Népszava, 1914. március (42. évfolyam, 52–77. sz.)

1914-03-01 / 52. szám

2 És valóban, az épület erős is. Csak a ta­laj ingadozik és csuszamlik, amelyen az­­épület áll. És minél hatalmasabb épület áll a megrendült, lecsúszó talajon, annál gyorsabb és biztosabb az összeomlik vagy legalább megrepedezés. Az angol alsóház nagy hatalmának jellemzésére mondották, hogy az angol parlament mindent meg tud csinálni, kivéve azt, hogy fiúból leányt csináljon. De még valamit nem tud a vi­lágnak leghatalmasabb parlamentje sem megtenni: gúzsba kötni az életet és meg nem történtté tenni a gazdasági fejlődés erőit és visszájukra fordítani azokat az áramlatokat, amelyek a mai államokat és társadalmakat a feudalizmus világából a kapitalizmus világába sodorják át. A fó­parlament bizonyára igen hatalmas egy testület és csak azt nem iktatja törvénybe, ami nem jut eszébe. Ámde a gazdasági át­alakulás némán dolgozó erői e szapora és akadálytalan törvényhozó munka alól szé­pecskén elmossák a talajt... Amelyik na­pon a feudalizmus hódító hadjárata befe­jeződött a főrendiházi szavazatokkal, azon a napon jelent meg az 1910. népszámlálás eredményeit földolgozó statisztika II. kö­tete, amely a magyar birodalom népességé­nek foglalkozását ismerteti. A törvényho­zásban erősebb lesz a feudalizmus: erősebb lesz-e az életben is ? A törvények szerint gyöngülnek azok az erők, amelyek a köz­szabadságodat mindenütt kivívták és vé­delmezik: gyöngülnek-e az 'életben is ! ? "A népszámlálási statisztika adatai ezekre a kérdésekre világos feleletet ad­nak. A magyar törvényhozás a feudaliz­mus felé halad: a magyar közgazdasági­­élet a kapitalizmus felé halad. Magyaror­szág népessége 1900—1910 között 8,5 száza­lékkal szaporodott, iparforgalmi népes­ség ugyanez alatt a tíz év alatt 31 száza­lékkal szaporodott.­­Az iparforgalmi né­pesség háromszor olyan gyorsan szaporo­dik, mint a népesség általában. A népesség foglalkozásában nagy eltolódás történik: az ország iparosodik. De nemcsak arány­lag él ma több ember ipari munkából, ha­nem önmagában véve, abszolúte is. Az ipari népess­ég (keresők és családtagjaik) száma volt 1890-ben 2,158.83,; 1900-ban 3,764783 1910-ben 4,928.233 Az iparból élők száma ezek szerint az adatok szerint húsz év alatt több mint meg­kétszereződött. 1890-ben száz ember közül 16.2, 1900-ban száz ember közül 19.6, 1910-ben száz ember közül 23.6 tartozott az iparforgalmi népességhez.­­Az őstermelők tíz év előtt a népesség 68­ százalékát, 1910-ben ellenben már csak 61.5 százalékát tették ki. Ez a négy százalék, amellyel az iparosnépesség növekedett és amellyel a mezőgazdasági népesség csökkent, mutatja, hogy Magyarországon is föltartózhatat­lanul megy előre az a folyamat, amely a népességnek egyre nagyobb tömegeit so­dorja a faluból a városba, a feudális világ­ból a kapitalista világba, a mezőgazdaság­ból az iparba, a tudatlanságból a betű­világából, a szolgai megadásból a szabad­ságért való küzdelem világaiba. Magya­ország egész politikai szervezete, a közha­talom gyakorlása, az állami és közigazga­tási intézmények olyanok, mint aa az egész ország csak feudális urakból és azoknak cselédeiből állana. Nem frázisok, nem az izgatók, nem a népbolondítók, hanem a hivatalos statisztika adatai sütik rá az or­szág mai uraira a bitorlók bélyegét, ezek bélyegzik azt a törvényhozást, amely a feudalizmus