Népszava, 1916. február (44. évfolyam, 32–60. sz.)

1916-02-24 / 55. szám

6 ­­ ügyminiszter és a földmivelésügyi miniszter szinte föltűnő egyhangúsággal megállapítot­ták, hogy nagy bajok vannak a fővárosnál, de ezek orvoslásával várjunk a háború utánig. A tizek tanácsa sztrájkkal fenyegetődzik és most már csak zárt ajtók mögött szidja a kor­mányt Fölemlítette, gondolom, a miniszterel­nök, hogy a fővárosban 12, sőt 14 korona volt a krumpli métermázsája, amikor a vidéken 3—4 korona volt. Engem csiklandozott e kérdés és utánna néztem, hogy lehet ily horribilis árkülönbség ezen, az Amerika fölfedezése óta elsőrendű élelmicikkben. S rájöttem, hogy a főváros eképpen adminisztrálta a krumplit: megvette 4 koronáért, elszállították a vasúton Buda­pestre és itt a ferencvárosi pályaudvarról vagy valamelyik más teherpályaudvarról át­szállították Budára. Az­­átszállítás került mé­termázsánként 5 koronába. Most már 9 koro­nába került a krumpli. Budán beraktározták egy nedves helyre, ahol 8 nap múlva javarésze kicsirázott, a többi elrothadt, ami kevés ma­radt, visszafuvarozták Budapestre a másik oldalra, ezért megint fizettek 5 koronát méter­mázsánként. Ez a főváros adminisztrációja! A fővárosban rettentő bajok vannak. A kor­mánynak ismételt sürgetései után sem csinál­ják meg a húsnagyvágót. Ebből következik, hogy itt a zugmészárosoknak légiója van, akik a mesterséges húsdrágítás egyenesen kivezényelt tényezői. Nem ritkán, amikor nagyobb mennyiségű hús érkezett a fővárosba, a mészárosok, hogy ne kelljen az árat lenyomni, elrejtették a húst a pincébe és csak annyit engedtek a vágóhídra vinni, amennyi nekik a konjunktúra szempontjából megfelelt. A főváros drágaságának egyik legjelenté­kenyebb tényezője borzasztó mértékű túltengése. Ez a­ drágaság már 1907 óta tart, most csak a­ háború kon­junktúrájával fokozódott, illetőleg bizonyos területeken kulminált. Hogy ez mennyire így van, arra nézve a szó szoros értelmében is­kolapélda áll rendelkezésemre. Föl akarom ugyanis említeni, h­ogy ezzel a drágaság kérdésével Földes Béla szemináriuma foglalkozik már évek hosszú sora óta. Egy doktori értekezésből, dr. Havas munkálatából, egy pár adatot fölolvasok. Nem ritkán ható­sági megtévesztések történnek az árak tekin­tetében, hatóságilag magasabb ár jegyeztetik, mint aminen a piacon az árusítás valóban történik. Hogy ennek mi lehet a háttere, azt nem tudom biztosan, csak sejtem, hogy az illető árucikkekben esetleg maga a város an­yazsálva lévén, érdekében volna, hogy maga­sabb áron tudjon eladni. Aktaszerűleg igazol­ható, hogy amidőn a nagyban való árak lefelé mentek, akkor Budapesten a kicsinyben való árak fölfelé mentek. 1890-ben Budapest lakossága 505.763 lélek volt, 1900-ban pedig 732.322, a növekedés tehát 44,8%. Ezen idő alatt a marhakereskedők száma 66-ról 208-ra, vagyis 215%-kal, a tojás-, tej-, vaj- és sajtkereskedők száma 467-ről 823-ra, vagyis 77%-kal, a kofák száma 1216-ról 3799-re, vagyis 212%-kal emelkedett. Ha ma az összes élelmiszerkereskedőket összefoglaljuk, azok száma 10.755-ről 18.133-ra emelkedett, vagyis 68%-kal a lehető legrövi­debb idő alatt. Harmincezer volt a galíciai menekülteknek az a száma, amely a legutóbbi időben Budapestre érkezett. A galiciai­ mene­kültek a piszok elképzelhető legnagyobb fo­kát hozták közénk. Ugyancsak legilletékesebb helyről megerősítették, hogy a fekete himlőt hozták magukkal és a kényszeroltás alól ma­gukat kivonták, úgy hogy a legnagyobb fer­tőzés veszedelme fenyegette a fővárost. Azon­kívül azt sem szükséges bővebben igazolni, hogy az árfelhajtások és uzsoráskod­ás oly nemét űzték, hogy