Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)

1913-02-01 / 28. szám

3 Akivel tehát a választójog kérdésében el­lentétes állásponton vagyok, azzal szük­ségképpen minden téren ellentétbe kell jut­­nom. Azt mondani, hogy megpróbálom vá­lasztójogi álláspontomat érvényre juttatni s ha nem sikerül, akkor vagy félreállok vagy még félre sem állok, hanem tovább támo­gatom azt a pártot, amellyel a politikai életnek ebben az alapvető kérdésében nem értek egyet: igen cinikus és igen férfiatlan álláspont Aki felemás módosításokkal áll elő s még azonfölül nem is hajlandó föllépésének po­litikai konzekvenciáit is levonni, az sokkal helyesebben tenné, ha egyáltalán hallgatna és meghúzódnék István cár jótékony árnyé­kában. Azt halljuk, hogy a Gyáriparosok Országos Szövetségének vasárnapi válasz­tójogi nagygyűlésén készítenek elő ilyen­fajta állásfoglalást, amely egyrészt a kor­mánnyal szemben való bizalomnak, más­részt a javaslat egészen jelentéktelen mó­dosításának kettős eredendő bűnével ter­helten jön a világra. Nevezetesen tudomá­sunk van arról, hogy a Hegedűs Lóránt cik­keiben hangoztatott 24 éves korhatárral szemben némelyek a 27 éves korhatár hal­vaszületett­ gondolatával akarnának a kor­mánynak és Tiszának mentőövet dobni. Mert az kétségtelen, hogy az ilyen javaslat nem a választójog ügyének, hanem a kor­mánynak és Tiszának tett szolgálat volna. Az ilyen módosítás csak arra való volna, hogy azokat a szimpátiákat, amelyeket a burzsoázia jelentékeny részének választó­jogos állásfoglalása a munkások körében is keltett, megint elherdálja­­ a polgári köz­vélemény egységét, amely ma a 24 éves kor­határ mellett áll, megbontsa és erről az ál­láspontról elrántontva, a Tisza féle megol­dás ingoványaiba csábítsa. A­kár javaslatát foltozással nem lehet megjavítani s igy mindenféle szempontból csak kár volna az egyre hatalmasabb mé­retű és erősebben kibontakozó ostromló vo­nalat megbontani. Mi biztosíthatunk min­­­denkit, hogy a 27 éves életkorhoz kötött vá­lasztójog éppen olyan elfogadhatatlan a munkásokra nézve és ugyanazokat a kon­vulziókat fogja kiváltani az ellene való harc, mint a 30 éves korhatárhoz kötöttt. Az egész javaslatnak, az egész koncepciónak kell megbuknia : ma ez a választójogi harc egyedüli komoly és reális célja. S meggyő­ződésünk, hogy a harc kikerülhetetlen és meg kell vívni véges végig, amíg vagy a Cár vagy a demokrácia elvérzik. Aki tudja korunk erejét és aki ismeri az ország álla­potát és a nép hangulatát, abban nem lehet kétség aziránt, hogy a nagy és szenvedel­mes tusa végén mégis csak István cár ha­talma marad majd összetörten a placcon. * * * M JÖVŐ, írta Beffces Imre. László sietve fordult be az alacsony ház ka­puján. Becsöngetett és amikor a szobaleány kinyitotta az ajtót, megkérdezte tőle, hogy Erzsébet kisasszony itthon van-e. — Itthon. — Jelentsen be. Letette a kalapját és a felöltőjét. Aztán be­lépett a kisasszony szobájába. Ketten voltak a kis szobában. Egyszerű kis fészek volt, rendes és házias, olyan, mint Er­zsébet. Eleinte közönyösen beszélgettek, majd László hirtelen, komolyan nézte végig a leányt és így szólt: — Valamit akarok magának mondani. Most nem tréfálok. Másról akarok beszélni, mint amiről eddig diskurálgattunk. Meghallgat? — Meg. — Figyeljen rám. Száraz és hideg leszek. Ne ijedjen meg. Ez egyszer tréfákkal sem mulattatom. Maga sok regényt olvasott. Kép­zelje magát valami romantikus regény hős­nőjének, ha a szíve tiltakoznék az ellen, hogy én ilyen hangon beszélek magával. — Nem tiltakozik. -- Köszönöm. Akkor kezdhetem... Tizen­két éves voltam, kicsiny, igénytelen diák, akit senki sem vett észre. A sétatéren meglát­tam