Népszava, 1916. március (44. évfolyam, 61–91. sz.)
1916-03-01 / 61. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. | negyed évre......—kor. fél évre 12.— kor. | egy hóra.— tor. A „SZOCIALIZIVUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CORTTI-UTCA 4. (Telefon: József 329 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Munkások Elvtársak . A szervezett munkások soraiból ismét sokan bevonultak katonai szolgálatra. Katonák lettek az „öregek" és sok harcos küzdőtársunk itthon hagyta a számára oly kivánatos és megszokott hares területet, a toborzó, a szervező munka területét. Sok kipróbált harcostársunk teljesít katonai szolgálatot, akiknek a helyettesítéséről, új erőkkel való pótlásáról az itthonmaradottaknak kell gondoskodni. Az a feladat hárul az itthonmaradottakra, hogy a hadbavonultak helyett a szakszervezeteknek új tagokat és a pártsajtónak új előfizetőket szerezzenek. A budapesti bizalmi férfiak kimondották, hogy a márciusi eseményekről való megemlékezést új tagok, új előfizetők toborzásával egybekötve kell megünnepelni. Március 19-én délelőtt minden szervezet a saját helyiségében összejöveteleket rendez és az összejöveteleken a márciusi eseményekkel és a pártsajtó kérdésével foglalkoznak. Fölhívjuk tehát az elvtársakat, hogy minden szervezetben azonnal indítsák meg az előkészítési munkálatokat, tartsanak gyári műhely- és tagértekezleteket, szerezzenek új tagokat, új harcosokat a munkásmozgalom számára. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt. »•I Ti l—l • IIIMIIMII |IIIMIIIlW<iri'»«ll> UH Izgatás és megnyugtatás. Az izgatás fogalmának nem büntetőjogi meghatározásával akarunk most foglalkozni, csak a szó köznapi jelentőségét tekintjük. A köznapi szóhasználat izgatásnak szokta minősíteni általában az olyan írást, beszédet vagy cselekvést, amely rámutatva bizonyos társadalmi bajokra, nagyobb tömegeket kizökkent megszokott hangulatukból, kedvetlenséget és elégedetlenséget ébreszt bennük és arra ösztönzi őket, hogy kedvetlenségük és elégedetlenségük okait megszüntetni iparkodjanak. Mi ezt az izgatást nem tartjuk károsnak, sőt hasznosnak tartjuk, mert a haladás felé, a társadalmi berendezések és intézmények tökéletesítése felé sodorja az embereket. Föltéve persze, ha az ilyen értelemben vett izgatás elég erélyes és kitartó. Ebben az értelemben véve az izgatást, meg kell állapítanuk, hogy ez idő szerint a „hivatásos izgatók", „az elégedetlenségből és izgatásból élősködők" — egyszóval: a szociáldemokraták — csak nagyon csekélymértékben teljesítik kötelességüket. Egyrészt azért, mert még a rendesnél is jobban meg vannak fosztva az „izgatás" legfőbb eszközeitől: a gyülekezési jogtól, meg a sajtószabadságtól. Másrészt azért, mert a mostani idő nem alkalmas erre a szükséges, nemes izgatásra; a társadalom most egy szörnyű betegségének a kríziséhez jutott el, márpedig a krízis tartama alatt a szervezetet nem lehet fejleszteni, tökéletesíteni, a krízisen egyszerűen át kell esni és nincs olyan orvos a világon, aki azt merne célul kitűzni, hogy a test a krízis alatt ha csak egy kilóval is gyarapodjék, hanem minden orvos örül, ha a szervezet a krízisen szerencsésen átesik, ha nem pusztul bele. A krízis alatt izgalmaktól — amennyire csak lehet — kímélni kell a szervezetet, enyhítő ,borogatásokat és csillapító szereket kell alkalmazni. Megmenteni az életet ez a fő cél, majd azután következhetik a javítás, a továbbfejlesztés. így tesz a magyar szociáldemokrácia is, amikor a krízisnek ebben a borzasztó idejében a meglévőnek a megmentésére szorítkozik és nem támaszt a betegben olyan indulatokat, amelyek a krízis szerencsés lefolyásának árthatnának. