Népszava, 1916. november (44. évfolyam, 303–332. sz.)
1916-11-05 / 307. szám
S lenben nálunk Gerlei városatya, Goldmann városatya (tejdrágításért, illetőleg tejvizezésért elítélt urak) meg a hatalmas kávésok érdeke elnyomta az igazi közérdeket. Reméljük, hogy az új rendelkezés alapján fölszabaduló tej most már a kisgyermekeknek jut. Reméljük, hogy a tejelosztást más módon is szabályozni fogják, úgyhogy ne csak a két évesnél nem idősebb gyermekek számára biztosíttassék a mindennapi tejadag, hanem ezt a korhatárt föl lehessen emelni. Sőt azt reméljük és óhajtjuk, hogy biztosítani fogják az öregek és betegek tejszükségletének kielégítését. Ennek egyik régóta ajánlt módja a vaj árának olyan maximálása volna, hogy a termelőnek érdemesebb legyen nyers tejet eladni, mint vajat. A vaj könnyebben pótolható és nélkülözhető, mint a tej, tehát elsősorban arra kell törekedni, hogy minél több tej kerüljön a piacra. Az O. K. H.-tól várjuk, hogy ebben az irányban gyors és kiadós intézkedéseket tegyen. Érdeme szerint értékeljük báró Kürthynek azt a törekvését is, hogy véget akar vetni a mai élelmiszerelosztás egyik legborzasztóbb hibájának, a boltok előtt való várakozásnak. Aki nem látta, hogyan ácsorognak, tülekednek órányi távolságról jövő szegény asszonyok és gyermekek félnapokig egy kis zsírért, cukorért, miegyébért, annak fogalma sincs arról az emberi ezenvedésről,az emberi méltóságnak arról a mélységet villalázásáról, amit ez a rendszer (vagy jobban mondva: rendszertelenség) szül. A főváros urai ezt az állapotot szemhunyorítás nélkül tűrték. Most báró Kürthy ráírt a városházára: tegyen javaslatot — három nap alatt — arra, hogy miképen lehetne ennek az időrabló, kínos és demoralizáló rendszernek véget vetni; ha tud a város megfelelő javaslatot tenni, jó, ha nem tud, báró Küithy „más módon fog intézkedni " ... "az ácsorgás megszüntetése iránt". Nekünk tetszik ez a beszéd és ha hasonló tettek fogják követni, Budapest népének szeretete nem a városháza felé fog fordulni, amely azt a minap a maga számára reklamálta, hanem az O. K. H. felé. A zsír- és cukorjegyek életbeléptetését is kilátásba helyezi báró Kürthy. Minél hamarább mondjuk mi. Csakhogy ezzel is úgy vagyunk, mint a tejjel: a jegy nem sokat ér, ha nincs áru. Rekvirálni kell a zsírt és a cukrot, pontosan számba kell venni a készleteket, akkor aztán mindenki be fogja érni azzal, ami az egyenlő fölosztási elv alapján jut neki. Igazi szükség esetén a nélkülözést is könnyebben elviseljük, ha tudjuk, hogy mindenki egyenlően kénytelen nélkülözni, de az a tudat, hogy egyesek pazarul bánhatnak a zsírral, cukorral, tejjel, hússal, míg mások a legnagyobb küzdelem árán sem tudják megszerezni sorvadozó gyermekeik számára... az a tudat fölforralja legnyugodtabb természetű emberek vérét is. ... Általában az O.K.H. jól kezdi: Magyarország népe nagy és általános érdeklődéssel várja a folytatást. TÁRCA * * * Tiz idő táján... Ő sírni, sírni, sírni volna jó, Mert van most annyi siratni való: Sok gyönyörű élet, sok drága hajó. Sok' mese, sok álom, sok csodaszép remény, Sok szőke fiú és sok fekete legény, Sok szobor, sok kép és sok költemény. Sok falu, sok város és sok palota S az élet már nem fér soha oda, Mert elűzi onnan a sok Golgotha. Alig maradt egy talpalatnyi föld, Mi harmattól harmatos és ami zöld, Hol senki sem vérzik és senki se ölt. S ki tudja vájjon, hogy hol az a táj, Hol