Népszava, 1913. szeptember (41. évfolyam, 205–229. sz.)
1913-09-02 / 205. szám
1913 szeptember 2. sen kedvezőbbnek mutatja. Másrészt tagadhatatlanul a biztosítottak is nagyobb részben a túlzásoktól tartózkodó bölcs mérsékletet tanúsítanak. Többször fordul elő, hogy, a biztosított igényének alaptalanságát vagy, túlzását vitató elnöki vélemény éppen a biztosított ülnökök hozzájárulásával emelkedik többségi határozattá. Megelégedéssel konstatálhatjuk azt is, hogy a munkáselem, amely ugyanazon légkörben élő társa iránt nagyobb bizalommal viseltetik, a munkásbiztosítási bíróságok ítélkezését általában megnyugvással fogadja. Ha ezek után még figyelembe vesszük, hogy az egész műveit nyugaton, legutóbb az állami akaratot népszavazással érvényre emelt svájci köztársaságban is az autonóm biztosító bíróság eszméje mindenütt tért hódított, el kell fogadnunk kiinduláspontul azt az alaptételt, hogy a munkásbiztosítási bírói intézmény az érdekeltség ítélkezési résztvételének meghagyásával föntartandó. Hasonló szellemben beszéltek a többi fölszólalók is. Dr. Papp Géza min. osztálytanácsos, biró, az Állami Munkásbiztosítási Hivatal" birói osztályának tagja, kifejtette, hogy mindenben egyetért az előadóival, mert „munkásbiztosítási bíróságaink ítélkezésében az anyagi igazság érvényesítésére irányadó törekvés általánosnak mondható s a közvéleményben nem igen merültek föl panaszok a munkásbiztosítási bíróságok judikatúrája ellen." Hasonlóan nyilatkozott dr. Schultz Ágost miniszteri osztálytanácsos, bíró, dr. FriedrichVilmos, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár főorvosa, dr. Hahn Dezső, az Országos Pénztár főorvosa és Kiss Adolf, a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár igazgatója, akinek' fölszólalásából közöljük a következőket ! Midőn azonban' azt' hangoztatjuk, hogy a választott bíróság mai szervezetében föntartandó, én a föntartást úgy érzem: a mai érdekeltség bevonásával, az érdekeltség részéről ítélő ülnökök száma változatlanságával föntartandó iz a választási rendszer, is, amellyel az érdekeltség a maga ülnökeit kiküldi. Mert ha a törvény revíziójánál, akár német példa, akár más példa nyomán, akár,bizonyos többször hangoztatott körülmények folytán a munkások választási szabadsága megszűkülne, úgyhogy nem azok kerülnének a választott bíróságba, akiket maga a munkásság választ oda vagy már akkor, is, ha maga az igazgatóságdelegálná oda az ülnököket, nem lenne meg a választott bíróságnak az a függetlensége, amely pedig föltétlenül szükséges, mert különben nem lenne meg a választott bíróság ítélkezésében való teljes megnyugvás. A munkáltatók" részéről csak egyetlen ember akadt Bossányi Endre királyi tanácsos személyében, aki az intézmény ellen fölszólalt ,és aki azt állította, hogy a munkáltatók általában nincsenek megelégedve a választott bíróságokkal. Weltner elvtárs fölszólalásában rámutatott arra, hogy Bossányi nem adta vissza a munkáltatók fölfogását, mert az Országos Pénztárban lévő igazgatósági tagok közül a legtöbb esetben még a munkáltatók is leszavazzák Bossányit, aki maradi nézeteivel teljesen magára marad. Ezen az ankéten a munkások nevében Weltner elvtárs kijelentette, hogy „aválasztott bíróságok működése általában azt a megnyugvást kelti, amellyel Magyarországon egyetlen egy intézmény sem dicsekedhetik". Az ankéten egyszóval kiderült, h hogy úgy a munkások, mint a munkáltatók meg vannak elégedve a választott bíróságok működésével. Tisztét most ezt az intézményt akarják fölrúgni. "A munkásbiztosítási törvénynek nem a munkásokat sértő káros