Népszava, 1912. december (40. évfolyam, 285–309. sz.)

1912-12-25 / 305. szám

2 heti el megváltónak, épp oly kevéssé, mint a többi egyházat. Mert mit csinál a Jézus egyháza ennyi rémítő inség és pusztulás között? Mikor az elnyomott tömegek a szolgaság ellen lázadoznak , az egyház ott áll a rab­szolgatartók oldalán. Mikor a­ munkás az ő méltó bérét követeli és szervezkedik a kizsákmányolók ellen: az egyház a kizsákmányolókat pártolja, a mun­kásokat pedig alázatosságra, engedelmes­ségre, igénytelenségre inti és a túlvilágra szóló utalványokkal fizeti ki. Mikor a munkásmilliók munka nélkü­l lé­zengenek és az éhségtől a nyílt utcán buk­nak föl: a Jézus Krisztus egyházának pap­jai — még sokkal inkább, mint a többiek — bűnös gazdaságban tobzódnak, aranyos kön­tösben dicsérik az Urat, fényes hintókon járnak mulatni, milliókkal gazdagítják az udvaroncaikat, a szeretőiket és minden egyéb pereputtyukat. Vándorbotot ragad a munkában meggörnyedt családapa és el­megy a tengerentúlra, mert itten nem kap­hat egy abrosznyi földet, amelyen krumplit és káposztát termeszthetne a gyermekeinek; de ugyanakkor sok tízezer holdakon ural­kodik a megváltó egyház papja, Krisztus alázatos szolgája. És mikor az agg szülei mellől elragadott ifjú, a felesége oldaláról elszólított férj, a gyermekeitől elszakított apa borzadva ölti magára a harci fegyvereket és rettentő kényszerítés alatt halálfélelemmel készül a szörnyű embervágóhídra , akkor az egyház nem áll a krisztusi evangélium alapjára, nem emeli föl tiltakozó szavát a tömeges emberg­yilkolás ellen, hanem ezüstös-aranyos díszben, tömjénfüstös cerimóniák­ közben megáldja a gyilkolásra kifent szuronyokat, az emberirtásra előkészített szerszámokat... a mészárlás diadalmas befejezése után pe­dig hálaadó misét mond az atya-fiú-szent­lélek istennek, amiért megengedte, hogy az egyik embercsorda legyilkolhassa a másik embercsordát. Így tesz az egyház, mert nagy vagyonát és nagy hatalmát a világi hatalmak csak azzal a föltétellel hagyják meg neki, hogy segédkezzen az emberbutitásban, a dolgo­zók elnyomásában és az embermészárlásban. Tehát nincs megváltás! ? De igenis, van , de igenis, lesz. Az emberiség megvál­tása akkor következik be, amikor majd maga váltja meg magát. Ha a poklok kín­jait és a kárhozatot szenvedő tömegnek ki­nyílik a szeme, ha ez a tömeg fölismeri szörnyű nyomorúságának okait, akkor kez­dődik a megváltás. És már vannak látó em­berek a dolgozók és szenvedők között. Ezek már tudják, hogy minden bajunknak kút­forrása a kapitalista termelés, amely a dol­gozó milliókat kiszolgáltatja a tőkéseknek, úgy, hogy a tőkésekért kell dolgoznunk, nyo­morognunk, munka nélkül lézengenünk, a háborúban gyilkolnunk és elpusztulnunk. Ezek már ismerik a szociáldemokrácia nagy tanításait, ismerik és követik. Sokan van­nak már ezek a látók és mégis kevesen. So­kan, mert Európában tíz milliónál több a számuk ; kevesen, mert négyszáz millió em­ber sorsát tíz millió nem bírja megfordítani. De nem baj, emberek. Jobb jövővel biztat bennünket a szociáldemokrácia rövid, de dicsőséges múltja. A kereszténység tizenki­lencszáz esztendő alatt nem bírta megvál­toztatni a tömegek