senki nem szenved , hol semmi se fáj, Hol boldog a pásztor és boldog a nyáj. A nap bevilágít itt minden helyet, S a földön mégis öreg este lett. Ó, szánjatok meg, csillagos egek. Az idő táján vér harmatozik, De szivünkben még égő mécs a hit jól várunk, sejtünk, hiszünk valamit. Peterdi Andor. * * * »wusj ^ «t Nemzetiségi Kérdés és embervadászat. Politikai vitának indult és embervadászattá alacsonyodott az a sajtóhadjárat, amelyet jobb ügyhöz méltó buzgalommal és a panírinség idején igen föltűnő térpazarlással folytat a „Magyarország" Jászi Oszkár ellen. Jászi Oszkár a háború előtt néhány esztendővel nagy munkát írt a magyar nemzetiségi kérdésről, amelyben igen alapos tanulmányok nyomán, az egész irodalom fölhasználásával iparkodott képet rajzolni Magyarország nemzetiségi viszonyairól, a nemzetiségek fejlődéséről és gazdasági, politikai erejéről. Azonfelül bírálatot is mondott arról a politikáról, amelyet a magyar kormányok — e részben az egész magyar uralkodó társadalom és jóformán az egész politikai világ támogatásával — a nemzetiségekkel szemben alkalmaztak. A leíráson és bírálaton kívül Jászi orvosszereket is ajánlt a magyar állam nemzetiségi bajainak gyógyítására. Ezek a gyógyszerek a demokrácia általános fegyvertárából valók: általános választójog, demokratikus önkormányzat, becsületes közigazgatás és a nép anyanyelvén való iskoláztatás, bíráskodás, művelődési szabadság. Mindezeket nem is annyira elméleti megismerések és érvelések, mint inkább a Deák-féle 1868-as nemzetiségi törvény alapján követelte Jászi, aki joggal állította magáról, hogy nemzetiségi politikája a nagy magyar európai politikusnak, Eötvös József bárónak, Deáknak, Mocsárynak, Irányi Dánielnek tanításai és elvei alapján alakult ki. Jászi könyvében szükségesnek tartotta a magyarság úgynevezett hegemóniájának fentartását is, csakhogy míg az uralkodó társadalom kényszereszközökkel akarta ezt a főuralmat biztosítani, Jászi szerint a tényleges művelődési, gazdasági és politikai hatalom ilyen kényszerítő eszközök nélkül is biztosítja ezt az uralmat. Jászi könyvét megjelenésekor támadták, helyeselték és mint vastag könyveket, leginkább szoktak, nem olvasták Masryarországon. Svájcban a háború következtében emigrált szerbek „La Serbie" címmel lapot adnak ki. Ebben a lapban élesen bírálták a magyar nemzetiségi politikát és ezt a bírálatot Jászi könyvéből vett adatokkal és állításokkal is erősítették. A „Magyarország*" szóvátette a szerb emigráns lap cikkeit és ha nem is nyíltan, de a sorok között a nemzetárulás és hazaárulás vádjával illette Jászit. Ez az eljárás annál különösebb volt a „Magyarország" részéről, mert nem is kellett volna az emlékezőtehetségét túlságosan megerőltetni ahhoz, hogy eszébe jusson, mennyire föl volt ő háborodva, amikor a kormány az „Igazmondó" és „Pester Lloyd" útján hasonló vádat emelt Károlyi Mihály ellen, mondván, hogy Károlyi szavait vagy írásait támadásaik bátorítására vagy igazolására használják föl a románok. A véleményszabadság ellen azzal küzdeni, hogy a külföldön elcsavarják vagy az ország ellen használják ki a szabad szót vagy igaz szót: ez kormánypárti és reakciós fogás és kevéssé illik olyan újsághoz, amelynek ugyanez ellen a vád ellen kell harcolnia a kormánnyal szemben. De a „Magyarország" még nagyobb bűnben is hibásnak találta Jászit. Ugyanis Jászi a „Huszadik Század"-nak egyik legutóbbi számában „Erdély