Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)

1916-01-12 / 12. szám

1916 január 12. — Az angolok veszteségei. — A török par­lament a diadalról. — Körülzárt angol hadsereg. — Harc a Fekete-tengeren. A Gallipoli-félsziget kiürítése még­se ment olyan simán, amint azt az angolok elhitetni szeretnék. A török jelentésből ki­tűnik, hogy az angoloknak nemcsak anyag­ban volt nagy veszteségük, hanem embe­rekben is. Az angolok mindamellett első­rangú fegyverténynek tartják a visszavo­nulást, a törökök pedig nagy diadalnak az angolok elűzetését. Kétségtelen, hogy a tö­rökök öröme sokkal jogosultabb és igazabb, mint az angoloké. Az angolok kétségkívül nem azért mentek a Gallipoli-félszigetre, hogy sok hónapi harc és sok ezer ember föláldozása után „veszteség nélkül" mene­küljenek. Nagyon veszedelmes helyzetben Van az angol sereg egy része Mezopotámiá­ban, ahol a törökök mintegy tízezer főnyi angol sereget körülkerítettek Kut-ul-Amará­nál. Az angolok bizonyára küldenek oda erősítéseket, hogy kiszabadítsák a körülzárt sereget, de ugyanezt teszik a törökök is. Kérdés tehát, melyikük lesz képes olyan nagy hadsereget lehetőleg gyorsan oda­vetni, hogy a másiknak szándékát meghiú­sítsa. Ezen a tájon legközelebb , minden­esetre nagyobb harcok várhatók. It­­t Nincs ellenséges katona a Gallipoli­félszigeten. (Konstantinápoly, január 11.) A főhadi­szállás jelenti tegnapi kelettel. Az ellenség által visszahagyott zsákmá­nyon és a Sedil Basír körül maradt holttes­teken kívül ellenséges katona nincs többé a G a 11­­­p­o 1­i - f­é­l­­szigeten. Az üldözés közben az ellenség ama része, amely nem akarta magát meg­adni és a partraszálló helyekhez menekült, tüzelésünknek esett áldozatul. A balszár­nyon, a Kerevis-patak szakaszán, nagy­mennyiségű ellenséges automatikus aknát találtunk, amelyek közül csa­pataink csak egy helyen kilencvenet el­pusztítottak. Irak- front: Január 7-ének éjjelén a Kut-el-Amarába bezárt ellenség, miután heves tüzelést kezdett volt, több ponton kitöréseket kísérelt meg, de veszteségeivel visszavetettük állásaiba. A kaukázusi arcvonalról nincs semmi jelenteni való. A Fekete-tengeren a „Sultan Javus Selim" páncéloscirkáló és az „Imperatrica Marija" orosz páncéloscirkáló között nagy távolságból tüzérharc folyt le, amely fél óra hosszat tartott. A „Sultan Javus Se­lim" nem rongálódott meg, míg az orosz hadihajón találatokat állapítottak meg. A dicsőséges futás, (London, jan. 11.) Az alsóházban Asquith rövid nyilatkozatot tett, amelyben mint rendkívüli teljesítményt emelte ki, hogy a brit haderőt emberekben való veszteség nélkül lehetett Gallipoliból visszavonni. A 37 visszahagyott ágyú közül 10 elhasznált 15 fontos, amelyeket különben még használ­hatatlanokká is tettünk. Ezek a visszavonu­lási hadműveletek mint elévülhetetlen té­nyek fognak az angol történelemben föl­jegyeztetni és a benne résztvett brit tisztek külön elismerésben fognak részesülni. Francia jelentés a visszavonulásról. (Páris, január 10. — Hivatalos.) Az e hó 9-ére virradó éjszakán ment végbe Gallipoli teljes kiürítése, amelyet néhány nap óta a legalaposabban előkészítettek és amely az angol főparancsnokság, valamint más expe­díciós csapatok főparancsnoksága teljesen szabályozott. A kiürítést veszteségek nélkül hajtották végre. Az őszes francia hadiszert elszállították, kivéve 6 nehéz hajóágyút, ame­lyek használhatatlanok és ezenkívül már az állások feladása előtt el voltak pusztítva. Ezek az angol hivatalos jelentésben említett 17 elpusztított ágyú számába bele vannak értve. A­­menekülés sebesültjei. (Athén, január 11.) Az „Embros" jelenti: Lemnos szigetére, Kastrou kikötőjébe, három angol kórházhajó érkezett; a sebesültek egy részét itt kihajózták, majd a hajók tovább mentek a Hagion Orosz felé. * * Enver basa a győzelemről. * Enver basa nyilatkozata a török kamarában. 