Népszava, 1912. október (40. évfolyam, 232–258. sz.)

1912-10-01 / 232. szám

1912 október 3. NÉPSZAVA BELFOLD OQ9 Harcos ellenzék — bomló munkapárt. • Apponyi és Mezőssy Lukácsról. — Batthyány a külügyi helyzetről. — Bomlik a veszprém megyei munkapárt. A vasárnapi népgyűlések így tüntetik föl a helyzet képét: Az ellenzék teljesen harcra­kész és egyáltalában nem tart a kormány­párt fenyegetéseitől a mandátumfosztás dol­gában. Károlyi József beszámolójában igen határozottan kifejezte, hogy az ellenzék el van készülve az erőszaknak erre a módjára is. Batthyány megmondta azt is Komárom­ban, hogy hová kell irányulnia az ellenzék taktikájának, a nép legalsóbb rétegeibe is bele kell vinni a harc eszméjét, sőt izga­lomba kell hozni magát a hadsereget is, mert a nyílt erőszakkal, az abszolutizmussal szem­ben csak a hadsereg megmozgatásával lehet célt érni. A delegációk légmentes elzárása az ellenzéktől tehát megint csak azt eredmé­nyezte, amit a parlamentarizmus megátalko­dott ellenségeinek eddigi erőszakoskodásai: mélységesebb lesz a fölháborodás, vehemen­sebb lesz a tiltakozás és mindig szélesebb ré­tegeket von táborába az új Magyarországért folyó küzdelem. A hadsereg, amelynek izgal­mairól és érdeklődéséről a parlamenti ese­mények iránt már több ízben volt alkalmunk igen biztos forrásból tudomást szerezni, igen könnyen lesz olyan körülmények közé hoz­ható, amelyek között ennek az érdeklődésnek meg kell a nyilvánosság előtt is szólalnia, még­pedig sem Tiszáéknak, sem bécsi pro­tektor­aiknak nem kedvező formában. Míg az ellenzék gyarapodik erőben és ki­látása van, hogy váratlan segítséget nyer éppen arról az oldalról, amely felől a kor­mány legkevésbé várja — a mungópárt hall­gat és bomlik. A csöndes rothadásnak hangja nincsen, csak szaga van. A nagykárolyi beszámoló­­ nak a hatalom mániákus őrjöngésével szem­ben, ami nem ismer személyi, elvi, hazafias, parlamentáris tekinteteket. A­z a helyzet, amelyben a törvényszegőknek tudáspénzeket osztogatnak, rendjelek formájában, vesze­delmesebb a nyílt abszolutizmusnál, mert ha­zugság az alapja. Végül arra kérte még Ká­rolyi választóit, hogyha őt megfosztanák a mandátumától, ragaszkodjanak továbbra is — nem az ő személyéhez, hanem — azokhoz az elvekhez, amelyeket ő képvisel. Utána Apponyi Albert szólalt föl. Ő is a jövő eshetőségeivel foglalkozott. Készüljünk — mondta — a választásokra, mert ebből a hínárból csak háromféle út vezet­het tovább. Az egyik volna egy becsületes meg­egyezés, amelynek alapjait kifejtettük számta­lanszor: a jogrend megrontóinak távozása, a jogrend helyreállítása, a népjogoknak őszinte kiterjesztése és megszilárdítása. Ezt nem akar­ják. Marad a másik, folytatni, amint júniusban tették, az ellenzék kizárásával, házilag alkotni úgynevezett törvényeket, megcsinálják házilag az új választótör­vényt is Tisza Istvánnak gon­dolata szerint. Hát ez egészen kárba veszett munka, mert az a választói reform, amelyről Tisza Istvánnak nézetei ismeretesek, azt akár meg se csinálják, az nem oldja meg a kérdést, az nyitva hagyja a kérdést, azzal szemben mi csak úgy, mintha semmi sem történt volna, ra­gaszkodni fogunk ahhoz a megállapodáshoz, amely az ellenzéki pártok közt létrejött és amelynek alapján a haza minden értelmes és erkölcsileg feddhetetlen polgárának meg akar­juk adni és szabadságában a titkosság által biz­tosítani a választójogot. Mezőssy Béla Lukács Lászlót jellemezte a következőképpen: Aki Lukács Lászlót ismeri,­­- úgymond — az nagyon jól tudhatta, hogy ha őt kidobják az aj­tón, háromszor is visszamászik az ablakon. Nincs a világnak az a kiéhezett pincéja, amely olyan mohón tapadna az emberi testre, mint aminő görcsös elszántsággal kapaszkodik a mi­niszterelnök a hatalom emlőihez. Kristóffy ma­gatartása is sokkal becsületesebb, mint Lu­kács politikai komédiáskodása. Azok az urak nem hazudták az alkotmányosságot, nem ken­dőzték ki magukat a többségi elv rongyaival, azoknak mutatták magukat, amik valóban vol­tak: a bécsi parancs — rendőri s