megerősítésén dolgozik az or­szág gazdasági fejlődésével ellentétes és ezért pusztulásra ítélt közönséges bitorlás­nak. A főrendiház és a sóparlament, Tisza és megvásárolt emberei hihetik azt, hogy a szombati nappal megölték a sajtószabadsá­got és eltemették az általános választójo­got. A statisztika kétségtelen adatai, ame­lyek mögött meg lehet látni az égbenyúló gyárkémények erdejét, a fölsorakozó munkás zászlóaljakat, a pusztuló kis exisztenciák tömegét, kétségtelen bizony­ságot tesznek arról, hogy ez a győzelem csak máról holnapra való és hogy az ország gazdasági fejlődésével összhangban levő demokrácia mielőbb diadalmas erővel száll majd szembe a tegnap erőivel. A népesség Szocializmus és magyarság. A kerületek beosztásáról Andrássy Gyula gróf cikket irt és ebben megtámadja a Tisza­kormány kerületi beosztását, mert nem­ biz­tosítja a parlament magyar jellegét. A ma­gyar szupremáciát félti a Tisza-féle kerületi beosztástól, mert nem úgy állapítja meg a választókerületeket, hogy a tisztán magyar jellegű kerületek abszolút többségben legye­nek. Azt írja, hogy a Tisza-féle kerületi be­osztás éppoly rossz, mint a mai, mert mind a kettő csak akkor biztosítja a magyar szup­remáciát, h­a azt a nemzetiségek zöme támo­gatja vagy pedig a választások eredménye meghamisítható. Andrássy statisztikája sze­rint ma 229 magyar többségű kerület van és 184 nem-magyar. A Tisza-féle beosztás sze­rint magyar-német többségű kerület lesz 293 és 118 szláv, román meg egyéb nemzetiségű. Azt mondja Andrássy, hogy ha ez a magyar­német blokk csak két, egymás ellen harcoló pártra oszlik is, ami pedig szükségszerű­ elő-feltétele a parlamentáris kormányrendszer­nek, akkor már elbukott a magyar szupre­mácia, mert akkor az ellenzék legerősebb pártja, sőt esetleg a parlament legerősebb pártja a nemzetiségi tömb lesz. Andrássy hosszú fejtegetésében és min­den eshetőséget latoló számításaiban folyton két csoportról beszél: a­ magyar-német tömbről és a nemzetiségi tömbről. A nemze­tiségi veszedelem ördögét falra festő számí­tásaiban pedig furcsa és képtelen politikai szerepet juttat a szociáldemokrata pártnak. Állandóan azzal számol, hogy harminc szo­cialista kerül majd be az új parlamentbe, , bár egyáltalán nem mondja meg, hogy mi­ből következteti és miért éppen harmincra teszi a szocialista képviselők számát. Ahogy mi ismerjük a Tisza-féle választójogi tör­vényt és ahogy mi látjuk a Tisza-féle kerü­leti beosztás rejtelmeit, hát ez a harmincas szám igazán csak lutri-szám és semmi ko­moly megalapozása nincsen ennek a furcsa politikai számtannak. De ez nem is volna fontos és igazán szó nélkül hagyhattuk volna ennek a se nem szorzó, se nem osztó politikai összeadásnak és kivonásnak az eredményét, ha Andrássy nem juttatná e furcsa számtani műveletek során furcsa és képtelen politikai szerephez ezt a harminc tagból álló parlamenti szociál­föltalálás szellemét, az egyesülés elszunnyaszt­ja, így spekulálnak : amit az előállítás költsé­geiből meg lehet takarítani, azt meg fogjuk takarítani. A találmányok és javítások azon­ban ma jobban terhelik a kiadás­ számlát, mint valaha. Ma már nem várják be, mint annak­idején a zsenialitás véletlenét, hanem rend­szerré tették a föltalálást és rendszeresen­­l5­irányzott összegeket költenek rá. Ezt a pénzt meg kell takarítani, hiszen a fogyasztó már úgyis megszokta az