legutóbb már az adóhiva­tal is kénytelen volt beavatkozni. Láttuk és látjuk, mennyi eltitkolt éllemiszerkészlet stb. fordult meg ez emberek kezén. Láttam, hogy a rendőrség, nyilván a kormány inten­ciójának megfelelően, belenyúlt a darázs­fészekbe és így igyekezett a fővárost megsza­badítani ezektől, de épp oly sajnálattal lát­tam, hogy a legutóbbi időben ez a műtét ki­csit szünetelt. Meg kell menteni a­ fővárost e semmikép sem indokolható inváziótól. Ezután a tejkérdésről beszél. Ha nem lesz jég, még nagyobb bajok lesznek itt is. Ezután rátér­­ a bankok árfelhajtó üzeleteire. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy az ár­drágulás, különösen a zsír, a kilonna, a cukor és a ruhaneműek kérdésében kétségtelenül a nagytőkének, a budapesti nagyobb pénzintéze­teknek üzérkedésével és ár­fölhajtásaival függ össze. Az egyes pénzintézetek élén álló férfiak, például Ullmann úr, a Hitelbank élén álló fér­fiú, amellett, hogy saját intézeténél egy nagy tantiémekkel járó állást tölt be, ezenkívül 20—24, sőt 30 pénzintézetnél és vállalkozásnál angazsálva van. A Hitelbank vezérigazgatója csak a Hitelbanktól magától a mostani évben 250—300.000 korona tantiémet ház és van egy pénzintézet élén álló nagy férfiunk, akinek e címen való jövedelmei az 1915. évben másfél millió koronát tettek ki. A Hitelbanknak 1913-ban 1,028.487 korona 19 fillér volt az áru­osztály nyeresége, 1914-ben 2,834.447 korona 72 fillér, tehát 176%-kal emelkedett az áruosztály jövedelme egy esztendő alatt. A Magyar Banknak 1915-ben az 1914. évhez viszonyítva, az áruüzletben 2.264.000 koronával nagyobb nyeresége volt. Ez eléggé komoly adat, ha figyelemmel vagyunk arra is, hog­y a mérleg még közzétéve nincs, de azt máris tudjuk, hogy az első félévben az áruosztály­ban elért nyereség 1.420.000 koronával többet tett ki, mint az előző évben. A „Hangyá"-nak zsír- és szalonna-üzlete 1915-ben a korábbi egymillió métermázsáról visszaesett 700.000 métermázsára. Azért, mert először a 8 koronás ár oly magas volt hogy azt a „Hangyá"-hoz tartozó közönség­ nem volt képes megadni; de a vidékre sem küldhettek sem zsírt, sem szalonnát, mert a vidéken 2—3—4 koronával olcsóbb volt a szalonna, mint itt. Ennek nem lehet más az oka, mint ezek a nagybankok, a Hitelbank. Mert arról beszélhet akárki, amit akar, az a kisgazda, akinek egy métermázsa kukoricája van eladó vagy egy malaca, az nem csinál konjunktúrát, az csak alkalmazkodik a konjunktúrához, ha­nem az a nag­y bank, amely a maga üzletkörén kívül egyszerre elkezd ezerszámra, tízezer­számra disznót hizlalni, az igenis tud kon­junktúrát csinálni. Mert 10.000 dara­b disznó­nak piacravetése árszabályozó, áralakító té­nyező. A kisgazdától a 28 koronás kukoricát konfiskálták, mert 100 koronájával értékesí­tették az esetleges hizlalás révén Most fölmerül a kérdés, miért nem keresték ezt a kukoricát a Hitelbanknál és ezek­nél a nagybankoknál? A fővárosban a mg-­ utolsó héten, a legutolsó vásáron a kórházak számára nem tudtak megfelelő disznóhúst kapni. Ezek az intézetek nagyjában igen sok fölmentett munkással dolgoznak. Én nem kép­zelek nagyobb visszaélést, mintha kiderül, hogy ezek az intézetek az árdrágításra hasz­nálták föl a frontszolgálat alól fölmentett munkásokat. A Hitelbank a Rothschild-L.