katonai erővel való — egyszerű végrehajtóinak. Sokkal szé­gyenletesebb, nyomorúságosabb az a szerep, amit most Lukács vállalt. Ma nincs sajtószabad­ság, csak a kormánytól függő sajtó számára, gyülekezési jogunk is béklyóba vezetett, a nem­zet képviselői nem teljesíthetik kötelességüket, megakadályozza őket ebben az erőszak. Ám Lukács Lászlónak azért elég sűrű növésű a bőr az ar­cán, hogy a fórumon az alkotmányos mi­niszterelnök pózában jelentkezzék. Hogy meg­h­alott fák ott feküdtek szép sorjában egymás mellett. Már húsz fát kidöntött. Eközben teljesen besötétedett. Sőt a közeli udvarból már kakasszó is hallatszott. Ekkor pillanatra megállt, hogy megolvassa, hány fa van még hátra. Hetet olvasott. Még hét fa! Aztán újra kezébe vette fejszéjét és munká­hoz látott. Valósággal kéjes érzés fogta el, amikor fejszéje belemélyedt a puha fába, el­lenére annak, hogy kemény őszi hajnal volt és a ruhája már teljesen átnedvesedett. Arca egészen kivörösödött és szemei vadul szik­ráztak. Már derengett, amikor az utolsó fá­hoz ért. Teljesen kimerült már, de mégis bol­dog volt. Az ereje lassanként cserbenhagyta, úgy, hogy alig tudott az utolsó két fával meg­birkózni. Karjai már nem bírták a fejszét. Hiába próbálkozott meg fölváltva a kerti késsel és fűrésszel is. A fogait összeszorította és keservesen zo­kogott. De végre kidőlt ez a két fa is. Az öreg elengedte a fejszét és elterült a földön. A melle úgy hörgött, mint valami futtató. Ek­kor néhány kiváncsi vetődött oda, akik bor­zadva nézték az öreg hörgését és rémes neve­tését,­­ félmeztelen volt és a száján hab tó­dult ki. Hazavitték, de miután senki sem vál­lalkozott az ápolásra, bevitték az őrültek há­zába. Mig teszi ezt, ez utóvégre is az ízlés, szemérem és tisztesség dolga. Én gondolom, hogy Lukács a végletekig kitart. Mi pedig erre azt mondjuk, amilyen a mosdó, olyan a türölköző. Minden eszköz jó, csakhogy tőle mielőbb megszabadul­jon az ország. Justh János, Zlinszky István, Zichy Ala­dár, Szmrecsányi György, Fráter Lóránd, Jármy Béla, Preszly Elemér beszéltek még óriási tetszés mellett s a gyűlés határozati javaslatot fogadott el, amelyben tiltako­­k a parlamenti erőszak ellen. Gyűlés Komáromban. Komárom város ellenzéki polgársága és a vármegyei ellenzéki szervezetek nagy tüntető gyűlést tartottak vasárnap, amelyen Batthyány­ Tivadar gróf volt az első előadó. Beszéde elején hangsúlyozta, hogy olyan országban, ahol a kormányzó férfiak nemzeti akaratot képvisel­nek, nem szorulnak csendőri, rendőri és katonai fedezetre. Hogy Tiszáék erre rászorulnak, az an­nak a bizonyítéka, hogy Magyarország burkolt abszolutizmusban leledzik. Magyarországon ma már alkotmányosságról beszélni nevetséges do­log. Ugyanez a helyzet van Horvátországban is és éppen azért szükséges hangsúlyozni, hogy ami Horvátországban egy korrupt királyi biz­tos cégére alatt történik, az nem a magyar nem­zet akarata. Az ellenzék nemcsak Magyarorszá­gon, hanem Horvátországban is követeli az al­kotmányosság helyreállítását. A munkapártot az Aust­enberghez való viszonyával jellemezte. A múlt esztendőben — mondotta — Bécsben a delegációban éppen Heltai Ferenc intézett ke­vés támadást Auffenberg elllen és nyíltan szem­rehányást tett a Justh-párti delegátusoknak, amiért nem segédkeztek a munkapártnak ebben az akcióban. Most pedig ugyanez a Heltai Fe­renc azzal az indítvánnyal állott elő a delegáció­ban, hogy tekintettel Auffenberg hadügyminisz­terre, az albizottságban németül tárgyaljanak, ilyen az a szellem, amely a munkapártot vezeti. Az ellenzék küzdelmének ezzel a párttal szemben diadalmaskodni kell, mert, ha Tiszá­nak sikerülne a maga őrült tervét, az ellenzék teljes letörését keresztülvinni, akkor a mai el­lenzéki pártok helyett, amelyek még monarchi­kus alapon állanak, mások keletkeznének. „ Azok, akik helyettünk és utánunk jönnek -mondta Batthyány , azok majd azokból a kö­rökből kerülnek ki, kik, miként a külföldi min­ták mutatják, ha elnyomják a parlament sza­bad akaratát, a parlamentbe bele fogják