Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
1913-02-01 / 28. szám
3 Akivel tehát a választójog kérdésében ellentétes állásponton vagyok, azzal szükségképpen minden téren ellentétbe kell jutnom. Azt mondani, hogy megpróbálom választójogi álláspontomat érvényre juttatni s ha nem sikerül, akkor vagy félreállok vagy még félre sem állok, hanem tovább támogatom azt a pártot, amellyel a politikai életnek ebben az alapvető kérdésében nem értek egyet: igen cinikus és igen férfiatlan álláspont Aki felemás módosításokkal áll elő s még azonfölül nem is hajlandó föllépésének politikai konzekvenciáit is levonni, az sokkal helyesebben tenné, ha egyáltalán hallgatna és meghúzódnék István cár jótékony árnyékában. Azt halljuk, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségének vasárnapi választójogi nagygyűlésén készítenek elő ilyenfajta állásfoglalást, amely egyrészt a kormánnyal szemben való bizalomnak, másrészt a javaslat egészen jelentéktelen módosításának kettős eredendő bűnével terhelten jön a világra. Nevezetesen tudomásunk van arról, hogy a Hegedűs Lóránt cikkeiben hangoztatott 24 éves korhatárral szemben némelyek a 27 éves korhatár halvaszületett gondolatával akarnának a kormánynak és Tiszának mentőövet dobni. Mert az kétségtelen, hogy az ilyen javaslat nem a választójog ügyének, hanem a kormánynak és Tiszának tett szolgálat volna. Az ilyen módosítás csak arra való volna, hogy azokat a szimpátiákat, amelyeket a burzsoázia jelentékeny részének választójogos állásfoglalása a munkások körében is keltett, megint elherdálja a polgári közvélemény egységét, amely ma a 24 éves korhatár mellett áll, megbontsa és erről az álláspontról elrántontva, a Tisza féle megoldás ingoványaiba csábítsa. Akár javaslatát foltozással nem lehet megjavítani s igy mindenféle szempontból csak kár volna az egyre hatalmasabb méretű és erősebben kibontakozó ostromló vonalat megbontani. Mi biztosíthatunk mindenkit, hogy a 27 éves életkorhoz kötött választójog éppen olyan elfogadhatatlan a munkásokra nézve és ugyanazokat a konvulziókat fogja kiváltani az ellene való harc, mint a 30 éves korhatárhoz kötöttt. Az egész javaslatnak, az egész koncepciónak kell megbuknia : ma ez a választójogi harc egyedüli komoly és reális célja. S meggyőződésünk, hogy a harc kikerülhetetlen és meg kell vívni véges végig, amíg vagy a Cár vagy a demokrácia elvérzik. Aki tudja korunk erejét és aki ismeri az ország állapotát és a nép hangulatát, abban nem lehet kétség aziránt, hogy a nagy és szenvedelmes tusa végén mégis csak István cár hatalma marad majd összetörten a placcon. * * * M JÖVŐ, írta Beffces Imre. László sietve fordult be az alacsony ház kapuján. Becsöngetett és amikor a szobaleány kinyitotta az ajtót, megkérdezte tőle, hogy Erzsébet kisasszony itthon van-e. — Itthon. — Jelentsen be. Letette a kalapját és a felöltőjét. Aztán belépett a kisasszony szobájába. Ketten voltak a kis szobában. Egyszerű kis fészek volt, rendes és házias, olyan, mint Erzsébet. Eleinte közönyösen beszélgettek, majd László hirtelen, komolyan nézte végig a leányt és így szólt: — Valamit akarok magának mondani. Most nem tréfálok. Másról akarok beszélni, mint amiről eddig diskurálgattunk. Meghallgat? — Meg. — Figyeljen rám. Száraz és hideg leszek. Ne ijedjen meg. Ez egyszer tréfákkal sem mulattatom. Maga sok regényt olvasott. Képzelje magát valami romantikus regény hősnőjének, ha a szíve tiltakoznék az ellen, hogy én ilyen hangon beszélek magával. — Nem tiltakozik. -- Köszönöm. Akkor kezdhetem... Tizenkét éves voltam, kicsiny, igénytelen diák, akit senki sem vett észre. A sétatéren