Népszava, 1914. június (42. évfolyam, 128–152. sz.)
1914-06-06 / 132. szám
2 AMERIKÁBÓL KÜLDÖTT PÉNZÖSSZEGEKKEL egyidejűleg levélben kell a kiadóhivatallal tudatni, hogy a pénzt postán vagy bank útján kapjuk-e meg és pontos utasítás küldendő a küldött pénzösszeg fölhasználására. A kísérőlevél nélkül érkezett pénzküldemények helyes fölhasználása kizárólag ilyen módon lehetséges. "A kiadóhivatal zr&PszAVB 1914 junius 6. dott, igen radikális állásponton árljmak az új párt vezető emberei! A radikalizmus külföldi példái és tapasztalatai nem sok jóval biztatnak bennünket. A radikális polgárság hatalomra vagy befolyáshoz jutva, a szociális kérdés terén igen reakciós politikát űzött. Évtizedeken keresztül Clémenceau volt az európai radikalizmus vezető szelleme és minden reménysége. Kormányra jutása egyúttal a radikalizmus csődje is volt Franciaországban, mert a Clémenceau-kormány a szociális reakciónak, a munkásellenességnek, a vagyon védelmének terén megszégyenítette a legjunkerebb kormányokat is. A radikalizmus, ha erőre tud kapni, a kispolgárság politikai pártja, éppúgy, mint a liberalizmus a burzsoáziáé és a szocializmus a munkásoké. Márpedig a kispolgárság barátja ugyan a politikai szabadságnak, de vagyoni érdekeinél fogva ellensége a szociális haladásnak, főképen a munkásosztály szabadságharcának, amelynek fő célja nem a politikai jog, hanem a gazdasági fölemelkedés. Az az ország, amelyben a radikális polgárság az uralkodó társadalmi osztály, Franciaország, egyúttal a szociális reakciónak, a munkásokról való szociálpolitikai nem-gondoskodásnak szinte iskolai példája. A radikális polgári párt megalakulását ebbe a történelmi távlatba kell beállítaniés hasznossága azon a ponton dől el: be tud-e férkőzni a polgárságnak azokba a rétegeibe, ahova az eddigi demokratikus pártok nem tudtak elhatolni ? Ha az ellenség földjéből akar és tud hódítani, akkor hasznos lesz munkája. Ha a jóbarátéból készül hódítani, akkor alighanem többet árt megalakulása a demokrácia ügyének, mint amennyit használni tudna. Bizonyos, hogy ez a megalakulás — a polgári demokrácia vezetőinek a szociális demokráciától való eltávolodása és leválása — az osztályharcnak és az osztályellentétek kiélesedésének egyik, a választójog kiterjesztésével járó tünete. A polgárság egy része politikailag önállósítja magát, külön párttá szervezkedik, mert valószínűleg elég erősnek érzi magát arra, hogy önálló létet éljen. A polgárság szélső bal szárnyának, szabadgondolkodóknak, szabadkőműveseknek, szociológusoknak politikai gyűlésein a vezérkar a polgárságból, a hallgatóságés tömeg a munkásokból szokott eddig kikerülni. Ezek a polgárok most párttá alakulnak, mert úgy vélekednek, hogy már nincsen szükségük erre a támogatásra.Gyűléseikre már most ezentúl nem a munkástömegek fognak eljárni, amelyeknek nincsen keresnivalójuk egy idegen politikai párt gyűlésein, hanem a radikális polgárság. A polgárság párttá szervezkedik és önállósítja magát. Nekünk nem lehet más dolgunk egyelőre, mint kívülről, az érdeklődés szemével nézni, mi lesz a dologból és mit tudnak a maguk erejéből csinálni azok, akik eddig túlnyomóan szociáldemokrata tömegek segítségével csináltak politikát. Ennek az állapotnak a radikális párt szervezői vetettek véget és mi kíváncsian várjuk, mi haszna és mi képe lesz ennek az új alakulásnak ! Az uszitók barátja, Tisza István gróf már számos hangzatos kijelentést tett, hogy a munkásokat elámítsa. Több beszédében megdicsérte a szervezett munkásságot és a választójogra vonatkozó hitvány törvényjavaslat indokolásában is nagyon sok hízelgő jelző vonatkozik a szervezett munkásokra. Elámítani