Népszava, 1912. április (40. évfolyam, 79–103. sz.)

1912-04-02 / 79. szám

veszítette, ledöntötte a kerítéseket és elpusz­tította a bányaépületet. Végre a lent dol­gozó munkásokat is fölhozták. Megállapí­tották, hogy 65-en vannak és hogy ennyire nincsen szükség a bánya épségben tartására. A tüntetés hírére különvonaton katonasá­got küldtek a bánya védelmére, de mire a katonák megérkeztek, a sztrájkolók elszé­ledtek. A katonák azonban ott maradtak, de miután a fölösleges embereket elvitték a bányából, a munkásoknak nem volt okuk a további fellépésre. Azóta a katonák a legjobb barátságban vannak a sztrájkolók­kal. Jellemző a munkások ellen kiküldött katonák és rendőrök hangulatára a kö­vetkező eset: A bánya jókarbantartásán — a sztrájkolók engedelmével — dolgozó egyik munkásra rászakadt a tetőzet és agyonütötte. A kirendelt katonák és rend­őrök erre gyűjtést rendeztek maguk között a szerencsétlenül járt bányász özvegye számára. A gyűjtés elég tekintélyes össze­g­et eredményezett és az özvegynek ötszáz kronát adtak át. Északamerikában az antracit- és puha­szénbányák mintegy négyszázezer munkása kedden éjfélkor beszünteti a munkát. A bányatulajdonosok és a munkásvezérek a sztrájk idejének lehető megrövidítésén igyekeznek. Április 10-én Newyorkban ér­tekezlet lesz a pennsylvániai antracit­bányákban fennálló sztrájk megszüntetése dolgában. Ezen értekezleten 170.000 sztráj­koló képviselői jelennek meg. A puha­szénbányák tulajdonosai béremelést ígér­tek, de a munkások csak csütörtökön dön­tenek ennek az elfogadása dolgában. BELFÖLD Tanítók és tanárok ... a kenyérért. Az ország urai azon mesterkednek, hogy közjogi huncztutságokkal u­tját állják a demo­kratikus választójognak és igy megakadályoz­zák az ország kulturális fejlődését is. Azalatt pedig a kultura alapvető munkásai siralmas nyomorúságban tengetik életüket és részint fenyegetődzéssel, részint alázatos memorandu­mokkal iparkodnak helyzetükön segíteni. Hétfőn a néptanítók meg a középiskolai tanárok tartottak gyűlést, amelyen majdnem kizárólag anyagi ügyeikkel foglalkoztak. I. A néptanítók. A „Tanítóegyesületek Országos Szövetsé­gének" igazgatósága az egyetemes tanítógyűlés előkészítése céljából tartott gyűlést. Az elnök bejelentette, hogy a szövetség elnöksége a tanítók anyagi érdekében elfoglalt álláspont­jából nem enged és a legradikálisabban köve­telt anyagi helyzetének annyiszor sürgetett és annyiszor ígért javítását. A gyűlésen elkese­redett kifakadások és heves támadások hang­zottak el a mai kormány ellen, amely a tanítókkal való nemtörődésével az ország tanítóságát forradalomba kényszeríti. A főtitkár előterjesztette azt a határozatát, hogy a hetedik egyetemes gyűlés elsősorban is a fizetésrendezés és a nyugdíjügyet tárgyalja. A fizetésrendezésre vonatkozólag az igazgató­ság elfogadta azt az indítványt, hogy a fize­tésrendezés ügyében a legradikálisabb állás­pontra helyezkedik, összes kívánalmait fön­tartja és utasítja az elnökséget, hogy a tanító­ság határozatának minden egyes pontjait változatlanul védje meg a mindenkori tár­gyalások alkalmával. A tanítóság követelései: a teljesen egyenlő fizetés kiszolgáltatása, a XI­­X. és IX. fizetési osztályba való beosztás, az eltöltött összes szolgálati évek betudásával a megharmadolás, az öt ízben esedékes ötödéves kárpótlék, át­meneti fizetések mellőzése. A főtitkár előterjesztette még a hetedik egyetemes gyűlésre beérkezett véleményeket, amelyek az egyetemes gyűlés tárgysorozatába a tanítók nyugdíjügyét, a tanítók anyagi ér­dekeit, a népoktatásügy újjászervezését, a ta­nítói üdülőhelyek, szanatóriumok létesítését, a hazai tanügyi sajtó létesítését és még szá­mos szociális kérdés tárgyalását kívánják föl­venni. Dobó Sándor indítványára fölvették a tárgysorozatba a szolgálati pragmatika kérdé­sének tárgyalását is. A­ hetedik egyetemes tanítógyűlés idejét és szolgálati pragmatika kérdésével, 4-én pe­dig