egyszer egy leányt. Az is olyan apró és igénytelen volt, mint én. Attól a naptól kezdve, amikor megláttam, csodálatos, de A választók névjegyzékének összeállítása a visszaélések első állomása. A második állomás a választás előkészí­tése. Itt a legfontosabb a választási agitáció szabadsága. Ezt a javaslat csaknem egé­szen megsemmisíti, amennyiben teljesen a rendőrség önkényétől teszi függővé. A javaslat szerint minden választói gyűlés és minden pártünnep 24 órával előbb a rendőrségnek bejelentendő. Pártünnepet vagy felvonulást megtilthat a rendőrség, de pártgyűlést nem. Így mondja a javas­lat, de egyszersmind lehetővé teszi a párt­gyűlés önkényes megakadályozását is azon a címen,hogy a rendőrhatóság a gyűlés megtartását, ha a közbiztosság kívánja, attól teheti függővé, hogy a bejelentők a gyűlés megtartására más helyet és időt je­löljenek meg. Ez a pont mutatja, hogy Tisza nemcsak nyíltan brutális, hanem jezsuita módra ravasz reakciós is tud lenni. Mindenki tudja, hogy mennyi baj van az agitációban a gyűlés helyével és hogy min­den választási­­agitáció bizony­os­ időbeosz­tással jár, nemcsak a vidéki, hanem a vá­rosi kerületekben is s hogy ezen a címen a rendőrség az egész agitációt megbénít­hatja. A választási eljárás harmadik állomása a jelölés, amely egyszersmind a visszaélé­seknek is a főállomása. A javaslat szerint a jelölést a választás előtt hat nappal kell megtenni. Legalább száz, a választói jegy­zékbe véglegesen fölvett választónak. Az I mindig reá gondoltam. Éjjel-nappal, az ut­­­cán, az iskolában, mindenütt. Csak hetenként I láttam, mindig a sétatéren és végtelenül bol­­­dog voltam, ha észrevett és reám mosolygott,­­ La szóba állt velem. Szívembe zártam képét és lelkem megreszketett a hangjától. Mindig magam előtt láttam édes kis termetét, pajkos mosolyát. Százszor leírtam a nevét, százszor futottam utána. Nem mentem a vásott diá­kok közé, gyűlöltem ezeket a féktelen, vad fiúkat, őt vártam homályos utcasarkon, a sétatér susogó fái alatt és az ő házuk előtt. Sohasem jött máskor, csak egyszer, vasárnap, akkor is a sétatérre, sok fehér ruhás kis leány társaságában. És én ezeket is gyűlöltem, eze­ket a fillér ruhás angyalkákat, mert miattuk nem beszélhettem vele zavartalanul soha. Ő tudta, hogy szeretem, tizenkét éves szívem naivitásával, melegen, félszegen, — és ez büszkévé tette, hogy neki van lovagja, ide­álja, de a többinek nincs. Ostoba voltam, mint egy kis Werther, bolondságokon járt az eszem, sóhajokkal kínoztam magam. Otthon észrevették, hogy valami bajom van. Azt hit­ték, beteg vagyok. Doktorhoz küldtek, nyag­gattak, de ez mit sem használt. Egyszer aztán vége szakadt ennek a bolond betegségnek. Magam sem tudom, hogyan. Elfeledtem, nem gondoltam rá, vége. De azóta valami űrt érez­tem a lelkemben. Erzsébet ráemelte gyönyörű szemét László­ra, de nem szólt semmit. — Folytatom... Tánciskolás diák voltam már, serdülő, pelyhes álló kamasz. És ekkor föltámadt bennem újra a régi érzés. Szőke lányka volt, talán tizenöt éves. Csodás ruhá­kat hordott, végtelenül finom keze volt, nagy, úri házból való. Hogy festhettem én mellette, én, a rongyos, kopott, esetlen fiú, mellette, a NÉPSZAVA 1913 február 2. A visszaélések választójoga. hl indokolás nyíltan megmondja, hogy ennek célja az, hogy kisebb pártok ne vehessenek részt a választásban. E magában véve ar­cátlan indokolás mellett, amely a kisebb­ségi pártokat sérti, az a gonoszság lappang e rendelkezésben, hogy a választási elnök visszautasíthatja a jelölést, ha a száz alá­író közül valakiről nem akarja elhinni, hogy választó. Ezenfelül a választási el­nök által ismert vagy azonosságukat bi­zonyító, legalább