Népszava, 1912. április (40. évfolyam, 79–103. sz.)
1912-04-02 / 79. szám
veszítette, ledöntötte a kerítéseket és elpusztította a bányaépületet. Végre a lent dolgozó munkásokat is fölhozták. Megállapították, hogy 65-en vannak és hogy ennyire nincsen szükség a bánya épségben tartására. A tüntetés hírére különvonaton katonaságot küldtek a bánya védelmére, de mire a katonák megérkeztek, a sztrájkolók elszéledtek. A katonák azonban ott maradtak, de miután a fölösleges embereket elvitték a bányából, a munkásoknak nem volt okuk a további fellépésre. Azóta a katonák a legjobb barátságban vannak a sztrájkolókkal. Jellemző a munkások ellen kiküldött katonák és rendőrök hangulatára a következő eset: A bánya jókarbantartásán — a sztrájkolók engedelmével — dolgozó egyik munkásra rászakadt a tetőzet és agyonütötte. A kirendelt katonák és rendőrök erre gyűjtést rendeztek maguk között a szerencsétlenül járt bányász özvegye számára. A gyűjtés elég tekintélyes összeget eredményezett és az özvegynek ötszáz kronát adtak át. Északamerikában az antracit- és puhaszénbányák mintegy négyszázezer munkása kedden éjfélkor beszünteti a munkát. A bányatulajdonosok és a munkásvezérek a sztrájk idejének lehető megrövidítésén igyekeznek. Április 10-én Newyorkban értekezlet lesz a pennsylvániai antracitbányákban fennálló sztrájk megszüntetése dolgában. Ezen értekezleten 170.000 sztrájkoló képviselői jelennek meg. A puhaszénbányák tulajdonosai béremelést ígértek, de a munkások csak csütörtökön döntenek ennek az elfogadása dolgában. BELFÖLD Tanítók és tanárok ... a kenyérért. Az ország urai azon mesterkednek, hogy közjogi huncztutságokkal utját állják a demokratikus választójognak és igy megakadályozzák az ország kulturális fejlődését is. Azalatt pedig a kultura alapvető munkásai siralmas nyomorúságban tengetik életüket és részint fenyegetődzéssel, részint alázatos memorandumokkal iparkodnak helyzetükön segíteni. Hétfőn a néptanítók meg a középiskolai tanárok tartottak gyűlést, amelyen majdnem kizárólag anyagi ügyeikkel foglalkoztak. I. A néptanítók. A „Tanítóegyesületek Országos Szövetségének" igazgatósága az egyetemes tanítógyűlés előkészítése céljából tartott gyűlést. Az elnök bejelentette, hogy a szövetség elnöksége a tanítók anyagi érdekében elfoglalt álláspontjából nem enged és a legradikálisabban követelt anyagi helyzetének annyiszor sürgetett és annyiszor ígért javítását. A gyűlésen elkeseredett kifakadások és heves támadások hangzottak el a mai kormány ellen, amely a tanítókkal való nemtörődésével az ország tanítóságát forradalomba kényszeríti. A főtitkár előterjesztette azt a határozatát, hogy a hetedik egyetemes gyűlés elsősorban is a fizetésrendezés és a nyugdíjügyet tárgyalja. A fizetésrendezésre vonatkozólag az igazgatóság elfogadta azt az indítványt, hogy a fizetésrendezés ügyében a legradikálisabb álláspontra helyezkedik, összes kívánalmait föntartja és utasítja az elnökséget, hogy a tanítóság határozatának minden egyes pontjait változatlanul védje meg a mindenkori tárgyalások alkalmával. A tanítóság követelései: a teljesen egyenlő fizetés kiszolgáltatása, a XIX. és IX. fizetési osztályba való beosztás, az eltöltött összes szolgálati évek betudásával a megharmadolás, az öt ízben esedékes ötödéves kárpótlék, átmeneti fizetések mellőzése. A főtitkár előterjesztette még a hetedik egyetemes gyűlésre beérkezett véleményeket, amelyek az egyetemes gyűlés tárgysorozatába a tanítók nyugdíjügyét, a tanítók anyagi érdekeit, a népoktatásügy újjászervezését, a tanítói üdülőhelyek, szanatóriumok létesítését, a hazai tanügyi sajtó létesítését és még számos szociális kérdés tárgyalását kívánják fölvenni. Dobó Sándor indítványára fölvették a tárgysorozatba a szolgálati pragmatika kérdésének tárgyalását is. A hetedik egyetemes tanítógyűlés idejét és szolgálati pragmatika kérdésével, 4-én pedig összefoglaló