Népszava, 1912. december (40. évfolyam, 285–309. sz.)

1912-12-01 / 285. szám

2 A drágaság. A folytonos háborús veszedelem valamennyire elterelte a közvélemény figyelmét a drágaság kérdéséről. Pedig a drágaság nem szűnt meg, sőt ellenkezőleg, folyton fokozódik. A munkásság erős agitációja mindenütt arra indította a polgári közvéleményt is, hogy a drágaság kérdésével tudományosan, statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatban foglalkozzék. A nyugati demokratikus szellemű államokban a kormányok és parlamentek küldöttek ki bizottságokat a drágaság tanulmányozására. A leghatalmasabb munkát az angol bizottság , végezte, amely teltes körökben hozta nyilvánosságra az angol, francia, német, amerikai és belga munkásság megélhetési, kereseti és lakásviszonyairól gyűjtött adatait. Nálunk a kormány és a parlament keveset törődött ezzel a kérdéssel: a statisztikai hivatal jövő évre ígéri a drágaságra vonatkozó statisztikai adatok közlését. A főváros és a Gyáriparosok Országos Szövetsége rendeztevita csekély eredménnyel járt, főleg mivel majdnem kizárólag a húsdrágaság kérdésével foglalkozott. Sokkal szélesebb körűnek ígérkezett az a vizsgálat, amelyet a Magyar Közgazdasági Társaság indított a drágaság kérdésében. Sajnos, az anyagi eszközök hiánya miatt az önálló adatgyűjtés elmaradt. A társaság arra volt kénytelen szorítkozni, hogy a különböző érdekképviseleteket és néhány szakembert fölkért véleményük megadására. Ezek a dolgozatok most „A drágaság" címen egy 454 lapos kötetben összegyűjtve megjelentek, amely aránylag olcsó áron, 5 koronáért kapható. A kötet első dolgozata Heller Farkas tanulmánya: A drágaság elméleti megvilágításban. A tisztán elméleti szempontból megírt cikkben a munkásság számára nem sok az érdekesség. Részletesen fejtegeti, hogy a a drágaság nagy változásokat okoz a" jövedelem-megoszlásban: az eddigi jövedelem-megoszlási egyensúly fölbomlik és soká tart, amíg az új egyensúly helyreáll. A drágaságból szerinte elsősorban a vállalkozók húznak hasznot, mig a tőkések — ő a pénzük kamatából élő embereket érti alatta — valamint a munkások tömege károsodik általa, mig a munkások tanult része béremeléssel elhárítja magától a drágaság terhét. Elméleti fejtegetései közül érdekes a „fogyasztói járadék hangsúlyozása. Ez alatt a furcsa szó alatt Heller angol teoretikusok nyomán azt a hasznot érti, amit a gazdag fogyasztók a szegény fogyasztótömeg megléte folytán húznak. A termelők a kartellben termelt áruk árát egy bizonyos magasságon fölül tudvalevőleg nem emelhetik, mert a szegény emberek az így megdrágított árukat nem tudják megvásárolni és a fogyasztás anynyira megcsökkenne, hogy a tiszta profit is kisebb lenne, mint alacsonyabb ár és tömegesebb fogyasztás mellett. Ilyenformán a gazdag és magasabb árakat is fizetni képes osztályokolcsóbb árukhoz jutnak, mert az ár a szegényebb néposztályok fizetési képességéhez alkalmazkodik. A drágaság okait tehát körülbelül helyesen állapítja meg és a polgári napilapok üres, munkásellenes fecsegései nem találhatók benne. „Azt — írja , hogy a béremelésre irányuló mozgalmak végeredményben sikertelenek, mert a munkás életének a megdrágulása ellensúlyozza a béremelkedéssel elért előnyt, nem fogadhatjuk el". (41. lap). A termelők szervezkedésében látja a drágaság fő okát, kis részt tulajdonít benne a munkabérek emelkedésének, noha elismeri, hogy „milliók nem nyernek, hanem veszítenek a beállott drágasággal." De a tanult munkások béremelkedését mégis fölveszi a drágaságot előidéző okok közé, valamint a szociálpolitika költségeit is. A könyvnek legterjedelmesebb dolgozata