sorsa és a magyar politika" címmel politikai följegyzéseket közöl és közöttük a következőket írta: (Mi bizonyos cenzúraokokból csak a „Magyarorság"-ban is megjelent részleteket hozzuk.") István feőségben is éhezik* Irta: Balogh, József» A légeri városrészben, fehérre meszelt apró házikókban évtizedek hosszú sora óta pápista hitű emberek élnek. Jámborok, istenfélők. Nemcsak kevülről, de kívülről is. Sárgára, lilazöldre mázolt házkéményeik tetején ugyanis ott ékeskedik a kereszt, amelyre minden áldott reggel sóhajos ,fótl ázkodással tekintenek föl az öregek. Nem így a fiatalok. Azok, ha föltekintenek is, nem a kőkeresztet csudálják. Van is eszükben. Ahelyett kémlelik az eget, hogy kék azúrján fodrozik-e már a felhő? Eső kellene, lassú, sűrű eső, mert közeleg az őszi szántásideje. Az öregek figyelme másra terelődik. Harangszóra várnak. És amikor elsőt csöndítenek a zsindelytetős öreg templom tornyában, akkor tiblák, összeszedelődzködnek mind a két nemből, hogy második csöndítésre bent legyenek az úr házában. Rendes templomjárók, miért is isten ellen való véteknek tartanák, ha nemtörődömségből, avagy feledékenységből egyszer is elmaradnának. Mit szólna a plébános úr? Minden bizonnyal megfedné őket. Na meg. Kemény szóval még ki is prédikálná őket. Amíg tehát bírják magukat vonszolni, addig mennek, járják a templomot, napjában kétszer is. Egyéb dolguk sincs. Észrevétlenül csak akkor maradnak el, amikor már fogytán van a jártányi erő és érzik, hogy közéig a vég. S ha ütött végórájuk és, a keresztes kéményen át elszáll a lelkük a messzeségbe, a bizonytalanságba, akkor meghúzzák nékik a kis harangot, a szomorú szavat, a lélekválságost... Ezüstös hajú társaik részvéttel állják körül ravatalukat. Vigasztalják a bánatos hozzátartozókat. — Jól járt szegény feje, — mondják — odavaló volt már. Isten nyugosztalja!... A „jól járt" és „odavaló" jelzők kíséretében elparentált öregek fogynak, pusztulnak Lagerban, hogy — a természet rendje szerint — helyet adjanak az Úr szenteltvíztartós, tömjénillatos házában azoknak a következőknek, akiknek az Élet mezején meglenlt a házuk és tehetetlenekké váltak mindenkorra. A póttartalékból elővánszorodó öregek követik elődeik nyomát és mennek, napnap után fölkeresik az Úr házát, ahol a plébános úr előhangja után imádkoznak a békéért, a tévelygőkért és a hitehagyottakért. De különösen az utóbbiakért. Mert lám, ilyenek is vannak. Hogy messzebb ne menjünk, itt van mindjárt Petári István, a légeri hitehagyott. Vénségére meghasonlott a napjával és kitörülközött az anyaegyház kötelékéből. Nanarénus lett. Az. Hivő. Miután életpárja jobblétre szenderült, gyámolitónak, pomlozónak magához vette unokaöccsét , Göcző Gyurkát családostól. Gyurka K—^••·-• ember volt, fuvarozásból tartotta el a családját. A gyerektelen Poták — holtig való eltartás fejében — közjegyző előtt készített okirattal Gyurkáékra testálta a vagyonát. Volt vagy 30 holcl földje Vandházon, meg egy kis pénzecskéje a nagytakarékban. Szóbelileg pedig akként rendelkezett, hogy Gyurka hagyjon föl a fuvarozással, foglalkozzon paraszti munkával. Ha eszszer-másszor éventén fizet is a föld, mégis nagyobb hasznot hajt, mint a terménykereskedő szűkre szabott, fuvardíja. Azután lelkére kötötte, hogy a készet el ne prédálja. Végső óhajtása pedig az volt, hogy vasárnaponként keressék föl az isten házát. Ezt el ne mulasszák ... 1916 november 5.