Népszava, 1913. június (41. évfolyam, 129–152. sz.)
1913-06-01 / 129. szám
a bennünket, hogy kifoszthassanak — ezt eddig is tudtuk. Most egyszerre világosan és legapróbb részleteiben is tisztán áll előttünk az a gépezet, amely ezt a gazdaságilag és politikailag bennünket egyaránt sújtó munkát elvégzi. Szegénységünk és szolgaságunk okaira világított rá mindaz az igazság, amely e pörben kiderült. A politikai jogtalanság, a korrupció, a választójogi kiváltság, a nyílt szavazás, szóval az osztályuralom politikai eszközei azok, amelyek nem érvényesülhetnek a becstelenségnek ebben a pörben megmutatott arzenálja nélkül. S éppen ebben van a nagy biztatás, a jó hír, a valóságos evangélium, amely e pör szörnyű gőzeiből kiszáll az országba. Az a rendszer, amelyet csak a panamáknak ilyen szövevényével lehet lábraállítani, amely csak ilyen eszközökkel tud élni, amely az erkölcsi métely fertőzetét fecskendezi szét az egész társadalom szervezetébe: ez a rendszer megérett a pusztulásra s ami most előttünk történik és végbemegy, az nem egyéb, mint a rothadás. A só panama és a június 4-iki államcsíny, a lélekvásárlás és a Tisza-féle választójog ugyanannak a fölbomlási folyamatnak a termékei. Azért van most itt a pillanat, amelyben az általános, egyenlő és titkos választójog jelszavának újult erővel kell fölhangzania. Azért van itt a pillanat, amelyben a munkásosztálynak, az egyetlennek, amely a fölbomlás és fertőzés ezen mocskos világában szűzies tisztaságában képviseli a tiszta és új Magyarországot — hatalmas erővel meg kell újra indítania a választójogért való agitációnak új fejezetét. Kedden este Budapest munkásai népgyűléseken fogják megmondani az egész ország közvéleményének, hogy az általános, egyenlő és titkos választójog most már nemcsak a munkásosztály politikai fölszabadulásának eszköze, hanem egyúttal az egyetlen és nélkülözhetetlen útja annak is, hogy Magyarország az erkölcsi pusztulás fertőjéből kiszabaduljon. A munkások, elvtársaink értsék meg ennek a mostani pillanatnak nemcsak nagy politikai, de egyúttal óriási erkölcsi jelentő. TAMQA * * * az állatkerti lappok, hogy a múltkoriban megjelent a „Műveltség Könyvtárának" irodalomtörténeti kötete s átböngésztem a javarészt jó és hasznos, néhol rossz és kártevő munkát. — Simonyi nyelvtörténetről szóló bevezető írásának olvastán eszembe ötlött egy téli panasz. Mikor a lappok itt jártak az állatkertben, valaki barátom ki akarta próbálni: igaz-e, amit a nyelvészek a magyar nyelv ann-ugor rokonságáról összeírnak? És megszólította a lappokat — magyarul, szóra hozta őket — lappal. Persze egy szó nem sok, annyit sem értettek az egymás beszédéből. A „halzsirszagu" atyafiságnak különben sem lévén nagy barátja, roppant diadalmaskodott az én magyarom: „csepűrágás az egész nyelvtudományotok", — ajándékozta nekem, nem tudom, mi címen, a nyelvtudományt, amelyhez immáron nekem is annyi a közöm, mint neki — orvos létére — például a fizikához. Illetve, — amelyhez neki is annyi köze kellene, hogy legyen hozzá, amennyi nekem van az ő szaktudományához, érdekel, mert tudomány és konyítok hozzá annyit, hogy nem a szarva között keresem a tőgyét, mint ahogyan a magyar nyelvrokonság dolgában az egyetemen tanult emberek javarészének is mintájára alkalmi lapp-vizsgáló barátom is tette. NÉPSZAVA ségét is. Eddig csak arról volt szó, hogy, a szolgaország helyébe szabad országot akarunk teremteni. Most azt is mindenkinek látnia kell, hogy a demokráciára nemcsak ezért van szükség, hanem azért is, hogy a piszkos Magyarországot kitörüljük a föld színéről és megteremteni segítsük a tiszta Magyarországot. A magyarországi