megláttam egyszer egy leányt. Az is olyan apró és igénytelen volt, mint én. Attól a naptól kezdve, amikor megláttam, csodálatos, de A választók névjegyzékének összeállítása a visszaélések első állomása. A második állomás a választás előkészítése. Itt a legfontosabb a választási agitáció szabadsága. Ezt a javaslat csaknem egészen megsemmisíti, amennyiben teljesen a rendőrség önkényétől teszi függővé. A javaslat szerint minden választói gyűlés és minden pártünnep 24 órával előbb a rendőrségnek bejelentendő. Pártünnepet vagy felvonulást megtilthat a rendőrség, de pártgyűlést nem. Így mondja a javaslat, de egyszersmind lehetővé teszi a pártgyűlés önkényes megakadályozását is azon a címen,hogy a rendőrhatóság a gyűlés megtartását, ha a közbiztosság kívánja, attól teheti függővé, hogy a bejelentők a gyűlés megtartására más helyet és időt jelöljenek meg. Ez a pont mutatja, hogy Tisza nemcsak nyíltan brutális, hanem jezsuita módra ravasz reakciós is tud lenni. Mindenki tudja, hogy mennyi baj van az agitációban a gyűlés helyével és hogy minden választásiagitáció bizonyos időbeosztással jár, nemcsak a vidéki, hanem a városi kerületekben is s hogy ezen a címen a rendőrség az egész agitációt megbéníthatja. A választási eljárás harmadik állomása a jelölés, amely egyszersmind a visszaéléseknek is a főállomása. A javaslat szerint a jelölést a választás előtt hat nappal kell megtenni. Legalább száz, a választói jegyzékbe véglegesen fölvett választónak. Az I mindig reá gondoltam. Éjjel-nappal, az utcán, az iskolában, mindenütt. Csak hetenként I láttam, mindig a sétatéren és végtelenül boldog voltam, ha észrevett és reám mosolygott, La szóba állt velem. Szívembe zártam képét és lelkem megreszketett a hangjától. Mindig magam előtt láttam édes kis termetét, pajkos mosolyát. Százszor leírtam a nevét, százszor futottam utána. Nem mentem a vásott diákok közé, gyűlöltem ezeket a féktelen, vad fiúkat, őt vártam homályos utcasarkon, a sétatér susogó fái alatt és az ő házuk előtt. Sohasem jött máskor, csak egyszer, vasárnap, akkor is a sétatérre, sok fehér ruhás kis leány társaságában. És én ezeket is gyűlöltem, ezeket a fillér ruhás angyalkákat, mert miattuk nem beszélhettem vele zavartalanul soha. Ő tudta, hogy szeretem, tizenkét éves szívem naivitásával, melegen, félszegen, — és ez büszkévé tette, hogy neki van lovagja, ideálja, de a többinek nincs. Ostoba voltam, mint egy kis Werther, bolondságokon járt az eszem, sóhajokkal kínoztam magam. Otthon észrevették, hogy valami bajom van. Azt hitték, beteg vagyok. Doktorhoz küldtek, nyaggattak, de ez mit sem használt. Egyszer aztán vége szakadt ennek a bolond betegségnek. Magam sem tudom, hogyan. Elfeledtem, nem gondoltam rá, vége. De azóta valami űrt éreztem a lelkemben. Erzsébet ráemelte gyönyörű szemét Lászlóra, de nem szólt semmit. — Folytatom... Tánciskolás diák voltam már, serdülő, pelyhes álló kamasz. És ekkor föltámadt bennem újra a régi érzés. Szőke lányka volt, talán tizenöt éves. Csodás ruhákat hordott, végtelenül finom keze volt, nagy, úri házból való. Hogy festhettem én mellette, én, a rongyos, kopott, esetlen fiú, mellette, a NÉPSZAVA 1913 február 2. A visszaélések választójoga. hl indokolás nyíltan megmondja, hogy ennek célja az, hogy kisebb pártok ne vehessenek részt a választásban. E magában véve arcátlan indokolás mellett, amely a kisebbségi pártokat sérti, az a gonoszság lappang e rendelkezésben, hogy a választási elnök visszautasíthatja a jelölést, ha a száz aláíró közül valakiről nem akarja elhinni, hogy választó. Ezenfelül a választási elnök által ismert vagy azonosságukat