Népszava, 1915. január (43. évfolyam, 2–60. sz.)

1915-01-01 / 2. szám

2 akarja és kívánja és a romboló, haszontalan, pusztító víztömegből a munkát végző, vilá­gító, gépeket hajtó, melegítő, életet teremtő erőnek kiapadhatatlan forrása lesz. Nem lesz más a víz, nem lesz más az erő, csak a készülék, az intézmény, amely fölfogja és szabályozza, lesz más. És ez elég ahhoz, hogy a víztömeg a hálás munkájából az élet nemzőjévé, a pusztítás kútfejéből az élet­építés energiájává váljék . . . . Az emberi természet, a társadalmi­­élet víztömegei ma még vadul zuhognak és ker­getőznek. A társadalmi élet Niagarái szá­mára még nem építette meg a társadalom tudománya , a szocializmus, azokat a nagy turbinákat, transzformátorokat, amelyek a­­nyers és pusztító erőt eleven építő erővé tudnák alakítani. Az emberi lélek rettene­tes hatalmú vizei vadul, szervezetlenül, rombolva kavarognak világszerte ma. De pusztító erejükben is meg kell látni min­denkinek nagyságukat, fenséges voltukat. Ebben a pillanatban, amikor annyira el­szomor­ít, annyira kétségbeejt bennünket az ember, ebben is hitet kell tenni az em­ber nagysága mellett, ki kell mondani, hogy rendíthetetlenül bízunk az emberben és abban, hogy lesz ereje megfékezni a társadalom vad energiáit, lesz akarata ke­resztülvinni a saját akaratát, mint ahogy megfékezte vala sikerrel a­ természetet és aláveté azt sa­ját akaratának. A tőke, a nagybirtok, a tudatlanság, a szolgaságra való hajlam nagy dolgok , de aki látta vagy elgondolja, milyen engedelmes cselédje az embernek a Niagara vize és a felhő vil­láma- , az továbbra is követi „Az"embter"tra­gédiájá"-nak nagy intelmét: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál Mint szocialista, ezzel az igével köszönt­jük ezt a véres és szomorú új esztendőt. Ezt az igét küldjük el lélekben minden­hová, ahol embertestvéreink a meg nem fé­kezett vad társadalmi­ erők áldozatai gya­nánt dőlnek el a csatatérré vált Európában. TTT -fc * & A Kis húgom betegápoló. * Mikor először fölnyitom szemem, A fájdalom szaggatja lm.som. Egy elhaló hang tör ki ajkamon. Mellettem ül az én kis húgom. Alig hiszem el, álom ez — való­ A kis h­úgom betegápoló. Mellettem ül mosolygó arccal, Pedig bus szivét ezer seb bántja. Amint igy fekszem tépett tagokkal Koldus jövőmet előre látva. Őt is kidobta az élethajó : A kis húgom betegápoló. Utánam hozta, a nagy szeretet, Ha elbukom, hogy támaszom legyen. Az egész gyermek egy szent áldozat. Annyi kincs éjt átvirraszt velem, irántam olyan önfeláldozó, A kis húgom betegápoló. Szemében fájó könnycseppek égnek, Lopva siratja elveszett karom. Gyönge kezével emeli fejem kis úgy itat meg, amikor szomjazom. Ezrek életét tépi a golyó, A kis húgom betegápoló. Sötét, bús képek tűnnek elém, Véres hullákon nyugszik le a nap. Hallom a halál rut vezényszavát. Millió sebet ejt egy pillanat. Az egész világ egy nagy vérfolyó, És a kis húgom betegápoló. Mankó Jómi NÉPSZAVA 1915 január 1. A világháború után. in. Európa jelenlegi közgazdaságát a való­ságos javak fogyása és a bankjegyek, vala­mint az államadósság alakjában föllépő fiktív tőkének óriási arányú szaporodása jellemzi. Amíg a háború és a hitelszerve­zetnek velejáró fölbomlása tart, a meg­szaporodott­­ bankjegymennyiségre, mint fizetőeszközre szükség van és igy meghozza a kamatot. Mihelyt meglesz a béke és a modern hitelszervezet