a második, Tonelli Sándor 130 oldalas tanulmánya, amely a drágaságnak majdnem minden problémáját felöleli. Elméleti alapja körülbelül megegyezik. Hellerével, de számos, igen érdekes gyakorlati adatot tartalmaz Különösen élesen bírálja a magyar kormány szerepét a drágaság előidézésében. Mikor idehaza is érezzük a legnagyobbfokú drágulást — írja — és az összes élelmiszerek áremelkedését, akkor a kereskedelemügyi minisztérium először általános díjkedvezményt ad az Ausztriába és külföldre kivitt élelmiszerekre, majd pedig a magyar kir. államvasutak 1906. évi dijkedvezményi jegyzékének 27. számú tétele szerint 3006 vagyonon ftájiki élelmiszer kivitele esetén 25 százalék refakciót(fuvart díjvisszatérítést) engedélyeznek egy társaságnak. Természetes, hogy ennek a társaságnak törekvése, hogy minél nagyobb árumennyiségeket vonjon el a magyar piacról, ahol arra égető szükség van" (159 lap). Hasonlóképpen nagyon érdekesek az egyes élelmiszerek eladása körül megírt tapasztalatai. A harmadik tanulmány saját dolgozatom, amelyet a Szakszervezeti Tanács megbízásából írtam. Terjedelme és tartalma jórészt megegyezik hasonló című füzetem tartalmával, amelyet a Népszava könyvkereskedés meg. Hol vissza akart tódulni, hol nekiindult hazafelé. Senki sem tudta, mi történjék. A nagy fejetlenségben eszembe jut: tudatni kellene a vezetőemberekkel, mi van itt, hátha még meg lehetne tartani a gyűlést. Nekiindulok, sietek a Kerepesi-úton. Egyszerre rémült üvöltés hallatszik a kerítésen túlról , a körülöttem álldogáló tömegben kiüt az idegrázó pánik, mindenki eszeveszett rohanásba fog: „Gyilkolnak a bestiák! Meneküljünk!" Távolról egy pár durranás, gázlámpák üvege csörömpöl. Eszembe jut: most oktalanság a futás, még nem látni idekünn rendőrt. A rohanó tömeg letapossa egymást. Egy szegény asszony nem messze tőlem a földön hever már s gázolnak rajta. Viszsza próbálom tartani az embereket: „Elvtársak, nem kell úgy rohanni, még nincsenek itt a rendőrök!" Ebben a pillanatban valaki belebotlik a lábamba s én a földön vagyok. Keresztül lépnek a szaladok, valaki belehág a véknyomba. Pár másodperc és senki sincs körülöttem, csak a letaposott néni hever a közelemben. Föltápászkodom, fölsegítem a nénit, hallgatódzom : a kerítésen túlról nem hangzik már az ordítozás. „Nincs baj már odaát sem" — állapítom meg nagy bölcsen s miután látom, hogy sehol egy szál rendőr sem mutatkozik, — egyszerre elkezdek rohanni eszemvesztve, mint a bolond, a többiek után. Amikor végigrohanok vagy kétszáz métert s a lélekzetem elfulladt, a szívem őrülten kalapált, megállok és megdöbbenek magamon: miért neki futottam akkor, amikor a többi nekiiramodott, amikor valami ok mégis lehetett a menekülésre s miért adott ki. A földolgozás módja azonban itt más: a népszerűsítő fejtegetések elmaradtak, ellenben a polemikus részek nagy helyet foglalnak el, hisz a fő cél itt ebben a polgár,ság és a szakemberek részére írt szakvéleménynél éppen az volt, hogy a nagyon is elterjedt balvéleményekkel a drágaság keletkezését illetőleg szembeszálljak. Ezért részletesen kidolgoztam annak, bizonyítását, hogy nem a munkabérek emelkedése, sem az aranytermelésben beállott változások nem okai a drágaságnak. Azok az elvtársak, akik ez iránt különösen érdeklődnek, jobb hasznát vehetik ennek a dolgozatnak, mint az inkább pozitív dolgokkal foglalkozó népszerű füzetnek. Bud János: Árstatisztika című tanulmánya inkább a szakembereket érdekli; azzal foglalkozik, hogy régi időkben, valamint a jelenkorban miféle kísérletek történtek egységes árstatisztikák megalkotására. Nagyon érdekes Jankovich Béla tanulmánya. Ő