Népszava, 1913. november (41. évfolyam, 257–281. sz.)

1913-11-22 / 274. szám

XLI. évfolyam« Budapest, 1913 november 22. szombat. /Wtfi&s — /•.-:.A ."§"/ 1) NÉPSZAV AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: évii« »••••• 24»««" kor. I negyed évre «.— kor. fél évre • • • • • • • 19*— sor. | egy hóra » • ... .. 2.— kor. A „SZOCIAUzmrS"-nal egyfltt havonta 40 filLérrel több. EGYES SZÁM ARA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSED: VIII., COFFTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓHIVATAL: VHL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3—32.) c. éy 274. szám. Magyar erőszak és európai kudarc. Két tárgya volt a magyar delegáció pénteki ülésének: a magyar erőszak és a külpolitikai kudarc. Ez a két dolog szoros kapcsolatban van egymással, mert annak, hogy Berchtold gróf külpolitikája olyan csúnya, szégyenes kudarccal járt Európában, nem utolsó sorban oka az a sötéten reakciós és vadul erőszakos politika, amellyel Tisza gróf törte össze a magyar közszabadságokat és népjogokat. Berehtold gróf, ez az arisztokratikus bornirtságokba belerögzött politikus, aki éppen nem valami kiváló elme és éppen nem világrengető tehetségű diplomata, még a maga szerényke tehetségeivel is sokkal jobb, következetesebb, határozottabb és sikeresebb külpolitikát csinálhatott volna, ha Tisza István gróf munkapárti maffiájának vad erőszakossága politikája nem állott volna az útjában. Tisza István gróf és az osztrákmagyar abszolutizmus többi reakciós helytartóinak az erős keze oka elsősorban annak, hogy Berchtold gróf csak olyan gyönge kézzel nyúlhatott bele a balkáni politika megoldásába. Nem véletlen tehát, hogy a magyar delegációban ez a két tényező egyszerre és együtt került szóba. A delegáció ellenzéke elsősorban is az ellen tiltakozott, hogy idegen őrség erőszaka és terrorizmusa alá helyezték a delegáció tárgyalásait, hogy most már nem csupán a képviselőház áll katonai terror alatt, hanem a főrendiház tagjai és a delegációs bizottság is. Az ellenzék egyik delegátusát, akit Tisza bábelnöke kitiltott a parlamentből, egyszerűen kitiltottnak nyilvánították a delegációból is és azt az úgynevezett törvényt, amely jogot ad a képviselőház elnökének arra, hogy a csonka parlamentből fegyházat és kaszárnyát csináljon, minden, még látszólag sem törvényes ürügy nélkül rákényszerítették a delegációra is. Megállapította az ellenzék, hogy ez pusztán csak azért történt, mert félt a munkapárt, hogy a kritika leleplezése, amelyet elfojtanak a parlamentben és el akarnak fojtani a népgyűléseken és a sajtóban, ide menekül és itt szólal meg a delegációban. Ahogy az ellenzéki delegátus "megállapította: a képviselőház elnöke a falusi kisbíró szerepét játssza, aki, mihelyt baj van, csendőrökért szalajtat. Az ellenzék tiltakozott ez ellen a kisbírós terror ellen, de a külügyi albizottság elnöke félénk sunyitással kijelentette, hogy az erről való intézkedés nem hozzá, hanem a delegáció teljes ülése elé tartozik. Az ellenzék erre természetesen azonnal rendkívüli ülésre hivatta össze a delegáció plénumát és most már a teljes nyilvánosság előtt és nem csupán a magyar közvélemény, hanem egész Európa szemei előtt fogja tárgyalni a delegáció a magyar erőszak gyalázatát. Csak a Tisza-féle erőszak megbélyegzése után térhetett át a delegáció a Berehtoldféle gyöngeség megbélyegzésére. És ahogy sorra következtek a fölszólalások, úgy sorakoztak egymás mellé mint pörölyütések a delegáció ellenzékének kritikai szempontjai, bíráló ostorozásai. Megkérdezték a külügyminiszter úrtól, hogy ha szükségszerűen kellett bekövetkeznie a Balkánválságnak, akkor hogy van az, hogy éppen ő egyáltalán nem látta előre? Elébe tartották, hogy hintázó és kétszínű politikájával nem azt érte el, hogy most mindenki barátja az osztrák-magyar politikának a Balkánon, hanem csak azt, hogy mindenki ellenfelünk lett az egész vonalon. Egy másik fölszólaló kifogásolta, hogy a külpolitika vezetője bujkál a nyilvánosság elől és hogy a külső és belső politika intézése nálunk mindig olyan magas fal mögött történik, amelyen átlátni