Népszava, 1911. december (39. évfolyam, 285–310. sz.)

1911-12-01 / 285. szám

2 — A festett világ titkaiból Nem kezdtük jól, mert az, amiről alább asólani fogunk, nem titok. Nem a primadonnák öltözőiről van szó, hanem a színházi kóristák nyomorúságáról. De hogy félre­értés ne essék, sietünk megjegyezni, hogy ezúttal a Király Színház kardalosainak a helyzetét pró­báljuk lefesteni Próbáljuk. Mert alig hisszük, hogy képesek volnánk ezt a nyomorúságot a maga egészében lerajzolni azon a kevés helyen, ami rendelkezésünkre áll Hatvan koronát kapnak ezek a szerencsétlen emberek egy hónapra. Hatvan kemény koronát Igaz, van közöttük olyan is, aki ennél valamicskével többet kap. De nem sokan lesznek ilyenek. Bizonyára nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy hetven-nyolcvan százaléka hatvan koronából kénytelen tengődni. Jó volna, ha ezt a hatvan koronát is csorbítatlanul kapnák kézhez. Csakhogy nem kapják. Erről gondoskodik az úgy­nevezett színházi törvényszék. Ha valamelyik kardalos öt perccel elkésik, öt korona büntetést sóznak a nyakába. Minden percért egy korona. Azon a napon tehát, amelyen a kórista elkésik, fuccs az aznapra eső fizetésnek, sőt nemcsak fuccs, de rá is kell neki fizetnie, mert a legjobban fizetett kardalos sem kap egy­egy napra öt koronát. Ilyen "atyai" mó­don gondoskodik Beöthy László úr az ő emberei­ről. Pedig a kórista nélkülözhetetlen kiegészítő része a színházi előadásnak. Erről azonban meg­feledkeznek a színházaknál, de különösen a Ki­rály Színháznál. Nem csoda aztán, ha esténként fanyar arcokat lát az ember a Király Színház színpadán. Hatvan korona gázsi mellett kinek volna kedve nyugodt, sőt mosolygós ábrázatot vágni. A nyomorgó kóristák már ismételten kér­tek drágasági pótlékot, de Beöthy László mind­annyiszor azt felelte nekik: „majd tanulmá­nyozom a dolgot" Úgy látszik azonban, hogy már megelégelték a tanulmányozás végtelenségét és a cselekvés terére készülnek lépni. Erre vall a „Pestújhelyi Hírlap"-nak egy cikke is, amely a színházbeli kóristák panaszai alapján részletesen foglalkozik az üggyel. Ebből a cikkből megtudjuk, hogy hatvan koronát fizetett a kóristáknak már Evva Lajos is a régi Népszínházban. Pedig ennek jó ideje már. Tán több húsz esztendőnél is. És I&H*b en a Királyszínházban is csak hatvata koro­nát fizetnek a kardalosoknak, jóllehet azóta a megélhetés legalább hatvan-hetven százalékkal megdrágult. De mit törődik ezzel Beöthy László úr? A fő az, hogy neki több jusson. Jóval több. A többieket vigye az ördög. Vájjon mit szólna ahhoz Beöthy úr, ha neki kellene „megélni" hat­van koronából? — A furfangos udvarló. A dunaföldvári csend­őrségen hamis bukás miatt tettek följelentést Grünfeld Lipót szűcsmester ellen. A följelentést egy budapesti nagy cég hivatalnoka tette, aki csalafinta módon leplezte le a bukott szücsmes­tert Beállított Grünfeldékhez mint partiárukeres­kedő és szücsáruk iránt érdeklődött. A kereske­dőnek menyecske leánya volt csak otthon és a fiatalember udvarolni kezdett neki. Az özvegy­asszonynak tetszett a fiatalember és már házas­ságról, hozományról kezdtek csevegni. Később a menyecske megmutatta udvarlójának az apja tit­kos áruraktárát. Ez éppen elég volt a hivatalnok­nak, aki a csendőrségre ment és följelentést tett Grünfeld ellen. A szűcsmester