ugyanis az angol index-számrendszert dolgozta át osztrák-magyar árviszonyokra. Az index-számrendszer úgy jön létre, hogy 45 meghatározott áru évi vagy havi átlagos nagybani árát összeadjuk és összehasonlítjuk az 1867—76 közti időszak áraival: ennek az évtizednek átlagárait 100-nak véve, évről-évre egy százalékszám megadásával nem pontos, de könnyen áttekinthető képet nyerünk a drágulásról. Az osztrák-magyar monarchiának nagybani árai a következőképp alakultak: összes Növényi Állati áruk élelmiszerek koronákban 1867--76 átlag 100 100 100 1880 89 103 96 1890 77 83 92 1895 72 76 96 1900 82 76 98 1905 85 96 121 1906 91 89 129 1907-• ... . 95 . . 95 131 1908 92109 125 .1909 * "• . 96 115 7. 130 TARQA poo , nagyúr palástja. Kezjhet a palást, a nagyúr palástja Fájdalmat, ami mindenkinek fájna; Gyászt, ami nem fél koldustól vagy úrtól, Amit a sziv egyformán sirva hurcol. Takarhat olyan égő sebeket, Mely akkor is fáj, ha behegyedett; Átitathatja százszor is a köny, Mig egyszer sem száritja meg öröm. De nem takarhat s nem tudja, mi a, Mikor sebet tör vállon az iga. És nem hullt még rá egy olyan verejték, Mit a kenyérért mi záporral ettünk. Farkas Antal: 100 Tömeg lélek* A múlt vasárnap a kaszabolás már megszokott látványának borzalmas szenzációján kívül volt még egy külön kis élményem : egy pillanatra teljesen elvesztettem az akaraterőmet s nem azt tettem, amit helyesnek tartottam volna, hanem annak az ellenkezőjét. így esett az eset: A Tattersallból már kihajtották az embereket s a bejáratok előtt rendőrcsapatok állottak. Decsak állottak : kard a hüvelyben. A helyiség előtt hullámzott, éljenzett, abcugolt a tö-Kár, hogy a statisztika az utolsó három évre, a drágulás legnagyobb idejére, nincs kidolgozva, de így is látható, milyen óriási áremelkedés állt be az utolsó tíz évben. A kötet hátralevő részét kisebb tanulmányok foglalják el. Katona Sándor különben tiszta látását Dániel Arnold teóriáival való foglalkozás kissé elhomályosította. Vágó József főleg a közvetítő kereskedelemtől előidézett áremelkedéssel foglalkozik. A kötet végét a drágaság elleni magyar küzdelem adatai, a drágaságról szóló legfutamodtam meg akkor, amidőn semmi, de semmi ok nem volt rá ! Miért tettem az ellenkezőjét annak, amit akartam ? ! Hogy ragadt utólag rám a tömeg akarata? Ma sem tudom a nyitját, de amíg ezen töröm az eszem, rájövök, hogy egyszer már megügyeltem magamon ugyanezt a jelenséget. Ennek a másik esetnek is van aktuális vonatkozása, hát elmondom, Bakakoromban „harcszerű lövészetre vittek bennünket. A kaszárnyaudvaron kiosztották az „éles"-t, amely művelet soha nem történik idegizgalom nélkül. Aztán teljes marsacjusztirungban neki az útnak. Váradról Rontóra. Útközben — pedig pár órás az utacska — nem volt nóta, nem volt viccelődés, röhögés. Komoly beszélgetés folyt arról az izgató problémáról, hogy is lenne akkor ! Hogy állana az „ellenség", hogy vigyáznánk „mi" a „dekkung"-ra meg a „jó kilövés"-re ! Hogy lőnénk rakásra azt a... szóval „ellenséget", amin mindenki azt érthet, amit akar. (A magyar legények meg a falusi románok, de főként a „hegyi mócok" bizton mást-mást értettek rajta.) Az altisztek nagy szakértelemmel magyarázzák nekük, porosfülüeknek, hogy is van, mint is van. Mert az a háború nem kismiska. Kérdem a szomszédomat, egy nagy darab, esetlen hegyi mócot: „te rájuk lőnél ?" A fiú megnézi, nem vesztette-e el a töltést, rendben van-e a baloldali patrontáska. Aztán felel csak, a szeme szikrázik, a balmarkával megragadja a fegyver tusát. Ennyit mond : „ühüm!" De kiérzik belőle: ezzel az emberrel akár az apját is I NÉPSZAVA 1912 december 1.