emberi szemmel nem lehet. Szemébe vágták, hogy semmi eredményt nem ért el és hogy azt csak nem lehet eredménynek nevezni, hogy a békét föntartották, mert hiszen bennünket megtámadni senki sem akart és ami háborús veszedelmünk volt, azt csakis a monarchia idézte föl. Ennek az úgynevezett békének a föntartása pedig nagyon drága volt, mert több mint egy félmilliárdba került és amellett szinte egész Európa minden államával ellentétbe kerítette a monarchiát. Ennyi pénzen már két-három tripoliszi háborút is lehetett volna viselni. Ráolvasták Berchtold grófra folytonos kapkodásait, és ellentmondásait. Kimutatták, hogy nem volt erélyes akkor, amikor az erélyesség eredményt hozhatott volnaés akkor ágaskodott erélyesen, amikor ez csak kiadást jelentett és végső soron céltalan volt. Megállapították az ellenzéki fölszólalások, hogy minden mai alakulása a Balkánnak, a Balkán-államok minden gyarapodása és terjeszkedése az osztrák-magyar monarchia ellenzésére jött létre és ennélfogva minden balkáni államot bizalmatlansággal töltött el a monarchia iránt. Románia megerősödött, de ebben Oroszország támogatta és a monarchia külpolitikája folytonos gáncsot vetett e gyarapodás elé. Szerbia terjeszkedése egyenesen az osztrák-magyar monarchia hatalmi szava ellenére történt meg. A külügyminiszter balkáni akciójában éppen a döntő ponton, a bukaresti szerződés revíziójában magára maradt. A monarchia szövetségesei nem támogatták a revíziós politikát. A külügyminiszter tehát nemcsak politikája ellenfeleinekszándékaival nem volt tisztában, hanem nem ismerte szövetségesei akaratát és nézeteit sem. Erősen hangsúlyozták a fölszólalók azt a döntő szempontot is, hogy jó külpolitikát csak jó belpolitika alapján lehet csinálni. Tehát nem lehet eredményes külső politikát csinálni olyan állapotokkal, „amineket a felelősség fanatikusának sikerült Magyarországon előidéznie, olyan állapotokkal, amelyeknek koronája az itt is jelenlevő képviselőházi őrség." A másik felszólaló pedig leszögezte, hogy „külpolitikát csinálni a saját államban fennálló viszonyok és erőforrások alapos számbavétele nélkül mai nap nem lehet." És megkérdezte „vajjon tisztában van-e a külügyminiszter mindazokkal az eseményekkel és azok motívumaival, amelyek a legutóbbi év folyamán a monarchia határain belül lejátszódtak?" • Következetes külpolitikát, békés külpolitikát, sikeres külpolitikát, olcsó külpolitikát, rendezett belső viszonyokon épülő rendezett külső politikát követeltek a delegáció ellenzéki fölszólalásai. Helyes és hozzáértő kritikai szempontokkal tépték szét Berchtold gróf expozéját és a Berchtold-politikát védő trónbeszédet, de természetesen a maguk polgári és arisztokrata szempontjai szerint az alkotmánypárt fölszólalói nem hatoltak le kritikájukkal olyan mélyre, ahogy azt a mi szempontjaink kívánják. Az alkotmánypárt egyik szónoka, Windischgraetz Lajos herceg kijelentette, hogy ő egy nagyszabású terjeszkedő politikának a leve és ebbe tartozónak érzi természetesen védőrendszerünk lehető legnagyobb mértékben való fejlesztését is. Ő hajlandó minden áldozatra és támogatna minden hódítást, csak azt kívánja, hogy az áldozatok haszonnal is járjanak és céltudatos politika dolgozzon a sikerért. Az alkotmánypárt másik szónoka, Andrássy Gyula gróf pedig azt jelentette ki, hogy a külügyminiszter személye iránt a legnagyobb rokonszenvvel és tisztelettel viseltetik és az ő külpolitikai kritikája sem az abszolutizmus külpolitikai alapjainak a kritikáját adta, hanem csupán a kudarcok bírálata volt. Ennél természetesen nekünk sokkal tovább kell mennünk és azt hisszük, hogy nemcsak a magyar proletárság, de a magyar nép nagy többsége is úgy gondolkodik és úgy érez, hogy elvi ellensége minden külső hódításnak, minden terjeszkedő politikának, amely végső soron mindig csak az ő bőrére, vérére és adójára menne és elvi ellensége személyében is annak akülügyminiszternek, akit nem a népből kikerült parlament bizalma, hanem felelőtlen udvari intrikák helyeztek az ügyek élére. Az imperialista külpolitika és az arisztokrata udvari Lapunk mai száma 18 oldal .