Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)
1912-08-01 / 181. szám
XL. évfolyam. Budapest, 1918 augusztus 1. csütörtök. Rö1. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 84.— kor. I negyed évre . . . ..— kor. fel évre 13.— kor. ! egy hóra 3.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon-számok 54—94 és 169—10.) CÓHIVATAL: vi., CONTI-UTCA 4. SZ (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) Mi lesz ősszel? A munkapárt-törik-szakad-ragaszkodik Tiszához és Lukácshoz: ezt a hírt küldi világgá a kormány legfélhivatalosabb újságja, a „Pester Lloyd" éppen azon a napon, amelyen Lukács László Budapestre visszaérkezett. Ebből a körülményből inkább azt lehetne következtetni, hogy Lukács László ragaszkodik-törik-szakad a munkapárthoz. A munkapárt el van határozva arra, hogy tovább haladjon azon az úton, amelyen elindult és az ősszel hasonló eszközökkel dolgozik majd, mint eddig. Ezt is kihirdetik naponta a munkapárti szócsövek. A törvénytelenül és alkotmányellenes módon hozott törvényekhez nem szabad még csak gondolatban sem hozzányúlni és a haramiastiklit szentesítenie kell a törvényhozásnak. A választójogról pedig közben nem esik szó és ami hár napvilágra került arról a „ demokráciáról amely a Lukács—Tisza— Némethy szándékaiban él és testet fog ölteni a választójogi reformjukban : az jobb volna, ha a világra se jönne. Körülbelül így fest a munkapárti oldal híradásai szerint ősszel a politikai helyzet. Tisza az itt élők és halottak fölött. Tisza megtűrtje, Lukács László a miniszterelnöki székben. A váltókkal, terrorizmussal, fenyegetésekkel, panamákkal összetartott többség mögöttük, amelynek számára már egyéb út nincs, mint tovább menni a gazságok és pusztulás útján. A rendőrség a képviselőházban, a katonai kordon az utcákon, izgalom és az erőszak vasmarkával visszafojtott szenvedélyek az országban. A nép pedig a legvégsőig izgatva és provokálva, a munkások a legerősebb ellentállásba, kétségbeesett élet-halálharcba belehajszolva a Tiszaféle választójogi reakció és törvénytipró abszolutizmus miatt. Olyan küzdelmekre kell készülnünk, amelyeknek hevessége, ereje és elkeseredettsége még fölülmúlja azt a hősies harcot is, amelyet a választójogi küzdelem eddigi fokozatain már kifejtett a munkásság. Most még viszonylagos politikai szélcsönd van az országban, de ezt az időt sem szabad tétlenül töltenie a munkásságnak, amelynek az őszi eseményekben döntő, még az eddiginél is nagyobb szerepe lesz. A munkásság tisztában van azzal, hogy az egész parlamenti erőszak nem a véderőért történt, mert arra nem volt szükség, hanem azért, hogy a választójog megalkotására ne lehessen befolyása a demokratikus választójog parlamenti pártjának, a Justh-pártnak. Az államcsínyt nem a katonai javaslatokért csinálták, hanem az általános, egyenlő és titkos választójog ellen. Tiszának azért volt gyűlöletes az obstrukció, mert a demokratikus reformért folyt. Ezek az alapvető tényei a politikai helyzetnek és ezek világításánál kell megítélni azokat az itt-ott fölmerülő híreket, hogy a kormány meg a munkapárt most már egy demokratikus reformmal akarja némileg jóvátenni eddigi gaztetteit. Ha demokratikus reformot akart volna csinálni, akkor nem lett volna szükség erőszakra. Azért csinálták az erőszakot, mert azt remélték, hogy ily módon megmenekednek a demokratikus reform elől. Nyilvánvaló csalás és szédelgés tehát munkapárti szájból az az állítás, hogy ők csak féligmeddig kielégítő választójogot is akarnak csinálni. Tisza hisztérikus félelme a demokráciától és Lukácsnak a választójoggal űzött szédelgései egyaránt arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a nép a jogát csak ezek ellen az emberek ellen vívhatja ki, hogy a becsületes választójog útja Lukács és Tisza politikai hulláján keresztül visz, hogy a munkapárti politika megbuktatása a választójogi reform megvalósulásának első föltétele. Erre kell tehát a munkásságnak és a szociáldemokrata pártnak készülnie