Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)

1915-05-07 / 189. szám

6 Amerika szerepe. (Kopenhága, máj. 6. — ,,N.T.H.") Washing­tonból érkező távirat szerint a zavaros hely­zet arra indította az Egyesült Államokat, hogy a Filippinákon nagyobb arányú katonai intézkedéseket foganatosítson. További csa­patszállítások ugyanoda a napokban fognak megtörténni. A hadügyi kormány nagyszámú gőzöst szerelt fel erre a célra. (Kopenhága, május 6.) A „Ruskoje Slo­vo"-nak jelentik Vladivosztokból. A was­hingtoni kormány Pekingben kijelentette, hogy ha Kína, és Japán között konfliktus törne ki, semleges marad. Elsülyedt japán gőzös. (Hága, május 6.) A „Fukimaru" nevű ha­talmas japán kereskedelmi gőzös Korea nyu­gati partjain aknára futott és elsülyedt. Har­minc ember veszett oda a hajóval. He csak babért, hanem­ jogot is! Vázsonyi a választiójogért. — Az ink­ernetikus vitáját f­esfejezték. — Tisza felsz&tés® a győseiemről­. * — A képviselőház ülése. — A m­ungó házszabályok száj­kosaras bőségé­ből az indemnitásra az a pompás intézkedés jutott, hogy csak négy napig szabad mosni a kormány fejét és a negyedik napon a szó­nokok csak félórácskát cseveghetnek. Harká­nyi s Ghillányi szakminiszter uraknak kevés is volt ez a félóra a védekezésre, a magya­rá­zgatásra a rájuk zúduló vádak és szemre­hányások ellen. Harkányit le­ is intette a szi­gorú elnök, ha tovább akart volna beszélni, talán ki is vezettetik a harctéri szolgálatra szerfölött alkalmas palotaőrökkel. Pedig hát nem volt igaza az elnöknek. Mert a törvény szerint a miniszter mindig beszélhet. Igaz, hogy 48-as törvény adja meg ezt a jogot, a minisztereknek, akik „nyilatkozni kívánván, meghallgatandók", — az 1848. évi III. tör­vénycikk 28. §-a­ még mindig érvényben van, de itt nem a törvény, hanem a házszabály a szentírás. A törvény szerint a miniszter akkor és addig beszélhet, amikor és ameddig akar. No de igazítsák el ezt ők egymással! Vázsonyi Vilmos megmutatta: neki félóra, is elég arra, hogy Tisza választójogi beteges konokságát az ötlet, a humor, a gúny, a hu­mánus és hazafias érzés, a politikai és tu­dományos érvek fegyvereivel alaposan vé­gigpüfölje. Olyan volt az a félórás beszéd, mintha egy mindenféle fegyvernemből ösz­szeállított, a legmodernebb hadieszközökkel fölszerelt csapat robogott volna keresztül a gyarló, gyáva ellenségen. Kár, hogy ez csak hasonlat, mert ha a szellemi fegyverekkel vívott harcnak lehetne olyan pozitív és nyomban bekövetkező eredménye, mint az öldöklő csatának, akkor a választójog ellen­ségei jól és régen megérdemelt sírjukba ke­rültek volna Vázsonyi beszéde után. Azzal kezdte, hogy nem elég a babér, amit Tisza nyújt a társadalom felé, jogot a nép­nek! Azután rátért a jutalmazás meg az idő­szerűség kérdésére és Tiszának Metianuhoz intézett leveléből kimutatta, hogy Tisza a románokkal szemben jutalmazásra alkalmas­nak s időszerűnek is tartotta a választójogot. De nem jutalmazás, hanem az igazságtalan­ság jóvátétele címén követeljük a választó­jogot, amelyet a háború okozta nagy változá­sok után megtagadni nem lehet. Leálcázta Tisza junker gőgjét és sajtóellenességét, rá­mutatva arra, hogy a háború első napjaiban kellett neki az utca lelkesedése és a háború alatt igénybe veszi a sajtó hazafias szolgá­­­latait. Csak a választójog kérdésében nem akar megváltozni­? Tisza nagyképűen ki­dobott frázisát, az „objektív analízis"-t is ügyesen fordította ellene, kérdezve, hogyha a katonák a harctéren objektíven tudnak analizálni, miért ne volnának képesek arra a nagy funkcióra, amit a cenzusos választók szép pénzügyi eredménnyel végeznek? És igy tovább,­­ végigment, végigtaposott Tisza többi, úgynevezett érvein is. De Es­terházy Móric gróf, aki „nem barátja a radi­kális választójognak", szintén szekundát ka­pott az alkotmány sáncaihoz címzett meta­fora fejtegetéséből. Az ifjú gróf ugyanis azt mondotta, hogy amiként a katonánál meg­nézik, hogy kezébe adható-e a fegyver, úgy