Népszava, 1914. június (42. évfolyam, 128–152. sz.)

1914-06-06 / 132. szám

2 AMERIKÁBÓL KÜLDÖTT PÉNZÖSSZEGEK­KEL egyidejűleg levélben kell a kiadó­hivatallal tudatni, hogy a pénzt postán vagy bank útján kapjuk-e meg és pontos utasítás küldendő a küldött pénzösszeg föl­használására. A kísérőlevél nélkül érkezett pénzküldemények helyes fölhasználása ki­zárólag ilyen módon lehetséges. "A kiadóhivatal zr&PszAVB 1914 junius 6. ­­ dott, igen radikális állásponton árljmak az új párt vezető emberei! A radikalizmus külföldi példái és tapasz­talatai nem sok jóval biztatnak bennün­ket. A radikális polgárság hatalomra vagy befolyáshoz jutva, a szociális kérdés terén igen reakciós politikát űzött. Évtizedeken keresztül Clémenceau volt az európai radi­kalizmus vezető szelleme és minden remény­sége. Kormányra jutása egyúttal a radika­lizmus csődje is volt Franciaországban, mert a Clémenceau-kormány a szociális re­akciónak, a munkásellenességnek, a vagyon védelmének terén megszégyenítette a leg­junkerebb kormányokat is. A radikalizmus, ha erőre tud kapni, a kispolgárság politikai pártja, éppúgy, mint a liberalizmus a bur­zsoáziáé és a szocializmus a munkásoké. Már­pedig a kispolgárság barátja ugyan a politikai szabadságnak, de vagyoni érdekei­nél fogva ellensége a szociális haladásnak, főképen a munkásosztály szabadságharcá­nak, amelynek fő célja nem a politikai jog, h­anem a gazdasági fölemelkedés. Az az or­szág, amelyben a radikális polgárság az uralkodó társadalmi osztály, Franciaország, egyúttal a szociális reakciónak, a munká­sokról való szociálpolitikai nem-gondosko­dásnak szinte iskolai példája. A radikális polgári párt megalakulását ebbe a történelmi távlatba kell beállítani­­és hasznossága azon a ponton dől el: be tud-e férkőzni a polgárságnak azokba a ré­tegeibe, ahova az eddigi demokratikus pártok nem tudtak elhatolni ? Ha az ellen­ség földjéből akar és tud hódítani, akkor hasznos lesz munkája. Ha a jóbarátéból készül hódítani, akkor alighanem többet árt megalakulása a demokrácia ügyének, mint amennyit használni tudna. Bizonyos, h­ogy ez a megalakulás — a polgári demo­krácia vezetőinek a szociális demokráciá­tól való eltávolodása és leválása — az osz­tályharcnak és az osztályellentétek kiélese­désének egyik, a választójog kiterjesztésé­vel járó tünete. A polgárság egy része po­litikailag önállósítja magát, külön párttá szervezkedik, mert valószínűleg elég erős­nek érzi magát arra, hogy önálló létet él­jen. A polgárság szélső bal szárnyának, szabadgondolkodóknak, szabadkőművesek­nek, szociológusoknak politikai gyűlésein a vezérkar a polgárságból, a hallgatóság­­és tömeg a munkásokból szokott eddig ki­kerülni. Ezek a polgárok most párttá ala­kulnak, mert úgy vélekednek, hogy már nincsen szükségük erre a támogatásra.­­Gyűléseikre már most ezentúl nem a mun­kástömegek fognak eljárni, amelyeknek nincsen keresnivalójuk egy idegen politi­kai párt gyűlésein, hanem a radikális pol­gárság. A polgárság párttá szervezkedik és önállósítja magát. Nekünk nem lehet más dolgunk egyelőre, mint kívülről, az érdeklődés szemével nézni, mi lesz a dolog­ból és mit tudnak a maguk erejéből csi­nálni azok, akik eddig túlnyomóan szociál­demokrata tömegek segítségével csináltak politikát. Ennek az állapotnak a radikális párt szervezői vetettek véget és mi kíván­csian várjuk, mi haszna és­ mi képe lesz ennek az új alakulásnak ! Az uszitók barátja, Tisza István gróf már számos hangzatos kijelentést tett, hogy a munkásokat el­ámítsa. Több beszédében megdicsérte a szervezett munkásságot és a választójogra vonatkozó hitvány törvényjavaslat indoko­lásában is nagyon sok hízelgő jelző vonat­kozik a szervezett munkásokra. Elámítani