Népszava, 1913. május (41. évfolyam, 103–128. sz.)
1913-05-01 / 103. szám
2 kátalan ember kezébe juttatja. Fölszólította a munkásokat, hogy a gyöngék védelmének ügyét vegye a kezébe, hogy szervezkedéssel s az osztályöntudat hirdetésével szüntesse meg saját gyöngeségét és mint hatalom lépjen az állam és vagyonosok hatalmával szembe. A felebaráti szeretet szavai helyett követelje a munkásoknak és a munkának minél alaposabb, minél több dolgozó emberre kiterjedő védelmét. A karitás, a keresztényi szeretet helyett a szociálpolitika és munkásvédelem gondolatát hirdette , e gondolat alátámasztotta a munkások politikai, gazdasági és kulturális szervezeteivel. Egy félszázad alatt többet javított a szegénység sorsán, nagyobb kenyeret juttatott a szűkölködőknek, több tudást a tudatlanoknak, mint a vallás kétezer esztendei istenben való bizakodásával. Bizd dolgodat istenre — a fekete Internacionálénak ezzel a tanításával ezen a mai ünnepen a proletárság megmozdulása szembehelyezi ezt a másik igazságot: vedd sorsod intézését magad a kezedbe, gondoskodjál magad gyöngéidnek megvédelmezéséről.A munkásvédelemnek, a szociálpolitikának, a munkaidő megrövidítésének, a teljes egyesülési, gyülekezési jognak, a sajtószabadságnak, a gyermekek és nők védelmének a követelése a harmadik nagy gondolat, amely ott úszik mindenütt a fölvonuló proletártömegek fölött. Ez a harmadik nagy követelés, amely a munkások gyülekezeteiből a munkának ezen a világünnepén hatalmas szóval megszólal. A diadalmas és megújhodó életnek ezen az ünnepén a szocializmus egynek tudja magát az életet teremtő, az életet védő természettel. A háború, a kizsákmányolás, a jogtalanság halált hozó és halált jelentő hatalmasságai ellen vonulunk hadba ezen a napon. A győzelem biztos tudatát ébreszti föl lelkünkben az, hogy érezzük : ezen a napon megmozdul az egész föld, ahol műveit népek laknak s a szocializmus életet nemző, életet védelmező hatalmas seregei szemléltető módon megmutatja jóbarátnak és ellenségnek, csüggedőknek és kishitűeknek a mai világ legnagyobb tényeit : a munkások szolidaritását, a proletárok önkéntes fegyelmét és mindebben egyre szembeötlőbb módon a Munka febírhatatlan hatalmát. egyetlen lánccá kapcsolódnak össze, amely * * * Májusi dal. Száguldó viharnál szilajabb legyen a dalom. Tobzódjék benn a májusok pompája, Hördüljön föl a tajtékos átok S mint vadult láva, tomboljon a vér, Mit májusokban ontottak a proletárok. rA fékevesztett fiatal erőnk. Mint tüzes mének zabolátlan vére, Viháncoljon, égjen e májusi dalban S vihar madárként csapjon föl az égre. Lopja le onnan a meny dörgés robaját. Kényszerítse a cikkázó villámot, Hogy a végitélet harsogó szavával Hirdethesse az új igazságot: Miénk a tavasz, az ébredés, a május, Vajúdó kinnal megszültük, dajkáltuk, Időknek rendjét bontotta meg érte Gátat vesztett szilaj akarásunk. Félelmetes, eget verő ünnep! Uj héroszok harcos torpanása, Vörös uszályok nem szennyezték be Hazug mesék , szüzek fogantatása. Föltámadás és karácsonyi jászol Tömjén ködébe nem burkoltak téged. Mi vagyunk az ünnepavatók. A győzedelmes, új májusi népek. Várnai Zseni. Valaki. * Amikor még kicsi gyerek volt, kopaszfalu, hideg szobában dideregte át a telet. Apja a gyárban, anyja is munkán, testvére nincs, négy fal között, zárt ajtó