Népszava, 1915. március (43. évfolyam, 112–154. sz.)

1915-03-09 / 127. szám

1915 március 10. NÉPSZAVA A Dardanellák ostroma. Ferjei!* a bombázás. —­iHaril képte­lenné te« francia páncél«», meg­rsngál angol hajó. A török főhadiszállás jelentései ezúttal csupán a Dardanellák ostromáról számolnak b­e. A bombázás, amely napról-napra ponto­san megismétlődik, vasárnap is kínjait és­ órák hosszáig tartott anélkül, hogy emlí­tésreméltó eredménnyel járt volna. A török kommüniké meg is jegyzi, hogy az általános helyzetben nem állott be jelentékeny válto­zás. A hajóágyúk támadásaitól különben az antant sajtója sem vár most már érdemle­ges eredményt. A minap az angol, most a francia lapok katonai szakértői hangsúlyoz­zák az ostrom nehézségeit. A véleményeik megegyeznek abban, hogy szárazföldi akció támogatása nélkül nem ér sokat a flották föllépése. Genfből érkező hír tényleg jelzi is, hogy a­ franciák nagy csapatszállításokra készülnek, ami a jövő héten fog megkez­dődni. * * Török hivatalos jelentés. (Konstantinápoly, március 1. — „M. T. I.") A főhadiszállás kommünikéje jelenti : Az általános helyzet nem változott jelentéke­nyen. Ma délután hat ellenséges páncélos hajó bombázta ütegeinket a Dardanellák bejáratánál. Ütegeink eredményesen viszo­nozták a tüzelést (Konstantinápoly, március 8. „M. T. 1.") A főhadiszállás jelenti: A mai bombázás részleteiről közlik, hogy a „Majestic" és az „Irresistible"'' angol hajók megerősítették az ellenséges flottát. Minthogy azonban üte­geink tüzelése egy francia páncélos hajót harcképtelenné tett egy angol hajót pedig megrongált, az ellenséges hajók 3 óra 15 perckor visszavonultak és beszüntették a tü­zelést Ütegeink egyáltalában nem szenved­tek kárt. Francia csapat szállítások a Dardanellákhoz. (Genf, március 8.) A touloni tengerészeti hatóság csak a jövő hétre várja azokat a ha­jókat, amelyek a tengerészeti hatóság beje­lentése szerint csapatokat fognak szállítani a keletre. Hajókban óriási hiány mutatkozik. Toulonnak várnia kell addig, amíg Marseille­ből Máltába küldött csapatokat ott hadiha­jókra szállítják át. A tengerészeti kormány azoknak a képviselőknek, akik a Dardanel­lák ostromának sikere felől kérdezősködtek nála, azt felelte, hogy a flottaparancsnokság gyors és jelentéktelen sikerekre kisebb súlyt vet, mint a rendszeres előhaladásra és a fö­lösleges áldozatokat el akarja kerülni. Az eddigi eredmények elérésének megítéléséhez a helyi viszonyok pontosabb ismeretére volna szükség. A közönség azonban ne nagyon vesz­tegesse az idejét arra, hanem várjon bizalom­mal, még akkor is, ha némely akció beszün­tetése érthetetlennek tűnnék is föl előtte. Francia szakvélemények a Dardanellák ostromáról. (Páris, március 8. — Rómán át.) Katonai szakírók foglalkoznak a lapokban a Dardanel­lák forstírozásával és mindannyian arra az eredményre jutnak, hogy a szövetségeseknek csak nagyon nagy erőfeszítés után sikerülhet keresztültörni a tengerszoroson és elérni Kon­stantinápoly falait. A Dardanellák híre­­i t kl­törése után azonban nagyon nagy nehézség gördül útjukba a Prinkiposz-szigetnél, amely a Marmara-tengerből a konstantinápolyi ki­kötőbe való bejárást úgyszólván elbarrikádozza. Ez a sziget eddig csak pompás paradicsom volt és a német mérnökök keze alatt rettenetes erőddé alakult át. Francia becslés szerint kü­lönben Konstantinápoly elestének mérhetetlen jelentősége volna a szövetségesek háborújára. Nemcsak azt remélik ezzel, hogy szíven talál­ják Törökországot keresztülhúzva összes hadi­terveit, de amit ennél sokkal fontosabbnak ítélnek, az az, hogy fölszabadítják Egyiptomot és a Kaukázust és az itteni csapatok másfelé mehetnek. Hozzájárul mindehhez az orosz ga­bona és a francia muníció szállításának lehető­sége. Tengerhadászati szempontból jelentős, hogy az orosz Fekete-tengeri flotta elhagyhatja a zárt tengert és csatlakozhatik az egyesült flottához ott és amikor rá szükség lesz. * A Wolff-ügynökség a Darda­nell­áról. Az antánt a semlegeseket ijesztgeti. (Érkezett éjjel 1.30 órakor.) (Berlin, márc. 8.) A Wolff-ügynökség jelenti: A Dardanellák helyzete ügyében kitűnően értesült helyről a következő köz­lést vettük : Az angol admiralitásnak­­jelentései, ame­lyek a szövetségesek által a Dardanellák ellen intézett támadásainak nagyszerű ered­ményéről beszélnek, nyilvánvalóan csak oda irányulnak, hogy a balkáni államokra morális nyomást gyakoroljanak és a semle­geseknél hangulatot keltsenek, tényleg azonban az antant-hatalmak egyik hajója sem ért el eddig az aknamezőre és nem sike­rült egy aknát, sem elhárítani az útból. Március 5-én Kum Kaleh és Sedil Bahr mellett történt partraszállítási­ kísérletek a legteljesebb mértékben meghiúsultak. A törökök mindkét helyen szurony támadá­sokkal visszavetették a támadókat, akik súlyos veszteségeket