már most és főleg megfontolás tárgyává kell tennie mindenkinek azt, hogy váljon akkor, amikor a kormány megszüntette a törvények uralmát az országban, amikor a rendes politikai harc lehetőségét és föltételeit forradalmi úton fölülről szüntették meg, hogy amikor a nyers erőszak lett az egyetlen törvényalkotó erő az országban, van-e még értelme, van-e még lehetősége a törvényes állapotokhoz és rendezett viszonyokhoz mért politikai harcnak és eszközöknek? Meg kell fontolni, nem kell-e a paphoz szabni a reverendát, vagyis áttérni olyan eszközökre, amelyeknek használhatóságát a kormánynak és pártjának erőszakossága beigazolta. Ha akormánynak és pártjának a választójog ellen való harcban nem volt korlát a törvény szelleme és betűje, bajos volna belátni azt, hogy minő kifogást emelhetne ez a kormány és ez a párt, ha ugyanezeket az eszközöket ellene is alkalmazásba veszik. Persze a választójog táborának nem lehet a katonaságot mozgósítania és gépfegyvereket vinnie az utcára. De minden forradalom és minden végső kétségbeesésbe kergetett nép története tele van olyan példákkal, amelyek mutatják, hogy a pillanat mindig megszüli azokat a forradalmi eszközöket és fegyvereket, amelyek a hatalommal megéreztetik a nép erejének nagyságát és félelmességét! Ma az egész országban forradalmi láz tüze égeti a lelkeket. Minél ostobábbak és konokabbak a nép további provokálásában, a törvényhozások folytatásában, a törvénytelen üldözésekben a munkapártiak, annál csútfosabb és szégyenletesebb lesz majd bukásuk. Minél jobban ragaszkodnak Lukácshoz és Tiszához, minél jobban megátalkodnak a választójog elsikkasztásának szándékában s minél inkább csak a szuronyokra építik föl uralmukat és rendszerüket, annál erősebb és szokatlanabb eszközökkel kell majd ellenük harcolni és annál mélyebben hatolnak majd be a szuronyok az ő korrupt és becstelen rendszerükbe. Nem kell félni attól, hogy a munkapárt észre tér. Tiszához és Lukácshoz ragaszkodva, szaporán és egyre növekedő sebességgel gurulnak le a lejtőn s úgy látszik, hogy csak a szakadék mélyén fognak megállani. Lapunk mai száma 16 oldal. Husuzsova. Rövid távirat jelenti Belgrádból, hogy a Szerbiának engedélyezett „húskontingens" a jövő héten elfogy: mivel azonban az árviszonyok nagyon kedvezők, a húsbehozatalt az autonóm vám lefizetése mellett tovább fogják folytatni. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy a legutóbb megkötött szerb kereskedelmi szerződés megengedte Szerbiának, hogy 15.000 darab szarvasmarha húsát — leölt állapotban — alacsonyabb vámtétel mellett behozhassák. Hogy miért éppen csak 15.000 darabnak a húsát? Azért, mert az egyesült osztrák-magyar agráriusok ezt a mennyiséget elég kicsinek tartották arra, hogy semmi hatással ne legyen az átalakulásra. Hisz egyedül Magyarországon évente körülbelül egy millió darab ökröt, tehenet és növendékmarhát és egy másik millió borjút ölnek le. Ausztriában pedig annyit. Világos, hogy az a néhány tízezer marha, amit a Balkánról beengedtek az agráriusok, az átalakulásra jóformán semmi befolyással nem volt. Most ez is megszűnt: ha ezentúl Szerbiából marhahúst akarunk behozni, mázsánként 30 korona vámot kell fizetni. Mivel ebben még csont is van, a tiszta hús kilogrammja körülbelül 50 fillérrel drágul meg a vám folytán. Ilyen körülmények közt természetes, hogy Magyarországon a vágójószág ára állandóan és megállás nélkül emelkedik. A budapesti vágómarhavásáron az árak az utolsó évtizedben a következőképpen alakultak: I. rendű magyar ökör ára métermázsánként koronában 1901-ben 62, 1907-ben 84 — 1911. november 81—85 1912. július 96-108 Láthatjuk, hogy jelenleg az árak meszsze túlhaladják az 1907. évi árakat és dicső tudós Tisza István barátunk fejtegetései, amelyekkel a „Magyar Figyelő" hasábjain bizonyítani igyekezett, hogy nincs is húsdrágaság, mert az árak alacsonyabbak, mint 1967-ben, immár a kútba estek .. . Az agráriusok félő gonddal őrzik kizsákmányolási területüket. Gondosan őrködnek.