Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)

1912-01-02 / 1. szám

harcot, Justh-pártot és a szociáldemokrata törekvéseket akarta megmarni. A reakciónak ez a függetlenségi elveket hazudó cselédje beszédéinek elején elismerte, hogy politikai jelentéktelensége és magas kora indokolttá tennék, ha elpusztulna a függetlenségi párt éléről. Elismerte, hogy nálánál hivatottabbak is vannak a vezér­ségre. Azonban szinte teljes leplezetlenség­gel jelentette ki e bevezetés után, hogy nem megy el a helyéről, mert a Kossuth névvel még továbbra is bolondítani akarja azokat a hiszékenyeket, akik még azt vélik, hogy ő a függetlenségi elvek alapján áll és nem tudják, hogy Kossuth Lajos fia az agrárius reakció lakója. A függetlenségi párt vezére „az ultra­demokrácia" és „a hazát nem ismerő radi­kalizmus" ellen szavalt. Azt hazudta, hogy a Justh vezetése alatt álló függetlenségiek becsületes harca az általános választójog­ért veszélyezteti a függetlenségi elveket és a visszatetszés, amelyet az idéz elő, hogy a szociáldemokrata párt egy úton halad Justhékkal, „bizonyos retrográd irányú ér­zelmek kitörésével fenyeget, ami annál sajnálatosabb, mert a függetlenségi eszmék­kel a demokráciától elválasztani nem lehet." Így beszél az az ember, aki teljes életé­ben üzérkedett azzal a névvel, amit örök­ségül kapott és reakciós cselekedeteivel rohamos gyorsasággal járatta le a független­ségi elveket. Kijelentéseinek természetesen nincs és nem is lehet semmi súlyuk. Kossuth Ferenc minden pillanatban kapható volna arra, hogy legszentebbnek hirdetett elveit kellő ellenszolgálmányokért föladja. Nem a vezéren, hanem a Kossuth-párt radikális ér­zelmű­ képviselőin múlik, hogy a Kossuth­párt még mindig az ellenzéken van, holott a Vezér a kormányt szeretné szolgálni. • Az újévi kijelentések nem befolyásolják azt a küzdelmet, amely a becsületes választójogért folyik. Azt az újévi beszédek nélkül is tudtuk, hogy Khuen a választó­jog demokratikus reformjáról hallani sem akar és Kossuth Ferenc perfid kijelentései halsz gyónás nélkül, bűnbánat nélkül, akkor nem lesz pap a koporsód mellett? A gyere­keidet kiveti másából a hívők jámbor serege. Nem Pesten vagyunk ám, hanem Macahuu­kán. A feleségedet nem hívják munkába, mert istentelen ember felesége mindenre ké­pes ... A beteg kétségbeesetten jajdult föl — Hallgass, átkozott! A pap visszaütött: — Átkozott vagy másad. Megátkozott az Úr akara és elméddel. Romlásba akarod vinni magaddal négy ártatlan egyerekedet, rendes feleségedet. Te meghalsz, nem érzed majd az ő bajukat. De ők élni fognak! A beteg nehezen hörgött, tusázott magával. Arcára kiült a szenvedés. Rekedten, idegesen szólott: — Jó!... Meggyónok... Föloldozást kérek... A pap odahajolt. A beteg gyónt lihegve, erőltetve: — Szerettem magamat... a feleségemet... Szerettem a gyerekeimet... Nem akartam, hogy ilyen ólban lakjunk ... kukoricán él­jünk ... madárijesztő rongy legyen a ruhánk. Sztrájkoltam jobb módért... Gyűlöltem a pa­pot ... Olvastam rossz könyveket. .. és ... Szeme lecsukódott és kimerülten hallgatott el. A pap bosszúsan ült a helyén. Azután meg­szólalt : — Más asszonyát nem kívántad ? A beteg tehetetlen gyűlölettel, kínosan pil­lantott a papra: — Nincs egyéb bűnöm — hörögte és hány­kolódva fordult be a falnak. Nem gyónt to­vább. — A pap tűnődött, nézte a beteget. Föl­oldja — ne oldja? Olyan mindegy. Ráadta az áldást és elmondta a föloldozó formulát: BELFOLD 006 A Justh-párt és a választójog. Ámbár a kormánypárt s maga a kormány