összefoglaló kérdésekkel fognak foglal­kozni. Délutánonként a kilenc szakosztály tart ülést. Az egyetemes tanítógyűlésre előadókul meg­választották Bursics Ernőt, Dobos Sándort és Simon Károlyt. Amint látható, a Szövetség vezetői most már nagyon radikálisak . . . szavakban. Ra­dikálisak, mert muszáj nekik, mert az igazán radikális tanítók fáradhatatlan agitációja ön­tudatra ébresztette és a lanyha, megalkuvó vezetőség ellen zúdította a tanítókat De a vezetőség radikalizmusa — amely csak szavakban nyilvánul meg — édeskeveset ér. Föl kell ismerni a tanítónyomorúság okait és meg kell ragadni minden eszközt, amely az okok megszüntetésére alkalmas. A kulturátlanságnak, amelynek egyik tartozéka a tanítónyomor, az agrárius osztályuralom a fő oka; ez ellen kell küzdeni a tanítóságnak. A tanítók nagy része már tudja ezt, de a Szö­vetség vezetősége még nem akarja tudni, ezért nem egységes és nem szervezett az a harc, amelyet a tanítóság a demokratikus vá­lasztójog érdekében országszerte megkezdett. Radikális szólamok pedig, ha azokat tettek nem kisérik, aligha fognak imponálni a kor­mánynak. II. A középiskolai helyettes tanárok­, akiknek a száma 250, szintén nyomorúságos hely­zetben vannak. Egy-egy évre szól csak az alkal­maztatásuk, a fizetésük pedig 1600 korona és semmi egyéb. Hétfőn gyűlést tartottak Budapesten és a közoktatásügyi miniszterhez intézendő me­morandumot szerkesztettek. Ebben kifejtik, hogy az ő mozgalmuk nem hasonlítható a munkaadók és munkások között fönforgó rideg gazdasági vi­szonyhoz, mert minden tanár, kivétel nélkül, át­érzi hivatását és lelkesedik eszmények iránt. Egy csomó üres f­ázis előrebocsátása után arra kérik a minisztert, hogy a helyettes tanárok fizetését legalább is a most januárban rendezett hitoktatói fizetéshez arányítsa, vagyis heti egy óráért évi 140 koronát fizessenek a vidéken és 180 koronát Buda­pesten. Továbbá minden helyettes tanár megbíza­tása egyszers mindenkorra szóljon és a helyettes tanárok épp úgy, mint a rendes tanárok, a hiva­tali esküt letegyék. ... Tehát a helyettes tanár urak nem munkások, hanem passzióból dolgoznak éhbérért ?... Az ál­lam — az osztályállam — pedig nem rideg mun­káltató? Tévedés, tanár urak! Az osztályállamnak szüksége van arra, hogy önök az uralkodó osz­tálynak hódoló cselédeket neveljenek, de emellett arra törekszik, hogy minél olcsóbban facsarja ki az önök munkaerejét. Sohasem adja meg önként az önöket megillető bért, hanem csak pressziónak engedve tesz apró engedményeket. No, nem igaz? és ez nem a munkás és munkáltató között fönn­álló rideg viszony ?... A képviselőház legközelebbi ülése kedden délelőtt lesz. Napirend: a királyi kézirat fö­lötti vita folytatása. Az alibi­ ember, Vázsonyi Vilmos beszé­det mondott a kereskedelmi alkalmazottak közgyűlésén, amelyen kérdőre vonták, mi­ért maradt el a múlt vasárnapi tüntetésről. Vázsonyi a kérdésre nem adott választ, ellenben hosszú beszédben sorolta föl, hol mindenütt volt ő már „jelen volt" választó­jogos tüntetéseken. Tettek helyett fölsorolta az alibist, elmondta az összes sikereit, ame­lyeket a saját programmjának kötelességei alól való kibúvásban elért. A hosszú föl­sorolásból kitűnik, hogy Vázsonyi mindig hiányzott onnét, ahol tenni kellett, de volt mindig s volt a jelen esetben is ábrázata ennek ellenkezőjét állítani. Nem hiányoztam sehol sem soha — mondta — ahol komolyan kellett dolgozni. A jó izlés én bennem mindig erős volt a küzdelmekben is és nem vagyok hajlandó részt venni egy szemfényvesztés­ben, amely tömegek kikölcsönzésével egy más párttól akar mutatni nem létező erőt, amely hiába nevezi magát a budapesti polgárok gyűlésének, mert nem volt az, hanem egy­szerűen a szociáldemokratákat, mint entre­prise des pompes populairest, mint tömeg­szállító vállalatot kikölcsönözte magának. Én ezt a politikát sem csináltam soha. A szociál­demokratákkal együtt haladhattam célokban, de közös gyűléseken 