Népszava, 1912. október (40. évfolyam, 232–258. sz.)
1912-10-01 / 232. szám
10 , NÉPSZAVA 1912 október 2. Németország enyhíti a húsuzsorát. Németországi elvtársaink már hónapok óta óriási akciót folytatnak az élelmiszerek drágasága ellen. Népgyűlések és tüntetések százain követelték az élelemdrágító vámok eltörlését, a határtalan élelmiszeruzsorát űző junkerek megfékezését. A múlt hónapban megtartott chemnitzi pártgyűlés is a közeljövő egyik legfontosabb feladatának a nép kiéheztetése ellen való küzdelmet mondta. A nagyszabású agitációnak egyik gyönyörű része a berlini vasárnapi tüntető fölvonulás volt, amely a tömeges népgyűléseket követte és amelyen több mint kétszázezer proletárférfi és nő vett részt. Elvtársainknak ez a SZÍVÓS, erőteljes és úgyszólván az egész birodalomra kiterjedő agitációja a városi kispolgárságot és a hivatalnokokat is meggyőzhette arról, hogy a szociáldemokrácia az egyedüli párt, amely mer és tud szembeszállani a junkerek népkoplaltató uralmával. És hiába volt a junkerek minden tiltakozása, a junkersajtó minden hazafias ordítozása, a „honi mezőgazdasági termelést" fenyegető veszedelmen való siránkozása, a német birodalmi kormány végre is kénytelen volt a szervezett milliók akarata előtt meghajolni és a húsdrágaság ellen intézkedéseket tenni. Ezeket az intézkedéseket a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Nagyvárosok számára, amelyek a vágómarha és a húsárak tekintetében egész országrészre irányadók, meg van engedve friss marhahús beszállítása Oroszországból, friss marhahús és disznóhús behozatala Szerbiából, Romániából és Bulgáriából, de csak akkor, ha hatósági hozzájárulással megállapított lehető olcsó áron kerül a fogyasztóknak eladásra. A húst plombált kocsikban kell rendeltetési helyükre szállítani. . 2. Ugyanezen föltételek alatt szabad Oroszországból sertéshúst is azon nyugati városokba bevinni, ahol különösen élnek vele. 3. Ugyanezen föltételek alatt Hollandia vágómarhákat küldhet nagyobb városok vágóhídjaira — az állatorvosi vizsgálat ugyanolyan szabályok szerint történik, mint Ausztria-Magyarország behozatalával szemben. 4. A Belgiumra vonatkozó húsbehozatali tilalom fölfüggesztetik. 5. Végül a szükséghez mérten fölemeltetik a felsősziléziai iparvidék javára az oroszországi vágósertésbehozatali kontingens. Hogy a határoknak ez a megnyitása praktikus értékű is legyen, a porosz kormány az ez évben lejáró tarifakedvezményeket friss hússzállítás számára meghosszabbította és még 20 százalékkal olcsóbbá tette. Ugyancsak 20 százalékos szállítási díjkedvezmény jut a tengeri halak és 30 százalék az élőállatok számára. 6. A kormány a szövetségtanács elé törvényjavaslatot terjesztett, amelynek értelmében ez évi október 1-től 1914. évi március 31-ig terjedő hatállyal a húsbehozatali vám 35, illetőleg 27 márkáról 18 márkára szállíttatik le olyan községek részére, amelyek saját üzemben hozatnak be külföldi friss vagy fagyasztott húst és azt mérsékelt áron juttatják a fogyasztóknak. (A vámmérséklés visszatérítés alakjában fog történni). 7. A takarmányárpa és kukorica szállítási díját a marhatenyésztők részére — körülbelül 50 százalékkal mérsékelik. (Ez a kedvezmény az agráriusoknak szól.) Íme, az első nagy eredmény, amelyet németországi elvtársaink ezen a téren kivívtak. A húsbehozatali tilalom nagyrészben megszűnik, sőt a behozatali vámot is leszállítja a kormány majdnem 50 százalékkal. Ezek az intézkedések — remélhetőleg — körülbelül 25—30 fillérrel, de esetleg többel is fogják csökkenteni a hús kilójának árát. Érdekes intézkedés az is, hogy a vámmérséklést a kormány csak azoknak a községeknek adja meg,amelyek saját üzemben szerzik be a húst és ilyen módon valósággal rászorítja a községeket a húskereskedésnek községi üzembe