kérdésekkel fognak foglalkozni. Délutánonként a kilenc szakosztály tart ülést. Az egyetemes tanítógyűlésre előadókul megválasztották Bursics Ernőt, Dobos Sándort és Simon Károlyt. Amint látható, a Szövetség vezetői most már nagyon radikálisak . . . szavakban. Radikálisak, mert muszáj nekik, mert az igazán radikális tanítók fáradhatatlan agitációja öntudatra ébresztette és a lanyha, megalkuvó vezetőség ellen zúdította a tanítókat De a vezetőség radikalizmusa — amely csak szavakban nyilvánul meg — édeskeveset ér. Föl kell ismerni a tanítónyomorúság okait és meg kell ragadni minden eszközt, amely az okok megszüntetésére alkalmas. A kulturátlanságnak, amelynek egyik tartozéka a tanítónyomor, az agrárius osztályuralom a fő oka; ez ellen kell küzdeni a tanítóságnak. A tanítók nagy része már tudja ezt, de a Szövetség vezetősége még nem akarja tudni, ezért nem egységes és nem szervezett az a harc, amelyet a tanítóság a demokratikus választójog érdekében országszerte megkezdett. Radikális szólamok pedig, ha azokat tettek nem kisérik, aligha fognak imponálni a kormánynak. II. A középiskolai helyettes tanárok, akiknek a száma 250, szintén nyomorúságos helyzetben vannak. Egy-egy évre szól csak az alkalmaztatásuk, a fizetésük pedig 1600 korona és semmi egyéb. Hétfőn gyűlést tartottak Budapesten és a közoktatásügyi miniszterhez intézendő memorandumot szerkesztettek. Ebben kifejtik, hogy az ő mozgalmuk nem hasonlítható a munkaadók és munkások között fönforgó rideg gazdasági viszonyhoz, mert minden tanár, kivétel nélkül, átérzi hivatását és lelkesedik eszmények iránt. Egy csomó üres fázis előrebocsátása után arra kérik a minisztert, hogy a helyettes tanárok fizetését legalább is a most januárban rendezett hitoktatói fizetéshez arányítsa, vagyis heti egy óráért évi 140 koronát fizessenek a vidéken és 180 koronát Budapesten. Továbbá minden helyettes tanár megbízatása egyszers mindenkorra szóljon és a helyettes tanárok épp úgy, mint a rendes tanárok, a hivatali esküt letegyék. ... Tehát a helyettes tanár urak nem munkások, hanem passzióból dolgoznak éhbérért ?... Az állam — az osztályállam — pedig nem rideg munkáltató? Tévedés, tanár urak! Az osztályállamnak szüksége van arra, hogy önök az uralkodó osztálynak hódoló cselédeket neveljenek, de emellett arra törekszik, hogy minél olcsóbban facsarja ki az önök munkaerejét. Sohasem adja meg önként az önöket megillető bért, hanem csak pressziónak engedve tesz apró engedményeket. No, nem igaz? és ez nem a munkás és munkáltató között fönnálló rideg viszony ?... A képviselőház legközelebbi ülése kedden délelőtt lesz. Napirend: a királyi kézirat fölötti vita folytatása. Az alibi ember, Vázsonyi Vilmos beszédet mondott a kereskedelmi alkalmazottak közgyűlésén, amelyen kérdőre vonták, miért maradt el a múlt vasárnapi tüntetésről. Vázsonyi a kérdésre nem adott választ, ellenben hosszú beszédben sorolta föl, hol mindenütt volt ő már „jelen volt" választójogos tüntetéseken. Tettek helyett fölsorolta az alibist, elmondta az összes sikereit, amelyeket a saját programmjának kötelességei alól való kibúvásban elért. A hosszú fölsorolásból kitűnik, hogy Vázsonyi mindig hiányzott onnét, ahol tenni kellett, de volt mindig s volt a jelen esetben is ábrázata ennek ellenkezőjét állítani. Nem hiányoztam sehol sem soha — mondta — ahol komolyan kellett dolgozni. A jó izlés én bennem mindig erős volt a küzdelmekben is és nem vagyok hajlandó részt venni egy szemfényvesztésben, amely tömegek kikölcsönzésével egy más párttól akar mutatni nem létező erőt, amely hiába nevezi magát a budapesti polgárok gyűlésének, mert nem volt az, hanem egyszerűen a szociáldemokratákat, mint entreprise des pompes populairest, mint tömegszállító vállalatot kikölcsönözte magának. Én ezt a politikát sem csináltam soha. A szociáldemokratákkal együtt haladhattam célokban, de közös