Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)

1912-11-26 / 280. szám

1912. november 23. NÉPSZAVA rendelték és tegnap Konstantinápolyba érke­zett. A tárgyaláson nem­ vesz részt. (Szófia, november 25.) Itteni politikai kö­rökben elterjedt hírek szerint Bulgária a béketárgyalások alapjául a következő felté­teleket állította föl: Törökországnak le kell mondania a bal­káni szövetséges államoktól tényleg meg­szállott terü­letekről a Midia—Szeraj— Csorlu—Marica-torkolat határáig; a szövet­ségesek ezenkívül okkupálják a Csataldzsa­területet San-Stefanóig és pedig mindad­dig, míg Törökország a 700 millió frank­ban megállapított hadikárpótlást teljesen megfizeti. (Szófia, november 25. — „Bolgár Távirati Iroda"). Ma délután 1 órakor Bagcsikörben a Büjük-Csekmedzse közelében lévő semleges zónán a fegyverszünet érdekében tárgyaló török és bolgár meghatalmazottak első ízben találkoztak.­­/ (Konstantinápoly, november 25.) A tegnapi minisztertanács, amely a fegyverszüneti és béketárgyalások számára az utasításokat állapította meg, este 10 óráig tartott. Kesid basa még a minisztertanács befejezte előtt elutazott a főhadiszállásról. Nyolcnapos fegyverszünet. (Konstantinápoly, november 25.) Az „Alein­dar" jelentése szerint a minisztertanács teg­nap a Nazim pasának adandó új utasítások­ról, amelyek Törökország legvégső békefelté­teleit foglalják magukban, tanácskozott. Nyolc napi fegyverszünetet kötöttek írásban, amely idő alatt sem a török, sem a bolgár se­regnek nem szabad a hadállását megváltoz­tatni vagy csapaterősítéseket, bevonni. A mi­nisztertanács ezenfelül elhatározta, hogy az államtanácsba, amely a parlament elnapolá­sának ideje alatt annak a teendőit látja el, nagyszámú görögöt, örményt és más katoli­kust neveztet ki. A német császár segít . (London, november 25.) A „Daily Telegraph" jó forrásból szerezte azt az értesülését, hogy a szultán levelet írt Vilmos császárnak, amely­ben felkérte a közvetítésre Bulgáriával, hogy jobb békefeltételeket eszközöljön ki. A szultán emlékezteti a császárt arra a régi barátságra, amely Konstantinápoly és Berlin között min­dig fennállott és arra­­kéri a császárt, hogy ne engedje Törökország tekintélyét csorbítani. * Románia és Bulgária* Danev még nem volt Bukarestben. (Bukarest, nov. 25.) Néhány­ nap óta azt je­lentik a külföldi lapok, hogy Danev dr. bolgár­­szobranje-elnök Bukarestben tárgyal a román kormánnyal a bolgár részről Romániának nyújtandó rekompenzáció dolgában. E hírekkel szemben megállapítható, hogy Danev még egy­általán meg sem érkezett Bukarestbe és egy­előre az sem bizonyos, hogy a szobranje elnökét vagy pedig Tonsevet, a bolgár új­ liberálisok vezérét fogják-e a speciális küldetéssel Buka­restbe küldeni. Romániában mindenesetre rendkívül nagy várakozással tekintenek a tár­gyalás elé és bíznak benne, hogy a megegyezés a két kormánnyal nem fog nagyobb nehézséget okozni. HIBBIC OOO Magyarországi munkahelyek. — A diósgyőri vasgyár. — A magyar állam mint munkáltató. — A zanulást, mint fogyasztót is kizsákmányolják. — A gyár „kulturája" és „szociálpolitikája." (Miskolci tudósítónktól. — Második cikk.) Mint minden bánya- és kohótelepen, igy Diós­győrött is van úgynevezett konzum. Ez elma­radhatatlan kelléke, kiegészítője a bányatárs­ládának a munkások kizsákmányolására és rabságban tartására való törekvésében. Amit amaz meghagy a munkás keresetéből, ez el­veszi, kifosztja a jancsibankóval. Mert Diós­győrben a jancsibankóval való manipuláció aranykorát éli még most is. Diósgyőr ki van kapcsolva ebben a tekintetben is a kultúrából, Diósgyőrtől egész bátran bezárhatná a kincs­tár a körmöci pénzverdét és az Osztrák-Magyar Bank beszüntethetné a bankjegyek ki­bocsátását, Diósgyőr nem jönne zavarba. Még ha valaki az örömtanyára megy, ott