iszonyú szolgaságát és nyomorúságát, a háború rémes borzalmait; azonban ime, a szociáldemokrácia alig öt­ven esztendő alatt mit művelt? A barom­sorban tengődő proletárság nagy részét öntudatra ébresztette és harcos táborrá szervezte. A tőkésektől lépésről-lépésre új és új engedményeket csikart ki a munkások javára: elismertette a szakszervezeteket; biztosította a tisztességesebb bánásmódot; leszállította a tizennégy- és tizenhatórás munkanapot tizenkét, tíz, kilenc, sőt néhol már nyolcórásig; fölemelte a munkabére­ket az egész vonalon; kivívta a vasárnapi munkaszünetet, sok helyen a betegség és a baleset ellen való biztosítást meg az agg­sági és rokkantsági biztosítást; korlátozta a nő- és a gyermekmunkát. És a szociálde­mokrácia már diadalmasan száll szembe a háború véres szörnyetegével is, amelyre a Ki Jézust és néger királyokat Ugyanazon dölyffel köszöntött S ki ugy adja ma a derék hitet. Mint holnap az esztelen tagadást S ki által ma nagy isten a szivünk S holnap talán dühödt, vigasztalan. * Ma áll a Sors és nyilainak a gondok S vén sors meddig állsz véres gát előtt, Meddig járathat véled bús-bolondot Ember-kinunk őstanyja, a Nap S a bölcs királyok s bölcs őrületek Eltépik a Jézus-legenda-rongyot ? Vagy lehúzzuk Egéről a Napot 8 az Ember istenként talpára áll S szitokkal szól a véres gát előtti Átugorlak s jöjjön a többi is. Krisztus egyháza áldást, szentelt vizet és tömjént szór. A Marokkó birtoklása miatt kitört francia-német viszálykodásban a két ország szociáldemokráciájának hatal­mas szózata nyomta le a háború és béke in­gadozó mérlegét a béke oldalára, és a mi­nap az örökké emlékezetes baseli kon­gresszuson a nemzetközi szociáldemokrácia megint olyan hatalmasan, olyan impozán­san emelte föl tiltakozó szavát a háború ellen, hogy a harci kedvtől duzzadó hatal­mak bizonyosan kénytelenek voltak szá­molni a szociáldemokrata munkásság aka­ratával is. A szociáldemokrácia oktatta, fölvilágosí­totta, öntudatra ébresztette, hatalmas kő­sziklává szervezte a munkásmilliókat. Nagy sikerekkel növelte meg az azelőtt ember­számba is alig vett proletárok bátorságát,, harci kedvét. És így már most ez a világ­megváltó eszme uton van a győzelem felé. íme, emberek, ötven év alatt ez lett a semmiből. Hát akkor még mi lesz újabb öt­ven év alatt vagy még sokkal hamarább?­­Ugy­e, hogy most már bízhatunk a meg­váltásban? Ugy­e, most már bizonyos, hogy míg az egyház tizenkilencszáz év óta csak hazudja a megváltást, a szociáldemokrácia igen rövid idő alatt meg is fogja azt csi­nálni. Csak akarnotok kell, mindnyájatok­nak, valahányan vagytok elnyomott, ki­zsákmányolt, másokért dolgozó, másokért éhező és másokért háborúba kényszeríthető proletárok. Csak akarnotok kell! IASCA * .