két választónak kell a je­lölést személyesen átadni, sőt a jelöltnek közjegyzőileg hitelesített okiratban kell nyilatkoznia, hogy a jelöltséget elfogadja. Ha pedig ezt személyesen vagy megbízott útján akarja megtenni, akkor őt, illetve a megbízottját a választási elnöknek ismernie kell vagy előtte személyazonosságukat az elnök előtt ismert két tanúval kell igazol­niok. Azonban még ekkor is visszautasít­hatja a jelöltet, ha ez oly egyén, „akiről nyilvánvaló, hogy a választás időpontjá­ban országgyűlési képviselővé nem választ­ható." Nyilvánvaló, hogy ez az elnöki ön­kénynek teljesen tág teret ad. De mint­hogy továbbá a jelöltnek 30 évesnek kell lennie, írni-olvasnia és magyarul megfele­lően kell tudnia, könnyű lesz egy szocia­lista vagy nemzetiségi jelöltre ráfogni, hogy nem tud írni-olvasni, a nemzetiségire különösen, hogy nem tud „megfelelően­" magyarul, csak két-három ember kell hozzá, aki ezt állítja és akkor mindjárt „nyilván­való" lesz. Az izgatás vétsége miatt elítél­tek a büntetés kiállásától vagy elévülésétől tíz-tizenöt évig nem lehetnek jelöltek. S ezzel a szociáldemokrata és nemzetiségi pártok vezető embereinek igen nagy részét megfosztják a jelölhetőségtől. De egysze­rűen rá is foghatják a szocialista vagy nem­zetiségi jelöltre, hogy izgatásért büntetve voltak, legföljebb kiderül, hogy az elnök tévedett, amit annál bátrabban megtehet, mert komoly büntetés nem jár érte. Mond­hatnák a javaslat védői, hogy lehet más jelöltet állítani, azonban mit ér ez, amikor két­ nap alatt kell az új jelöltet bejelent­eteni, ami igen kevés idő arra, hogy a vidéki párt a központtal ezt elintézze. És az új jelölttel szemben az elnöki önkény éppúgy működhetik, mint az elsővel. Szóval a vá­lasztási elnök korlátlan­ul s elég fegyveres erő áll rendelkezésére, hogy minden kelle­metlen embert nemcsak a választáson el­buktasson, hanem még a jelöltségből is ki­zárjon. A visszaélések következő állomása a vá­lasztás. Nyolc órakor reggel kezdődik s parfümös kis tündér mellett . . . Kinevetett, kacagó szemével megvetően mért végig, ara­nyos hangjával fullánkokat szúrt a szívembe. De én rajongtam érte állhatatosan, sompo­lyogtam utána, elébe vágtam, hogy lásson, órákig álldogáltam az ablaka alatt, betola­kodtam hozzájuk, én, a senki, a nagy úri ház selymes, puha leány szobájába. És nem akar­tam, nem tudtam megérteni, hogy rajongásom ostobaság, égő vágyam meddő, mint mikor a kóró a nyiló rózsával akar versenyre kelni... Meg tudtam volna ölni ezt a nyiló rózsát, ke­gyetlenül, cinikusan, bánkódás nélkül. Mert megalázott, semmibe sem vette rajongásomat. És ekkor valami égő gyűlölet támadt föl ben­nem. Rajongtam érte, de gyűlöltem, imád­tam és harag nélkül nem gondoltam többé rá soha. S a gyűlölet lassan kiölte belőlem a sze­relmet, kerültem, fázott a bensőm, ha láttam,­­ aztán őt is elfeledtem. Akkor fészkelt meg bennem egy veszedelmes indulat, ő tanított meg a gyűlöletre. Erzsébet komoly, bús szemével mintha to­vább biztatta volna a férfit. — Nagy sokára benn éltem a zajgó város forgatagában. Megint szerettem. Törékeny lány volt, izzó szemű, csábító mosolyú ördög. Titkon találkoztunk, lopva, suttyomban, senki sem ismerte szenvedélyünket. Csak neki éltem, érte fáradtam, kohó volt a lel­keme. És szeretett mohón, vágyakozással, újabb tűzzel. Éjjel a nappalért sírtam, nappal az éjszakát vártam, mindegyik új gyönyört adott... Aztán egymagamban szeltem át az éjszakát, busán kóboroltam naphosszat, eső­ben, viharban álldogáltam az utcasarkon, ver­seket irtam,­­— nem jött többet. Megcsalt. Hó­napokig, vagy talán évekig is eltartott, amíg elfeledtem. De éreztem, hogy az igazi élet

Next