is értéke van a jancsibankónak. Korcsmákban, vendég­lőkben jancsibankót tesznek a kártyára. Egy néhány ezer munkás úgyszólván hónapokig nem lát egy büdös fillért sem a keresetéből, mind elnyeli a konzum, amely olyan számítás­sal dolgozik, hogy csak éppen annyi árut ad, amennyire az előrelátható keresete rúg a mun­kásnak, legföljebb egy néhány koronával töb­bet. Ez is úgy van megcsinálva, mint a társ­láda, a munkások pénzén, de azért a munká­soknak ehhez is kevés közük van. Az igazgató­ságban a munkások részéről nyolc, a gyárveze­tőség részéről tizenhat tag ül. Minden úgy tör­ténik tehát, amiként a gyárvezetőség akarja. A vendéglős, a mészáros, a pék és a kis kantintulajdonos híznak a nép zsírján. Ha véletlenül valamelyik elmegy (igaz, hogy csak akkor szoktak elmenni, ha muszáj), való­ságos élet-halál harc folyik a zsíros üzletért, mert egy pár év alatt százezreket lehet ke­resni minden nagyobb befektetés nélkül. A vendéglő undorítóan piszkos. Nyáron milliónyi légy röpköd az ételekről a sörös kancsókra és onnan a tüdővészes köpetekre. De a munká­ban elcsigázott nép ezt nem veszi észre, neki az a fő, hogy elcsigázott testét és nyomorúsá­gát elzsibbassza az alkohol. Szinte hátborzon­gató dolgokat lát az ember minden hónap 29-én, akkor van a jancsibankó legvirágzóbb napja, mert rendesen már a hónap elején any­nyit kiszed mindenki, amennyit csak adnak, tehát már 5—10-ike felé nincs még jancsi­bankó se és akkor kezdődik a nélkülözés. A 29-én kiváltott jancsibankó már az uj hó­napra szól. Az élelmes kufárok ilyen alka­lomra jópénzzel állítanak oda és a jópénz hij­jával való munkástól 30—50%-kal olcsóbban veszik meg a jancsibankót, hogy azután a ren­des értékének megfelelően, sőt többször még a rendes áron fölül 10—20%-kal drágábban hi­telbe eladják. És még ennél sokkal hajmeresz­tőbb dolgok vannak. Így van­ ez a konzumi vásárlásoknál is. A vá­sárolt élelmi- és egyéb cikkeket fele áron adja el a munkásság nagy része az uzsorásoknak, mert kénytelen ezt tenni, hiszen nyakig úszik a nyomorúságban, annyira tönk székbre vitte már a konzum és a jancsibankó. És ez napról­napra, jobban és jobban rántja magával a népet s hogyha még soká késik a segítség, ak­kor a teljes romlás fog bekövetkezni. Nem kell 10—15 év és Diósgyőr népe el van veszve, kipusztul és akkor dolgozhatnak az urak. Az önkéntelenül fokozódó kulturigények ki­elégítésére alakította a gyárvezetőség a mun­kások részére a „Jószerencse" dal- és önképzőkört Természetesen itt is az volt a cél: elterelni a munkásság figyelmét a szabadszellemben és egyúttal a munkásság fölvilágosításában tevé­kenykedő kultúregyesületek működéséről, hogy így a tőke szolgálatába állítsa őket. Nagyhiva­talnokok díszelnöksége kellett az élére, hogy egyes tekintélyre vágyó munkások parolázási dicsvágyának kielégítése árán egész nagy tö­meg­munkásból kiölték az öntudatra való éb­redés legutolsó szikráját is. A félrevezetett munkásság pedig eldobva magától minden jó­érzésre való hajlamot, kötélnek állt és valóságos tülekedés folyt közöttük, hogy ki juthasson kö­zelebb az elnök vagy a díszelnök sokat jelentő személyéhez. Újabban beteg- és temetkezési segélyegyletté kombinálták. Itt is akaratlanul szemünkbe öt­lik a bányatárspénztár gyalázatossága, mert ahelyett, hogy elegendő táppénzt adna a tag­jainak, még egy másik nyizóegyesület lét­jogosultságának nyújt tápot. Ilyen körülmé­nyek között azután nem csoda, ha a munkásság nagy része nem tud szabadon gondolkodni és nehezen vetkőzik ki az urak gyámsága alól. Ez azonban nem tart örökké. Nyolc-tízezer munkás és ezek hozzátartozói részére 36 ágyas kórház áll rendelkezésre. Ez maga is elég magyarázat volna ahhoz, hogy Diósgyőrben, de különösen a vasgyárban miért otthonos annyira egyik­másik fertőző