*. * Megállt a Sors, Egy Kicsit alkalmi Karácsonyi ének. Ha voltatok valamikor, most gyertek, Legendák, őrületek. Jézusok S Jézus-kori kávé-szin fejedelmek, Csodálatosak, ajándékosak, Hajbákolók jászol-bölcső előtt, Hol születik örök-ujból a Gyermek, Hol születik s mindig mi születünk, Okvetetlen, didergő Jézusok S talán egy a többinél Jésusabb: Gyertek már, legendák, őrületek. * Józan, szabályos eszünkben elhunynak Józan szabályok, mert lángol a Föld, Mert vér-szekérnyoma van a Tejútnak, Mert lángol az Ember, lángol az Ég, Mert látjuk a futóknak seregét, De nem tudjuk, avarjon merre futnak, óh, hogy olyan titkosak a futók »a­ hogy néha úgy látszik: a Sors megáll S talán megfagy mindannyiunk szive, De még se, hajrá, mert lángol a Föld. * Iszonyatban születnek ma a kölykök S a most haló, dühödt, vigasztalan . Minden rém-lávát a hitünkre öntött A Nap, ez a mindig tréfálkozó Ady Endre. * * * NÉPSZAVA 1912 december 25. Miért? Minek? Az élet... Ez a szomorú, hajszolt élet... Kétkedések, csapások, önbizalom-vesztés ke­serű óráiban, amelyeknek méreg-íze­­lmúltuk után is soká benne marad az ember szájában,­­ tüzes betűkkel ég az ember lelkén: élni... miért , miért ? Nem kell filozófusnak lenni, nem kell világ­rejtelmeket boncolgatni: a legszimplább agy­velőbe is beleoltja a kétségbeesés mérgét a fe­kete órákban a kérdéssé; gondolattá lett érzés, a „miért is élek !" lélekgyilkos szomorúsága. A hegyi rutén tenyérnyi földjét, girkes tehenét ellicitáltatják ötven forint adósságért vagy még kevesebb adóhátralékért; a pesti tót napszá­ A nemzetközi munkásságnak a háború el­len Baselban megtartott hatalmas tüntetése nemcsak arról tett bizonyságot, hogy a mun­kásság hatalmas testvéri együttérzése elítéli a tömeggyilkosságra épített rablópolitikát, hanem alkalmat szolgáltatott annak a bizo­nyítására is, hogy a keresztények némely országban igazán keresztényi módon gon­dolkoznak, éreznek és emberi mivoltukat akkor sem tagadják meg, amikor a szociál­most elzavarták az épületről és nincs betevő falatja; a cseléd megesett és helyet nem kap; a dijnoknak már cím­másolás sem jut; a ta­nult munkás már annyit „sétált", hogy minden segítő forrása kiapadt és beteg a gye­reke is; a tiszt ur fuldoklik az adós­ságban és leszedik a csillagjait; a kapita­listát elérte a börze átka s a milliomosból te­hetetlen, munkaképtelen földönfutó lett,­ az új­ságíró megvakul, a munkás fiatalon elbetege­sedik — és mindnek, mindnek eszébe jut, akár­milyen legyen a nevelése, műveltsége, hite, vi­láglátása, anyagi állapota, mindnek az agyát­ égeti a kérdés: minek, miért ? Nem akar el­e­mélkedni, nem akar gondolkozni, de érzi ezt a problémát és nem menekülhet kínzása elől. Revolver, marólúg, folyam mélye, kötél és ugrás a negyedik emeletről — mind nem fele­let, csak menekülés a válaszadás elől, csak a kérdés kínzásától való szabadulás. Borzalmas kinok-kínja lehet ennek a kérdésnek gyötrelme, ha annyi ezer ember halálba menekül előle, és amikor pedig elmúlnak mindenkiről a fekete órák s nincs senki olyan mélységben, ahonnét föl ne küzdhetné magát. Megélhet a nyomorék is, munkát kaphat a munkátalan, dolgozhatik a tönkrement milliomos, meggyógyulhat a be­teg gyerek, el lehet tartani valahogy a törvény­telent, — lehet minden, csak éppen az nem le­­het, hogy a kétségbeesés óráiban megtaláljuk azt a megoldást, amelyre akkor van a legna­gyobb szükség, amikor lehetetlen megtalálni. Kevés ember lehet, akinek ne lennének fe­kete órái s akit ne hajtott volna néha, ha egy pillanatra se, a kétségbeesés annak a végtele- Egyházi vélemények a baseli Kongresszusról.

Next