azonban senkit sem tudott. Aki a választójog kérdésében a legszélsőbb reakciót szolgálja, az semmiféle tekintetben sem lehet a szabad fejlődés híve. A Tiszáék választójogi állásfoglalásának szükséges kiegészítő része a társadalmi élet minden terén alkalmazott reakció, amely az agrá­riusok és az ipari tőkések érdekeit szol­gálja és kiváltságait védelmezi. Az agráriusok már nem szorulnak külö­nös védelemre. A törvények egész sora vé­delmezi kiváltságaikat és a rabszolgatör­vény teljesen megbénítja munkásaik szer­vezkedési lehetőségét, roppantul megnehe­zíti gazdasági harcaik eredményes vezeté­sét. Az ország vám- és kereskedelmi poli­tikája a munkanélküli jövedelem száz­millióit dobja az agráriusok ölébe és ment­hetetlenül kiszolgáltatja a vagyontalanodat az agráriusok uzsorájának. Az ipari tőkések sem szorultak véde­lemre. Gazdasági helyzetükből eredő fölé­nyük már önmagában is olyan nagy, hogy a munkásság csak a legnagyobb nehézsé­gekkel bír velük megbirkózni. A nagytőké­sek kevesen sok munkást foglalkoztatnak, szervezkedésük tehát könnyen megy, rend­őri ellenőrzés nélkül, a nyilvánosság kizá­rásával a munkások tízezreit dönthetik a nyomorba. A munkások egységes eljárása ellenben sokkal nehezebb. A tízezreket egyöntetű föllépésre bírni, nagy, áldozatkész munkát igényel. A munkásoknak a nyilvánosság előtt kell megbeszélni teendőiket és gyűlé­seiken állandóan ott van a rendőrség ki­küldöttje, aki minden dolgukba beleavat­kozhat. Az egyesülési és gyülekezési jogra vonatkozó törvények szintén megnehezítik a szervezkedést és egyenesen szégyene en­nek az országnak, hogy ma már egész Európában egyedül mi vagyunk azok, ahol sztrájkcélokra nem szabad gyűjteni, ahol a szervezetek nem segélyezhetik a gazda­sági jobblétért küzdő és éh­ező munká­saikat. A tőkések harcát az is megkönnyíti, hogy a kereseti viszonyok nem adnak lehetősé­get arra, hogy a munkások a harc idejére valamit félre tegyenek. Ha a munkás dol­gozik, akkor is csak annyit keres, hogy ép­pen a mindennapi kenyeret tudja megsze­rezni. Azután jönnek a munkanélküliség szomorú hónapjai, amikor mindenét el kell adogatnia és e­ nyomorúság pusztításait hosszú évekig sem tudja kiheverni. A gaz­dasági harcok idején a munkások tehát rögtön rá vannak utalva segélyre, holott a kapitalisták a legtöbb esetben személyesen alig vannak érintve. Nincs ország Európában, amelynek szo­ciális élete annyira rohadt volna, mint ná­lunk. A születések száma egyre kisebb lesz, a halálesetek száma emelkedik. Ijesztő mértékben nő a kivándorlás, szaporodnak a balesetek, az öngyilkosságok, a járványos betegségek, rohamosan növekedik a va­gyon ellen irányuló bűnesetek száma­­és szaporodnak a tébolydák lakói. Ezek a jelenségek tipikus kórtünetei az ország pusztulásának. Mindez gondolko­dásra kell h­ogy késztesse a kormány em­bereit, mindez arra figyelmezteti őket, hogy állami beavatkozással, sürgősen a gyöngéket kell segíteniök a vagyonosok túlkapásai ellen. A virágzó iparral bíró gazdag európai államokban éppen a leg­utóbbi esztendőkben az állam súlyos meg­terhelésével létesítettek olyan szociális intézményeket, amelyek a vagyontalanok ellen­állási képességét növelték. Ezekben az államokban nem féltek attól, hogy a munkásokat a szociális védelem a gazda­sági harcokban is megerősíti. .A bihariak szociálpolitikája ennek éppen az ellenkezője. Ők a vagyonosokat akarják megerősíteni. A munkapárti törvénygyár minden alkotása a közszabadságok ellen irányuló merénylet és minden­­ törvényük­ elsősorban a munkásságot sújtja, a mun­kások létfeltételeit teszi rosszabbá. S ennek a politikának a folytatását igen Tisza István gróf, aki a „Magyar Vasmű­­vek és Gépgyárak Országos