is na­gyon harcias, mégis sok jel mutat arra, hogy a kormánypárt lármája sokkal na­gyobb, mint a harci kedve. Azt a parla­menti harcot, amely a nép kizsarolása ellen s a népjogokért folyik, nem lehet elnöki „eréllyel", házszabálymódosítással leverni, mert annak gyökere a népben van s ezt tud­ják jól a kormánypárton is, csak ugy tesznek, mintha nem tudnák. Ezért az­után míg egyfelől a harcot hirdetik, másfelől igyekeznek az ellenzéket — főként persze a Justh-pártot — megnyerni valami kom­promisszum nyélbeütésére. A „Budapester Presse" egy munkatársa beszélt a Justh­párt egyik vezető tagjával, aki a Justh-párt jövendő magatartásáról érdekes kijelenté­seket tett. A választójogról többek között ezeket mondotta: „Meg vagyok arról győződve, hogy ma már nemcsak mi követeljük az általános, egyenlő és titkos választójogot s mihezt ezt a nagy kérdést sikerül a megvalósítás küszöbére juttatni, táborunk erősen meg fog növekedni. Csatlakoznak hozzánk a Kossuth-pártból, a pártonkivüliek mindkét árnyalatából, sőt a munkapártból is­­ pedig sokkal többen, semmint általán gondolják. Ha ma előterjesztenének a parlamentben egy de­mokratikus választóreformot, annak már most meglenne a többsége. Bármely oldal­ról jövő támogatást szívesen látunk, de készek vagyunk a demokratikus választó­reformért harcolni, ha egyedül marad­nánk is­­. Hát nem fognak egyedül maradni, mert ha a parlamentben — ami nem hihető — a becsületes választójog hívei cserben­hagynák is programmjukat, itt van a par­lamenten kívül a nép, a munkásság, amely lankad­atlanul küzdeni fog s a munkásság az utóbbi évek alatt nem egyszer megmu­tatta, mennyi erő és elszántság lakozik benne. Cenzúra Aradon, Arad város tanácsa a moz­i­színházak falragaszait pornografikusoknak találva, meghagyta a plakátragasztások joga bérlőjének, hogy ne ragasszon ki pikáns plakátokat, a bérlő azonban nem vállalkozott a cenzurálásra. A tanács ezért legutóbbi ölésébőől kifolyólag meg­bízta a rendőrséget az „izgató" plakátok eltávolításával. — A rendőrhatóság mint plakátcenzor — újabb vív­mánya a magyar gondolatterjesztő szabadságnak! A papok nem hagyják magukat. Megírtuk, hogy Esztergom városnak városi pénzen fön­tartott iskolái községi jellegét a közigazga­tási bizottság december 13-iki ülésében a főispán döntő szavazatával mondotta ki. Mint most jelentik, Esztergom város képviselőtes­tülete legutóbbi ülésében izgalmas vita után 85 szóval 27 ellenében kimondotta, hogy isko­láinak katolikus jellegétől nem tágít­a azt a közigazgatási bizottsági határozatot, melyben a főispán szavazatával a katolikus jelleggel szemben községinek mondották az esztergomi iskolákat, megfelebbezik. Azt azonban nem mondta ki a klerikális község, hogy a városi iskolákat egyházi pénzen szükséges majd fön­tartani, ha az elklerikalizálás sikerül. Megint állami pénzt kérnek klerikális is­kolára. Ezúttal Oravicabányán akarnak a pa­pok főgimnáziumot állíttatni mag­uknak az állammal. A látszat kedvéért Glattfelder­csanádi püspök évi 8, azaz nyolcezer korona hozzájárulást ígért ötven évig, de az iskola­föntartás költségeinek jelentős részét persze az állammal akarják viseltetni. De azért, amint félhivatalosan jelentik, az új főgimnázium a csanádi püspök fenható­sága alatt állana, aki az alkalmazandó világi taná­rok fölött való kinevezési jogát is gyakorolná, valószínűleg azzal a korlátozással, hogy az állam­segély engedélyezése esetén a közoktatásügyi kormány is élne néhány tanszékre nézve kineve­zési joggal. - - -Az