Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)

1913-02-07 / 33. szám

1913 február­i NÉPSZAVA * A fővárosi tanítóság a demo­­ratiku­s választójog mellett. A Budapesti Tanítótestület rendkívüli Közgyűlése. A radikális tanítók győzelme. Az elnökség veresége. Ismertettük csütörtöki számunkban a Bu­dapesti Tanítótestület elnökségének csúnya mesterkedését, amely odairányult, hogy a bu­dapesti tanítóság politikai ébredését s annak megnyilvánulását a csütörtöki rendkívüli közgyűlésén lehetetlenné tegye. Az apró egyéni érdekeket szolgáló s a tanítói közvéle­ményt meghamisító cselvetés azonban csúfos kudarcot vallott Évek óta nem volt olyan látogatott közgyűlése a budapesti tanítók tes­tületének, mint ez. Zsúfolásig megtöltötték már jóval a közgyűlés megnyitása előtt az érdeklődő tanítók a Magyar Tanítók Ottho­nának nagytermét és felháborodással tár­gyalták Gergely István ügyvezető alelnök eljárását, amellyel Tuba Károly tanító hatá­rozati javaslatának tárgyalását akarta meg­hiúsítani. Gergely István elnöki megnyitójában zajos közbeszólásoktól kísérve ismertette a Zichy­féle törvényjavaslatok sérelmes intézkedé­seit. Az elnökség két határozati javaslatot terjesztett az értekezlet elé. Az egyik javaslat arról szól, hogy a budapesti hivatalos tanító­testület keresse meg a Magyarországi Taní­tók Egyesületének Országos Szövetségét az­iránt, hogy a fizetésrendezés ügyében sürgő­sen nagygyűlést hívjon egybe, minthogy a beterjesztett törvényjavaslat egyáltalán nem elégíti ki a tanítóság kívánságait és nem fog­lalja magában az egyetemes tanítógyűlés ál­tal megállapított kívánalmakat. A második határozati javaslat a munkások gyermekei­nek a várható általános sztrájk idejére való ellátásáról szól. (Ezt az utóbbit lapunk más helyén ismertetjük.­ A beterjesztett határozati javaslatok fölött hosszabb vita indult meg. Mindenekelőtt Moussong Géza, a tanitószövetség elnöke szólt s kijelentette, hogy ő hajlandó a tanitói nagy­gyűlés összehívására, mert ennek ő az eddigi eljárások után szükségét látja. Utána Migray József hosszabb beszédben foglalkozott a ta­nitó-kérdéssel s annak a társadalmi, politikai és gazdasági kérdésekkel való összefüggésé­vel. Adatokkal és súlyos érvek halmazával mutatta ki, hogy Zichy János gróf kultusz­miniszter két javaslata nem véletlenül rossz, hanem az nem is lehet más a mai gazdasági és politikai viszonyok között, mert az agrár­feudális osztályuralomnak nincs szüksége jó népoktatásra. Ismertette beszédében az ed­digi deputációzó tanítómozgalmak céltalan­ságát s rámutatott az egyetlen helyes útra: váltsák föl a sirámokat a kesergéseket a­­ tettek. Végül magáévá tette s benyújtotta az előadói tisztségtől megfosztott Tuba Károly­nak a csütörtöki lapunkban közölt határozati javaslatát az általános, titkos választójog követeléséről és a munkások gyermekeit védő akcióról. A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után még többen is fölszólaltak. Gárdos Osz­kár, Drozely Győző, Szűcs Jenő Migray ja­vaslata mellett foglaltak állást. Utánuk Zigány Zoltán, az „Új Korszak" szerkesztője kért szót, akinek fejtegetését a tanítóság nagy csöndben és figyelemben hall­gatta végig. Nagy derültséget keltettek oly­kor-olykor Gergely István elnöknek ostoba megjegyzései. Zigány Zoltán beszédében rá­mutatott azokra a forrásokra, ahonnan köny­nyűszerrel lehet a vajúdó tanítókérdés meg­oldására, úgyszintén az alsó papság nyomo­rúságának enyhítésére is pénzt szerezni. Tes­sék a szekularizációt