vételére. Magyarország kiéheztetett népe igen nagynak látja azt az eredményt, amelyet a német proletárság kivívott. Minekünk, jogfosztott páriáknak, az élelemdrágítók szörnyű uzsorája ellen alig van fegyverünk, mert a Mannlicher is, meg a törvénykönyv is az övék, a húsdrágítóké. De németországi proletártestvéreink, akik az általános, egyenlő és titkos szavazati jog alapján a legutóbbi választáskor négy és egynegyedmiliós szavazattal járultak az urrizsik elé és száztíz képviselőt küldtek a parlamentbe, ők már rendelkeznek azzal a fegyverrel, amely megvédi őket a telhetetlen junkerek zsiványsága ellen. Mi most mit tehetünk? Legföljebb nekirohanhatunk a csendőrszuronyoknak, ha arra a meggyőződésre jutunk, hogy a lassú éhhalálnál kívánatosabb a hirtelen erőszakos halál. Németországi elvtársaink azonban — bízva a szervezettségben gyökerező erejükben és az általános választó fogadta hatalmukban — a most kivívott eredménnyel sehogysem érik be, hanem követelik a parlament gyors egybehívását, hogy ott az ügyhöz hozzászólhassanak és a régi álmát megvalósíthassa. Éjjelenként mécset gyújtott és újra meg újra számolgatta a pénzét. • Most már csak az alkalomra várt. Ez nemsokára kínálkozott is: egy napon eladásra került egy nagyobb darab földecske, amely a falu végén feküdt, az ő viskójától nem meszsze. Ezt a földet a környék legvagyonosabb gazdájának a birtoka határolta. Még ugyanazon a napon összeszedte a pénzecskéjét és amikor leszállt az alkonyat, átsietett a szomszéd faluba a jegyzőhöz, hogy a vételt nyélbe üsse. Csakhogy a hivatalos órák már régen elmúltak. De ő nem engedte magát elutasítani és minden további nélkül leolvasta a vételárat. Amikor megkapta a nyugtát és bizonyos volt abban, hogy most már övé a földecske, zsebébe csúsztatta a nyugtát és boldogan hazasietett. De mielőtt a viskójába tért volna, fölkereste most már az ő birtokát. Az eső zuhogott és koromsötét volt az éjszaka, de ő ezzel mit sem törődött és néhányszor végigjárta a földet. Végre hazatért. De nem tudott elaludni. Az a tudat, hogy most végre megvalósult régen óhajtott álma, elvette nyugalmát. Képzeletben maga előtt látta a dús termést, amely megszaporítja majd az aranyait. A nap még csal, halvány sugarakban jelentkezett és ő már fogta az ásóját és kiment a földjére és fáradhatatlanul dolgozott. Csak késő este tért haza. Fáradtan és elcsigázottan, de mégis boldogan tolta maga előtt a talicskáját, amely terve volt munkájának az eredményéről, így ment ez tizenegy esztendeig. És ezalatt egyre halmozódtak az aranyai. De ő nem tákormány rendeleti intézkedéseit a törvényhozás útján kibővíthessék. ... Minket nagyon érdekelhet az a kérdés, hogy a németországi intézkedéseknek mi lehet a következménye miránk, magyar fogyasztókra nézve. A Balkán-államokból mi hozzánk kevés vágómarha juthat be, erről alaposan gondoskodtak a magyar agráriusok. Mindamellett, ha most Oroszország és a Balkán-országok állat- és húskivitele a Német birodalom felé irányul, abból nekünk az a kárunk származhatik, hogy Szerbia nem használja ki a neki biztosított „kontingenst", hanem Németországba viszi az áruját; akkor persze még ettől a picinyke versenytől is megszabadulnak a magyar húsuzsorások és tovább emelhetik az árakat egészen az égig. De származhatna a német kormány intézkedéseiből hasznunk is. Magyarország jelentékeny mennyiségű vágómarhát visz ki Németországba. Ez a kivitel 1910-ben 33.611 darabot tett ki, 20 millió korona értékben. Ha most a más országokból való bevitel lenyomná az árakat és Németországból részben vagy egészben kiszorítaná a magyar húst, akkor remélhetnők, hogy nálunk is csökkenni fognak a fémmagas árak. Igen ám, de a mi szerencsétlen országunk fölött az ezerholdasok isteni gondviselése lebeg. Egy estilap