Népszava, 1913. december (41. évfolyam, 282–306. sz.)

1913-12-25 / 302. szám

11 A munkanélküliek Karácsonya. A szeretet és béke ünnepén százezernél több munkanélküli munkás, legalább ötven­ezer munkáscsalád, a munkásgyerekek tíz­ezrei fűtetlen szobában, éhesen gondol majd arra, hogy a gazdagok, a jóllakottak a Meg­váltó születését ünnepelik. A képmutatás­nak ezen a nagy ünnepén izzó gyűlölettel kell gondolnunk arra, hogy a keresztényi szeretetet prédikáló társadalom milyen lel­ketlen közönnyel löki félre leghasznosabb tagjait, a minden értéket termelő munkáso­kat. A munkanélküliség a kapitalista ter­melőmód legvéresebb, legborzalmasabb bűne, legőrültebb igazságtalansága. A dol­gozó munkás helyzete egy csöppet sem irigylésre méltó. Erejének teljes megfeszí­tésével kell dolgoznia, hogy a mindennapi betevő falatot saját magának, esetleg a családjának is megszerezze. Társadalmi helyzete alárendelt. Az ország, a város vagy a község ügyeit az ő megkérdezése nélkül intézik azok, akiknek gazdasági érdekei kívánják meg, hogy a munkást a törvények erejével rabszolgai függésben tartsák. A legborzasztóbb azonban a munkás gaz­dasági helyzetének bizonytalansága. Amíg dolgozik, eltengődik valahogyan. Úgy ren­dezi be életét, hogy a sovány keresetből mindennapra jusson annyi, amennyi az­­éhség leküzdésére elegendő. Megtakarítás­ról azonban szó sem lehet. A legszolidabb életmódot folytató munkás is boldog, ha annyira lefokozhatja igényeit, hogy min­den kötelezettségének eleget tehet. A munkanélküliség réme azonban ott ki­sért minden munkásháztartás körül. Senki­sem tudhatja, mikor kerül az utcára. A munkanélküliség az a korbács, amellyel a munkásokat alázatos, engedelmes, szolga­lelkű rabszolgákká akarják nevelni. A köve­telődző, öntudatos munkások ellen a mun­kakönyv kiadásának fenyegetését alkal­mazzák. A kapitalista terrornak ez a ré­mes, kíméletlen eszköze szolgál arra, hogy elnémítsa az öntudatos követelésnek hang­ját. A gazdasági föllendülésnek idejében a kizsákmányolásnak ez a hatásos fegyvere­­ nem nagy sikerrel alkalmazható. Ha a munkás tudja, h­ogy könnyű szerrel talál­hat alkalmazást, nem tűri el a méltatlan bánásmódot és munkaerejének a szokott­nál nagyobb mértékű kizsákmányolását. Azonban a gazdasági válságok idején, amikor tízezrek csatangolnak munka nélkül, sok ezer büszke, gondolkodó nő hajlik meg a viszonyok kényszerítő ereje előtt és ke­serű gyűlölettel tűri el a megaláztatást,­ a munkáltatók uzsorásk­odását. A nyomorgó nő, az ártatlan éhező gyermek nagyon sok munkást­­megtanít arra," hogy meggyőződé­sét, elfojtva, a jobb időket várva, eltűrje a méltatlan és pökhendi bánásmódot. A kapitalisták a gazdasági válságok ide­jében szokták beigazolni, hogy szívteleneb­bek a legvérengzőbb fenevadnál. A Ganz­gyár igazgatósága a „szeretet" ünnepe előtt lökött 5000 munkást az utcára. A dús­gazdag részvényesek képviselői a munkás­családok ezreinek a kínzó nyomorúságot adták karácsonyi ajándékul. Azok, akik pompás lakásaikban a sugárzó karácsonyfa köré gyűjtik gyermekeiket, akik szétosztják azokat az ajándékokat, amelyeknek árából több munkáscsalád egész esztendőben meg­élhetne, a Megváltóról, a szeretetről fognak regélni és talán nem is