Népszava, 1912. október (40. évfolyam, 232–258. sz.)
1912-10-01 / 232. szám
1912 október 3. NÉPSZAVA BELFOLD OQ9 Harcos ellenzék — bomló munkapárt. • Apponyi és Mezőssy Lukácsról. — Batthyány a külügyi helyzetről. — Bomlik a veszprém megyei munkapárt. A vasárnapi népgyűlések így tüntetik föl a helyzet képét: Az ellenzék teljesen harcrakész és egyáltalában nem tart a kormánypárt fenyegetéseitől a mandátumfosztás dolgában. Károlyi József beszámolójában igen határozottan kifejezte, hogy az ellenzék el van készülve az erőszaknak erre a módjára is. Batthyány megmondta azt is Komáromban, hogy hová kell irányulnia az ellenzék taktikájának, a nép legalsóbb rétegeibe is bele kell vinni a harc eszméjét, sőt izgalomba kell hozni magát a hadsereget is, mert a nyílt erőszakkal, az abszolutizmussal szemben csak a hadsereg megmozgatásával lehet célt érni. A delegációk légmentes elzárása az ellenzéktől tehát megint csak azt eredményezte, amit a parlamentarizmus megátalkodott ellenségeinek eddigi erőszakoskodásai: mélységesebb lesz a fölháborodás, vehemensebb lesz a tiltakozás és mindig szélesebb rétegeket von táborába az új Magyarországért folyó küzdelem. A hadsereg, amelynek izgalmairól és érdeklődéséről a parlamenti események iránt már több ízben volt alkalmunk igen biztos forrásból tudomást szerezni, igen könnyen lesz olyan körülmények közé hozható, amelyek között ennek az érdeklődésnek meg kell a nyilvánosság előtt is szólalnia, mégpedig sem Tiszáéknak, sem bécsi protektoraiknak nem kedvező formában. Míg az ellenzék gyarapodik erőben és kilátása van, hogy váratlan segítséget nyer éppen arról az oldalról, amely felől a kormány legkevésbé várja — a mungópárt hallgat és bomlik. A csöndes rothadásnak hangja nincsen, csak szaga van. A nagykárolyi beszámoló nak a hatalom mániákus őrjöngésével szemben, ami nem ismer személyi, elvi, hazafias, parlamentáris tekinteteket. Az a helyzet, amelyben a törvényszegőknek tudáspénzeket osztogatnak, rendjelek formájában, veszedelmesebb a nyílt abszolutizmusnál, mert hazugság az alapja. Végül arra kérte még Károlyi választóit, hogyha őt megfosztanák a mandátumától, ragaszkodjanak továbbra is — nem az ő személyéhez, hanem — azokhoz az elvekhez, amelyeket ő képvisel. Utána Apponyi Albert szólalt föl. Ő is a jövő eshetőségeivel foglalkozott. Készüljünk — mondta — a választásokra, mert ebből a hínárból csak háromféle út vezethet tovább. Az egyik volna egy becsületes megegyezés, amelynek alapjait kifejtettük számtalanszor: a jogrend megrontóinak távozása, a jogrend helyreállítása, a népjogoknak őszinte kiterjesztése és megszilárdítása. Ezt nem akarják. Marad a másik, folytatni, amint júniusban tették, az ellenzék kizárásával, házilag alkotni úgynevezett törvényeket, megcsinálják házilag az új választótörvényt is Tisza Istvánnak gondolata szerint. Hát ez egészen kárba veszett munka, mert az a választói reform, amelyről Tisza Istvánnak nézetei ismeretesek, azt akár meg se csinálják, az nem oldja meg a kérdést, az nyitva hagyja a kérdést, azzal szemben mi csak úgy, mintha semmi sem történt volna, ragaszkodni fogunk ahhoz a megállapodáshoz, amely az ellenzéki pártok közt létrejött és amelynek alapján a haza minden értelmes és erkölcsileg feddhetetlen polgárának meg akarjuk adni és szabadságában a titkosság által biztosítani a választójogot. Mezőssy Béla Lukács Lászlót jellemezte a következőképpen: Aki Lukács Lászlót ismeri,- úgymond — az nagyon jól tudhatta, hogy ha őt kidobják az ajtón, háromszor is visszamászik az ablakon. Nincs a világnak az a kiéhezett pincéja, amely olyan mohón tapadna az emberi testre, mint aminő görcsös elszántsággal kapaszkodik a miniszterelnök a hatalom emlőihez. Kristóffy magatartása is sokkal becsületesebb, mint Lukács politikai komédiáskodása. Azok az urak nem hazudták az alkotmányosságot, nem kendőzték ki magukat a többségi elv rongyaival, azoknak mutatták magukat, amik valóban voltak: a bécsi parancs — rendőri s