megcsinálni! Ha had­seregre kell pénz, akkor mindig van, de soha sincs, ha a kultúrára kell. Ennek az okát ő is ugyanazokban a gazdasági és politikai vi­szonyokban látja, mint Migray s ezért hozzá­járul az utóbbi által beterjesztett határozati javaslathoz. Az elnök legelőször a gyermekeknek a sztrájk esetén való ellátásáról szóló elnök­ségi javaslatot bocsátotta szavazásra. Egy­hangúlag, nagy lelkesedéssel fogadta el a köz­gyűlés. Utána az elnökség második javasla­tára került a sor, hogy a szövetség hívjon össze egy deputációs nagygyűlést. Az elnök­ségnek ezen javaslata mellett óriási kacaj kö­zepett, heten állottak föl. Migray József javaslatára vonatkozólag az elnök kijelentette, hogy mivel abban a napi politikai eseményeket tárgyaló tények fog­laltatnak, nem bocsáthatja szavazásra. Az el­nök kijelentését a tanítók óriási lármával fo­gadták. És a jelenlevők túlnyomó nagy része követelte, hogy az elnök tegye föl a Migray által benyújtott javaslatra a kérdést A jelen volt két tanfelügyelő erre az elnöki asztal mellől fölállt, erre a jelre Gergely el­nök a közgyűlést további határozat hozatala nélkül bezárta, aztán hetedmagával és a tan­felügyelőkkel együtt elmenekült a teremből. Az együtt maradt tanítóság, a közgyűlés óriási többsége, erre elhatározta, hogy egy újabb rendkívüli közgyűlést hivat egybe, amelyen az elnökségnek gyászos eljárásáért bizalmatlanságot indítványoznak. Készülődés a tömegsztrájkra * A gyermekekért. A Budapesti Tanítótestület határozata. A tömegsztrájkra való készülődés közben szívesen jegyezzük föl, hogy a sztrájkolók gyermekeiről való gondoskodást a tanítók nagy lelkesedéssel vállalják , még­pedig olyan tanítók is, akik máskülönben elég távol állanak tőlünk. Meggyőződtünk er­ről a Budapesti Tanítótestület csütörtöki rendkívüli közgyűlésén, amelyről lapunk más helyén számolunk be. A tanítóság óriási többsége az általános választójog mellett is állást akar foglalni, de az elnök­­­ aki liberális embernek vallja magát, azonban szűk­felügyelőségre vágyik — az erre vonatkozó határozati javaslatot nem bocsátotta szavazás alá, hanem föloszlatta a közgyűlést. De még ez a fölfelé törekvő úr sem zárkózhatott el a tanítóság elemi erővel megnyilatkozó közhangulata elől és kénytelen volt­ szavazás alá bocsátani egy olyan javaslatot, amelynek tárgya a sztráj­kolók gyermekeiről való gondoskodás. Az egyhangú lelkesedéssel elfogadott ha­tározati javaslat szerint a Budapesti Ta­ní­tótestület (az összes fővárosi tanítókból álló hivatalos egyesület) megkeresi a fő­város tanácsát, hogy azokon a napokon, amelyeken a munkásság nem dolgozik, lé­nyegesen bővítse ki a napközi otthonok intézményét, hogy egyetlenegy munkás­gyermek se maradjon ellátás nélkül ; a la­pokba pedig fölhívást fognak intézni a kö­zönséghez, hogy juttassa el adományait az Ingyentej-egyesülethez és a kerületi nép­konyhákhoz ugyane célból. Nem hisszük ugyan, hogy a Budapesti Tanítótestület vezetősége gyorsan és ko­molyan végre fogja hajtani ezeket a hatá­rozatokat. De ha ezt a fővárosi tanítóság közhangulatának nyomása alatt meg is teszi, nem hisszük, hogy egy ilyen öszvér­egyesület vezetőségének a fölhívása hatást fog tenni a közönségre. Jellemző azonban, hogy a vezetőség a csúfos elcsapatástól való félelmében kénytelen volt ilyen hatá­rozatot hozni, legalább a látszat kedvéért. Nem törődve azzal, hogy a hivatalos el­nökség mit fog csinálni és nem csinálni, a radikális tanítóságból alakult szervező bi­zottság tovább