­z alapítása. A Rothschild-ház pedig olyan nem­zetközi jelentőségű pénzház, amelynek tulaj­donképeni üzleti feje Londonban és Párisban van. Nem akarom a rendelkezésemre álló ada­tokkal bizonyítani, hogy milyen módon fejt ki ántant-barát és Németország- s Magyarország­ellenes agitációt ez a pénztőke semleges terü­leten, Amerikában, de a Rothschildh-tőke nem­csak ezen gazdasági összeköttetésnél, hanem rokonsági összeköttetésnél fogva is az antant­tőke szolgálatában áll. Rothschild Mayer leá­nyát 1878-ban Roseberry lord vette el, aki ké­sőbb Angliának miniszterelnöke volt és ma is közéletének egyik vezérférfia. Nem akarom itt bővebben festeni azt a ké­pet, ha éppen a Hitelbank révén a magyar ál­lam a hadsereg frontszolgálata alól fölmentett munkásokkal olyan uzsorahaszonra működnék közre, amely közvetve az angol és a párisi Rothschildok bartokába jut. Én­ ezt a kérdést bővebb megfontolásra ajánlom, de a magam részéről egyelőre nem kívánok semmi m­n­ást, mint azt, hogy a­ törvény szigora ne csak a Póka Jánosokat és a Fazekas Mihályokat érje utól, hanem érvényesüljön a Hitelbank és tár­sai ellen is. Az 1915 november 23-án kelt rendelet 4. §-a szerint hatóságnak vagy megbízottjának jogában élt a bejelentésre kötelezettnek készle­teit, raktárait és üzleti könyveit megvizs­gálni." Ez az uzsorával szemben meghatalma­zást ad a hatóságoknak. Az állam mindazokat a nagy üzemeket, ame­lyek akár ruhaelőállítással, akár élelmicikkek előállításával, akár lőszer előállításával foglal­koznak, a legsürgősebben vegye állami ellenőrzés alá, még­pedig az árvizsgáló bizottságok közre-­ működésével, hogy a képviselőház a legbizto­sabb adatoknak legyen birtokában, hogy milyen százalékban áll a munkabér a kívánt árakkal. Mert hogy ezek a nagy vállalatok azonkívül, hogy itt uzsorát űznek, még a munkásokat is kiuzsorázzák. (Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) És nekünk a Damokles-kardtól kelljen félnünk, amint pél­dául a napokban a fegyvergyárban történt. Nem akarok többet mondani —­ ahol nagy fölzúdulás volt, erősebb kifejezést is használhatnék, a t. minisztérium talán be­látja, de szándékosan nem használok —, hogy a munkabérekkel való durva visszaélések­­a munkásság között azután elégedetlenséget szít­sanak és ez legyen az ok arra, hogy a mi há­borúnk a legvégzetesebb pillanatban nem jró eredménnyel végződjék."* ezt nem szabad el­tűrnünk. Ezért én, aki elvileg a bérminimum intézmé­nyével szemben nagyon sok aggályt táplálok, azt, hogy a szerződésekben rövidebb idő­tartamú munkára a bérklauzula benne legyen és hogy a munkás az elért árral arányban álló munkabért megkapja (Helyeslés balfelől.), olyan dolognak tartom, amely emberiességi, társadalmi és politikai szempontból egyaránt szükséges. Olyan vállalatoknál, amelyek uzsora céljaira akarják fölhasználni a tömegesen fölmentett munkásokat, a kormány haladéktalanul ta­gadja meg az­­ilyen munkaerők igénybevételét, vagy pedig vegye azt hatósági ellenőrzés alá, úgy h­ogy visszaélések ezen a téren ne történ­hessenek. Mindezeket elmondva, a következő interpel­lációt intézem a kormányhoz: 1. Szándékozik-e a kormány a halállomány pusztulásának sürgős megelőzése, illetve elhá­rítása céljából a gyárak és egyéb üzemek szennyvizei által okozott vízfertőzéseket meg­akadályozni és a nagy mérveket öltött orvha­lászatnak gátat vetni? 2. Tett-e a kormány, ha igen, milyen intézke­déseket aziránt, hogy a tejszállításnál nyáron a nélkülözhetetlen jég azon esetre, ha a szük­séglet természetes jéggel fedözhető nem lesz, olcsóbb, mesterséges jéggel pótolva, a terme­lőknek rendelkezésére álljon? 