katonai erővel való — egyszerű végrehajtóinak. Sokkal szégyenletesebb, nyomorúságosabb az a szerep, amit most Lukács vállalt. Ma nincs sajtószabadság, csak a kormánytól függő sajtó számára, gyülekezési jogunk is béklyóba vezetett, a nemzet képviselői nem teljesíthetik kötelességüket, megakadályozza őket ebben az erőszak. Ám Lukács Lászlónak azért elég sűrű növésű a bőr az arcán, hogy a fórumon az alkotmányos miniszterelnök pózában jelentkezzék. Hogy meghalott fák ott feküdtek szép sorjában egymás mellett. Már húsz fát kidöntött. Eközben teljesen besötétedett. Sőt a közeli udvarból már kakasszó is hallatszott. Ekkor pillanatra megállt, hogy megolvassa, hány fa van még hátra. Hetet olvasott. Még hét fa! Aztán újra kezébe vette fejszéjét és munkához látott. Valósággal kéjes érzés fogta el, amikor fejszéje belemélyedt a puha fába, ellenére annak, hogy kemény őszi hajnal volt és a ruhája már teljesen átnedvesedett. Arca egészen kivörösödött és szemei vadul szikráztak. Már derengett, amikor az utolsó fához ért. Teljesen kimerült már, de mégis boldog volt. Az ereje lassanként cserbenhagyta, úgy, hogy alig tudott az utolsó két fával megbirkózni. Karjai már nem bírták a fejszét. Hiába próbálkozott meg fölváltva a kerti késsel és fűrésszel is. A fogait összeszorította és keservesen zokogott. De végre kidőlt ez a két fa is. Az öreg elengedte a fejszét és elterült a földön. A melle úgy hörgött, mint valami futtató. Ekkor néhány kiváncsi vetődött oda, akik borzadva nézték az öreg hörgését és rémes nevetését, félmeztelen volt és a száján hab tódult ki. Hazavitték, de miután senki sem vállalkozott az ápolásra, bevitték az őrültek házába. Mig teszi ezt, ez utóvégre is az ízlés, szemérem és tisztesség dolga. Én gondolom, hogy Lukács a végletekig kitart. Mi pedig erre azt mondjuk, amilyen a mosdó, olyan a türölköző. Minden eszköz jó, csakhogy tőle mielőbb megszabaduljon az ország. Justh János, Zlinszky István, Zichy Aladár, Szmrecsányi György, Fráter Lóránd, Jármy Béla, Preszly Elemér beszéltek még óriási tetszés mellett s a gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelyben tiltakok a parlamenti erőszak ellen. Gyűlés Komáromban. Komárom város ellenzéki polgársága és a vármegyei ellenzéki szervezetek nagy tüntető gyűlést tartottak vasárnap, amelyen Batthyány Tivadar gróf volt az első előadó. Beszéde elején hangsúlyozta, hogy olyan országban, ahol a kormányzó férfiak nemzeti akaratot képviselnek, nem szorulnak csendőri, rendőri és katonai fedezetre. Hogy Tiszáék erre rászorulnak, az annak a bizonyítéka, hogy Magyarország burkolt abszolutizmusban leledzik. Magyarországon ma már alkotmányosságról beszélni nevetséges dolog. Ugyanez a helyzet van Horvátországban is és éppen azért szükséges hangsúlyozni, hogy ami Horvátországban egy korrupt királyi biztos cégére alatt történik, az nem a magyar nemzet akarata. Az ellenzék nemcsak Magyarországon, hanem Horvátországban is követeli az alkotmányosság helyreállítását. A munkapártot az Austenberghez való viszonyával jellemezte. A múlt esztendőben — mondotta — Bécsben a delegációban éppen Heltai Ferenc intézett kevés támadást Auffenberg elllen és nyíltan szemrehányást tett a Justh-párti delegátusoknak, amiért nem segédkeztek a munkapártnak ebben az akcióban. Most pedig ugyanez a Heltai Ferenc azzal az indítvánnyal állott elő a delegációban, hogy tekintettel Auffenberg hadügyminiszterre, az albizottságban németül tárgyaljanak, ilyen az a szellem, amely a munkapártot vezeti. Az ellenzék küzdelmének ezzel a párttal szemben diadalmaskodni kell, mert, ha Tiszának sikerülne a maga őrült tervét, az ellenzék teljes letörését keresztülvinni, akkor a mai ellenzéki pártok helyett, amelyek még monarchikus alapon állanak, mások keletkeznének. „ Azok, akik helyettünk és utánunk jönnek -mondta Batthyány , azok majd azokból a körökből kerülnek ki, kik, miként a külföldi minták mutatják, ha elnyomják a parlament szabad akaratát, a parlamentbe bele