Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)
1915-05-07 / 189. szám
6 Amerika szerepe. (Kopenhága, máj. 6. — ,,N.T.H.") Washingtonból érkező távirat szerint a zavaros helyzet arra indította az Egyesült Államokat, hogy a Filippinákon nagyobb arányú katonai intézkedéseket foganatosítson. További csapatszállítások ugyanoda a napokban fognak megtörténni. A hadügyi kormány nagyszámú gőzöst szerelt fel erre a célra. (Kopenhága, május 6.) A „Ruskoje Slovo"-nak jelentik Vladivosztokból. A washingtoni kormány Pekingben kijelentette, hogy ha Kína, és Japán között konfliktus törne ki, semleges marad. Elsülyedt japán gőzös. (Hága, május 6.) A „Fukimaru" nevű hatalmas japán kereskedelmi gőzös Korea nyugati partjain aknára futott és elsülyedt. Harminc ember veszett oda a hajóval. He csak babért, hanem jogot is! Vázsonyi a választiójogért. — Az inkernetikus vitáját fesfejezték. — Tisza felsz&tés® a győseiemről. * — A képviselőház ülése. — A mungó házszabályok szájkosaras bőségéből az indemnitásra az a pompás intézkedés jutott, hogy csak négy napig szabad mosni a kormány fejét és a negyedik napon a szónokok csak félórácskát cseveghetnek. Harkányi s Ghillányi szakminiszter uraknak kevés is volt ez a félóra a védekezésre, a magyarázgatásra a rájuk zúduló vádak és szemrehányások ellen. Harkányit le is intette a szigorú elnök, ha tovább akart volna beszélni, talán ki is vezettetik a harctéri szolgálatra szerfölött alkalmas palotaőrökkel. Pedig hát nem volt igaza az elnöknek. Mert a törvény szerint a miniszter mindig beszélhet. Igaz, hogy 48-as törvény adja meg ezt a jogot, a minisztereknek, akik „nyilatkozni kívánván, meghallgatandók", — az 1848. évi III. törvénycikk 28. §-a még mindig érvényben van, de itt nem a törvény, hanem a házszabály a szentírás. A törvény szerint a miniszter akkor és addig beszélhet, amikor és ameddig akar. No de igazítsák el ezt ők egymással! Vázsonyi Vilmos megmutatta: neki félóra, is elég arra, hogy Tisza választójogi beteges konokságát az ötlet, a humor, a gúny, a humánus és hazafias érzés, a politikai és tudományos érvek fegyvereivel alaposan végigpüfölje. Olyan volt az a félórás beszéd, mintha egy mindenféle fegyvernemből öszszeállított, a legmodernebb hadieszközökkel fölszerelt csapat robogott volna keresztül a gyarló, gyáva ellenségen. Kár, hogy ez csak hasonlat, mert ha a szellemi fegyverekkel vívott harcnak lehetne olyan pozitív és nyomban bekövetkező eredménye, mint az öldöklő csatának, akkor a választójog ellenségei jól és régen megérdemelt sírjukba kerültek volna Vázsonyi beszéde után. Azzal kezdte, hogy nem elég a babér, amit Tisza nyújt a társadalom felé, jogot a népnek! Azután rátért a jutalmazás meg az időszerűség kérdésére és Tiszának Metianuhoz intézett leveléből kimutatta, hogy Tisza a románokkal szemben jutalmazásra alkalmasnak s időszerűnek is tartotta a választójogot. De nem jutalmazás, hanem az igazságtalanság jóvátétele címén követeljük a választójogot, amelyet a háború okozta nagy változások után megtagadni nem lehet. Leálcázta Tisza junker gőgjét és sajtóellenességét, rámutatva arra, hogy a háború első napjaiban kellett neki az utca lelkesedése és a háború alatt igénybe veszi a sajtó hazafias szolgálatait. Csak a választójog kérdésében nem akar megváltozni? Tisza nagyképűen kidobott frázisát, az „objektív analízis"-t is ügyesen fordította ellene, kérdezve, hogyha a katonák a harctéren objektíven tudnak analizálni, miért ne volnának képesek arra a nagy funkcióra, amit a cenzusos választók szép pénzügyi eredménnyel végeznek? És igy tovább, végigment, végigtaposott Tisza többi, úgynevezett érvein is. De Esterházy Móric gróf, aki „nem barátja a radikális választójognak", szintén szekundát kapott az alkotmány sáncaihoz címzett metafora fejtegetéséből. Az ifjú gróf ugyanis azt mondotta, hogy amiként a katonánál megnézik, hogy kezébe adható-e a fegyver, úgy az