gyűléseken 1901 óta nem voltam, mert mindenki a maga népével, a maga erejével dolgozzék. Én vérbeli demokrata vagyok és engem a meggyőződés útjáról, elveim szolgálatinak útjáról letéríteni nem lehet, kommandókat pedig idegen pártok vezetőitől el nem fogadok és nem vagyok hajlandó közös ügyet csinálni azokkal, akik most mint a nép apostolai szerepelnek. Vázsonyi az egyedüljárás büszke jogcíme mögé akarja rejteni árulását s kijelenti, hogy ő csak a maga erejével dolgozik s más pártokkal együtt nem halad, ő, a „világosság koalíciója" gondolatának fölvetője, ő, akinek ma sem derogál más párttal, a mungókkal együtt haladni s utasításokat elfogadni a miniszterelnöktől. Az alibi ember egy szót sem szól a beszédében arról, mit tesz a választójogért, hogyan, milyen úton, milyen eszközökkel küzd (mert állítólag küzd!) érte. Aki azonban kíváncsi a tetteire, az megláthatja a keze nyomát abban a néhány kilépésben, amely most a Reformklubból történt. Vázsonyi kiléptette az embereit a klubból s ez a lépés csak folytatása annak az aknamunkának, amelyet a kormány érdekében már hónapok előtt kezdett meg a Reformklub ellen. Vázsonyi úr ugyanis, a nyilvánosság előtt a demokratát játszó alibi-ember, személyesen adott tanácsokat Khuennek pár hónappal ezelőtt a demokráciáért tenni is tudó Reformklub szétrobbantására! A demokráciáért való küzdelem önálló Vázsonyi-féle útja a miniszterelnöknél való hadácsolás és a tényleg demokrata testületek letörésére Khuennel való összeesküvés! Vázsonyinak erről a gyalázatosan gyáva aknamunkájáról a „Politikai Híradó" ezt írja: A vasárnapi választójogi nagygyűlés kemény hangon ítélte el azt a magatartást, amelyet Vázsonyi Vilmos évek óta követ azon testületekkel szemben, amelyek az általános választójog melllett országos akciót indítottak. Ezen határozat egyebek között azt tartalmazta, "hogy a népgyűlés, elítéli és megbélyegzi azok magatartását, akik a polgárság hátán fölemelkedve, az évek óta folyó választójogi küzdelmet közönnyel nézik és hátba támadják azokat, akik az általános választójogért küzdenek. Köztudomású dolog, hogy Vázsonyi Vilmos harcban áll mindazon testületekkel és tényezőkkel, amelyek nem vele, hanem nélküle küzdenek a választójogi reformért. Vázsonyi legújabb hadjárata a választójog igaz hívei ellen abban kulminál, hogy az Országos Reformklubból kilépteti mindazokat, kikre ő fővárosi összeköttetéseinél fogva bárminő befolyást gyakorolhat és azon fővárosi bizottsági tagokat, akik a klub tagjai, egyenesen azzal fenyegette meg, hogy a fővárosi klikk segélyével az őszi választásokon kibuktatja őket, ha ki nem lépnek a klubból. Az Országos Reformklub elnökségéhez intézett levélben tizenketten bejelentették tehát kilépésüket. A klubnak körülbelül másfél ezer tagja van és így a 12 tag kilépése bár sajnálatos, de a klub működését nem érinti, mert Leitner Adolfon kívül a klub ügyeinek intézésében a kilépettek közül egyik sem vett cselekvő részt Különben pedig Haypál Benő, dr. Jacobi Andor, dr. Soós Béla és Róna Sándor a Reformklubból ki nem léptek, nevük a kilépettek közé alaptalanul került. A szolgabíró mint tanfölüigryelő, Temes vármegye február havi közigazgatási bizottsági ülésén Joanovics Sándor főispán előterjesztést tett, hogy a járási főszolgabírókat az iskolákkal és tanítókkal szemben felügyeleti joggal ruházzák föl és hogy e tárgyban a közigazgatási bizottság tegyen fölterjesztést a kormányhoz. Annak idején megírtuk már ezt a képtelenséget és bornírt tervezgetést, amelynek születésénél, a közigazgatási bizottság ülésén jelen volt Vértessy Gyula temes megyei tanfelügyelő is, aki a maga részéről szintén helyesnek tartotta, ha a szolgabíró a tanítóval és iskolával szemben felügyeleti jogot kap. A „Tanítóegyesületek Országos Szövetségének" elnöksége most kimondotta, hogy a szolgabíráknak a tanügybe való beavatkozá 10 NÉPSZAVA 1912 április 3.