mögött bámult maga elé, sokszor fázva, mindig éhesen. A füstös levegőn át a felhős égből nem sugárzott nap a kis szobába. Sirós, tágra nyílt gyermekszemével a piszkos ablakon a szűk udvarba nézett, csak nézett — és nem tudta mit. Vágyódott sok mindenre. Szeretett volna enni, sokat enni. Szeretett volna meleget érezni duruzsoló kályha mellett vagy nyári napsütésben. Vágyott ezen is túl sok mindenre, aminek nevét sem tudta: örülni akart. És egyszer megnyitott a csukott ajtó, meleg és fény áradt rajta. Valaki bejött és megsimította a homlokát. Valaki kézen fogta és kivezette. Valaki duruzsolt a fülébe és virágos mező közepén, tarka bokrok alján, sugárözönben csókolta meg, mint az anyja szokta, néha, ünnepen, ha ideje akad eljátszogatni vele. Valakinek szeme örömet sugároztatott a kicsi testbe s az apróság örömkönnyes szeme hangtalan áhítattal kérdezte: — Ki vagy? Valaki nem válaszolt, de mosolygásából még több derű, még több öröm áramlott a rongyos. * Alig nőtt, már megtanulta, mi a munka és mit jelent turni. A mester pofozta, a szerszám föltörte a tenyerét, hajnalon kelt, az éjszaka leszálltakor feküdt, kézikocsit húzott, mint az igásló, nyögte a terhet, mintha már felnőtt volna és szidták-verték, mint az árva gyereket. Az anyja sírt, ha elmondta a sorát, az apja pedig összeharapta az ajkát, hogy átok ne szökjön ki rajta s azzal a szánalommal, amellyel a sokat próbált ember nézi a mások eljövendő, biztosan eljövő keserveit, tanította megnyugvásra: — Tűrj, mert muszáj! Tűrj, mert nem lehet másként ... Az apja korán ősz, görnyedt ember volt és az ilyen öreg embereknek hisznek a tapasztalatlan fiuk. A fia már csak azért is hitt neki, mert a fia volt. Hitt az apjának és tűrt. Pedig fájt a tűrés, talán jobban fájt, mint amit tűrnie kellett. Az agyveleje forrott, a halántéka lüktetett, a fájás majd szétvetette szilánkokra a fejét s a türelem vasabroncsa szorította össze a homlokát. Ugy összeszorította, hogy a szorítás jobban fájt, mintha a feje szilánkokra reped. Már nem bírta tovább. És akkor eljött megint Valaki. Megsimította a tüzes homlokot, elmúlt a fájdalom és lehullott a vasabroncs. Valaki szelíd és mégis csupaerő hangon beszélt hozzá: — Remélj! — Mit jelent az, remélni?! — Remélni, hinni önmagadnak, hinni az erődnek, keresni az örömet, úszni az élet ölelő habjai között. Remélni annyi, mint akarni. A fiú nem értette, mit mond, de érezte azt. NÉPSZAVA A magyarországi szakszervezetek 1912-ben. Az 1892-ben megjelent „Magyar Munkásnaptár" a magyarországi mozgalomról beszámolva megemlékezik az 1889. évi párisi nemzetközi szocialista kongresszusról, amely a május elsejének megünneplését elhatározta s annak hatását a következőkben ismerteti: „A párisi kongresszus üdvös hatása csakhamar mutatkozott Magyarországban is. A magyarországi általános munkáspárt fölocsúdott éveken át tartott közönyéből és stagnálásából. Már az 1889-ik év őszén élénkebb mozgás volt észrevehető; a régi viszály megszűnt és munkakedvvel és buzgalommal vette kezdetét a mulasztottak pótlása. Nemsokára új szellem lengte át a munkások sorait. A számos s az ország minden részében megindult bérmozgalom s a különböző foglalkozású munkások szolidaritásának ez alkalommal mutatkozott bizonyítékai, amelyek különösen a pénzgyűjtésekben s az erkölcsi