illetékes helyről már információt kapott, amely szerint a földmivelésügyi miniszternek az az álláspontja, hogy Németország a magyar kivitel számára is köteles megadni azokat a vám- és tarifakedvezményeket, amelyeket a fent ismertetett rendelet más országoknak megad; ebben az esetben pedig az „illetékes hely" nem fél a konkurrenciától; vagyis bízik abban, hogy továbbra is kivihetik innen a húst Németországba és Magyarország népét tovább is nyúzhatják kedvükre. Mink azonban élni akarunk, mégpedig emberhez illő módon. A drágaság ellen tehát erélyes küzdelmet kell indítanunk minden lehetséges eszközzel. Ausztria-Magyarrország határát is meg kell nyitni. Mi közelebb esünk a húsexportot űző országokhoz; ezek tehát, ha megnyílik a mi határunk, inkább ide fogják szállítani áruikat, mint Németországba. Tehát le a húsbehozatali tilalommal és le a vámokkal minálunk is! Ha nincs választójogunk, meg kell szereznünk és ha nincs annyi erőnk, mint németországi elvtársainknak, hát nagyobb az elkeseredésünk, a kétségbeesésünk, mert mi még sokkal, de sokkal többet szenvedünk az élelmiszeruzsorától, mint ők. A harcban ez is ér valamit.yitott, még folyton dolgozott, hiszen ez a földecske volt mindene ... . Egy napon aztán meghalt a szomszédja és a kastélyt megvette ez a nyugalomba vágyó kereskedő, aki körülültette fákkal, egyrészt, hogy a széltől védett legyen, másrészt, hogy szebb benyomást keltsen. Amikor aztán Herbener apó látta, hogy a napszámosok földecskéje mellett gödröt ásnak a fák számára, kétségbeesett. Ez a vesztét jelenti, ő, aki senkihez sem szólott, úgy, hogy sokan azt hitték, hogy néma, összeszedte minden bátorságát és elment az új birtokoshoz. Kertelés nélkül megkérdezte tőle, hogy tulajdonképpen mi a célja. — Mi a célom? — felelt az nevetne. — Hiszen láthatja, befásittatom a kastélyom parkját. — De... ez kárt okoz nekem, — dadogta az öreg könyektől visszafojtott hangon. — Ha a fái egykor megnőnek, elrabolnak földemtől minden napsugárt. — Mit törődöm én azzal. Az én fáim két méternyire vannak a maga földjének a határától. Ez ellen nem lehet magának kifogása. Egyébként, ha nem tetszik már magának a földje, én megveszem. Az öreg nem tudott válaszolni és haraggal a szívében hazatért. Amitől félt, bekövetkezett. A sűrűn elültetett és jól ápolt fák már három év múltán annyira meglombosodtak, hogy teljesen beárnyékolták az ő földjét. A rovarok az árnyékba húzódtak és ez az árnyék meggátolta a növényzet fejlődését. Ettől kezdve elhanyagolta a földjét és elvesztette minden munkakedvét is. De arra TARQA 000 M maga ura, írta Stephane Becquerette. Húsz éven át volt egyetlen álma Herbener apónak, hogy egykor a maga ura lehessen, hogy szabadon és függetlenül élhessen a munkája eredményéből egy kis földbirtokon, amely teljesen az övé és ne kelljen karjait másoknak bérbe adni, hogy azokat gazdagítsa. Egy hangya szivós türelmével húsz esztendőn keresztül fillért fillérre halmozott. Amit csak a táplálkozásnál, a ruházkodásnál, fűtésnél s világításnál megtakaríthatott, azt mind félrerakta. Reggelenkint megelégedett egy fois kenyérhéjával és egy kis hagymával, délben megivott egy pohár tejet vagy egy darabka szalonnát evett és ezzel is megelégedett. Esztendőkön keresztül egyazon ruháit viselte, a csizmáin már alig volt olyan hely, amelyet folt ne borított volna. Vasárnaponként mindig otthon maradt és foltozgatta, tisztogatta kopott ruttóit. Soha senki meg nem látogatta, de ő sem ment senkihez. A rossz nyelvek azt is beszélték, hogy a mosakodáshoz soha sem használt szappant és hogy a puszta szalmazsákon fekszik. De őt nem bántotta ez az életmód. Egészen jól érezte magát. Pénzecskéje napról-napra szaporodott és számára csak ez jelentette az életet, mert ez ad majd neki módot arra, hogy