az alkotmány sáncaiba is csak az arra mél­tót kell beereszteni. Vázsonyi erre elővará­zsolta az alkotmány sáncaiban álló katonát, a politikailag érett polgárt­, aki „csak 10 és 20 pengők ellenében hajlandó a puskát a ke­zébe venni." Azután egy kis jogtörténeti előadást tar­tott arról, hogy „a harcosok társadalma egy­úttal a jogokkal felruházottak társadalma volt" és így a jogfejlődés is azt követeli, hogy a néphadsereget ne zárják ki a jogokból. Tisza jezsuita szemforgatását, immár na­gyon unalmassá, sőt utálatossá fajuló haza­fias szónoklását pompás finomsággal gú­nyolta ki. Tisza azt mondta, hogy szemünket csak a nemzeti lét nagy kérdésére kell füg­gesztenünk. Vázsonyi megkérdezte, hogy márciusban, a véresen dúló kárpáti harcok idején, hogyan ért rá, mégis a budapesti munkapárt szervezéséről behatóan tanács­kozni? A jobboldal erre mozgott, Ehrlich G. Gusztáv pedig alighanem csuklott valahol. A félóra letelt, de Vázsonyi még egy utolsó mondatban fejéhez vágta Tiszának a habzó serleget, amellyel fölköszönti azokat, akik­nek poharuk mindig üres marad — és a re­akció lovagjának szőrös fülébe dörögte a jobb jövő harsogó reményét: — Az nem lehet, hogy annyi sziv Hiába onta vért... Nagy és mély, ü­ditő és fölemelő volt Vá­zsonyi beszédének hatása, * Ráth­ Endre a sebesültek ellátását, Ábra­hám Dezső a kormány jogi rendelkezéseit bírálta. Polónyi Géza Tisza választójogi föl­fogását támadta s a hadvezetésre és a had­sereg dolgaira nézve is erős és figyelemre­méltó észrevételei voltak. Azután áttértek a részletes vitára és a ja­vaslatot részleteiben is elfogadták. * Részletes tudósításunk a következő: Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegykor megnyitja az ülést. Az indemnitás tárgyalását folytatják. Az elnök figyelmezteti a felszólalókat, hogy a házszabályok értelmé­ben az indemnitás tárgyalásának negyedik vagyis utolsó napján egy-egy szónok legföljebb félóráig beszélhet. Harkányi János báró kereskedelemügyi mi­niszter : Miután a házszabályok a vita medrét korlátok közé szorítják, csak távirati stílus­ban akar az egyes fölszólalók észrevételeivel és ellenérveivel foglalkozni. Csodálja Szterényi szigorú kritikáját, mert ő is volt már felelős­ségteljes állásban és ismeri a nehézségeket. Kifogásolta Szterényi, hogy a háború elején a Máv­ beszüntette beruházásait. Erre az eljá­rásra azért volt szükség, mert máskülönben nem tudtak volna eleget tenni a felfokozott forgalom követelményeinek. Csak a házilag végzett beruházásokat hagyták abba, a válla­latba adott munkálatok nem szünetelnek. Amint a viszonyok m megengedték, a kormány rögtön gondot fordított arra, hogy a beruhá­zásokat folytassa. Beöthy elnök : Kérem a minisztert, szíves­kedjék beszédét befejezni, letelt a félóra. (Za­jos derültség a baloldalon.) Harkányi (szó nélkül leül): Ghillány Imre báró földmivelésü­gyi minisz­ter az élelmezésről, különösen a rekvirálásról beszél. Sokan panaszolták, hogy a rekvirálás nem volt rendszeres. A hatóságok eleinte járat­lanok voltak ebben a munkában nemcsak ná­lunk, hanem Németországban és Ausztriában is A szétosztás körül egyes helyeken történ­tek ugyan hibák, de azt annak kell tulajdoní­tani, hogy egyes hatósági közegek nem rendel­keztek a kellő kereskedelmi szakismerettel. Fölhozták azt a vádat is, hogy a Hitelbank a finanszírozással késedelmeskedett. Ez a felte­vés sem áll meg. Szterényi azt mondta, hogy Németország román élőmarha-behozatallal pó­tolja a húsállományt. Kijelenti, hogy eddig egyetlen román marhát sem vittek be Német­országba. A jövő termés biztosításának kérdésében a kormány megtesz mindent, hogy a szükséges gabonamennyiség a hadsereg és polgárság rendelkezésére álljon. Arra fog törekedni, hogy minden indokolatlan üzérkedést kiküszöböljenek s a közgazdasági élet zavartalan menetét biztosítsák. Az áru mielőbbi piacra hozatalát, — mint­ azt Mezőssy is sürgette —, prémiumok alapján kell majd elősegíteni. A kérdésről most­ nem akar