Népszava, 1916. március (44. évfolyam, 61–91. sz.)

1916-03-01 / 61. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. | negyed évre......­­—kor. fél évre 12.— kor. | egy hóra­­.— tor. A „SZOCIAL­IZIVUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CORTTI-U­TCA 4. (Telefon: József 3­29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Munkások­­ Elvtársak . A szervezett munkások soraiból ismét sokan bevonultak katonai szolgálatra. Ka­tonák lettek az „öregek" és sok harcos küzdőtársunk itthon hagyta a számára oly kivánatos és megszokott ha­res terüle­tet, a toborzó, a szervező munka terü­letét. Sok kipróbált harcostársunk teljesít kato­nai szolgálatot, akiknek a helyettesítésé­ről, új erőkkel való pótlá­sáról az itthon­maradottaknak kell gondoskodni. Az a feladat hárul az itthonmaradottakra, hogy a hadbavonultak helyett a szakszervezeteknek új tagokat és a pártsajtónak új előfizetőket szerezzenek. A budapesti bizalmi férfiak kimondották, hogy a márciusi események­ről való megemlékezést új tagok, új elő­fizetők toborzásával egybekötve kell meg­ünnepel­n­i. Március 19-én délelőtt minden szervezet a saját helyiségében összejöveteleket ren­dez és az összejöveteleken a márciusi ese­ményekkel és a pártsajtó kérdésével fog­lalkoznak. Fölhívjuk tehát az elvtársakat, hogy minden szervezetben azonnal indítsák meg az előkészítési munkálatokat, tartsanak gyári­ műhely- és tagértekezleteket, szerezzenek új tagokat, új harcosokat a munkásmozgalom számára. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt. »•I Ti l—l • IIIMIIMII |IIIMIIIlW<iri'»«ll> UH Izgatás és megnyugtatás. Az izgatás fogalmának nem büntetőjogi meghatározásával akarunk most foglal­kozni, csak a szó köznapi jelentőségét te­kintjük. A köznapi szóhasználat izgatásnak szokta minősíteni általában az olyan írást, beszédet vagy cselekvést, amely rámutatva bizonyos társadalmi bajokra, nagyobb töme­geket kizökkent megszokott hangulatukból, kedvetlenséget és elégedetlenséget ébreszt bennük és arra ösztönzi őket, hogy kedvet­lenségük és elégedetlenségük okait meg­szüntetni iparkodjanak. Mi ezt az izgatást nem tartjuk károsnak, sőt hasznosnak tart­juk, mert a haladás felé, a társadalmi be­rendezések és intézmények tökéletesítése felé sodorja az embereket. Föltéve persze, ha az ilyen értelemben vett izgatás elég eré­lyes és kitartó. Ebben az értelemben véve az izgatást, meg kell állapítanuk, hogy ez idő szerint a „hivatásos izgatók", „az elégedetlenségből és izgatásból élősködők" — egyszóval: a szociáldemokraták — csak­ nagyon csekély­mértékben teljesítik kötelességüket. Egy­részt azért, mert még a rendesnél is jobban meg vannak fosztva az „izgatás" legfőbb eszközeitől: a gyülekezési jogtól, meg a sajtószabadságtól. Másrészt azért, mert a mostani idő nem alkalmas erre a szükséges, nemes izgatásra; a társadalom most egy szörnyű betegségének a kríziséhez jutott el, már­pedig a krízis tartama alatt a szer­vezetet nem lehet fejleszteni, tökéletes­í­teni, a krízisen egyszerűen át kell esni és nincs olyan orvos a világon, aki azt merne célul kitűzni, hogy­ a test a krízis alatt ha csak egy kilóval is gyarapodjék, hanem minden orvos örül, ha a szervezet a krízisen szerencsésen átesik, ha nem pusztul bele. A krízis alatt izgalmaktól — amennyire csak lehet — kímélni kell a szervezetet, enyhítő ,­borogatásokat és csillapító szereket kell al­kalmazni. Megmenteni az életet­ ez a fő cél, majd azután következhetik a javítás, a to­vábbfejlesztés. így tesz a magyar szociál­demokrácia is, amikor a krízisnek ebben a borzasztó idejében a meglévőnek a megmen­tésére szorítkozik és nem támaszt a beteg­ben olyan indulatokat, amelyek a krízis szerencsés lefolyásának árthatnának. Sajnálattal kell azonban megállapíta­nunk, hogy amikor a nemes irányú izgatás az említett okokból