alkotmány sáncaiba is csak az arra méltót kell beereszteni. Vázsonyi erre elővarázsolta az alkotmány sáncaiban álló katonát, a politikailag érett polgárt, aki „csak 10 és 20 pengők ellenében hajlandó a puskát a kezébe venni." Azután egy kis jogtörténeti előadást tartott arról, hogy „a harcosok társadalma egyúttal a jogokkal felruházottak társadalma volt" és így a jogfejlődés is azt követeli, hogy a néphadsereget ne zárják ki a jogokból. Tisza jezsuita szemforgatását, immár nagyon unalmassá, sőt utálatossá fajuló hazafias szónoklását pompás finomsággal gúnyolta ki. Tisza azt mondta, hogy szemünket csak a nemzeti lét nagy kérdésére kell függesztenünk. Vázsonyi megkérdezte, hogy márciusban, a véresen dúló kárpáti harcok idején, hogyan ért rá, mégis a budapesti munkapárt szervezéséről behatóan tanácskozni? A jobboldal erre mozgott, Ehrlich G. Gusztáv pedig alighanem csuklott valahol. A félóra letelt, de Vázsonyi még egy utolsó mondatban fejéhez vágta Tiszának a habzó serleget, amellyel fölköszönti azokat, akiknek poharuk mindig üres marad — és a reakció lovagjának szőrös fülébe dörögte a jobb jövő harsogó reményét: — Az nem lehet, hogy annyi sziv Hiába onta vért... Nagy és mély, üditő és fölemelő volt Vázsonyi beszédének hatása, * Ráth Endre a sebesültek ellátását, Ábrahám Dezső a kormány jogi rendelkezéseit bírálta. Polónyi Géza Tisza választójogi fölfogását támadta s a hadvezetésre és a hadsereg dolgaira nézve is erős és figyelemreméltó észrevételei voltak. Azután áttértek a részletes vitára és a javaslatot részleteiben is elfogadták. * Részletes tudósításunk a következő: Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegykor megnyitja az ülést. Az indemnitás tárgyalását folytatják. Az elnök figyelmezteti a felszólalókat, hogy a házszabályok értelmében az indemnitás tárgyalásának negyedik vagyis utolsó napján egy-egy szónok legföljebb félóráig beszélhet. Harkányi János báró kereskedelemügyi miniszter : Miután a házszabályok a vita medrét korlátok közé szorítják, csak távirati stílusban akar az egyes fölszólalók észrevételeivel és ellenérveivel foglalkozni. Csodálja Szterényi szigorú kritikáját, mert ő is volt már felelősségteljes állásban és ismeri a nehézségeket. Kifogásolta Szterényi, hogy a háború elején a Máv beszüntette beruházásait. Erre az eljárásra azért volt szükség, mert máskülönben nem tudtak volna eleget tenni a felfokozott forgalom követelményeinek. Csak a házilag végzett beruházásokat hagyták abba, a vállalatba adott munkálatok nem szünetelnek. Amint a viszonyok m megengedték, a kormány rögtön gondot fordított arra, hogy a beruházásokat folytassa. Beöthy elnök : Kérem a minisztert, szíveskedjék beszédét befejezni, letelt a félóra. (Zajos derültség a baloldalon.) Harkányi (szó nélkül leül): Ghillány Imre báró földmivelésügyi miniszter az élelmezésről, különösen a rekvirálásról beszél. Sokan panaszolták, hogy a rekvirálás nem volt rendszeres. A hatóságok eleinte járatlanok voltak ebben a munkában nemcsak nálunk, hanem Németországban és Ausztriában is A szétosztás körül egyes helyeken történtek ugyan hibák, de azt annak kell tulajdonítani, hogy egyes hatósági közegek nem rendelkeztek a kellő kereskedelmi szakismerettel. Fölhozták azt a vádat is, hogy a Hitelbank a finanszírozással késedelmeskedett. Ez a feltevés sem áll meg. Szterényi azt mondta, hogy Németország román élőmarha-behozatallal pótolja a húsállományt. Kijelenti, hogy eddig egyetlen román marhát sem vittek be Németországba. A jövő termés biztosításának kérdésében a kormány megtesz mindent, hogy a szükséges gabonamennyiség a hadsereg és polgárság rendelkezésére álljon. Arra fog törekedni, hogy minden indokolatlan üzérkedést kiküszöböljenek s a közgazdasági élet zavartalan menetét biztosítsák. Az áru mielőbbi piacra hozatalát, — mint azt Mezőssy is sürgette —, prémiumok alapján kell majd elősegíteni. A kérdésről most nem akar