fogják vinni az elégületlenséget, a végsőkig menő harcot a legalsóbb rétegekbe, egyelőre talán nem is igen látható formában és bele fogják vinni a harcot, az izgatást a hadsereg kötelékébe és akkor lesz finis Austriae. Ezek után, amiket Batthyány a hadseregről mondott, kétszeresen érdekes, az, amit a külügyi helyzetre vonatkozólag a következőkben így fejezett ki: Akik érdeklődéssel kísérik az ország és világ folyását, meg fogják állapítani velem együtt, hogy külügyi helyzetünk fenyegető. Közel állunk ahhoz, hogy lehet háborús mozgalom. Fölvetem azt a kérdést, ha bekövetkeznék ez a végzetes esemény, mikor fog ez a nemzet, amelynek fiaira pedig a háborús bonyodalmak között szükség van, mikor fog teljes lelkesedéssel, örömmel nekimenni a halálnak, az ellenségnek, várjon akkor, hogyha gróf Tisza István akadályozza meg a nép boldogulását, vagy pedig akkor, ha meg van elégedve az a nép, ha jogokat kapott, módot arra hogy a sorsát intézze, hogy tanácskozzék dolgai felől és képviselői által a nép érdekében tanácskozhasson? Azt hiszem, a válasz erre igen egyszerű. Elégedett és boldog nemzet, amelynek van mit féltenie, van mit védenie, van miért küzdenie, lelkesednie, a végsőkig fog küzdeni, hogy a maga boldogságát, szabadságát a külellenség ellen is megvédje. Beszéde végén Batthyány a népgyűlés fredetikus tetszésnyilvánításai közepette újabb fogadalmat tett a választói reform mellett. Megjelölte a kibontakozás útját is: ha megállnak a végzetes úton, helyreállítják az alkotmányos rendet, reparálják az elkövetett bűnöket s megalkotják az általános, egyenlő, titkos választójogot, akkor az ellenzék, mint mindig, a csöndes és hasznos munkának lesz barátja. Utána Bakonyi Samu, Lovászy Márton, Sümegi Vilmos, Thaly Ferenc és Árvay András elvtárs határozatban tiltakozik az alkotmánysértés ellen és követeli az általános választójogot. A veszprémi és a bácskai bomlás. Ugyancsak vasárnap volt gyűlés a veszprém megyei Ugodon, ahol Jákó Géza munkapárti a képviselő. A gyűlésen a párt volt munkapárti elnöke: Esterházy Pál gróf, ki Károlyi József gróf beszámoló beszédet mondott Nagykárolyban. Az egész Szatmárvármegye ellenzéki polgársága képviselve volt a beszámolón, amely sürgette az ellenzéki pártok egy párttá tömörülését, amit szerinte az tesz szükségessé, hogy az ellenzéki pártok személyi tekintet nélkül összeforrvamég sem gondolt, hogy eladja a földjét. Ez éppen annyit jelentett, mintha azt kívánta volna tőle valaki, hogy vágassa le az egyik karját vagy a lábát. Az ő földje — ez ő maga volt. Ha el kellene tőle válni, akkor egyúttal a világtól is elbúcsúzhatna. És napról-napra soványabb, erőtlenebb lett. Egy napon már nem is tudott a földjére menni, három napon át pedig heves láz gyötörte. A harmadik nap estéjén azonban fölkelt, magához vette kerti kését, a fűrészt, a fejszét, és kiment a földjére. Arcáról nagy elhatározottság tükrözött, szemei vadul forogtak. Amikor az első fához ért, amely már lábnyi vastagságú volt, dühösen nekitámadt és szinte üvöltve káromkodott: — Te tettél tönkre, te nyomorult! Te tetted számomra lehetetlenné, hogy megkeressem a kenyeret! Nesze, te nyomorult! És egy fél óráig fejszecsapásokat mért a fára. Csak akkor tartott szünetet, ha kocsizörgést hallott. Amikor aztán a fa eldőlt, nekiesett a koronájának és diadalittasan levágta azt. A másik fa gyöngébb volt és csak öt percig tudott ellentállni. A harmadikban már erősebb legényre akadt és valóságos küzdelem fejlődött ki közöttük. A kemény munkában a fejszéje meg is csorbult. A verejték egészen ellepte az öreg ember testét és ellenére a fagyos éjszakának, levetette az ingét. De mégis ő maradt győztes, habár az ellenfele földöntötte, amikor recsegve a földre bukott. Egymásután sorra került valamennyi. A * A gazdag szomszéd sohasem kísérelte meg, hogy egy őrült embert a bíróság elé kényszerítsen. De hogy mégis kárpótolja magát, birtokba vette az öreg Herbener földjét és két sor nyárfát ültetett rajta. 13