munkások gazdasági harcai 1912-ben. A munkások gazdasági harcai a fejlődő szakszervezetekkel párhuzamosan lényegesen megváltoztak. Az úgynevezett „vad" sztrájkok majdnem teljesen megszűntek és ezek helyét a jól előkészített, alaposan átgondolt gazdasági harcok foglalták el. Amíg a munkáltatók nem alapították meg a szervezeteiket, addig a kedvező gazdasági viszonyok fölhasználásával még egy rosszul szervezett csoport is képes volt akaratát érvényesíteni. Igaz, hogy az elért eredmények csakis addig tartottak, amíg a munkáskereslet nagy volt. A munkanélküliségkezdetével a munkáltatók az összes vívmányokat semmissé tették, sőt gyakran rosszabbá tették a munkások helyzetét, mint amilyen az a gazdasági harcok előtt volt. Ezért látjuk, hogy a gazdasági harcokról szóló jelentések első idejében meglepően nagy eredményekről tudtak beszámolni. Arról azonban nem szól a krónika, hogy a munkások az elért eredményeket meg tudták-e tartani? Bizonyos, hogy csak azok a szakmák tartották meg az elért vívmányokat, amelyeknek jól kiépített erős szervezetük volt. Most jelent meg a Magyarországi Szakszervezeti Tanács Titkárságának jelentése az 1912. évi gazdasági harcokról és a jelentés beigazolja azt, hogy a gazdasági harcokban a szemben álló felek egyre szívósabb küzdelmet folytatnak, de viszont jámutatja azt is, hogy a békés úton elért eredmények összege is egyre nagyobb lesz, mert a jól fölkészült táborok kényszerítő szükség nélkül nem idézik föl a harcot. A kollektív szerződésekben biztosított eredmények összege is évről-évre emelkedik, mert úgy a munkások, mint a munkáltatók nagyon jól tudják, hogy az állandó harc sokkal több kárt okoz, mint a békés megegyezés. Az 1912-ik esztendő a gazdasági harcok terén nem volt valami nagy jelentőségű. A könyvet szeretettel és sokat forgató embernek fájdalmas és alig megérthető valami az a tudatlanság, amely a szakmai tudás szűk körén kívül egyébbel nem törődik. Fájdalmas, amikor azt látja, hogy millió és millió ember nem is érdeklődhetik napi megélhetésének határán túl levő dolgok iránt. Szinte érthetetlen akkor, ha azt látja: idő, alkalom, pénz akadna annak az átlagos középműveltségnek megszerzésére, amit a maguk érdekéből szerezhetnének meg a középjövedelmű emberek s mégsem szerzik meg, mert lusták hozzá és mert az iskola elvette a kedvüket attól az élvezettől, amit a tudásszerzés okoz. A nyelv rokonságának, származásának kérdése csakugyan nem kenyérkérdés — legföljebb a szakemberekre nézve. De mégis felötlő, bántó valami, hogy a beszélt nyelvnek, ennek a szerszámnak, amely nélkül nyomorék az ember, ennek a csodálatos mechanizmusnak, amely testetlen, meg nem tapintható mivoltában is gyönyörűen fejlett, érdekesen bonyolult, eleven életet élő gépezet, akár az ember maga, — nincs olyan érdeklődést keltő ereje az úgynevezett műveit emberek között sem, mint Fedák Sárinak, vagy — bocsánatot, ah és óh Nagy Nő! — akármelyik versenylónak, amelynek korát, származását, atyafiságát bizonyára alaposan ismeri a lappok szóbanforgó alkalmi megfigyelője. Hogy a „Ne ugass, közönség!" nevű telivér négyéves mén apja „Svindli", a derbinyerő volt és anyja „Totalizatőr", — arról, sajnos, még a tudomány eredményei iránt inkább érdeklődő, friss agyú munkások között is többen tudnak, mint arról, ki fia, Kornya is az rossz gazdasági viszonyok már az év közepe felé megnyilvánultak és így a munkások jobb időre halasztották követeléseiknek érvényesítését. Bár a sztrájkok száma 1912-ben is elég nagy volt, de a sztrájkokban csak 9991 munkás vett részt. A kizárások 4168 munkást érintettek. Ezzel szemben 1911-ben 21.517 volt a