500.000 ember is kevés lett volna. — Miért nem kergették az angolokat? _ Van már muníció.­­ . — Éjszakai távirat. — (Konstantinápoly, január 11.) A kamara mai ülésén Enver basa h hadügyminiszter egy kép­viselő kívánságára ismertette a gallipolii győ­zelmet és azokat az okokat, amelyek miatt az expedíció kudarcot vallott. Enver basa beszédében a következőket mon­dotta: — Önök tudják, uraim, hogy a gallipolii nagy csata, amely március 18-ika óta folyt, tegnap bevégződött. (Élénk, tartós, zajos tetszés.) Ez a csata úgy ért véget, amint én előre láttam és amint én önöknek emlékezésem szerint annak­i­dején bejelentettem. Amikor ellenségeink üte­geinket Sedil Bahrnál és Kum-Kalenál lőni kezdték, történetesen e területeken időztem. Már az ottani hadivállalkozás kezdetén meg­volt az a szilárd bizakodásom, hogy az ellenség sem tengeri vállalkozásában, sem szárazföldi hadműveleteiben nem fog sikert elérni. Az európai h­áború kitörésénél természetes volt, hogy mi földrajzi helyzetünkre való tekintettel semleges állást nem foglalhatunk el, mert Oroszország, az antant­e lényeges eleme, csak úgy lehet erős, ha a tengerszorosok szabadok, úgy hogy mi az Európában leadott első ágyú­lövésnél kénytelenek voltunk a tengerszoroso­kat minden rendelkezésre álló eszközzel meg­erősíteni. Helytelen volna, ha azt állítanánk, hogy ezek az eszközök nagy mennyiségben vol­tak meg és hogy a háború művészete legmoder­nebb követelményeinek megfeleltek. A német birodalom messzemenő támogatásának köszön­hetjük, hogy két nagy járművet szereztünk és flottánknak legalább a tengerszoros belsejében túlsúlyt biztosítottunk az ellenséggel szemben. Meggyőződésem szerint lehetetlen volt az ellen­ségnek, hogy flottájával forszírozza a tenger­szorosokat, amit én különben mindig kijelen­tettem. A torpedóvonalak és a leplezett ütegek a tengerszorosban mindig hatásosak voltak, le­hetséges volt ugyan, hogy az ellenség egy ren­geteg távolságból való bombázással ottani leg­főbb erődeinket elpusztíthatta volna, de ez nem lett volna elegendő. Ami a szárazföldi operációkat illeti, ezek azt a benyomást keltették, hogy az angolok és a franciák még ha 500.000 embert is hoznak magukkal, nem távolodhattak volna el mesz­szire a tengerszorostól, mert az ellenség sem vasúti vonallal, sem más természetes közleke­dési eszközzel sem rendelkezett és így nem tarthatott fönn oly hatalmas hadsereget, amellyel szárazföldi csatában megszerezhette volna a győzelmet. Éppen ezért mi tisztában voltunk azzal, hogy a támadók csak a Galli­poli-félszigeten szállíthatnak partra csapato­kat. Ehhez képest tettük meg mi is előkészüle­teinket. Az ellenség március 18-án kezdte meg a partraszállást. Az ellenséges hadijárművek harci állást foglaltak el és oly távolságból tü­zeltek, amely ágyúink lőtávolságán kívül ál­lott Természetes, hogy 600 ágyúnak ily pokoli tüzelése mellett, amelyek 7,5 centimétertől 38 centiméterig terjedő lövedékeket szórtak fe­lénk, csapataink kénytelenek voltak egy kissé visszavonulni és az ellenségnek sikerült az első­­ partraszállás, amely azonban, amint az ellenség maga is elismerte, ezt a sikert túlságos drágán fizette meg. Kezdetben több rohamot intéz­tünk, hogy az ellenséget a tengerbe dobjuk és a partig valóban vissza is kergettük. Ahelyett azonban, hogy ezeket a rohamtámadásokat folytassuk, hasznosabbnak láttuk, hogy az ellen­séget közel engedjük magunkhoz. Ily