azonban senkit sem tudott. Aki a választójog kérdésében a legszélsőbb reakciót szolgálja, az semmiféle tekintetben sem lehet a szabad fejlődés híve. A Tiszáék választójogi állásfoglalásának szükséges kiegészítő része a társadalmi élet minden terén alkalmazott reakció, amely az agráriusok és az ipari tőkések érdekeit szolgálja és kiváltságait védelmezi. Az agráriusok már nem szorulnak különös védelemre. A törvények egész sora védelmezi kiváltságaikat és a rabszolgatörvény teljesen megbénítja munkásaik szervezkedési lehetőségét, roppantul megnehezíti gazdasági harcaik eredményes vezetését. Az ország vám- és kereskedelmi politikája a munkanélküli jövedelem százmillióit dobja az agráriusok ölébe és menthetetlenül kiszolgáltatja a vagyontalanodat az agráriusok uzsorájának. Az ipari tőkések sem szorultak védelemre. Gazdasági helyzetükből eredő fölényük már önmagában is olyan nagy, hogy a munkásság csak a legnagyobb nehézségekkel bír velük megbirkózni. A nagytőkések kevesen sok munkást foglalkoztatnak, szervezkedésük tehát könnyen megy, rendőri ellenőrzés nélkül, a nyilvánosság kizárásával a munkások tízezreit dönthetik a nyomorba. A munkások egységes eljárása ellenben sokkal nehezebb. A tízezreket egyöntetű föllépésre bírni, nagy, áldozatkész munkát igényel. A munkásoknak a nyilvánosság előtt kell megbeszélni teendőiket és gyűléseiken állandóan ott van a rendőrség kiküldöttje, aki minden dolgukba beleavatkozhat. Az egyesülési és gyülekezési jogra vonatkozó törvények szintén megnehezítik a szervezkedést és egyenesen szégyene ennek az országnak, hogy ma már egész Európában egyedül mi vagyunk azok, ahol sztrájkcélokra nem szabad gyűjteni, ahol a szervezetek nem segélyezhetik a gazdasági jobblétért küzdő és éhező munkásaikat. A tőkések harcát az is megkönnyíti, hogy a kereseti viszonyok nem adnak lehetőséget arra, hogy a munkások a harc idejére valamit félre tegyenek. Ha a munkás dolgozik, akkor is csak annyit keres, hogy éppen a mindennapi kenyeret tudja megszerezni. Azután jönnek a munkanélküliség szomorú hónapjai, amikor mindenét el kell adogatnia és e nyomorúság pusztításait hosszú évekig sem tudja kiheverni. A gazdasági harcok idején a munkások tehát rögtön rá vannak utalva segélyre, holott a kapitalisták a legtöbb esetben személyesen alig vannak érintve. Nincs ország Európában, amelynek szociális élete annyira rohadt volna, mint nálunk. A születések száma egyre kisebb lesz, a halálesetek száma emelkedik. Ijesztő mértékben nő a kivándorlás, szaporodnak a balesetek, az öngyilkosságok, a járványos betegségek, rohamosan növekedik a vagyon ellen irányuló bűnesetek számaés szaporodnak a tébolydák lakói. Ezek a jelenségek tipikus kórtünetei az ország pusztulásának. Mindez gondolkodásra kell hogy késztesse a kormány embereit, mindez arra figyelmezteti őket, hogy állami beavatkozással, sürgősen a gyöngéket kell segíteniök a vagyonosok túlkapásai ellen. A virágzó iparral bíró gazdag európai államokban éppen a legutóbbi esztendőkben az állam súlyos megterhelésével létesítettek olyan szociális intézményeket, amelyek a vagyontalanok ellenállási képességét növelték. Ezekben az államokban nem féltek attól, hogy a munkásokat a szociális védelem a gazdasági harcokban is megerősíti. .A bihariak szociálpolitikája ennek éppen az ellenkezője. Ők a vagyonosokat akarják megerősíteni. A munkapárti törvénygyár minden alkotása a közszabadságok ellen irányuló merénylet és minden törvényük elsősorban a munkásságot sújtja, a munkások létfeltételeit teszi rosszabbá. S ennek a politikának a folytatását igen Tisza István gróf, aki a „Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületeihez levelet irt, amelyben egyenesen uszítja őket arra, hogy munkásaikat ezentúl még jobban zsákmányolják ki, akiknek azt igéri, hogy ilyenfajta törekvéseikben a sztrájkbontók védelmévelés a szervezetek elnyomásával szolgálatukra áll. Vállvetett munkára hívja föl a munkáltatókat, mert a kormány csak „a munkáltatók határozott föllépése" alapján léphet föl a munkások ellen kellő eréllyel. Szószerinti szövegében közöljük a bihariak munkásgyűlölő föllépésének ezt a gyönyörű bizonyítékát a munkások okulására : M. Kir. Miniszterelnök. 7782/M. E. I. A Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületének Budapest. Folyó hó 20-án 10.10/1913. szám alatt kelt fölterjesztése kapcsán biztosíthatom a t. Egyesületet, hogy a kormány mindent, ami hatáskörében áll, et fog követni a munkások körében lábrakapott terrorizmus jogtalan jelenségeinek leküzdésére. E célból megfontolás tárgyát képezi olyan törvény alkotása, amely a közbiztosságot, munkarendet és mások jogait respektáló bérharc jogosultságának nyílt elismerése mellett szigorú megtorlásban részesítse a munkások küzdelmeinek elfajulásait és az azokkal kapcsolatos jogtalanságokat. A kontemplált rendelkezések egyik legfontosabb csoportja az, amely a t. Egyesület fölterjesztésében is említett szabálytalan munkabeszüntetés ellen irányul és különbséget kíván tenni az előzetes bejelentés után, bizonyos fölmondási idő megtartásával bekövetkező munka megszüntetése és a munkásnak szerződést szegő abbanhagyása között. A kérdés azonban igen nagy gyakorlati nehézségekbe ütközik, miután fölizgatott és nyomban sztrájkba lépni vágyó munkásoknak további munkára való kényszerítése az illető ipartelepet érzékenyen károsíthatná, esetleg fönnállásában is veszélyeztetné. Köszönettel venné a kormány, ha úgy az idevágó rendelkezések egész komplexumát, mint különösen ezen nagyon fontos kérdést illetőleg a t Egyesület információira és tanácsaira számíthatna. Természetesen addig is, amíg a hozandó új törvény az eddiginél megfelelőbb alapot nyújtana a kormány eljárásának, terrorisztikus jelenségek, egyesek és gyártelepek személyi és vagyonbiztossága elleni merényletek meggátlása és megtorlása a kormány eminens kötelességét képezi és biztosíthatom róla a t. Egyesületet, hogy ebben a tekintetben a kormány nem ismer ingadozást. Hogy azonban eljárásunk sikerre vezethessen, ebben is a munkaadók tevékeny közreműködésére van szükségünk, mert a mi eljárásunknak csak a munkaadók határozott föllépése nyújthat kellő alapot. Azért kérem tehát a t. Egyesületet, szíveskedjék odahatni, hogy az Egyesület kötelékébe tartozó munkaadók jogosulatlan, terrorisztikus követeléseknek ne engedjenek, vegyék a hatóság segélyét idejekorán igénybe és a fölmerülő jogtalan cselekményekkel szemben tegyenek azonnal a hatósági eljárásra kellő alapot nyújtó konkrét följelentéseket. Igen célszerűnek látnám, ha a fővárosi rendőrséghez intézendő ezen följelentésekről esetről-esetre a belügyminiszter urat is értesíteni szíveskednének, Budapest, 1913. évi november hó 24-én. " Tisza, s. k. Ez a levélke igen hathatósan hozzájárul majd ahhoz, hogy a munkásság tisztán lássa, mit várhat Tiszától. Ez az ember, akárhogyan is tagadja, nyílt és leplezetlen barátja a munkások elnyomóinak és munkásbarát szólamai csak a politikailag éretlen munkások elámítására valók. Mihelyst ez az úr abba a helyzetbe kerül, hogy őszinte érzelmeit bevallja, abban a pillanatban kibújik belőle a tudatlan, reakciós junker, aki a munkást nem is tekinti embernek és aki mindenre kapható a munkások ellen. Ezt a levelet minden munkásnak alaposan el kell olvasnia és jól meg kell jegyezn.