1901 óta nem voltam, mert min­denki a maga népével, a maga erejével dolgozzék. Én vérbeli demokrata vagyok és engem a meg­győződés útjáról, elveim szolgálatinak útjáról letéríteni nem lehet, kom­man­dókat pedig idegen pártok vezetőitől el nem fogadok és nem vagyok hajlandó közös ügyet csinálni azokkal, akik most mint a nép apostolai szerepelnek. Vázsonyi az egyedüljárás büszke jogcíme mögé akarja rejteni árulását s kijelenti, hogy ő csak a maga erejével dolgozik s más pártokkal együtt nem halad, ő, a­­ „világosság koalíciója" gondolatának föl­vetője, ő, akinek ma sem derogál más párttal, a mungókkal együtt haladni s utasításokat elfogadni a miniszterelnöktől. Az alibi­ ember egy szót sem szól a be­szédében arról, mit tesz a választójogért, hogyan, milyen úton, milyen eszközökkel küzd (mert állítólag küzd!) érte. Aki azon­ban kíváncsi a tetteire, az megláthatja a keze nyomát abban a néhány kilépésben, amely most a Reform­klubból történt. Vá­zsonyi kiléptette az embereit a klubból s ez a lépés csak folytatása annak az akna­munkának, amelyet a kormány ér­dekében már hónapok előtt kezdett meg a Reformklub ellen. Vázsonyi úr ugyanis, a nyilvánosság előtt a demokratát játszó alibi-ember, személyesen adott tanácsokat Khuennek pár hónappal ezelőtt a demo­kráciáért tenni is tudó Reformklub szét­robbantására! A demokráciáért való küz­delem önálló Vázsonyi-féle útja a minisz­terelnöknél való hadácsolás és a tényleg de­mokrata testületek letörésére Khuennel való összeesküvés! Vázsonyinak erről a gyalázatosan gyáva aknamunkájáról a „Politikai Híradó" ezt írja: A vasárnapi választójogi nagygyűlés kemény hangon ítélte el azt a magatartást, amelyet Vá­zsonyi Vilmos évek óta követ azon testületekkel szemben, amelyek­­ az általános választójog mell­lett országos akciót indítottak. Ezen határozat egyebek között azt tartalmazta, "hogy a népgyűlés, elítéli és megbélyegzi azok magatartását, akik a polgárság hátán fölemelkedve, az évek óta folyó választójogi küzdelmet közönnyel nézik és hátba támadják azokat, akik az általános választójogért küzdenek. Köztudomású dolog, hogy Vázsonyi Vilmos harcban áll mindazon testületekkel és tényezőkkel, amelyek nem vele, hanem nélküle küzdenek a választójogi reformért. Vázsonyi leg­újabb hadjárata a választójog igaz hívei ellen ab­ban kulminál, hogy az Országos Reformklubból kilépteti mindazokat, kikre ő fővárosi összekötte­téseinél fogva bárminő befolyást gyakorolhat és azon fővárosi bizottsági tagokat, akik a klub tag­jai, egyenesen azzal fenyegette meg, hogy a fő­városi klikk segélyével az őszi választásokon ki­buktatja őket, ha ki nem lépnek a klubból. Az Or­szágos Reformklub elnökségéhez intézett levélben tizenketten bejelentették tehát kilépésüket. A klubnak körülbelül másfél ezer tagja van és így a 12 tag kilépése bár sajnálatos, de a klub műkö­dését nem érinti, mert Leitner Adolfon kívül a klub ügyeinek intézésében a kilépettek közül egyik sem vett cselekvő részt Különben pedig Haypál Benő, dr. Jacobi Andor, dr. Soós Béla és Róna Sándor a Reformklubból ki nem léptek, ne­vük a kilépettek közé alaptalanul került. A szolgabíró mint tanfölüigryelő, Temes vár­megye február havi közigazgatási bizottsági ülésén Joanovics Sándor főispán előterjesztést tett, hogy a járási főszolgabírókat az iskolák­kal és tanítókkal szemben felügyeleti joggal ruházzák föl és hogy e tárgyban a­­ közigaz­gatási bizottság tegyen fölterjesztést a kor­mányhoz. Annak idején megírtuk már ezt a képtelenséget és bornírt tervezgetést, amelynek születésénél, a közigazgatási bizottság ülé­sén jelen volt Vértessy Gyula temes megyei tanfelügyelő is, aki a maga részéről szintén helyesnek tartotta, ha a szolgabíró a tanító­val és iskolával szemben felügyeleti jogot kap. A „Tanítóegyesületek Országos Szövetsé­gének" elnöksége most kimondotta, hogy a szolgabíráknak a tanügybe való beavatkozá­ 10 NÉPSZAVA 1912 április 3.

Next