részletesen nyilatkozni. Alkalmat fog keresni, hogy a részleteket annak idején az ellenzék férfiaival érintkezve is megbeszélje. Laehne Hugó : Nem az ellenzékieskedés vezeti fölszólalásában, de egyes dolgokat közérdekből szóvá kell tennie. A rekvirálás körül az a nagy hiba fordult elő, hogy a kiegyenlítés nem történt meg, hanem egyes vidékekről elvitték az összes talált gabonát. A drágaságot és az élelmezési nehézségeket a forgalmi zavarokon és a háborún kívül még az okozta, hogy a földmivelésügyi miniszter múlt esztendei termésbecslése rendkívül optimista volt. Dicséri a fővárost, amely már szeptemberben fölvette a küzdelmet s gondoskodni akart készletekről. A kormány azonban vásárlásait letiltotta azzal, hogy fölhajtja az árakat. A kukorica-rekvirálással valóságos játékot űzött a kormány. A főispánok tetszésére bízta, hogy kinél rekviráljanak. Beszél a cukorárak indokolatlan emeléséről. A kormánynak ezt meg kell akadályozni. Az indemnítást nem fogadja el. Vázsonyi beszéde. A miniszterelnök babért font, harcosaink véres homlokára. De nemcsak a harcias társadalomnak nyújtotta át az elismerés babérját, hanem az egész magyar dolgozó társadalomról kiállította azt a bizonyítványt, hogy mindenki megmaradt a maga helyén, detentora a társadalmi kötelezettségnek nincs, mindenki megtette legalább is a maga kötelességét. E kijelentésének konklúzióit elfelejtette levonni és amikor a Háznak erről az oldaláról részben az általános választójognak hívei, részben pedig a harcos választójognak hívei fölvetették a háború ideje alatt azt a gondolatot, hogy a választójognak eddigi hiányait orvosolni kell, akkor azt a társadalmat, amelynek megbízhatóságáról, kötelességtudásáról, nagy érdemeiről maga emlékezett meg ebben a vonatkozásban, még mindig csak babérra és nem a jogra tartja érdemesnek, pedig a dolgoknak egyenes konklúziója az, hogy azt a társadalmat, amely súlyos és veszedelmes időkben kötelességét teljesítette, nemcsak babérral kell övezni, hanem jogokkal is föl kell ruházni. (Igaz! Úgy van a bal- és a szélsőbaloldalon.). Mihelyt erre a kérdésre került a sor, a miniszterelnök úr részben azt az álláspontot foglalta el, hogy a politikai jogok gyakorlása nem lehet jutalmazás kérdése, majd azt az álláspontot, hogy ebben az időben nem célszerű ilyen kérdésekkel foglalkozni. Meg kell állapítanom, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnök nem egészen következetes. Föl tudok hozni példát a háború idejéből, november hónapjából, amikor igenis a miniszterelnök a jutalmazásnak gondolatát a hazafias erények szempontjából jogosnak tartotta, amint pedig nem tartotta időszerűtlennek háború alatt is e politikai ígéretek megadását, a politikai kérdésekkel való foglalkozást. Tisza ígért jutalmat a románoknak. Hivatkoznom kell rá a példaadás okából, hogy a miniszterelnök november hónapjában Metianu görög keleti román érsek-metropolitához egy politikai tartalmú levelet intézett, amelynek egyik részében ezeket mondja, helyesen (Olvassa) : „Most, a válság, a veszedelem pillanatában hű testvérnek mutatja magát a románság. Látja, tudja, viszonozza ezt a magyar nemzet és e nyilvánvaló ténynek a románság anyagi, kulturális érdekei és minden irányú érvényesülése terén meg lesznek áldásos gyümölcsei." Ilije tehát a jutalmazás álláspontja. Majd másfelől azt mondja levele végén (Olvassa) : „Úgy érzem, hogy ma a magyar állami és nemzeti szempontok sérelme nélkül tovább mehetünk. Kilátásba vehetjük a népiskolai törvény olyan reformját, amely tekintettel van a nem magyarajkú polgártársainknak a felekezeti népiskoláknak vonatkozó óhajtásaira. Törvényes intézkedésekkel nyithatunk teret az anyanyelvnek az állami hatóságokkal való közvetetten érintkezés terén és végül, gondoskodhatunk a választójog egyes intézkedéseinek olyan módosításáról, amely a hazai románság politikai képviseletét méltányosabb, alapra helyezi." NÉPSZAVA 1915 május 7-