bizonyító, legalább két választónak kell a jelölést személyesen átadni, sőt a jelöltnek közjegyzőileg hitelesített okiratban kell nyilatkoznia, hogy a jelöltséget elfogadja. Ha pedig ezt személyesen vagy megbízott útján akarja megtenni, akkor őt, illetve a megbízottját a választási elnöknek ismernie kell vagy előtte személyazonosságukat az elnök előtt ismert két tanúval kell igazolniok. Azonban még ekkor is visszautasíthatja a jelöltet, ha ez oly egyén, „akiről nyilvánvaló, hogy a választás időpontjában országgyűlési képviselővé nem választható." Nyilvánvaló, hogy ez az elnöki önkénynek teljesen tág teret ad. De minthogy továbbá a jelöltnek 30 évesnek kell lennie, írni-olvasnia és magyarul megfelelően kell tudnia, könnyű lesz egy szocialista vagy nemzetiségi jelöltre ráfogni, hogy nem tud írni-olvasni, a nemzetiségire különösen, hogy nem tud „megfelelően" magyarul, csak két-három ember kell hozzá, aki ezt állítja és akkor mindjárt „nyilvánvaló" lesz. Az izgatás vétsége miatt elítéltek a büntetés kiállásától vagy elévülésétől tíz-tizenöt évig nem lehetnek jelöltek. S ezzel a szociáldemokrata és nemzetiségi pártok vezető embereinek igen nagy részét megfosztják a jelölhetőségtől. De egyszerűen rá is foghatják a szocialista vagy nemzetiségi jelöltre, hogy izgatásért büntetve voltak, legföljebb kiderül, hogy az elnök tévedett, amit annál bátrabban megtehet, mert komoly büntetés nem jár érte. Mondhatnák a javaslat védői, hogy lehet más jelöltet állítani, azonban mit ér ez, amikor két nap alatt kell az új jelöltet bejelenteteni, ami igen kevés idő arra, hogy a vidéki párt a központtal ezt elintézze. És az új jelölttel szemben az elnöki önkény éppúgy működhetik, mint az elsővel. Szóval a választási elnök korlátlanul s elég fegyveres erő áll rendelkezésére, hogy minden kellemetlen embert nemcsak a választáson elbuktasson, hanem még a jelöltségből is kizárjon. A visszaélések következő állomása a választás. Nyolc órakor reggel kezdődik s parfümös kis tündér mellett . . . Kinevetett, kacagó szemével megvetően mért végig, aranyos hangjával fullánkokat szúrt a szívembe. De én rajongtam érte állhatatosan, sompolyogtam utána, elébe vágtam, hogy lásson, órákig álldogáltam az ablaka alatt, betolakodtam hozzájuk, én, a senki, a nagy úri ház selymes, puha leány szobájába. És nem akartam, nem tudtam megérteni, hogy rajongásom ostobaság, égő vágyam meddő, mint mikor a kóró a nyiló rózsával akar versenyre kelni... Meg tudtam volna ölni ezt a nyiló rózsát, kegyetlenül, cinikusan, bánkódás nélkül. Mert megalázott, semmibe sem vette rajongásomat. És ekkor valami égő gyűlölet támadt föl bennem. Rajongtam érte, de gyűlöltem, imádtam és harag nélkül nem gondoltam többé rá soha. S a gyűlölet lassan kiölte belőlem a szerelmet, kerültem, fázott a bensőm, ha láttam, aztán őt is elfeledtem. Akkor fészkelt meg bennem egy veszedelmes indulat, ő tanított meg a gyűlöletre. Erzsébet komoly, bús szemével mintha tovább biztatta volna a férfit. — Nagy sokára benn éltem a zajgó város forgatagában. Megint szerettem. Törékeny lány volt, izzó szemű, csábító mosolyú ördög. Titkon találkoztunk, lopva, suttyomban, senki sem ismerte szenvedélyünket. Csak neki éltem, érte fáradtam, kohó volt a lelkeme. És szeretett mohón, vágyakozással, újabb tűzzel. Éjjel a nappalért sírtam, nappal az éjszakát vártam, mindegyik új gyönyört adott... Aztán egymagamban szeltem át az éjszakát, busán kóboroltam naphosszat, esőben, viharban álldogáltam az utcasarkon, verseket irtam,— nem jött többet. Megcsalt. Hónapokig, vagy talán évekig is eltartott, amíg elfeledtem. De éreztem, hogy az igazi élet