Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
1913-02-01 / 28. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRAi rsryén» 84— kor. i negyed evr kor fél évre 12.- kor. I egy kora a.- kor A „SZOCIA1.SZMTJE" sal epryütt Havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. 29. szám. ' ni,"'' v ^1' SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3—32.) I XT.I. éfolyam. Budapest, 1913 február 1. szombat. Foltozás. Tiszáék választójogi javaslata olyan rossz, hogy abból semmiféle foltozó munkával elfogadható avagy csak eltűrhető törvényt csinálni nem lehet A javaslat a jogfosztás szerves és rendszeres szerszáma, amelynek egyes alkotórészei szorosan öszszefüggnek egymással és azt vagy a maga teljes egészében el kell vetni vagy úgy, amint van, el kell fogadni. Avagy pedig úgy föl kell forgatni, hogy abból kő kövön, szakasz szakaszon ne maradjon, ami más szóval azt jelenti, hogy egészen új javaslatot kell csinálni. A munkapártból kilépett képviselők látták ezt és éppen ezért léptek ki a munkapártból, mert fölismerték, hogy a demokrácia legszerényebb igényeit sem lehet kielégíteni ezen javaslat alapján, hanem csak úgy, ha egészen más alapra helyezkednek, mint aminőn ez a javaslat épült. Egyes képviselők és lapok nyilatkozataiból azt látjuk, hogy ők nincsenek ugyan megelégedve a javaslattal, de a munkapárttal mégsem helyezkednek szembe és ezt azzal okolják meg, hogy a javaslat nem az utolsó szava a kormánynak, hogy Lukács László, István cárnak ez a miniszterelnöki székbe kirendelt strohmannja, újévi beszédében azt mondotta, hogy olyan módosítások elől, amelyek a javaslat alapelveit nem érintik, nem zárkózik el. Persze azzal nem számítanak ezek a jó lelkek és hiszékeny kedélyek, hogy az olyan módosítások, amelyek a javaslat alapelveit nem érintik, egyúttal csak olyan módosítások lehetnek, amelyek teljesen értéktelenek. Nem veszik azután számba azt sem, hogy a munkapártban és kormányban nem a módosításokat ígérő Lukács az úr, hanem az az István cár, akinek ez a javaslat is már túl messzemenő és radikális. És végül óvakodnak megjelölni azt is, hogy melyek az alapelvek és melyek a nem-alapelvek ebben a javaslatban. Igaz, hogy erre jó okuk is van, mert hiszen nincsen anyától született halandó, aki meg tudná mondani, hogy melyek az alapelvei ennek a szörnyszülöttnek. A „módosítók" naiv felekezete arról beszél, hogy a 30 éves korhatárt le kellene némileg szállítani. A cár kijelenti, hogy ez a pont nebántsvirág, mert minden év százezer új választót jelent és ő már a mostaniakat is sokallja. A módosítók felekezete látja, hogy micsoda őrült és képtelen dolog a munkaidőcenzus, hogy ez a középkorban is már idejét múlt gondolat a munkások és munkáltatók között beláthatatlan összeütközéseknek lesz a forrása és halk hangon merik is követelgetni elejtését — az ipari munkásokra úgy azok egy részére nézve. És nem veszik ezokba, hogy mindazok az érvek, amelyekkel az ipari munkásokra való alkalmazhatatlanságát bizonyítják, még fokozottabb mértékben állanak a mezőgazdasági munkásokra nézve. Nem számolnak továbbá azzal, hogy ezt a Tisza-javaslatot olyan őrület szülte, amelyben rendszer van, amelyből nem lehet itt-ott egy követ kifeszíteni és a többit meghagyni. Szokni vagy szökni, — csak ez a jelszó van itt helyén. Az egészet fölrúgni vagy az egészet lenyelni, nincsen más választás. . Ennek a nézetünknek a helyességét mi sem mutatja jobban, mint a következő meggondolás. Az ipari munkásokra vonatkozó munkaidő cenzust mindenki tarthatatlannak mondja s úgy mondják, hogy ennek föláldozásába a munkások és munkáltatók egyértelmű