jut eszükbe, hogy a kizárás gaztettével a munkásgyermekek ezreitől lopták el az utolsó falat kenyeret, hogy ők azok, akik a temető apró sirhalmait megszaporítják. Cinikus képmutatás a szeretetnek ez az állítólagos ünnepe. Csak szívtelenség, gőg és a gonosz, lelketlen kizsákmányolás vágya él az elnyomók maroknyi csoportjának lel­kében. És a kapitalista társadalom békéje is csak a rendőrök és csendőrök fegyverein, a katonák szuronyain nyugvó béke. Az éhes emberek tízezreit csak a szuronyok erőszaka tartja vissza attól, hogy be ne tör­jenek a fényes palotákba, hogy el ne ta­possák azoknak a gonosztevőknek pompás­­ karácsonyfáit, akik szeretetről mernek be­szélni egy olyan társadalomban, amelyben a férfiak, nők és gyermekek százezrei éhez­­­nek. A munkanélküliség teljesen kiszolgál­tatná a munkásokat a tőkések kicsiny cso­portjának, ha a munkások nem gondoltak volna az önvédelemre. A szakegylet, a szö­vetség, amely megtanította a munkásokat gondolkodni és követelni, a szervezet, Ma­gus fejünk álomra hajtván, Enyhet álmodunk: piros bosszú népe Két iszonyú rajban S lép a Krisztus-hydra ezer fejére, Megfizetni vád századokért. * Ma is Gyűlöletet ünneplünk, Miként tegnap, holnap és ujra-újra, Gyűlöletet és harcot, Míg uj Karácsony jelét ki nem gyújtja Az egész Földön a mi szívünk. Ady Endre. * * * amely sikeresen szállt szembe a tőkések minden erejével, a munkanélküliség idejé­ben is hűséges segítője a munkásoknak. A­ szakegyleti tagok befizetett fillérei ilyen­kor óriási jelentőségű szerepet játszanak. A munkanélkülieket megmentik a legvégső nyomortól, a gyermekeket a pusztulástól. Ezzel a munkások elérik azt az óriási fon­tosságú­ eredményt, hogy nem kell védtele­nül eltű­rniök a munkabérek korlátlan le­szorítását. Ha a szervezetek nem adnának munkanélküli segélyt, akkor a válság ide­jén minden vívmány elveszne, amit a mun­kások jobb időkben nehéz harcokkal szerez­tek. Ebben az esztendőben csupán hat na­gyobb szervezet 692.000 koronát fizetett ki a munkanélküliek részére. Karácsonykor több szervezet ismét tízezreket ad majd rendkívüli segélyben a munkanélküliek ré­szére. És milyen más es a segélyezés, mint az állam vagy a főváros alamizsnája. A szakegyleti tag jogot szerzett a segélyre, tehát minden zaklatástól menten veszi föl azt a segélyt, amelyet az ő filléreiből gyűj­töttek. Önérzetét nem sértheti senki, mert a szervezetben nincsenek mások, mint a saját társai. Az állam és a főváros 150.000 koronát adtak azok részére, akiket ők ta­szítottak nyomorba. Ezt a pénzt is a mun­kások filléreiből gyűjtötték össze. De úgy osztják szét, mintha alamizsnát adnának. A főváros ifjú szociálpolitikai vezetője, ugyanaz, aki külföldön és a hazai tudomá­nyos vitákban a modern haladó irányzat képviselője gyanánt szerepel, a gyakorlat­ban az „udvar" szociálpolitikai rendszerét honosította meg. A segélyért jelentkező munkanélkülieket ugyanis az udvaron órákig szórakoztatják, hogy félig meg­fagyva jussanak a­­ koronás szociálpoli­tikai áldáshoz. Hogy gorombán, durván és kíméletlenül beszélnek velük, az magától értetődik. A magyar szociálpolitika csak az elméletben finom és előkelő. Az állam és a főváros 150.000 koronája a jelentésekben majd a munkanélkülieknek