ismét megkezdi működését, ki fog tű­nni, hogy a forgalom­ban levő bankjegyek milliárdjaira fizető­eszközül nincs szükség, a bankjegyek alak­jában meglevő tőkét máskép kell kama­toztatni. A modern bankszervezet lehetővé teszi, hogy mindenki, akinek pénze van, közvet­lenül tőkévé alakítsa azt az úgy, hogy valamely pénzintézetnél elhelyezi. Világos azonban, hogy a bankok csak akkor tudnak kamatot fizetni, ha a rájuk bízott tőkét a termelésben értéktöbblet szerzésére hasz­nálják föl, akár közvetlenül, akár tovább­kölcsönzés segítségével. A bank kasszái­ban heverő pénz ott nem fiadzik meg, szaporodásához az szükséges, hogy a pénz átalakuljon termelő eszközökké és emberi verejték termékenyítse meg. Értéktöbbletet csak a valódi tőke hoz ; a modern bankszervezet szerepe abban merül ki, hogy a valódi, a termelő tőke segítségével termelt és kisajátított értéktöbbletet az összes tőke között egyen­letesen ossza meg, úgy hogy az esetleg pénz alakjában parlagon heverő tőke is kap részesedést. Világos azonban, hogy minél kisebb része a tőkének működik valóban a termelésben, annál kisebb a valóban szerzett értéktöbblet és annál kisebb lesz az részes, termelő és parlagon heverő tőkék között egyenletesen fölosztásra kerülő hozadék. Mivel pedig a háború folytán óriási tőkemennyiségek öltötték föl a kész­pénzformát, a pénzalakban meglevő tőke aránya a valódi tőkéhez igen nagy lesz, a háború után óriási pénzbőség fog jelent­kezni és a kamatozása rendkívül alacsony lesz. Ez az állapot persze a pénz birtoko­sainak nem felel meg és ezek mindent el fognak követni, hogy tőkéjük megfelelő kamatozását elérjék. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha minél több készpénztőkét termelő tőkévé alakítanak át. Vagyis a háború után óriási ipari konjuunktúra fog Európában elkövetkezni. Az új alapí­tások ezrei és ezrei keletkeznek majd. Minden meglevő üzem terjeszkedni, bővülni fog. A közgazdasági láznak egy hatalmas hulláma fogja majd el Európa országait: építeni, berendezni, termelni, ds ez lesz a háborút követő első időszak jelszava. Óriási konjunktúra és nagy drágaság fog­ják jellemezni ezt a korszakot, a pénztőké­nek valóságos tőkévé, termelőeszközökké való visszaala­kításána­k k­o­rsza­ká­t! A probléma azonban ezzel nincs meg­oldva. Azzal, hogy valaki készpénzformá­ból vasbánya, gépgyár, textilgyár vagy bőrgyár formájába alakította át tőkéjét, annak a rendes kamatozása biztosítva még nincsen. Ehhez az is szükséges, hogy az illető vállalatok termékei megfelelő áron vevőre találjanak. A kapitalizmus eddigi történetéből tudjuk, hogy a nagy konjunk­túra mindig túltermelést okozott, vagyis előállt az az eset, hogy a termékek nem találtak vevőre, bekövetkezett a gazdasági válság. Minél erősebb volt a konjunktúra, annál hatalmasabb válság szokta követni. Mivel pedig a háború után való konjunktúra az elhelyezést kereső készpénztőke óriási mennyisége miatt rendkívül nagyarányú lesz, az azt követő válság hevességében fölül fog múlni minden eddigi válságot. Ezen a kilátáson mit sem változtat az, hogy melyik fél győz. Sőt bizonyos, hogy­ha a győztes fél nagy hadisarcot hajt be a legyőzöttön, csak élesíti vele a gazdasági válságot a saját országában. Az aranyban megkapott hadisarcot a győztes állam ter­mészetesen elsősorban a hadikölcsön kifize­tésére használja föl. Polgárainak vagyona tehát az állammal