körülbelül húszezer koronával károsította meg hitelezőit. — Közbiztosság a Tisza Kálmán-téren. A Tisza Kálmán-téren csütörtökön reggel a bokrok­ban a járókelők egy húszéves cselédleányt talál­tak, aki eszméletlenül feküdt és a szája rongyok­kal be volt tömve. A mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol a leány magához tért Elmon­dotta, hogy este öt fiatalember rátámadt a téren s hogy ne kiabálhasson, betömték a száját. Mind az öten merényletet követtek el ellene. Amikor az ismeretlen fiatalemberek elfutottak, ő is el akart menekülni, de eszméletlenül esett össze s egész éjszaka ugy feküdt a bokrokban. A merénylőket nyomozza a rendőrség.­­ A hajdúböszörményi rablótámadás tette­seit a csendőrség elfogta Hegedűs Mihály, Mezei Gábor és Kelemen Antal személyében. A debre­ceni ügyészség fogházába szállították őket A tet­tesek tagadnak. A csendőrség lefoglalt két rozs­dás revolvert, amelyeket az Angyal Andor és atyja, Angyal Sámuel elleni támadáskor használ­tak. Most azt vizsgálják, hogy az a golyó, amelyet Ángyal Andor melléből az operáció alkalmával kivettek, megfelel-e a lefoglalt revolverbe való golyók egyikének. Ha ez beigazolódik, úgy két­ségtelen, hogy a rablókat fogták el a csendőrök.­­ A rossz anyagi viszony®1* halálba kerget­ték Temesvárott Bleier Sim°u éves magán­hivatalnokot; a Bégába ugrott, ahonnan holtan fogták ki. — Levél a szerkesztőhöz. (A Lombár-eset és egyebek.) Tisztelt Szerkesztő ur, szíveskedjék b. lapjában, amely hasábjain mindenkor bátran küzd a társadalom nyavalyái ellen, ha még olyan tisz­teletreméltóan megrozsdásodtak is, egy tragikus esethez pár szót közölni Szegény Lombár János, gondoktól megőrölt magánhivatalnok, a francia gyógyszerész jóvoltából (a minap itt az esetéről a Népszava) örökre megszabadult minden gondjá­tól. És a rendőrség szigorú vizsgálatot indít, hogy ki a hibás. Aztán rá fog jönni, hogy senki, mert a páciens kért és a patikus adott, ehhez Francia­országban joga van, ott a patika szabad ipar. Adhat mindenkinek, amit kér. És ez csak nekünk föltűnő, akik Franciaországtól sok ezer kilométernyire távol, csak ritkán hallunk onnan hírt. Nekem alkalmam volt véletlenül egy másik esetről is tudomást sze­reznem. Rendelésemre beállít D. N. kereskedő a vérbaj két tünetével, amelyre itt nem akarnak a gyógyszertárban orvosságot adni. ő három évig Párisban hasonló esetekben mindenkor kapott körtére higanyt és az ott oly népszerű jódvas Ricord-pillulákat a gyógyszertárban. Így kezelte magamagát. Megnézem az ő „vérbaj" két tünetét: a hátán egy tágult faggyús mirigy s egy közönséges szemhéjszéli láb. Uramfia, emiatt tette ki magát ez a szerencsétlen 3 évig a higany- és jódmérgezésnek és még sokkal nagyobb öntudati, lelki mérgezésnek, hogy vérbaja van. Ki a hibás itt e mérgezésért? Senki úgy látszik, ahol a gyógyszerészet szabad ipar, e mérgezések mindennaposak. A szabad ver­senyű, engedélyhez nem kötött gyógyszerész nya­kán a létért való küzdelem. Enni kell és végül is a lelkiismeretből nem lehet jóllakni. Nem hibás senki, csak a társadalom, mely a gyógyítást szabad iparnak nézi a gyógyszerésszel — Francia­országban. Szegény D. N. Pesten megtanulta, hogy a gyógyszerészetnél mit jelent, ha itt nem szabad ipar. Orvoshoz kellett mennie receptért. Ez meg­vizsgálta — és