segélyezésben jutottak kifejezésre; a nemzetközi szolidaritás bizonyítékai a németországi képviselőválasztások, valamint a külföldi sztrájkok segélyezése alkalmából; munkásképző-egyletek és szakegyesületek alakítása; magyar munkáskönyvtár kiadása, amely régóta érzett szükségletet, elégített ki; a pártlapok szerkesztőségének részbeni újjászervezése; egy új munkalapnak, „A Kőfaragó"-nak megindítása, egy rendkívül élénken kifejtett agitáció, szóban és írásban — mindez elég világosan jelezte egy új korszak kezdetét, a magyarországi munkásmozgalomban." A kilenc*'' évek elején az összes lapokban és a párt összes irataiban láthatjuk azt a nagy hatást, amelyet a május elsején tartott tüntetések a magyarországi munkásmozgalomra gyakoroltak. Sajnos, pontos, megbízható adatok nincsenek arra, hogy a magyarországi szakszervezeteknek, ezek-Tobzódjék hát a májusok pompája, Hördüljön föl a tajtékos átok S gazok arcába fröccsenjen a vér, Mit májusokban ontottak a proletárok,ben az időkben hány tagjuk volt. Az első pontos fölvétel 1902-ben történt, amikor a Magyarországi Szakszervezeti Tanács titkársága a lehetőséghez mérten igyekezett a szakszervezeti tagok pontos számát megállapítani. Ennek a fölvételnek alapján állapítható meg, hogy a szakszervezeteknek 1901 végén 9999 tagjuk volt.. Most ismét május elsejére jelent meg a Szakszervezeti Tanács titkárságának kimutatása és a közölt adatok bizonyítják, hogy a magyarországi munkásmozgalom ma már túl van a kezdet nehézségein, mert semmiféle akadály sem tarthatja föl a szervezetek fejlődését. A Szakszervezeti Tanács titkárságának kimutatása föltünteti azt az utat, amelyet a szakszervezeti mozgalom befutott. 1901-ben a taglétszám, amint már említettük, 9999 volt, 1902-ben 15.220. A gazdasági föllendülés 1903-ban fokozta a munkások erejét úgy, hogy ebben az esztendőben majdnem minden szakma sztrájmozgalommal igyekezett a munkások helyzetén javítani. Ezeknek a mozgalmaknak eredménye volt az, hogy a tagok száma az év végéig 41.138-ra emelkedett. 1904-ben a tagok száma 53.169, 1905-ben 71.173 a taglétszám, 1906-ban ismét rohamos az emelkedés, mert a földmunkások és a vasúti munkások nagy tömegei is bevonutnak a szervezetekbe. A taglétszám 1906. év végén 129.332, 1907-ben a taglétszám 130.120. A koalíciós kormány üldözései, amelyek főleg a földművelő és a vasúti munkások, ellen irányultak, a taglétszámot 1908-ban 102.054-re nyomták le. A rossz gazdasági viszonyok folytán a következő években még ez a szám is csökkent, mert 1909 és 1910-ben a taglétszám 85—86 ezer volt. Ezután ismét fejlődés következett. 1911-ben a taglétszám 95.181 s végül 1912-ben a tagok száma 111.966 volt. A múlt esztendő agitációs munkájának a legnagyobb eredménye tehát az, hogy a szakszervezeti tagok száma 16.786-al, vagyis 17,63 százalékkal emelkedett. A szakszervezetekben lévő nők száma 5731-ről 6508-ra emelkedett. A Szakszervezeti Tanács titkársága joggal mutat rá, hogy a választójoggal iguír, csalás és a kormány támadásai a munkások ellen ezreket vittek a szakszervezeti mozgalomba. „Akiket a szakszervezeti agitáció nem tudott eddig meggyőzni a munkásmozgalom fontosságáról, azokat Tisza—Lukács-féle választási reform világosította föl:" az éhséget most elfelejtett, ugrálókedvű, kis proletárra. * * * 1913 május 1