sztrájkoló és kizárt munkások száma. Azt, hogy a gazdasági harcok egyre hosszabb tartamúak lesznek, a legjobban bizonyítja, hogy amíg 1911-ben 21.517 sztrájkoló és kizárt munkás összesen 235.586 munkanapot vesztett, addig 1912-ben 14.159 munkás 270.718 munkanapot vesztett, vagyis 1911-ben átlag 11 napig és 1912-ben átlag 19 napig szünetelt, volt kereset nélkül egy-egy sztrájkoló vagy kizárt munkás. Az is be van igazolva, hogy a békés megegyezések száma is folyton növekszik, mert a munkáltatók a jól szervezett szakmákkal szemben provokálják a harcot. Az elmúlt esztendőben 130 bérmozgalom 22.926 érdekelt munkással békésen, vagyis munkabeszüntetés nélkül zajlott le. A békésen lezajlott mozgalmak közt legnagyobb számban a szabómunkások (6016), a gyáriparban alkalmazott vas- és fémmunkások (4605) és a budapesti asztalosok(3506) voltak érdekelve. Utóbbiak öt évi időtartamra kollektív szerződést kötöttek. Kollektív szerződést 169 esetben kötöttek a munkásszervezetekkel. Ebből az asztalosoknak 25, a kéményseprőknek 19, a kőműseknek 12, a szabómunkásoknak 19, a vasi és fémmunkásoknak . (nagy- és kisipar együtt) 45 jutott, összesen 22.609 munkás jutott kollektív szerződéshez. A budapesti sütök nagy része is békés úton érvényesítette régi követeléseit. Kollektív szerződést nem kötöttek a felek, de nem lesz érdektelen megemlíteni, hogy az előző évek nagy harcainak gyümölcsei csak 1912-ben értek meg. Mindamellett, hogy a sütőmunkások szervezete föl volt függesztve, a munkások régi követeléseikért, a kilencórai munkaidőért és 3 korona heti béremelésért 53 műhelyben sztrájkba léptek.- Erre aztánJ® a mesterek-elhatározták az általános kizárást, ami csúfos vereséggel végződött, mert összesen csak 177 munkást tudtak kizárni. Ez a vereség azután kijózanította a mestereket és megadták a munkásoknak azt, amiért az előző években óriási harcok folytak. A szaktanács titkárságának jelentéséből vesszük át a következő részeket: Összegezve a mozgalmakat, az eredmény a következő : összesen 388 mozgalom volt, ebből munkabeszüntetés nélkül 130 (33,51%), a nyelv, amely nélkül még a többi emberrel való érintkezés is majdnem lehetetlen lenne. Pedig a versenylovak és a primadonnák atyafiságának, életkorának megismerése kerül annyi időbe és pénzbe, mint egy rövid kis könyv megszerzése és átolvasása. Az a Simonyi-féle magyar nyelvtörténeti összefoglalás, amelynek sokatmondó szűkszavúsága ezt a prédikációt kikényszerítette belőlem, egyévnyi terjedelmű és átolvasása kevesebb időbe kerül, mint a legfrissebb lóverseny-program alapos áttanulmányozása. Ha ez külön nem is jelenik meg s igy az egész művel együtt drága, van olyan nyelvtörténeti füzet, amely olcsóbb, mint az alagi pályára való kirándulás — veszteséget nem számítva. Nem mondom, hogy a tudománynak nincs sok érdekesebb eredménye annak a megállapításánál, hogy miként jött létre a mai magyar nyelv, — de azt merem állítani, hogy ugyanazok az emberek, akik ezt csepűrágásnak mondják, sokkal, de sokkal érdektelenebb dolgokkal több időt és több pénzt kivánó módon próbálnak szórakozni. Most, hogy a magyar irodalmi nyelv körül oly hangos a vita és annyi okos, de még több szamár tiltakozás hangzik a nyelv fölfrissülése ellen, nem lenne időszerűtlen arról elmélkedni, hogy a nyelv nem valami örök időkre megállapított, megtervezett érintkező gépezet, hanem szinte automatikusan változó természeti szervezet, mint a fa, amely folyton magától terebélyesedik, változik az időjárással s százféle táplálékot szív föl a gyökereivel. Nincs nyelv a világon, amely nem változnék állandóan, ne alkalmazkodnék a társadalmi 1913 június 1.