vinni az elégületlenséget, a végsőkig menő harcot a legalsóbb rétegekbe, egyelőre talán nem is igen látható formában és bele fogják vinni a harcot, az izgatást a hadsereg kötelékébe és akkor lesz finis Austriae. Ezek után, amiket Batthyány a hadseregről mondott, kétszeresen érdekes, az, amit a külügyi helyzetre vonatkozólag a következőkben így fe­jezett ki: Akik érdeklődéssel kísérik az ország és világ folyását, meg fogják állapítani velem együtt­, hogy külügyi helyzetünk fenyegető. Közel ál­lunk ahhoz, hogy lehet háborús mozgalom. Föl­vetem azt a kérdést, ha bekövetkeznék ez a vég­zetes esemény, mikor fog ez a nemzet, amelynek fiair­a pedig a háborús bonyodalmak között szükség van, mikor fog teljes lelkesedéssel, örömmel nekimenni a halálnak, az ellenségnek, várjon akkor, hogyha gróf Tisza István akadá­lyozza meg a nép boldogulását, vagy pedig ak­kor, ha meg van elégedve az a nép, ha jogokat kapott, módot arra hogy a sorsát intézze, hogy tanácskozzék dolgai felől és képviselői által a nép érdekében tanácskozhasson? Azt hiszem, a válasz erre igen egyszerű. Elégedett és boldog nemzet, amelynek van mit féltenie, van mit vé­denie, van miért küzdenie, lelkesednie, a végső­kig fog küzdeni, hogy a maga boldogságát, sza­badságát a külellenség ellen is megvédje. Beszéde végén Batthyány a népgyűlés fredet­i­­kus tetszésnyilvánításai közepette újabb foga­dalmat tett a választói reform mellett. Megje­lölte a kibontakozás útját is: ha megállnak a végzetes úton, helyreállítják az alkotmányos rendet, reparálják az elkövetett bűnöket s­ meg­alkotják az általános, egyenlő, titkos választó­jogot, akkor az ellenzék, mint mindig, a csöndes és hasznos munkának lesz barátja. Utána Bako­nyi Samu, Lovászy Márton, Sümegi Vilmos, Thaly Ferenc és Árvay András elvtárs határo­zatban tiltakozik az alkotmánysértés ellen és követeli az általános választójogot. A veszprémi és a bácskai bomlás. Ugyancsak vasárnap volt gyűlés a vesz­prém megyei Ugodon, ahol Jákó Géza munka­párti a képviselő. A gyűlésen a párt volt munkapárti elnöke: Esterházy­ Pál gróf, ki­ Károlyi József gróf beszámoló beszédet mondott Nagykárolyban. Az egész Szatmár­vármegye ellenzéki polgársága képviselve volt a beszámolón, amely sürgette az ellen­zéki pártok egy párttá tömörülését, amit sze­rinte az tesz szükségessé, hogy az ellenzéki pártok személyi tekintet nélkül összeforrva­még sem gondolt, hogy eladja a földjét. Ez éppen annyit jelentett, mintha azt kívánta volna tőle valaki, hogy vágassa le az egyik karját vagy a lábát. Az ő földje — ez ő maga volt. Ha el kellene tőle válni, akkor egyúttal a világtól is elbúcsúzhatna. És napról-napra soványabb, erőtlenebb lett. Egy napon már nem is tudott a földjére menni, három napon át pedig heves láz gyö­törte. A harmadik nap estéjén azonban föl­kelt, magához vette kerti kését, a fűrészt, a fejszét, és kiment a földjére. Arcáról nagy elhatározottság tükrözött, szemei vadul fo­rogtak. Amikor az első fához ért, amely már láb­nyi vastagságú volt, dühösen nekitámadt és szinte üvöltve káromkodott: — Te tettél tönkre, te nyomorult! Te tet­ted számomra lehetetlenné, hogy megkeres­sem a kenyeret! Nesze, te nyomorult! És egy fél óráig fejszecsapásokat mért a fára. Csak akkor tartott szünetet, ha kocsi­zörgést hallott. Amikor aztán a fa eldőlt, nekiesett a koronájának és diadalittasan le­vágta azt. A másik fa gyöngébb volt és csak öt percig tudott ellentállni. A harmadikban már erősebb legényre akadt és valóságos küz­delem fejlődött ki közöttük. A kemény mun­kában a fejszéje meg is csorbult. A verejték egészen ellepte az öreg ember testét és elle­nére a fagyos éjszakának, levetette az ingét. De mégis ő maradt győztes, habár az ellen­fele földöntötte, amikor recsegve a földre bukott. Egymásután sorra került valamennyi. A * A gazdag szomszéd sohasem kísérelte meg, hogy egy őrült embert a bíróság elé kénysze­rítsen. De hogy mégis kárpótolja magát, bir­tokba vette az öreg Herbener földjét és két sor nyárfát ültetett rajta. 13

Next