szenvedve, kénytele­nek voltak a tengeren visszamenekülni. A harcokban a Dardanellák belső erődjei ed­dig m­ég nem is vettek részt. Konstantiná­polyban a hangulat nyugodt és bizakodó, a politikai és gazdasági élet pedig a szokott mederben folyik. A galiciai országúton. * A Népszava haditudósítójától. - 9 Sajtóhadiszállás, március 2. (A sajtóhadiszállás engedelmével.) A galíciai országútnál tépettebb, ziláltabb és fantasztikusabb valamit nem lehet elkép­zelni. A galiciai országút hordozza roskadozó hátán ennek a világot marcangoló nagy viaskodásnak legvéresebb zivatarait. A gali­ciai országút sziklás, kavicsos hátát árasz­totta el félelmetes robajjal legelőször az orosz tenger, itt kellett az útjába állani ennek a mindent elnyelni akaró óriásnak, itt kellett meleg embertesttel, hideg szurony­h­eggyel, acéllal, golyóval, bombával, gránát­tal föltartóztatni, megállítani az örvénylő erővel előretörő moszkovita áradatot. A gali­ciai országúton ömlött és ömlik a legtöbb vér, itt dúltak és dúlnak a legpusztítóbb csaták, a magyar baka itt kergette legelőször a kozákot itt­ hajtják egymást leggyakrab­ban a harcoló ellenfelek, ma még az orosz parancsol itt­, holnap már a magyar, azután megint az orosz és ismét a mi katonánk, közben. —­ innen is, onnan is — pusztul az ember, megszűnik dobogni sok hűséges szív, megüvegesedik sok reménytől sugárzó meleg tekintet, sok erős kézből kifordul a puska és­ a nehéz, véres, kietlen tusa folyik tovább, mindig tovább, a tépett, sziklás galiciai országút mentén. Csoda, hogy a galiciai országút háta egészen be nem roskadt még az öldöklő harcok marcangoló súlya alatt. * Jártam a galiciai országúton és elhoztam magammal minden fájdalmas impresszióját egy olyan területnek, ahol ismételten — oly sokszor — átrobogott minden rémületes kín­jával, keservével, szenvedésével, enyészetet lehelő csodálatos misztériumaival a háború. A galiciai országútnál nincsen szomorúbb, nincsen árvább és nincsen véresebb ország­útja az egész világnak. Pedig mostanában mindenütt a kiontott embervér piros, gőzölgő folyamai vágtatnak habzó mohósággal és mégis a galiciai országút látta a legtöbb vért ömleni, mégis a galiciai országút telhetetlen pora itta a legtöbbet ebből a legdrágább nedűből. Napsütéses, enyhe délutánon jártam a galiciai országúton és ennek a délutánnak a benyomásai a legerősebbek tán, ezek az emlékek viharzanak a legforróbban az érzé­seimben. Szombat délután volt, a nap enyhe verőfényt árasztott az olvadó hó és a sár csillogott a letű­ző sugarak enyhe fényében. Több napja időztem már ekkor Galíciában, Delatyn szomorú csöndje, Nadvorna temetői hangulata és Kolomea fölszabaduló ujjon­gása, ópiumos drága mámora, mind mögöt­tem volt már. A fülemben a kolomeai Ring­platz bódult örömrivalgása összezsong a delatyni földúlt otthonok kísérteties néma­ságával, a nadvornai romok fölött remény­kedő emberek halk zsivajával és az össze­folyó hangzavaron átrecseg a trombitaszó: dobogó, erős lépésekkel jönnek, masíroznak a katonák. A nadvernai csatatér szegény, nyitott szemű orosz halottjának üveges, szelid nézése még kisért és nem tudom el­felejteni a hason csúszó véres szénembert, csonka szénkarjával a földig égett ház egyik szénné vált gerendájába kapaszkodva... A fülem és a szemem ezekkel a hangokkal és ábrákkal volt még tele, amikor Nadvor­nán túl elbolyongtam az enyhe február végi délutánon. Dél volt még csak, amikor a gali­ciai országút fénylő sarában megindultam és öreg este lett, amire a delutyni pálya­udvarig — különböző járművek közbejötté­vel — elértem. Ennek a szombat délutáni csatangolásnak napsütötte, borongó hangu­latai azóta is vissza-visszatérnek hozzám. * Katonacsapatok tűnnek föl. A galiciai or­szágút olvadó havában, csillogó sarában osz­trák-magyar katonák masíroznak. Friss csa­patok, kemény, ruganyos léptekkel és olya­nok, akik a­ tegnapi, tegnapelőtti, azelőtti csatákban — már több, mint fél esztendeje — részt vettek, akiknek az egyenruháját egé­szen földszintivé festette a lövészárok ezernyi viszontagsága, akiknek blúzára sok nehéz ütközet szürkülő véres nyomát írták rá az elmúlt nehéz idők. Ezek a katonák — hiszen minden szívósságnak, minden emberfölötti teherbírásnak határa van — már ernyed­teb­­ben és fáradtabban lépkednek, ezek már na­gyon megszolgáltak egy kis pihennőt, az ő helyükre mennek a frissek, a dobogó lépé­snek. "Kaftános vén zsidó áll az országúton, mellette — jobbról-balról — két kisfiú, alighanem az unokái. Az öreg zsidó hosszan, elmerülten nézi, nézi az elvonuló katonákat. Egyetlen szót sem szól, csak néz, néz. A sze­meiből lassan elszáll minden borongás, amely az előbb még fátyolozottá tette a tekintetét. Csak néz a kaftános, öreg zs­ó és a nézése egyre derültebb lesz, enyhe, bizonytalan mo­soly jelenik meg a szája körül. Azután ma- 5

Next