kidobta. Meggyógyult De történhetett volna más is. Kerülhetett volna más orvoshoz is, aki kevésbé lelkiisme­retes. Mert viszont az orvosi mesterség ná­lunk is, mint mindenütt, nem részesül a gyógy­szerészhez hasonló zárt védelemben. És bizony, tudjuk mi nagyon jól, hogy az orvosok egész légiója él éppen a vérbaj hamis diagnózisából. Ha­ragudjunk rájuk? Pesten van Magyarország orvo­sainak a fele — mondotta Khuen belügyminisz­ter úr. A létért való küzdelem, a kenyér sok mindenre késztet. Pedig ezeknek az orvosoknak így nemcsak egy kis kenyérre, hanem egy kis kalácsra és egy kis automobilra is jut. Nem úgy, mint a szegény, de becsületes pénztári orvosnak. A kerületi munkásbiztosító pénztár éppen olyan oszlopokon nyugszik, melyek alapja az orvosokba vetett bizalom. És ime, nap-nap után a leg­csúnyább megbomlása az erkölcsi rendnek. Az orvosok ellen panasz­ panaszra jön. A segélyre utalt beteg munkás orvosát vádolja em­berölő hanyagsággal, orvos vádolja a munkást pöffeszkedő követelődzéssel. Ki itt a hibás, úgy mint fönn a gyógyszerésznél? Senki, csak a tár­sadalom. Az orvos gyógyító foglalkozását szabad iparrá tette s elvérzik alatta az orvos nemes hi­vatása a munkásbiztositás terén. Áldatlan létérti küzdelmében orvosa kénytelen lenni a pénztár­nak és garasokkal fizető 5—6 más egyletnek. — Dr. F. E., pénztári orvos. — Égő orosz hadihajó. Newyorkból jelen­tik, hogy az „Edenor" nevű amerikai gőzös személyzete arról tett jelentést a kikötő­ ható­ságnak, hogy kedden Hartlepool felé való útjukban, nem messze a kikötőtől, egy orosz hadihajóval találkoztak, amelyik a nyílt ten­geren kigyulladt. A tűz négy óráig pusztított a hajón. — A lafargue-házaspár öngyilkosságáról még a következőket jelentik Párisból: Az ágy mellett, amelyben Lafarguenak az élettelen teste feküdt, az éjjeli asztalkán két üvegcsét találtak, amelyekben még volt néhány csöpp kéksav és egy fecskendőt, mellyel az öngyilkosok a mérget bőrük alá fecskendezték. Hű kertészétől Lafargue levéllel búcsúzott, amelyhez a kertész családja részére 600 frankot csatolt. Ebben a levélben Lafargue részletesen intézkedik baromfiainak és bor­ainak a szétosztásáról. Kutyáját Huet elvtárs­nak hagyta, abban a reményben, hogy ez jól fog bánni a hű állattal. — Leégett tizenhat ház a melléképületekkel együtt a Bihar vármegyei Szunyogd községben; sok takarmány is elpusztult. A kár mintegy száz­ötvenezer korona. — Szikratávíróval körül a világon. A naueni (Berlin mellett) szikratávíróállomás mérnökei, akik a dróttalan távírókat igazgat­ják, meg akarják hódítani a világot. Nem karddal és ágyúval, hanem a száz méter ma­gas vastorony csúcsán kifeszített acélhálók­kal. Táviratokat akarnak váltani Newyorkkal és Kamerunnal (nyugati Afrika) a másik pil­lanatban pedig Nepál (Előindia) vagy Kína felé próbálnak siffu­rozott telegrammokat rö­píteni. A távíróállomás azonban nem működött kellő sikerrel és erre meg­erősítették a szikraváltó készülékeket. A helyzet akkor sem változott és most már elhatározták, hogy a száz méteres tornyot megtoldják még ugyanannyival. Már épül is a kétszázméteres vastorony, amelyhez hasonló magas alkotás csak Párisban van. Csupán az Eiffel-torony hasonlítható össze a waueni vas­toronnyal, amely most a világ legmagasabb épülete. A kölni dóm csupán 156 méter