módon reméltük, hogy mialatt a kárpáti nagy harcok folytak és mialatt egy nagy angol-francia offenzíva volt folyamatban a francia határon a németek ellen, magunkra vonjuk az ellensé­ges erők egy részét, hogy szövetségeseinket ekép tehermentesítsük. Reményeink beteljesedtek és hadseregünk­nek alkalmat adtunk, hogy barátainknak se­gítségére legyen, mert lassanként 500.000 főnyi angol-francia haderőt vonzunk a Dardanellák­hoz. Őszintén köszönjük az angoloknak, hogy alkalmat adtak nekünk, hogy szövetségeseink­nek ily módon segítségére lehettünk. Kezdet­ben magunkra voltunk utalva. Kénytelenek voltunk továbbá muníciónkkal takarékoskodni és nem intézhettünk ellentámadást, amikor az ellenséges rohamtámadásokat megállítottuk. Vártunk a központi hatalmakkal való össze­kötőút megnyitására, amikor az angolok új erőfeszítéssel egy 100.000 főnyi hadsereget szállí­tottak partra Anafortánál. Ez a vállalkozás is hasonló módon meghiúsult. Az angolok kény­telenek voltak ott maradni, ahol partraszálltak. Időközben megkezdődtek az operációk Szerbia ellen és azok a kísérletek, hogy összeköttetés létesüljön Törökországgal, hogy munícióhoz jussunk. A szónok azután Bulgáriának a Szer­bia ellen való akcióbalépéséről beszél, amely országnak őszinte és bölcs magatartását dicséri és azután így folytatja: — Az angolokat a közöttünk és a központi hatalmak között való összeköttetés küszöbön álló létesítése nyugtalanítani kezdte és sürgősen megkísérlették, hogy a szerbeknek még az ösz­szeköttetés végrehajtása előtt segítséget nyújt­sanak. Akkor ők már megcsinálták a Szaloniki­ban való partraszállást és hogy magukat ne dezavuálják, megpróbálták, hogy onnan menje­nek Szerbia segítségére. Amikor a szerb had­sereg vereséget szenvedett, az angolok kénysze­rítve látták magukat, hogy vállalkozásukat föl­adják. Ez eseménnyel szemben az angolok szá­mára csak két eshetőség maradt fönn: Vagy megmaradnak a Dardanellákban vagy lemondanak a szalonikai expedícióról. A Dardanellákban való maradás azonban lehe­tetlen. Az angolok nagyon jól tudták, hogy gyalogságunk felsőbbségben van velük szem­ben és hogy az összeköttetés megnyitása után, amely biztosítja hadiszükségleteink kielégíté­sét végül a tengerbe vetettük volna. Miután ilyképen a legsúlyosabb kudarcot szenvedték, kénytelenek voltak a Gallipoli-félszigetet föl­áldozni, amelyért oly sokáig ontották vérüket és amelyet szindus katonáik holttesteivel borí­tották. __ Nekünk az volt szándékunk, hogy offenzí­vába menjünk át, miután csapatainkat telje­sen elláttuk munícióval. Ellenségeink azonban elsiettek. Most hogy a német és az osztrák­magyar hadsereggel egyenes összeköttetésben vagyunk, szövetségeseink közreműködésével hadseregünket jobb karba helyezhetjük és én önöknek nagy nyomatékkal és a legteljesebb jórendűséggel megismételhetem, ama bizako­dásomat, hogy az ellenséget határainkon túl kergethetjük. (Hosszantartó tetszés.) Hasszan Fehmy ulema képviselő indíttatva érzi magát — mondotta —, hogy megköszönje az angoloknak és a franciáknak a Dardanellák el­leni expedíciót mert enélkül a világ, sőt talán az ottomán nép is azt hitte volna, hogy a Dar­danellák nem képesek az angol és francia egye­sült flották támadásának ellenállni. Így ellen­ben az ottománok bebizonyították, hogy az iz­lámnak ez a kapuja zárva maradt és zárva ma­rad a jövőben is minden idegennek, aki oda be akar törni A hadügyminiszter és Hasszan Fehmy indít­ványára a kamara elhatározta, hogy egyhangú­lag csatlakozik az utóbbi által kifejezésre jutta­tott érzelmekhez, üdvözli a hadsereget és az ég áldását kéri a harctéren elesett hősökre. 5

Next