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy amikor a nemes irányú izgatás az említett okokból szünetel, ugyanakkor tudatosan folytatódik egy más irányú izgatás, amely a krízisben vergődő szervezetet nyugtalanítjaés ebben káros méreganyagokat termel. Ezt az izgatást pedig gróf Tisza István miniszterelnök úr meg az őt vakon követő munkapárt végzi a választójog kérdésében követett politikájával. Magyarország népe — férfi és nő, fiatal és öreg, válogatás nélkül — eddig soha nem ismert nagyságú és borzalmasságúáldozatokat hoz az állam fönmaradásáért. „A fehér felhő" huszárja meghal azért a földért, amelyből egy talapalatnyit sem bír tulajdonul. A városi proletárok vérükkel váltották ki az ellenség kezéből azt a földet, amelynek termését ők békeidőben is csak uzsoraáron és csak böjtös adagokban szerezhették meg. Proletárasszonyok özvegységre, proletárgyermekek árvaságra jutnak, öreg apák és anyák egyetlen támaszukat veszítik el azért az államért, amely gazdasági nyomorúságukat a politikai jogfosztottság segítségével állandósította. És mindezek fejében a vérét ontó nép azt remélte, hogy majd a nagy krízis után megkapja a politikai nagykárusítást, megkapja a jogot és lehetőséget arra, hogy a vérével megváltott hazát a szociális igazságosság elvei szerint rendezze be, a dolgozó embermilliók szerető édesanyjává formálja őt. Ámde gróf Tisza István úr kimondta az izgató, vérforraló szót: „Ez a kérdés nem időszerű." Akadtak politikusok," akik nem a demokrácia szeretetétől, hanem egyszerűen csak a tisztességes ember szégyenérzetétől hajtva, választójogot követeltek legalább a harctéren küzdő hősök számára. A miniszterelnök úr erre is azt mondta: „Ez a kérdés nem időszerű." Azután kimutattuk, hogy a harctéren küzdő hősök — éppen azért, mert ott küzdenek — elvesztik már megszerzett választójogukat vagy meg sem szerezhetik azt a választójogot, amely még a mostani rossz törvény értelmében is megilletné őket. A hazáért való nagy áldozatukat a haza sorsának intézői jogfosztással jutalmazzák! A képviselőházi ellenzék tehát azt kívánta, hogy legalább a jogfosztást, a hősök politikai megbüntetését előzze meg a kormány. Gróf Tisza István úr erre is azt mondta: „Ez a kérdés nem időszerű!" Nem időszerű! Dolgozni a mezőn, a bányákban, a gyárakban és műhelyekben, hogy szaporodjék a „nemzeti vagyon" — a kiváltságosak vagyona — , ez mindig időszerű. Óriási fogyasztási s egyéb közvetett adók formájában az állam pénzügyi terheit viselni: ez is mindig időszerű. • A hazát a kaszárnyákban és szükség esetén a harctéren szolgálni, szintén mindig időszerű. De politikai jogokat adni azoknak, akik mindezt a rengeteg terhet viselik, az most nem időszerű. Sőt még a „hősök" meglévő jogának elvesztését megakadályozni sem időszerű ... Minthogy a parlamenti beszédeknek a sajtó útján való közlése még nem tilos: bizonyára eljutott minden pinceműhelybe, minden rongyos kis faluba, minden lövészárokba a miniszterelnök úr szava: „Ez a kérdés nem időszerű." És ennek a szónak rendkívül nagy az izgató ereje. Odakint sok százezer vérző és halálra szánt ember, idehaza sok százezer nélkülözőés súlyos munkában görnyedő proletár viselte roppant terhét megacélozott lélekkel abban a reménységben, hogy: majd azután máskép lesz, majd azután minket is elismer a haza egyenlősogú fiainak, majd azután minekünk is lesz beleszólásunk a haza dolgaiba és majd akkor több lesz a népnek a kenyere, az egészsége, a műveltsége, a boldogsága és majd azután a népek úgy fogják sorsukat intézni, hogy ne kelljen többé egymást gyilkolniok. Sok millió szívnek ezt a reménységét öszszezúzta a miniszterelnök úr szava: „Ez most nem időszerű." És hogy ez a szó milyen izgalmat, mekkora elkeseredést vitt a lelkekbe, azt a miniszterelnök úr és hívei el sem képzelhetik. Mi meg vagyunk róla győződve, hogy ebben a borzalmas krízisben Lapunk mai száma 12 oldal.