ma­gas. A berlini vastorony, amely nevezetessége lesz a városnak hatalmas méreteivel, már messziről föltűnik. A csúcsán dolgozó emberek olyan apróknak látszanak, mint az ólomkato­nák és sokszor az alacsonyabban úszó felhők közé vész az alakjuk. Az ilyen épületeknél nagy súlyt kell arra helyezni, hogy a szelek ellen kellő biztonságban legyenek. A berlini vastorony ritkás rácsozatán nem sok ellent­állásra találnak a szelek, amelyek ellen még számos ötletes készülék és megerősítésre szol­gáló alapépítmény védi az épületet. Itt írjuk meg, hogy — amint római távirat jelenti — Marconi Tobrukban legközeleb drótnélküli távíróállomást létesít, amely már magában foglalja a drótnélküli távíró föltalálójának leg­utóbbi nagy újítását. Marconi a szóban forgó újítást Olaszország javára akarja először érté­kesíteni.­­ A Hollandi Életbiztosító sikkasztói, akik­nek az esetéről a Népszava legutóbbi számá­ban részletesen írtunk, csütörtökön reggel de­tektívek kíséretében Budapestre érkeztek. A főkapitányságon azonnal kihallgatták őket. Biró Béla elmondotta, hogy egy Sz. Tibor nevű fiatalember, aki azelőtt szintén a Hollandi Életbiztosító Intézet szolgálatában állott, volt az ő rossz szelleme. Minden könnyelműségre, apja nevével való adósságcsinálásra, hamis kötelezvények írására ez a barátja csábította s a sikkasztást is ez a barátja eszelte ki. Utóbb azonban elhidegültek egymástól és ez az oka annak, hogy nem vett részt a sikkasztásban. Hasonlóképpen adta elő a sik­kasztást Makkos Géza is, akinek kihallgatása után detektiveket küldtek Sz. Tibornak a lakására is s a déli órákban már ő is a fő­kapitányság foglya volt. Ezután a leányokat hallgatta ki a rendőrség. Elmondották, hogy nyomdászleányok voltak és hónapokkal ez­előtt ismerkedtek meg az udvarlóikkal. A rendőri nyomozás csakhamar megállapította, hogy semmi közük a sikkasztáshoz és csupán az automobil kirándulásban vettek részt. Az elsik­kasztott pénzből mindössze nyolcszáz korona hiányzik. A rendőrségre került Sz. Tibor testvér­öccse, Kornél is, aki bátyjával és a két bizto­sító­intézeti hivatalnokkal együtt váltóhami­sításban és apróbb betörésekben részt vett. Mind a négy fiatalember kisfizetésű hivatalnok volt, akiket elszédített a jómód, az úri élet, amibe belekóstoltak, de ami csak azoknak jut, akiknek a zsebe pénztől dagadozik. — Égő erdők. Háromszék megyében a zágon­bárkányi erdő már több mint húsz napja lángok­ban áll és az erdőőrök és a csendőrség minden fáradozása sem tudja megfékezni a tüzet. Az erdőt ismeretlen tettesek négy-öt helyen gyújtották föl egyszerre. Eddig elégett a Kalagortól a Ladoc fölötti erdő a Zágontetőig, a Két ág jobboldala, a Fenyőalja, a Keresztes, a Rézhegy egészen, a Kucsicsa a Tolvajkutig és föl a Kövesponkig, to­vább a Kaskutja tisztásig, a Zabrató egy része és Ótarja.­­ A Martinovics-kör a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületének eperjesi fiókja de­cember 3-án, vasárnap délután órakor a mozgófényképszínház helyiségében (a kollégiumi főgimnázium új épülete mellett, Kassai-út­ ülést rendez, amelyen dr. Szende Pál, a Szabadgondol­kodás Magyarországi Egyesületének alelnöke, a budapesti Harkányi-kör elnöke tart előadást Az erkölcs fejlődése címen. A bemenet díjtalan. Ven­dégeket szívesen látnak. NÉPSZAVA 1911 december 2.

Next