állam, az adózók fizessenek. A püspök majd „gyakorolja kinevezési jogát." Madarász József nem mond le. Egy székes­fehérvári lap nyomán mi is megírtuk, hogy Madarász József, a sárkeresztúri kerület kép­viselője, egészségi okokból lemond mandátu­máról. Madarász most maga megcáfolja ezeket a híreszteléseket. oop 2 NÉPSZAVA 1912 január 2. sem lephetnek meg senkit. Január 11-én megnyílik a parlament és ugyanekkor tel­jes erővel megindul a harc a véderőjavas­latok ellen és az általános választójogért! — Ego te absolvo... Azután kinyitotta az ajtót s behívta a kony­hában szorongó rokonokat és szomszédokat. Azok fojtott csönddel tódultak a szobába. — Imádkozzunk, keresztény hivek, fele­barátunk lelki üdvéért, — mondta a pap kenetteljesen. Végezzük a reá rótt penitenciát, hogy hozzájárulhasson a legméltóságosabb ol­tári szentséghez. Isten kegyelme végtelen, bölcsessége megfoghatatlan,irgalma határtalan. Ha jónak látja, szentségeivel visszaadhatja őt az életnek. Ma ádvent első napja és ő halálos ágyán visszatért a szent hithez, az egyedül üd­vözítő római katolikus anyaszentegyházhoz, amelytől a sátán eltér­te. Kinékült istenével, akit annyiszor megsértett. Elveszett bárány volt, de megtaláltatott. Meglehet, hogy Krisz­tus urunk születésének szent napján, szent karácsonykor együtt örvendezhettek a tem­plomban. De isten végtelen jósága és böl­csessége inkább most méri rá a halált, ha a gyógyulással lelkének kárát vallaná ... A beteg közbevágott: — Ne kínozzanak. Megtettem a kötelessé­gem. Meggyóntam. A gyermekeimért tettem. Most már hagyjanak békén. — Imádkozzunk, keresztény hivek, tévelygő felebarátunkért — mondta a pap. — Ne imádkozzatok — vetett magán egyet indulatosan a beteg. — Ne imádkozzanak! Hagyjanak békén. Az asszonyok ijedten hullottak térdre. — Meghal bizonyosan, — suttogta Panna néni. Felesége könnyes szemmel kéllelte: — Jóska!... " A pap az ágy fölé hajolt: — A sátán beszél belőled, fiam. — A sátán! ? — hördült föl dühösen a be­­­teg. A sátán ? ... Hess sátán !. . . Takarod sátán !. .. Mi bajod a halálos ágyamon sá­tán ? . .. Kiszívtad a velőmet, elsorvasztottad az izmaimat, itt kell hagynom a gyermekei­met, nézz oda sátán !... Fölült az ágyban. Sovány, kiaszott arcából rémesen tüzelt két nagy égő szeme. Torzon­borz haja kisértetiesen meredezett sápadt arca körül. Melle erősen zihált. Száraz karját kinyújtotta a kuckó felé, ahol a gyerekei vacogtak s ránézett a papra: — Mit esznek ezek, ha én meghalok, sátán? A pap térdre borult: — Imádkozzunk keresztény hivek! És a következő pillanatban a szörnyüködés neszét fölváltotta az imádság egyhangú zú­gása : — Mi atyánk, isten, — ki vagy a menyek­ben, — a mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, — de szabadíts meg a go­nosztól ... Az ájtatos mormogás betöltötte a kis szobát. Egy pillanatra elnémultak az ellentétek. A fásult, érzéketlen szentlélek elárasztotta az ér­zékeket, meghúzódott az imádkozók között s mintha elfogta volna a beteget is, karja zsib­badtan esett vissza az izzadásos dumnára, teste erőtlenül hanyatlott a gyűrött párnára, melle lihegve hörgött, fuldoklott, kereste a levegőt Testét izzadtság verte ki. Szemei megmere­vedtek. Homályos képek torlódtak előtte­­ napsugárban színjátszó féregzápor, éhező gyer­mekek, eldurvult gyászos asszony — és agyát ezer hangszállal nyűgözte békába a szakadat­lanul morajló ütemes ima: — Mi atyánk isten !... Tehetetlenül hevert az ágyban. A fölindu­lás kimerítette. Néha nagyot nyögött egész öntudatlan.

Next