Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)

1912-08-01 / 181. szám

XL. évfolyam. Budapest, 1918 augusztus 1. csütörtök. Rö1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: egy évre 84.— kor. I negyed évre . . . ..— kor. fel évre 13.— kor. ! egy hóra 3.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-számok 54—94 és 169—10.) CÓHIVATAL: vi., CONTI-UTCA 4. SZ (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) Mi lesz ősszel? A munkapárt-törik-szakad-ragaszkodik Tiszához és Lukácshoz: ezt a hírt küldi világgá a kormány legfélhivatalosabb új­ságja, a „Pester Lloyd" éppen azon a na­pon, amelyen Lukács László Budapestre visszaérkezett. Ebből a körülményből in­kább azt lehetne következtetni, hogy Lu­kács László ragaszkodik-törik-szakad­ a munkapárthoz.­­ A munkapárt el van határozva arra, hogy tovább haladjon azon az úton, amelyen elindult és az ősszel hasonló eszközökkel dolgozik majd, mint eddig. Ezt is kihirde­tik naponta a munkapárti szócsövek. A törvénytelenül és alkotmányellenes módon hozott törvényekhez nem szabad még csak gondolatban sem hozzányúlni és a haramiastiklit szentesítenie kell a tör­vényhozásnak.­­ A választójogról pedig közben nem esik szó és ami hár napvilágra került arról a „ demokráciáról amely a Lukács—Tisza— Némethy szándékaiban él és testet fog öl­teni a választójogi reformjukban : az jobb volna, ha a világra se jönne.­­ Körülbelül így fest a munkapárti oldal híradásai szerint ősszel a politikai helyzet. Tisza az itt élők és halottak fölött. Tisza megtűrtje, Lukács László a miniszterelnöki székben. A váltókkal, terrorizmussal, fe­nyegetésekkel, panamákkal összetartott többség mögöttük, amelynek számára már egyéb út nincs, mint tovább menni a gaz­ságok és pusztulás útján. A rendőrség a képviselőházban, a katonai kordon az utcákon, izgalom és az erőszak vasmarkával visszafojtott szenvedélyek az országban. A nép pedig a leg­végsőig izgatva és provokálva, a mun­kások a legerősebb ellentállásba, kétségbe­esett élet-halálharcba belehajszolva a Tisza­féle választójogi reakció és törvénytipró abszolutizmus miatt. Olyan küzdelmekre kell készülnünk, amelyeknek hevessége, ereje és elkeseredettsége még fölülmúlja azt a hősies harcot is, amelyet a választó­jogi küzdelem eddigi fokozatain már ki­fejtett a munkásság. Most még viszonylagos politikai szélcsönd van az országban, de ezt az időt sem sza­bad tétlenül töltenie a munkásságnak, amely­nek az őszi eseményekben döntő, még az eddiginél is nagyobb szerepe lesz. A mun­kásság tisztában van azzal, hogy az egész parlamenti erőszak nem a véderőért történt, mert arra nem volt szükség, hanem azért, hogy a választójog megalkotására ne lehes­sen befolyása a demokratikus választójog parlamenti pártjának, a Justh-pártnak. Az államcsínyt nem a katonai javasla­tokért csinálták, hanem az általános, egyenlő és titkos választójog ellen. Tiszának azért volt gyűlöletes az obstrukció, mert a demo­kratikus reformért folyt. Ezek az alapvető tényei a politikai helyzetnek és ezek vilá­gításánál kell megítélni azokat az itt-ott fölmerülő híreket, hogy a kormány meg a munkapárt most már egy demokratikus re­formmal akarja némileg jóvátenni eddigi gaz­tetteit. Ha demokratikus reformot akart volna csinálni, akkor nem lett volna szükség erőszakra. Azért csinálták az erőszakot, mert azt remélték, hogy ily módon meg­menekednek a demokratikus reform elől. Nyilvánvaló csalás és szédelgés tehát munka­párti szájból az az állítás, hogy ők csak félig­meddig kielégítő választójogot is akarnak csinálni. Tisza hisztérikus félelme a demo­kráciától és Lukácsnak a választójoggal űzött szédelgései egyaránt arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a nép a jogát csak ezek ellen az emberek ellen vívhatja ki, hogy a becsületes választójog útja Lukács és Tisza politikai hulláján keresztül visz, hogy a munkapárti politika megbuktatása a vá­lasztójogi reform megvalósulásának első föltétele. Erre kell tehát a munkásságnak és a szociáldemokrata pártnak készülnie