rendelkezéseit akarják módosítani, hanem a munkásokra legelőnyösebb, a törvénynek legtökéletesebb részét. Legközelebbi cikkünkben foglalkozunk azzal, hogy a munkásoknak milyen fontos érdekei fűződnek ahhoz, hogy a választott bíróságok ne a munkáltató osztályérdekeit szolgálják. Itt egyelőre csak azt jegyezzük meg, hogy a munkásokra nézve annyira fontos és jelentőségteljes ez a kérdés, hogy a bihari banda el lehet készülve a legélesebb harcra. Tiszáék ellophatják a fél országot, milliókat lophatnak a sópénzekből, milliós províziókat adhatnak kegyenceiknek a birtokvásárlásoknál, de a beteg munkások táppénzét is a balesetet szenvedettek járadékát nem fogják ellopni. A munkásság életérdekei követelik meg, hogy ez ellen a gyalázatos merénylet ellen minden erejével tiltakozzék ! a „közveszélyes munkakerülőkről" alkotott szégyenletes munkatörvényről hosszabb cikket irt a „Munkásügyi Szemle" legújabb számába Ilap Géza dr. miniszteri osztálytanácsos. Cikke elfogulatlan, tárgyilagos, politikától és pártpolitikától mentes bírálata ennek a hitvány alkotásnak. A magyar társadalmi és ipari viszonyok vizsgálatából indul ki és arra az eredményre jut, hogy ezt a törvényt egész csapat szociális törvényalkotásnak kellettvolna megelőznie, mert így magában csak arra jó, hogy rendőrök és szolgabirák még inkább zaklathassák a munkát kereső munkásokat. Pap dr. cikkéből a következőket közöljük: , Maga a törvény nem adja a „munkakerülés", a „munkakerülő életmód", vagyis alkalmaztatása alapfeltételeinek meghatározását.A törvény javaslatának indokolása is a munkára kényszerítés szükségét és jogát hangoztatja a munkakerülőkkel, „ezzel a léha, és veszedelmes elemmel szemben"; elfelejti azonban, hogy biztos vezérfonalat adjon a bíró kezébe ennek az úgynevezett elemnek, a munkakerülőknek, minden esetben való helyes fölismeréséhez. Egészben véve a javaslat megokolása abban látja a bűnösség föltételét, hogy a tettes szándékosan vétsen társadalmi kötelessége a munkában való részvétel ellen. Ámde éppen ennek a döntő körülménynek megállapítása okozhatja a legtöbb nehézséget az egyes esetek elbírálásánál. Hol végződik a vádlott vétlen munkanélkülisége és hol kezdődik a vétkes, a szándékolt munkátlanság, oly sok tényezőtől függő kérdés, mint amily összetett és sokfelől toborzódó a társadalomnak az a csoportja, amelyet a javaslat indokolásának említett kitétele röviden, de nem teljesen igazságosan jellemzett elemként egybevon. Mely esetben lesz azonban bizonyítottnak tekinthető a munkakerülés! Elegendő-e munkanélküli vádlott rendszerinti munkaszakmájának kedvező konjunktúrájáról való úgynevezett köztudomás, vagy elegendő-e már az is, ha egyéb szakmákban kedvező a konjunktúra? Más szóval: pusztán a kedvező gazdasági viszonyok címén szabad-e tényként megállapítani, hogy minden munkaképes szükségképpen kaphat is munkát, ha akar, holott ezt a föltevést a mindennapi élet tapasztalata, a mindig meglévő munkástartalék kétségtelenül megcáfolja.." Ezenkívül pedig joga van-e a társadalomnak büntetés terhével megkövetelni, hogy a keresetre utalt munkaképes egyén saját rendszerinti, esetleg tanult mesterségén kívül egyéb munkát és foglalkozást keressen, mihelyt saját nek a kérdésnek igenlő értelemben való megoldása, főleg figyelemmel az indusztriális államokban megállapított arra a tapasztalati tényre, amely szerint a tanult mesterségükből általános vagy részleges gazdasági válság idején kiesett elemek rendszerint csak kis mértékben szoktak visszatérni elhagyott szakmájukhoz. Rossz gazdasági és szociális politika