árut s ha nem hozunk új­szerűt, nem is fogja kivárni". Ilyenformán jel­lemzi a monopólium urainak gondolkodásinál­yát s azután megállapítja — adatokkal —, hogy a gondolat máris testté lett és a német ipar­ban a föltalálásra fordított összegeket csök­kentik a monopolizált iparágak, ami a világ­piacon elfoglalt helyzetüket veszélyezteti, hi­szen az angol és amerikai ipar is nyek f­ilk­us találmányokkal könnyíteni a termelést és sza­porítani az árucikk-fajtákat. Sok igazság van ebben a följajdulásban, de semmi védekező módot nem tud a jajgató. Teljesen igaz, hogy a föltaláló kedv lefo­kozása kulturális veszedelem, de nem tud mó­dot arra, hogy az ipari monopóliumot hogyan lehetne meggátolni ebben a veszedelmes tevé­kenységben. A panasz — panasz marad s a monopólium — magánmonopólium. A szabad verseny korának vissza­hajtása nem is járhat eredménnyel. Vissza nem szo­kott kanyarodni a társadalmi fejlődés és hiába hoznak­­törvényeket némely bátor országban a * * Keleti éjszakán­. Oh, mennyi csillag! Játszik a tenger Álmodó Jaffa partjainál. Ködfehér fátyolt sző a magasban Millió finom ezüstsugár. Gyöngyrojtű fodrok kelnek a mélyből; A tenger éji táncába fog, örök szerelmét zengi a holdnak, Csodákat mű­vel, ömleng, zokog. Mily vallomás ez! Oh, minő ének! Mélységes mélyéből lelkezett: "ilyen a tenger forró szerelme; A tenger szive most megreped . .. Vagy tán nyugatról hozza keletre Milliók fájó üzenetét ! Akiknek nincs a földön hazájuk, Akiknek könnyet szül csak a lét . .. Jajongj csak, zugj, zokogj oh, tenger! Kitárom híven két kezemet: Jöjjön, jöjjön minden bús ember, örök nyarával várja kelet. Törj ki, törj ki, hatalmas tenger! Hozd el, oh, hozd az uj vizözönt S egy uj hajón, egy uj Noé-bárkán Válts meg mindenkit, aki üldözött. Jaffa, december elején. Abrdi Imre. NÉPSZAVA 1914 március 1. Egy mérnök panasza. * Egy német technikai folyóirat, amely rend­szerint a legújabb anyacsavarokról, repülőgép­egyensúlyozókról, hídépítő módszerekről, loko­motív­ tökéletesítésekről szokott beszámolni némi germán faji gőgön kívül szigorú szaksze­rűséggel és társadalmi vonatkozások nélkül,­­ haragos, nála szokatlan hangú és témájú kifa­kadással lepett meg a legutóbbi számában. A szakszerűség jegét fölolvasztotta a mérnök-ke­serű­ség forrósága : a névtelen cikkíró heves vádbeszédet tart a trösztök és kartellek ellen. A konzervatív német kulturális veszedelemnek mondja az ipari központosulás e formáit s nem átall a szocialisták hangján szólni „a mi nagyszerű ném­et iparunk" urairól, akiket meg is fenyeget azzal, hogy „csúnyán elszámolhat­ják magukat". Persze nem azért haragszik a trösztökre, mert növelik az árakat és mono­póliumukat a fogyasztótömegek kizsarolására használják ki. Ezt nem kifogásolja a mérnök­szakember, észreveszi ellenben egy másik át­kát az ipari monopólium rendszerének : azt, amely mérnöki zsebekbe vág. Elmondja, hogy a szabad verseny elvét egyes iparágakban a monopólium váltotta föl Németországban is s főként a szövőiparban ez a helyzet arra veze­tett, hogy lefokozta a föltaláló­ kedvet, meg­szüntetett minden nyítást a termelő techniká­ban. „Míg a szabad,­­verseny fölkorbácsolja a négy százalékos eltolódását hirdető hivata­los statisztika tulajdonképen lélekha­rangja a feudális uralomnak. És ennek szava éppen jókor kondul bele az ellenfor­radalom diadalkiáltásába!

Next