nyújtott segély gyanánt szerepel, a gyakorlatban azonban ez az összeg otromba és tapintatlan módon nyújtott szegény segély. A VII. kerületi elöljáróságról például rendőrrel cipelik ki azokat, akik egy hangos szót mernek be­szélni. Ebből is látható, hogy a munkások csak 4. A nagy sokaság pediglen füleibe vevé be­szédeiket, bár mind külömb-külömb beszédek voltanak és csak abban egyezének, hogy a pró­fétátoknak nem volt, hová fejüket lehajtsák és nem volt, miből táplálékukat vegyék, hanem csak vad olajfák gyümölcséből. 5. Mindenük köz vala az országutak kóbor­lóinak, mivel nem vala semm­iök. 6. És találkozának eary kereszutnál többféle nincsetlenek: külországbéliek, Júdeabeliek és Galileabéliek, kik is nem nagyon szívelhették egy a­mást. 7. De találkozának az­­ut keresztezésénél és egyiknek sem volt mit ennie. És hangos szóval átkozák az idegen zsoldosokat, a vámszedőket, az írástudókat és a negyedes fejedelmet, aki Heródesnek neveztetik vala. S. Hallván és látván a sokaságot egy asszony, kijőve házából és mondá fiának: Menj fiam, hallgassad, mit beszélnek amaz idegenek. És fia odamene a sokasághoz és hallgatá. ~F K­iss r­i­r­i­s. 'i in ir-Tii. . i ns^sa * * * Gyűlölet és harc (Ének karácsony ünnepen.) Ma a bilincses millióknak Éhnyavalyás, kínos élete gyászol S újra megátkoz téged, Csalárd legenda, betlehemi jászol, Hazug felkentség, ál szer­etet. * Ma sem hiszünk a pásztoroknak, Sem a prémbundás víg örvendezőknek, Sem a vezér-csillagnak, Csupán mi saját, szomorú erőnknek, Mely megfeszíttetett igazán. • Ma a sírokat bontogatjuk S minden léptünknél átok-sírok nyílnak, Melyekbe, hajh, becsalta­­ Hazug fénnyel a betlehemi csillag A Szeretet hiszékenyeit. • Ma hóhéraink Jézusához Hallelujázni nem vihetnek minket, Megmutatjuk egymásnak Gyűlöl­et­szító, nehéz sebeinket S bosszúra hívjuk a sziveink. NÉPSZAVA 1913 december 2­5. A legenda születése. *­I. RÉSZ: A nagy sokaságról és a kíváncsi asszony személyről. 1. Történt pediglen, h­ogy elérkezének ismét az inség ama napjai, amelyekben Izrael fiai és idegen országok fiai országutak porát együtt nyelek vala nagy vándorlásuk közben, mivel nem vala házukban mit enniük és tengerentúl­ról jött zsoldosok kergetek ki őket hajlékaikból. Éli­korgatá ő gyomrukat és káprázik vala sze­mük, lelkük pediglen háborodott vala és hiszé­keny. 2. Amint Jóéi prófétától megmondatott, éhük­ben látásokat látának isfiaik és álmokat álmodá­nak ö véneik és az Úr kitölté rájuk prófétáló lelkét.­ 3. És jöttenek próféták külső országokból és támadának próféták Izraelből. És sokan valá­nak a próféták, mivel sok ínséges, ember vala. II. RÉSZ. Külországbéliek zagyva beszédiről és minde­neknek oktalan reménységiről. 1. Egy közülük Achajából való vala­ha görög­nek nevezteték. Előállván, mondá: 2. Amhol házak vagynak és kamarák vagynak a házakban, a kamarákban kenyér vagyon. Mi pediglen éhezünk. Kopogtassunk az ajtón, mondván: adjatok kenyeret, mert ha nem ad­nátok, bizony mondjuk, elvesszük azt 3. És megszólala egy Júdeabéli iffiú: Házak ugyan vágynak, de imé lyukas a te­tőjük és bi­zonnyal üres a kamarájuk. Akik pediglen ben­nük lakoznak, gyönge asszonyszemélyek és kis­dedeik 4. És elszégyenlé magát a görög.

Next