szemben fönnálló és biz­tosan kamatozó követelés helyett a valósá­gos értékű arany formáját ölti. Ámde az arany maga épp úgy nem fiadzik meg a lá­dában, mint a bankjegy. Az aranynak is, hogy értéktöbbletet teremjen, át kell ala­kulnia valóságos termelőtőkévé. Ha tehát a győztes állam óriási aranymennyiséget hoz át a legyőzött államból, ennek gazdasági eredménye semmi más, minthogy az eddig kölcsönkötvények alakjában lekötött fiktív­tőke fölszabadul, a tőke tódulása az ipar­ban még hevesebb és a rövid ideig tartó nagy konjunktúrát követet krach még na­gyobb lesz. Németország közgazdaságának története 1871—73-ban, az aranyrészegség után következő 73-as rettenetes krach vi­lágos példát szolgáltatnak. Hogyan győzi le a modern kapitalizmus a túltermelést, az asszony újra nyugtalankodott: — Bárcsak fönt volnánk már azon a négy emeleten. Amíg a pamlagon nem­ látlak, nem vagyok nyugodt. Otthoni kabátodat már ki­akasztottam, papucsaid is ott várnak a kályha mögött. Huschke behunyt szemmel hátradőlt a kocsiban s lassan mormolta: — Igy volt ez mindig a lövészárokban is ... A négy emelet miatt pedig ne aggódj, nem a fejemen lépkedek. Az asszony nevetett. A kocsi lassan döcö­gött tovább. Az asszony egyszer csak észre­vette, hogy férje alszik. Mielőtt hazaértek, a rázós kövezetn­ át fölébresztette az embert. Kissé ijedten nézett, körül. De a felesége mindjárt megnyugtatta: — Itthon vagyunk, Richárd. — Itthon, szólt a férj, itthon. Amikor fölértek, a férj kimerülten támasz­kodott a falhoz: — Ne nézd csak, mégis igazad van, Márta. A szobában egy pillanat alatt világos lett. Iluschkénak mégis föl kellett venni vastag mondotta: — Itthon! A kályha túlságos meleget árasztott, de Ilusckének mégis föl kellett venni vastag otthoni kabátját. Mosolyogva ült a pamlagra és Márta lábára húzta a papucsot A férj vidáman tekintett körü­l a régi, ismerős szo­bában, nézegette az ezüstfényben csillogó kis fenyőfát, sóhajtva mondta: — Igen, itt még szebb, mint a kocsiban... De hol van Erzsike? — Rögtön! A kis eleven asszony még egy párszor ki­szaladt a konyhába meg vissza és elhelyezte M Bafon. Huschke Márta asszony nagyon boldog volt, amikor férje megérkezett a vasúton. Kocsiba ültek és gondoskodva takargatta férjét, kérdezgetve, hogy nem fázik-e. Huschke Richárd mosolyogva rázta fejét s fölsóhajtva szólt: — Szép dolog az. Így hazajönni, ha ilyen melegen takargatják az embert. •— Különösen karácsonykor, Richárd. — Hej, karácsony... Szegény bajtársaim ott künn. Az asszony most a haját akarta igazgatni az urának. — Hagyd csak így a sapkámat. A fődolog, hogy a kötés jó tartson. Szépen gyógyul, de ha odaérnek, ahol az átkozott orosz golyó kiharapott a fejemből egy darabot, akkor orditani szeretnék... Nem akartak eleresz­teni a kórházból, de én csak hazajöttem karácsonyra. Ez a szó mindenkit meglágyít egy kicsit. Megígértem, hogy vigyázok magamra s azután elengedtek. — El sem mondhatom, mennyire örültem sürgönyödnek. Most már igazi karácsonyunk lesz, mondottam Erzsikének és körültáncol­tuk a szobát. Vettem karácsonyfát és min­dent, ami kell. A gyereknek valami nagyobb babát kellene venni. Nagyon szeretné. Nem tudom, a mai időben költhetünk-e rá. — Mindenesetre. S már kivette tárcáját a folytatta: — Hetek óta takarékoskodtam s a gyer­mek bizonyára nagyon örül majd. Megvették a babát egy áruházban a ,ekkor

Next