tehát, amely a tanult munkást arra készteti, hogy időleges munkanélkülisége esetén azonnal más munkakörbe, tanulatlan napszármosmunkára szegődjék és ezzel tanult mesterségétől esetleg, sőt valószínűséggel végleg elszakadjon, hacsak ehelyett a munkanélküliség szenvedései mellett a munkakerülés bélyegét is kockáztatni nem akarja. A munkakerülés körébe vont bűncselekmény legtipikusabb esetének(„az a keresetre utalt munkaképes egyén, aki munkakerülésből csavarog vagy egyébként munkakerülő életmódot folytat") elbírálása nem a bíróságnak, hanem a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak, a székesfővárosi m. kir. államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. Szinte fájó gondolat, hány tisztes munkanélküli munkás lesz a „közigazgatási hatóság, mint rendőri büntető bíróság" nagyon is mindenkori „célszerűséghez" igazodó, fölfogása alapján munkakerülő gyanánt elítélhető. Hány esetben lesz a kellő gazdasági és szociális szakismereteket nélkülöző egy-egy fiatal közigazgatási tisztviselőnek egyéni fölfogása az egyedüli jogalap arra, hogy a szóban levő törvény 1. §-ára való hivatkozással munkakerülő gyanánt elítélje akár a sztrájkban álló munkást is. Sem a törvény szövege teljes határozottsággal ki nem zárja ezt a magyarázatot, főleg ha a sztrájk elhúzódik („munkakerülő életmódot folytat"), sem annak megokolása nem jut el addig a mi viszonyaink közt nagyon is indokolt gondosságig, hogy a gazdasági harc okából való munkamegtagadást visszaélésszerű vagy jóhiszemű tudatlanságból eredő büntető megtorlástól megvédje. A törvény tiszta forrásától bizonyára távol áll az ilyenekre is számító politika zavaros vize, de éppen ezért kellett volna azt, legalább a megokolásban, olyan kitanítással körülhatárolni, amely annak kizárólag kriminálpolitikai eredetét tisztátalann beszivárgástól megvédje. Még aggályosabb a mi viszonyaink közt a szóban levő kihágás másik elkövetési cselekménye, a „munkakerülésből csavargás." Csavargás alatt a törvény javaslatának indokolása a helyről-helyre vándorlást érti, „amelyet eddigi jogszabályaink is tiltottak." Tényleg, kihágási büntetőtörvénykönyvünk (1879. évi XL. törvénycikk)162.§a, amelyet éppen a szóban levő törvény kiván helyettesíteni, csavargónak tekinti és mint ilyent bünteti azt, akinek bizonyos lakhelye nincs, vagy azt elhagyja és foglalkozás vagy munka nélkül csavarog. A munkanélküli vándort, vagy a mai kor közlekedésére jellemzőbben megjelölt utast, aki éppen azért vándorol, illetőleg utazik, hogy megfelelő feltételekkel munkához jusson, már a vándorlás, illetőleg utazás és foglalkozásnélküliség puszta ténye alapján a bűncselekménygyanújával illethetik tehát, amely gyanúnak bizonyított ténnyé sűrűsödése vagy eloszlása attól függ, hogy az eljáró közigazgatási tisztviselő, (rendszerint rendőrkapitány vagy, szolgabíró, vagy ezek segéde) mily alapon dönti el a munkakerülésnek fönn már mérlegelt ismérveit. Vájjon megelégszik-e a szakszervezet utassegélyt biztosító igazolványával? Váljon nem minősül-e munkakerülővé a munkakeresők Minderre csak az adhat biztos választ, aki az ország politikai pártjainak jövő alakulását és hatalmi súlyát biztosan megjósolhatja. Mindenesetre sovány vigasz, hogy gazdasági és szociálpolitikai szempontból a mostani törvényhozó sem akart készebb látni a harminc év előttinél, amikor pedig már köztudomásra tarthatna igényt az az igazság, hogy a munkaerők elhelyezkedésének megkönnyítése a termelési tényezőknek a gazdasági szükségtől parancsolt kiegyenlítődését és így a nemzeti termelés rendesebb ütemét biztosítja."