szünetel, ugyanakkor tudatosan folytatódik egy más irányú izgatás, amely a­ krízisben vergődő szervezetet nyugtalanítja­­és ebben káros méreganyagokat­­ termel. Ezt az izgatást pedig gróf Tisza István miniszterelnök úr meg az őt vakon követő munkapárt végzi a választójog kérdésében követett politikájával. Magyarország népe — férfi és nő, fiatal és öreg, válogatás nél­kül — eddig soha nem ismert nagyságú és borzalmasságú­­áldozatokat hoz az állam fönmaradásáért. „A fehér felhő" huszárja meghal azért a földért, amelyből egy talapalatnyit sem bír tulajdonul. A városi proletárok vérükkel váltották ki az ellen­ség kezéből azt a földet, amelynek termé­sét ők békeidőben is csak uzsoraáron és csak böjtös adagokban szerezhették meg. Proletárasszonyok özvegységre, proletár­gyermekek árvaságra jutnak, öreg apák és anyák egyetlen támaszukat veszítik el azért az államért, amely gazdasági nyo­morúságukat a politikai jogfosztottság se­gítségével állandósította. És mindezek fe­jében a vérét ontó nép­ azt remélte, hogy majd a nagy krízis után megkapja a poli­tikai nagykárusítást, megkapja a jogot és lehetőséget arra, hogy a vérével megvál­tott hazát a szociális igazságosság elvei szerint rendezze be, a dolgozó embermil­liók szerető édesanyjává formálja őt. Ámde gróf Tisza István úr kimondta az izgató, vérforraló szót: „Ez a kérdés nem időszerű." Akadtak politikusok," akik nem a demo­krácia szeretetétől, hanem egyszerűen csak a tisztességes ember szégyenérzetétől hajtva, választójogot követeltek legalább a harctéren küzdő hősök számára. A minisz­terelnök úr erre is azt mondta: „Ez a kér­dés nem időszerű." Azután kimutattuk, hogy a harctéren kü­zdő hősök — éppen azért, mert ott küz­denek — elvesztik már megszerzett vá­lasztójogukat vagy meg sem szerezhetik azt a választójogot, amely még a mostani rossz törvény értelmében is megilletné őket. A hazáért való nagy áldozatukat a haza sorsának intézői jogfosztással jutal­mazzák! A képviselőházi ellenzék tehát azt kívánta, hogy legalább a jogfosztást, a hősök politikai megbüntetését előzze meg a kormány. Gróf Tisza István úr erre is azt mondta: „Ez a kérdés nem időszerű!"­ Nem időszerű! Dolgozni a mezőn, a bányákban, a­ gyá­rakban és műhelyekben, hogy szaporodjék a „nemzeti vagyon" — a kiváltságosak va­gyona — , ez mindig időszerű. Óriási fogyasztási s egyéb­ közvetett adók formájában az állam pénzügyi terheit vi­selni: ez­ is mindig időszerű. •­­ A hazát a kaszárnyákban és szükség ese­tén a harctéren szolgálni, szintén mindig időszerű. De politikai jogokat adni azoknak, akik mindezt a rengeteg terhet viselik, az most nem időszerű. Sőt még a „hősök" meglévő jogának el­vesztését megakadályozni sem időszerű ... Minthogy a parlamenti beszédeknek a sajtó útján való közlése még nem tilos: bi­zonyára eljutott minden pinceműhelybe, minden rongyos kis faluba, minden lövész­árokba a miniszterelnök úr szava: „Ez a kérdés nem időszerű." És ennek a szónak rendkívül nagy az izgató ereje. Odakint sok százezer vérző és halálra szánt ember, idehaza sok százezer nélkülöző­­és súlyos munkában görnyedő proletár viselte rop­pant terhét megacélozott lélekkel abban a reménységben, hogy: majd azután máskép lesz, majd azután minket is elismer a haza egyenlősogú fiainak, majd azután minekünk is lesz beleszólásunk a haza dolgaiba és majd akkor több lesz a népnek a kenyere, az egészsége, a műveltsége, a boldogsága és majd azután a népek úgy fogják sorsu­kat intézni, hogy ne kelljen többé egymást gyilkolniok. Sok millió szívnek ezt a reménységét ösz­szezúzta a miniszterelnök úr szava: „Ez most nem időszerű." És hogy ez a­ szó­ mi­lyen izgalmat, mekkora elkeseredést vitt a lelkekbe, azt a miniszterelnök úr és hívei el sem képzelhetik. Mi meg vagyunk róla győződve, hogy ebben a borzalmas krízisben Lapunk mai száma 12 oldal.

Next