3. Hajlandó-e a kormány a gyümölcsfáknak és a szőlőknek ms­kérgek és darazsak ellen való megvédését azáltal leh­etővé tenni, hogy az elemi népiskolai tanulók az ezen védekező munkára alkalmas időben — esetleg tanítók vezetősége alatt — ezen munkálatokra alkal­mazhatók legyenek? A legutóbbi időben főleg az élelmiszerekben nagy mérveket öltött mesterséges árfelhajtá­sok azon jogos gyanúra adtak okot, hogy ezen lelkiismeretlen üzérkedésben egyik-másik na­gyobb pénzintézet is részes. A hatóságokra és a kormányra­ annak a kö­telezettségnek példás teljesítése vár, amely eredményében mindenkit, de különösen a harc­téren önfeláldozással küzdő itthonmaradottai­ban pedig a megélhetésnek és nélkülözésnek nehéz gondjaival próbára tett munkáspolgársá­got is meggyőzze arról, hogy a sajtótörvények szigora a gazdagokat és a hatalmasokat is utoléri s a jogrend megőrzésére hivatott és e célból kivételes hatalommal is fölruházott kormány nem fogja megtűrni, hogy a haza és a király védelmében kiontott vér, mint üz­leti k­ockázat vagy esély az itth­onmaradottak által jogtalan gazdagodásra, sőt uzsorásko­dásra fölhasználtassék. A Rothsch­ild-bankháznak főleg Londonra Párisra támaszkodó nemzetközi jellege ezen okokon kívül is kötelességévé teszi a hatósá­goknak és a kormánynak, hogy a nevezett bankháznak üzleteit kettőzött óvatossággal és éberséggel figyeljék és ellenőrizzék. Dacára mindezeknek és dacára annak, hogy a most nevezett bankház áruosztályának zsír­ral, szalonnával és cukorral folytatott üzle­teik szembeszökővé teszik az ezen üzletekben beállott mesterséges árdrágulást és a nevezett pénzintézetek feltűnően nagy üzleti nyeresége közötti összefüggést. A székesfőváros ható­sága eddig semmi olyan köztudomásra jutott intézkedést nem tett, amellyel az 1915. évi november 23-án 4207. szám alatt kelt össz­m­inisztériumi rendeletnek 4. és 11. §-aikban nyert jogosítványai alapján a múltra nézve a megtorlás, a jövő szempontjából pedig a meg­előzés iránti eljárást folyamatba tette volna. Mindezek alapján tisztelettel kérdem a mi­niszterelnök úrtól: 4. Hajlandó-e a kormány a hivatkozott ren­delet alapján sürgősen intézkedni, hogy az­­ élelmiszerekkel űzött árdrágító visszaélésekre utaló jelenségek alapján jogos gyanú alá ke­rült pénzintézeteknek készletei, raktárai és üzleti könyvei megvizsgáltassanak és a vizs­gálatnak eredménye a képviselőháznak be­jelentessék? (Élénk helyeslés és taps balfelől.) Pozsgay Miklós interpellál a 43—50 évesek behívásának elhalasztása tárgyában. "Öt nap múlva be kell vonulniok azoknak a gazdáknak, akik már no­vemberben folyamodtak, hogy munkájuk el­végzésére halasztást kapjanak. Kilencven szá­zaléka a kérvényezőknek ma sem tudja, kap-e halasztást vagy sem. Megtörténik az az ano­mália is, hogy a kérvényeket a minisztérium­ban tömegesen iktatják be, amiből sok zűrzavar, keletkezik. A hivatalok késedelmesen intézik el a­ kérvényeket. A mezőgazdasági munkánál szükség van a gazdákra. Legalább április vé­géig halasszák el a behívásokat. A tanítók be­hívását is legalább június 1-ig halasszák el. Kérdi a minisztert, hajlandó-e a 43—50 éves népfölkelők behívását április végéig elhalasz­tani, ha ez nem lehetséges, legalább azokat mentsék föl, akik fölmentési kérvényüket feb­ruár 20-ig­ beadták. Hazai: Az általános elhalasztás nem lehetsé­ges, de rendeletet adott ki a főszolgabíráknak, hogy azokat, akik kérvényt nyújtottak be föl­mentésük iránt, tartsák vissza kérvényük elin­tézéséig. Olyan munkaerőt állított be, hogy a sok munkát elvégezhessék. Pozssvay szeretné, ha a főszolgabíró, a köz­ségi elöljáróság és a mezőgazdasági bizottság megvizsgálván annak a mezőgazdának helyze­tét, azt mondhassa, hogy ez meg ez itthon ma­radhat. Hazai kijelenti, hogy ha valakit kérvényével elutasítanának, az ismét folyamodh­atik és a főszorszabíró mindaddig otthon tarthatja, amíg munkáját el nem végzi. A választ tudomásul veszik­ a közvetítő kereskedelemnek NÉPSZAVA 1916 február 20.

Next