betegség, különösen a vörheny. Ettől azonban eltekintve a napról-napra elő­forduló súlyos balesetek is parancsolólag kö­vetelnék meg, hogy a gyárvezetőség, illetve a társláda megfelelő kórházat állítson a megnyo­morított munkások részére. De arra nincs pénze, noha több mint öt millió tőkéje van, arra azonban mégis akad százezer koronács­kája, hogy a konzumnak kölcsön adjon építke­zésre. A fürdő is a bányapénztár torzszülöttje. Mindenre al­kalmas, csak arra nem, hogy a munkásság egészségügyét szolgálja. Hat-nyolc kádfürdő­szobán kívül egy közös fürdőterem is van benne gőzkamrával, de olyan kicsiny, hogy még 25—30 munkás sem tud benne kényelmesen megtisztálkodni. El lehet képzelni, hogy micsoda egészséges állapotok vannak ott, ha­­ minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy állan­dóan 40—50 ember, sőt több is fürdik egyszerre benne, azonkívül pedig úgy néz ki, hogy un­dor fogja el az embert, ha széjjelnéz benne. A piszok talán magával a fürdővel egyidős. Egyelőre legyen elég ennyi. Ha Vajkay úr rendet akar teremteni ezen a rabszolgatelepen, ezek után tehet valamit, mert van mit tennie, csak akarni kell. OOO — Szerkesztői üzenet. (Aggódó szülőnek.) Nagyon szép öntől, kedves szülő, hogy gyer­mekének jövője fölött nem így aggodalmas­kodik: — Hallja csak, Halajkáné, csukja be egy kicsit a konyhaajtót, hogy aggódom zavarta­lanul gyermekem jövője fölött, mert ez a klopfolás nagyon zavar az ilyesmiben, édes Halajkáné! Nem, édes szülő, ön nemcsak klopfolás köz­ben szereti a gyermekeit, hanem klopfolás nélkül is. Ön, mint gondos szülő, a napilapo­kat is olvassa, hogy az ezekből megszerez­hető tanulságokat a kedves gyermekei jövő­jének az érdekében érvényesíthesse. És most ön, édes szülő, a következő hátborzongató históriát olvashatta a lapokban: — Jókai erkölcstelen és eretnek. A buda­pesti angolkisasszonyok tanítónőképző intéze­tében történt az alábbi eset. A III. évfolyam egyik növendéke óraszünetben Jókai vala­melyik regényét olvasta. Meglátta a könyvet az egyik angolkisasszony. — Mit olvas? — kérdezte a növendéket, aki nyugodtan válaszolta: — Jókait. Az apáca erre ,rendkívül mérges lett, izga­tottan kapta, ki a leány kezéből a könyvet és dü­hösen kiabálta : — Hogy mer ilyen erkölcstelen könyvet ol­vasni ! Jókai eretnek, nem szabad könyveit kézbe venni. A növendék meglepetten hallgatta végig az apácának ezt a furcsa kijelentését, de még na­gyobb volt a többiek meglepetése, amikor más­nap az igazgatónő az egész intézet növendé­keinek megtiltotta Jókai Mór regényeinek ol­vasását. No most, édes szülő, ön azt kérdi tőlünk, hogy mi a csoda szerzet az az angol kisasz­szonyokból álló szerzet, amelynél ön a lányát drága pénzért taníttatja és amelytől elvárja, hogy ellenszolgáltatásképpen a lányából in­telligens, modern nőt neveljenek, aki nem esik össze, nem ájul el arra a kijelentésre, ha például leendő vőlegénye bevallja: — Igen, én télen dupla alsónadrágot vi­selek. Ön, édes szülő, az angol kisasszonyokat úgy képzeli el, hogy igen műveitek, szárazok és vének, akik egy kissé barátságtalanok a férfiakkal szemben, már csak azért is, mert a férfiak századokon keresztül pártában hagyták őket és ők bánatukban nőnevelésre adták a fejüket. Nincs igaza, édes szülő. Az angol kisasszo­nyok vének, műveitek, de hát ők a férfiakat nem szeretik. Az angol kisasszonyok több­nyire negyven esztendős korukban születtek és már ez a természeti jelenség eleve kizárja azt, hogy a társadalom­szaporítás munkájá­ban tevékeny részt akarnának venni. Az an­gol kisasszonyok csupán nevelnek. Hogyan nevelnek ! Arra nézvést édes szülő tudnia kell azt, hogy az angol kisasszonyok intézete voltaképpen Mária-intézet, amelyet Ward Mária angol katolikus kisasszony ala­pozott meg akkor, amikor 1609-ben az anglia 11

Next