is meg fogja tenni köteles­ségét és fokozott buzgalommal fogja szer­vezni a gyermekekről való gondoskodást. ... A legutóbbi nap folyamán is számos bejelentés érkezett a szervező bizottsághoz.. Ezek között figyelmet érdemel néhány vidéki fürdőhely és gyógyintézet igazgatóságának a bejelentése, amely szerint az illetők na­­­gyobbszámú gyermeket vállalnak el. Ezt a szervező bizottság örömmel vette tudomásul. Egyúttal pedig kéri ügyünk támogatóit és barátait, hogy szíveskedjenek a gyermekek utazásának kétségeihez is minél gyorsabban hozzájárulni. Készpénzben legutóbbi kimutatásunk óta a következő összegek folytak be: Miloradov Zsigmond 5.—, Vinokity Vasza 2.—, Vinokity Zsivan 2.—, Vinokity Glisa 1.—, Kolárszky Glisa 1.—, Dokis Zsivan 1.—, Ka­tyánszky R. —.20­12.20 Schuster János, Beszterce 10 — Csabán Samu, Nagyszénás 5.— K. F.-né 2.­Mayer József —.24 Vakula Vendel 2.— Schlesinger István 2.—= Kővári Ignácné 2.— Farkas Károlyné 10.— J. Prohá8zka és neje, Campina 10.— W. L. és M. Gy. gimnáziumi tanulók —.60 Országos Pénztár Mánuel útján: Ta­kács József 1.—, Rácz Sámuel 1.—, Ivány Oszkár 1.—, Bánóczi László 1.—, Leltmann Sándor 1.—, Füredi —.30, Marton —.20, Szántó Miklós dr. 2.—, Margit­ta 1.—, dr. Erdős 1.—, Knaller 2.—, Adler Irén 1.—, Puskás 1.­—, Bartucz —.40, Do­bejczky 1.—, Bárdi 1.—, Pogány Jolán —.30, dr. Guttmann 1.—, dr. Kertész 2.—, dr. Benkő 1.—, Fort­sek Leó 1.—, dr. Kelényi Jenő 1.—, Dömösi 1.—, Szulmerzi László 1.—, Pollák Sári —.80, Albrecht —.40, Bácsik Sándorné —.60, Dékány S. vendéglős —.64, dr. Halász Frigyes 10.—, Winter Lajos 5.—, Drechs­ler I. 2.—, Schner Sándor 1.— 45.64 Kállai István 5.— Mauler János 2.— Szentmiklósi József 1.— Dr. Varga Jenő 10.— Buchingerné gyűjtése: Kohn Sári 1.—, Bokor Henrik 1.—, Kemény A. dr. 1.—, Ludvig Mariska —.30, dr. Friedmann Frigyes L—, Szán­tó Kató —.30, Bródi —.20, dr. Gonda Béla 1.—, Lusztig László­né —.30 6.10 Vida József és neje 10.— Országos Pénztár baleset osztálya (dr. Gun­gl utján) 46.— Mai gyűjtésünk"" 18­78 A február 5-iki lapunkban kimuta­tott összeg 1006.79 Összesen 1188,57 9 Szakmagyűlések és értekezletek. A budai cipész- és csizmadiamunkások feb­ruár 10-én, hétfőn este 1­8 órakor II. kerület, Medve­ utca 6. szám alatt levő „Fácán"-vendég­lőben nyilvános gyűlést tartanak. Napirend: A kormány választójogi törvénytervezete és az általános tömegsztrájk. Minden cipész-csizma­diamunkás ott legyen a gyűlésen. A budapesti vas- és ércöntők február hó 7-én, pénteken este fél 8 órakor a Vasmunkás­ Otthon nagytermében nagy nyilvános vas- és ércöntő­gyűlést tartanak a következő napirenddel: Ál­lásfoglalás a tömegsztrájk érdekében. A budapesti bádogosok, fénynyomók és azok segédmunkásai e hó 9-én, vasárnap délelőtt 9 órakor, az Oláh-féle vendéglőben, Wesse­lényi­ utca 69 (Rózsa-utca sarok) nyilvános gyűlést tartanak a választójogi javaslat és az általános sztrájk napirenddel. A budapesti festőmunkások e hó 9-én, vasár­nap délelőtt fél 10 órakor, a „Roosevelt"-kávé­ház helyiségében (VIL, Izabella-tér­­ és Dob­utca sarok) nyilvános gyűlést tartanak a kö­vetkező napirenddel: A politikai helyzet és a tömegsztrájk. A vegyészeti munkások vasárnap délután 3 órakor a Soroksári­ út 45. szám alatt levő Pil­mayer Pál vendéglőjében nyilvános gyűlést tartanak a kormány választójogi tervezete és a tömegsztrájk napirenddel. Az óbudai hajógyár vasmunkásai hétfőn este 6 órakor, a Polgár-tér 2. szám alatti Welhsz-féle vendéglőben értekezletet tartanak.

Next