az iparfelügyelők évről-évre azt jelentik, hogy intézkedéseik hatástalanok maradnak, mert nem győződhetnek meg arról, hogy végrehajtják-e azokat. Minderről azonban hallgat a költségvetés. Kidobnak éven­ként 200.000 koronát, mert a külföldön rá kell mutatni arra, hogy nálunk is van ipar­felügyelet. Azzal azonban nem törődnek semmit, hogy ez az intézmény csak karri­katúrája az iparfelügyeletnek. Ezt maguk az iparfelügyelők is elismerik. A kormány azonban nem törődik ezzel. Az iparfejlesz­téshez hozzátartozik a kizsákmányolás elő­mozdítása is. A kereskedelmi kor­mány nem akarja a munkások érde­kében kiadott intézkedésekkel a „zsenge hazai ipart megfojtani." Bizonyos, hogy tudatos gonoszsággal tartják az iparfelügye­letet, a jelenlegi helyzetében, hogy a meg­csonkított munkások ezreivel és a törvény­telen eszközökkel kizsákmányolt munkások százezreivel, a fiatal gyermekek és nők ret­tenetes kínzásával, a rém-Wimmerek sza­bad garázdálkodásával „fejlesszék hazai iparunkat Lapunk mai száma 16 oldal. Heltai, a gazember, a becsületes választójog ellensége és a választási gazságok védője. A képviselőház pénteki ülésén Szmre­csányi György néppárti felölt Vázsonyi Vil­mos minapi beszédére. Egyebek közt a fő­városi községi választások terén uralkodó hihetetlen visszaéléseket, hamisításokat és csalásokat is újra szóvá tette. Vázsonyi ugyanis tagadta, hogy ilyen visszaélések volnának. Ezzel szemben Szmrecsányi a Népszavából ráolvasta Vázsonyira az igaz­ságot. A Népszava 1909. évi december 5-i, 14-i, 17-i és 19-i számában lelepleztük a VIII. kerületi községi választásoknál történt csalásokat. Több száz esettel, nevek és egyéb adatok pontos megjelölésével bizo­nyítottuk állításainkat. Cikkeinkből kitűnt, hogy nem létező há­zakban lakó nem létező emberek szavaztak le az uralkodó klikkre. Leszavaztak a Rókus-kórház halottasházának nem létező lakói. Leszavaztak Hüvöséknek olyan al­kalmazottai is, akik soha sem laktak a VIII. kerületben, közöttük például egy olyan is, aki a választási névjegyzék ké­szítésekor még csak 19­ éves volt, a szava­zás napján pedig Szegeden egzed­rozott, mint egyéves önkéntes. Kitűnt, hogy ha­zudtak, csaltak, hamisítottak a választói névjegyzék összeállításánál és a hamis, hazug névjegyzék alapján, rég meghalt és­­soha nem létezett emberek ne­vében szavaztattak le ismeretlen egyéneket. Hogy a csalásokat, a hamisításokat, a gaz­ságokat kik követték el, arról most ne essék szó, de hogy ilyenek tömegesen történtek a VIII. kerületben, azt ma is készek vagyunk bíróság előtt bi­zonyítani. Akkor azonban nem kerül-

Next