állásfoglalásának hatása alatt, már akár ő felsége is hajlik. Ámde gondoljuk meg, hogy milyen lesz abban az esetben a helyzet. Ha a munkaidőcenzust elejtik, akkor az irni-olvasni tudó harmincéves ipari munkások választójogosultak lesznek. Az önálló iparosok, kereskedők, akik irniolvasni tudnak, de hat elemi iskolát nem végeztek, csak az esetben lesznek választójogosultak, ha legalább 20 korona egyenes állami adót fizetnek. Ha tehát a munkaidőcenzust elejtik, akkor a harmincéves irniolvasni tudó ipari munkás választó lesz minden egyéb föltétel nélkül, ellenben a harmincéves irni-olvasni tudó iparos és kereskedő csak az esetben, ha 20 korona egyenes állami adót is fizet. Vagyis előállana az a helyzet, hogy a munkásra a munkaidőcenzus elejtése után könnyebben volna megszerezhető a választójogosultság, mint az önálló iparosra vagy kereskedőre. Természetes, hogy ilyen megoldás ellen kézzel-lábbal tiltakoznának az önálló iparosok és kereskedők s követelnék az adócenzus elejtését. Mihelyt ez megtörténik, buknia kell a javaslat ötödik szakaszának is, amely szerint az önálló iparosok és kereskedők, akik hat elemit végeztek, választójogosultak, ha bármennyi adót fizetnek is, vagyis akkor is, ha húsz koronánál kevesebb adót fizetnek. Ha ugyanis az írni-olvasni tudókra, de nem iskolázottakra nézve elejtik az adócenzust, akkor szükségképpen el kell ejteni az iskolázottakra nézve is, mert hiszen teljesen lehetetlen a magasabb iskolai minősítéssel bíróktól több minősítést követelni, mint azoktól, akiknek kisebb az iskolai műveltségük. Ez csak egy példa a sokból. De ez is mutatja, hogy azok a bizonyára jóhiszemű emberek, akik a cár javaslatát itt-ott applikált foltokkal akarják viselhetővé tenni, szükségképpen meddő és terméketlen dologra vállalkoznak. Mindazoknak, akik a munkapárton belül és kívül abban a hiszemben vannak, hogy ezt a javaslatot meg lehet javítani, elfogadhatóvá és tűrhetővé lehet tenni, hogy ennek a javaslatnak a módosításával a választójogi harcot akárcsak időlegesen nyugvópontra is lehet juttatni, meg kell mondani, hogy egészen hiábavaló munkában fáradnak. A nép számára jogot, nem Tiszával egyetértésben, hanem csak Tisza ellen való harcban lehet szerezni. A választójog kérdését nem ennek a javaslatnak a módosításával, hanem, csak megbuktatásával lehet nyugvópontra juttatni. S mivel a munkapárt politikai létét kötötte ehhez a javaslathoz, meg kell toldani ezt a megállapításunkat azzal, hogy a választójog kérdését csak a munkapárt megbuktatásával lehet megoldani. Nem egyezség és alku, hanem csak a kíméletlen harc visz a megoldáshoz. Rá kellett mutatni ezekre a tényekre, mert sokfelé látni embereket, politikusokat és testületeket, akik lelkiismeretük megnyugtatása céljából megtámadják István cár javaslatát, de egyúttal kifejezik azt, hogy a munkapárt még ezen javaslat megalkotása után és ellenére is „középeurópai szükségességee, amelyet támogatni kell. Igen különös okoskodás az ilyen. Mert vagy vannak az embernek politikai meggyőződései és akkor csak azt a pártot támogatja, amely eszköz ezeknek a meggyőződéseknek a megvalósítására, vagy pedig nincsenek és akkor mindegy, hogy ilyen vagy olyan választójogot csinálnak-e. Különösen áll ez a választójog kérdésére nézve, amelynek miként való megoldásától függ az egész jövendő politikai élet. Aki nem fogadja el az én választójogi programomat, az nem fogadja el a kultúrpolitikámat, adópolitikáimat, vámpolitikámat, szociálpolitikámat, szabadságjogomat sem, mert hiszen a választójog csak eszköz ezeknek a különféle politikai törekvéseknek a megvalósítására. Lapunk mai száma 18 oldal