Egyesületei­hez levelet irt, amelyben egyenesen uszítja őket arra, hogy munkásaikat ezentúl még jobban zsákmányolják ki, akiknek azt igéri, hogy ilyenfajta törekvéseikben a sztrájkbontók védelmével­­és a szervezetek elnyom­ásával szolgálatukra áll. Vállvetett munkára hívja föl a munkáltatókat, mert a kormány csak „a munkáltatók határozott föllépése" alapján léphet föl a munkások ellen kellő eréllyel. Szószerinti szövegében közöljük a biha­riak munkásgyűlölő föllépésének ezt a gyö­nyörű bizonyítékát a munkások okulására :­ M. Kir. Miniszterelnök. 7782/M. E. I. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének Budapest. Folyó hó 20-án 10.10/1913. szám alatt kelt fölterjesztése kap­csán biztosíthatom a t. Egyesületet, hogy a kormány mindent, ami hatáskörében áll, et fog követni a munkások körében lábrakapott terrorizmus jogtalan jelenségeinek leküzdé­sére. E célból megfontolás tárgyát képezi olyan törvény alkotása, amely a közbiztossá­got, munkarendet és mások jogait respektáló bérharc jogosultságának nyílt elismerése mellett szigorú megtorlásban részesítse a munkások küzdelmeinek elfajulásait és az azokkal kapcsolatos jogtalanságokat. A kon­templált rendelkezések egyik legfontosabb csoportja az, amely a t. Egyesület fölterjesz­tésében is említett szabálytalan munkabe­szüntetés ellen irányul és különbséget kíván tenni az előzetes bejelentés után, bizonyos fölmondási idő megtartásával bekövetkező munka megszüntetése és a munkásnak szer­ződést szegő abbanhagyása között. A kérdés azonban igen nagy gyakorlati nehézségekbe ütközik, miután fölizgatott és nyomban sztrájkba lépni vágyó munkásoknak további munkára való kényszerítése az illető ipar­telepet érzékenyen károsíthatná, esetleg fönnállásában is veszélyeztetné. Köszönettel venné a kormány, ha úgy az idevágó rendelkezések egész komplexumát, mint különösen ezen nagyon fontos kérdést illetőleg a t­ Egyesület információira és ta­nácsaira számíthatna. Természetesen addig is, amíg a hozandó új törvény az eddiginél megfelelőbb alapot nyújtana a kormány eljárásának, terrorisz­tikus jelenségek, egyesek és gyártelepek sze­mélyi és vagyonbiztossága elleni merényle­tek meggátlása és megtorlása a kormány eminens kötelességét képezi és biztosítha­tom róla a t. Egyesületet, hogy ebben a te­kintetben a­ kormány nem ismer ingadozást. Hogy azonban eljárásunk sikerre vezethes­sen, ebben is a munkaadók tevékeny közre­működésére van szükségünk, mert a mi el­járásunknak csak a munkaadók határozott föllépése nyújthat kellő alapot. Azért kérem tehát a t. Egyesületet, szíves­kedjék odahatni, hogy az Egyesület kötelé­kébe tartozó munkaadók jogosulatlan, ter­rorisztikus követeléseknek ne engedjenek, vegyék a hatóság segélyét idejekorán igénybe és a fölmerülő jogtalan cselekmé­nyekkel szemben tegyenek azonnal a ható­sági eljárásra kellő alapot nyújtó konkrét följelentéseket. Igen célszerűnek látnám, ha a fővárosi rendőrséghez intézendő ezen följelentésekről esetről-esetre a belügym­­i­­­niszter urat is értesíteni szíveskednének, Budapest, 1913. évi november hó 24-én. "­­ Tisza, s. k. Ez a levélke igen hathatósan hozzájárul majd ahhoz, hogy a munkásság tisztán lássa, mit várhat Tiszától. Ez az ember, akárhogyan is tagadja, nyílt és leplezetlen barátja a munkások elnyomóinak és mun­kásbarát szólamai csak a politikailag éret­len munkások elámítására valók. Mihelyst ez az úr abba a helyzetbe kerül, hogy őszinte érzelmeit bevallja, abban a pilla­natban kibújik belőle a tudatlan, reakciós junker, aki a munkást nem is tekinti em­bernek és aki mindenre kapható a munká­­­sok ellen. Ezt a levelet minden munkásnak alapo­­san el kell olvasnia és jól meg kell jegyezn.

Next