már most és főleg megfontolás tárgyává kell tennie mindenkinek azt, hogy váljon akkor, amikor a kormány megszüntette a törvé­nyek uralmát az országban, amikor a ren­des politikai harc lehetőségét és föltételeit forradalmi úton fölülről szüntették meg, hogy amikor a nyers erőszak lett az egyetlen tör­vényalkotó erő az országban, van-e még ér­telme, van-e még lehetősége a törvényes állapotokhoz és rendezett viszonyokhoz mért politikai harcnak és eszközöknek? Meg kell fontolni, nem kell-e a paphoz szabni a reverendát, vagyis áttérni olyan eszközökre, amelyeknek használhatóságát a kormány­nak és pártjának erőszakossága beigazolta. Ha a­­kormánynak és pártjának a vá­lasztójog ellen való harcban nem volt korlát a törvény szelleme és betűje, bajos volna belátni azt, hogy minő kifogást emelhetne ez a kormány és ez a párt, ha ugyanezeket az eszközöket ellene is alkalmazásba veszik. Persze a választójog táborának nem lehet a kato­naságot mozgósítania és gépfegyvereket vinnie az utcára. De minden forradalom és minden végső kétségbeesésbe kergetett nép története tele van olyan példákkal, amelyek mutatják, hogy a pillanat mindig megszüli azokat a forradalmi eszközöket és fegyve­reket, amelyek a hatalommal megéreztetik a nép erejének nagyságát és félelmességét! Ma az egész országban forradalmi láz tüze égeti a lelkeket. Minél ostobábbak és konokabbak a nép további provokálásá­ban, a törvényh­ozások folytatásában, a törvénytelen üldözésekben a munkapártiak, annál csútfosabb és szégyenletesebb lesz majd bukásuk. Minél jobban ragaszkod­nak Lukácshoz és Tiszához, minél job­ban megátalkodnak a választójog el­sikkasztásának szándékában s minél in­kább csak a szuronyokra építik föl uralmukat és rendszerüket, annál erő­sebb és szokatlanabb eszközökkel kell majd ellenük harcolni és annál mélyebben ha­tolnak majd be a szuronyok az ő korrupt és becstelen rendszerükbe. Nem kell félni attól, hogy a munkapárt észre tér. Tiszához és Lukácshoz ragaszkodva, szaporán és egyre növekedő sebességgel gurulnak le a lejtőn s úgy látszik, hogy csak a szakadék mélyén fognak megállani. Lapunk mai száma 16 oldal. Husuzsova. Rövid távirat jelenti Belgrádból, hogy a Szerbiának engedélyezett „húskontingens" a jövő héten elfogy: mivel azonban az ár­viszonyok nagyon kedvezők, a húsbehoza­talt az autonóm vám lefizetése mellett tovább fogják folytatni. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy a legutóbb megkötött szerb kereskedelmi szerződés megengedte Szerbiának, hogy 15.000 darab szarvasmarha húsát — leölt álla­potban — alacsonyabb vámtétel mellett behozhassák. Hogy miért éppen csak 15.000 darabnak a húsát? Azért, mert az egye­sült osztrák-magyar agráriusok ezt a mennyiséget elég kicsinek tartották arra, hogy semmi hatással ne legyen az át­alakulásra. Hisz egyedül Magyarorszá­gon évente körülbelül egy millió da­rab ökröt, tehenet és növendékmarhát és egy másik millió borjút ölnek le. Ausztriá­ban pedig annyit. Világos, hogy az a néhány tízezer marha, amit a Balkánról beengedtek az agráriusok, az átalakulásra jóformán semmi befolyással nem volt. Most ez is megszűnt: ha ezentúl Szer­biából marhahúst akarunk behozni, má­zsánként 30 korona vámot kell fizetni. Mivel ebben még csont is van, a tiszta hús kilogrammja körülbelül 50 fillérrel drágul meg a vám folytán. Ilyen körülmények közt természetes, hogy Magyarországon a vágójószág ára állandóan és megállás nélkül emelkedik. A budapesti vágómarhavásáron az árak az utolsó év­tizedben a következőképpen alakultak: I. rendű magyar ökör ára métermázsánként koronában 1901-ben 62, 1907-ben 84 — 1911. november 81—85 1912. július 96-108 Láthatjuk, hogy jelenleg az árak mesz­sze túlhaladják az 1907. évi árakat és di­cső tudós Tisza István barátunk fejtegetései, amelyekkel a „Magyar Figyelő" hasábjain bizonyítani igyekezett, hogy nincs is hús­drágaság, mert az árak alacsonyabbak, mint 1967-ben, immár a kútba estek .. . Az agráriusok félő gonddal őrzik kizsák­mányolási területüket. Gondosan őrködnek.

Next