rész­letesen nyilatkozni. Alkalmat fog keresni, hogy a részleteket annak idején az ellenzék férfiaival érintkezve is megbeszélje. Laehne Hugó : Nem az ellenzékieskedés ve­zeti fölszólalásában, de egyes dolgokat köz­érdekből szóvá kell tennie. A rekvirálás körül az a nagy hiba fordult elő, hogy a kiegyenlítés nem történt meg, hanem egyes vidékekről el­vitték az összes talált gabonát. A drágaságot és az élelmezési nehézségeket a forgalmi zava­rokon és a háborún kívül még az okozta, hogy a földmivelésügyi miniszter múlt esztendei termésbecslése rendkívül optimista volt. Di­cséri a fővárost, amely már szeptemberben föl­vette a küzdelmet s gondoskodni akart készle­tekről. A kormány azonban vásárlásait letil­totta azzal, hogy fölhajtja az árakat. A kuko­rica-rekvirálással valóságos játékot űzött a­ kormány. A főispánok tetszésére bízta, hogy kinél rekviráljanak. Beszél a cukorárak indo­kolatlan emeléséről. A kormánynak ezt meg kell akadályozni. Az indemnítást nem fo­­gadja el. Vázsonyi beszéde. A miniszterelnök babért font, harcosaink vé­res homlokára. De nemcsak a­ harcias társada­lomnak nyújtotta át az elismerés babérját, hanem az egész magyar dolgozó társadalom­ról kiállította azt a bizonyítványt, hogy min­denki megmaradt a maga helyén, detentora a társadalmi kötelezettségnek nincs, mindenki megtette legalább is a maga kötelességét. E kijelentésének konklúzióit elfelejtette levonni és amikor a­ Háznak erről az oldaláról rész­ben az általános választójognak hívei, részben pedig a harcos választójognak hívei fölvetet­ték a háború ideje alatt azt a gondolatot, hogy a választójognak eddigi hiányait orvosolni kell, akkor azt a társadalmat, amelynek meg­bízhatóságáról, kötelességtudásáról, nagy érde­meiről maga emlékezett meg ebben a vonat­kozásban, még mindig csak babérra és nem a jogra tartja érde­mesnek, pedig a dolgoknak egyenes konklúziója az, hogy azt a társadalmat, amely súlyos és ve­szedelmes időkben kötelességét teljesítette, nemcsak babérral kell övezni, hanem jogokkal is föl kell ruházni. (Igaz! Úgy van­ a bal- és a szélsőbaloldalon.). Mihelyt erre a kérdésre került a sor, a miniszterelnök úr részben azt az álláspontot foglalta el, hogy a politikai jogok gyakorlása nem lehet jutalmazás kérdése, majd azt az álláspontot, hogy ebben az időben nem célszerű ilyen kérdésekkel foglalkozni. Meg kell állapítanom, hogy ebben a­ kérdésben a miniszterelnök nem egészen következetes. Föl tudok hozni példát a háború idejéből, no­vember hónapjából, amikor igenis a minisz­terelnök a­ jutalmazásnak gondolatát a hazafias erények szempontjából jogosnak tartotta, amint pedig nem tartotta időszerűtlennek háború alatt is e politikai ígéretek megadását, a poli­tikai kérdésekkel való foglalkozást. Tisza ígért jutalmat­­ a románoknak. Hivatkoznom kell rá a­ példaadás okából, hogy a miniszterelnök november hónapjában Metianu görög keleti román érsek-metropolitá­hoz egy politikai tartalmú levelet intézett, amelynek egyik részében ezeket mondja, helye­sen (Olvassa) : „Most, a válság, a veszedelem pillanatában hű testvérnek mutatja magát a románság. Látja, tudja, viszonozza ezt a­ ma­gyar nemzet és e nyilvánvaló ténynek a ro­mánság anyagi, kulturális érdekei és minden irányú érvényesülése terén meg lesznek áldá­sos gyümölcsei." Ilije tehát a jutalmazás állás­pontja. Majd másfelől azt mondja levele vé­gén (Olvassa) : „Úgy érzem, hogy ma a magyar állami és nemzeti szempontok sérelme nélkül tovább mehetünk. Kilátásba vehetjük a népis­kolai törvény olyan reformját, amely tekintet­tel van a nem magyarajkú polgártársainknak a felekezeti népiskoláknak vonatkozó óhajtá­saira. Törvényes intézkedésekkel nyithatunk teret az anyanyelvnek az állami hatóságokkal való közvetetten érintkezés terén és végül, gondoskodhatunk a választójog egyes intézke­déseinek olyan módosításáról, amely a hazai románság politikai képviseletét méltányosabb, alapra helyezi." NÉPSZAVA 1915 május 7-

Next