Népszava, 1917. március (45. évfolyam, 60–87. sz.)

1917-03-01 / 60. szám

1917 március 1. NÉPSZAVA Az izgatottság­ a legmagasabb fokra lépett, amikor Lodge szenátornak Wilson ellen mon­dott támadó beszéde után Fali republikánus szenátor fölolvasta azt a javaslatot, amely az elnököt meghatalmazza az Unió hadierejének az amerikai élet, és amerikai vagyon védelmére való fölhasználására. A „Laconia" elsülyesztése: ok a habomra? (Amsterdam, február 28.) Az „Allgemeen Handelsblad"-nak jelentik Londonból. A „La­conia" megtorpedózásáról szóló jelentésekből kiderült, hogy a hajót két torpedó érte. A má­sodik 20 perccel az első után, amikor a mentő­csónakot már lebocsátották. A nyolc mentő­csónak vasárnap este 10 órától hétfő reggelig hánykolódott a tengeren. Az egyik csónakban, amely két léket kapott, néhány utas a kimerült­ségtől meghalt. Azt hiszik, hogy 13 ember el­tűnt, köztük 2 amerikai, nő. A „Chicago Tri­bune" haditudósítója, Gibbon, a megmentettek között van. (London, február 28.) A Lloyd-ü­gynökség je­lenti: Megerősítik jelentést, hogy a „La­conia" megtorpedózásánál két amerikai erő a hidegben halt meg. (Amsterdam,, február 28.) Londonból távira­tozzák. Washingtoni jelentés szerint Wilson elnök ismételten tanácskozott Langing állam­titkárral a „Laconia" megtorpedózása miatt. A sajtónak, hivatalos közlést adtak, amely úgy szól, hogy a „Laconia" elsülyesztése olyan cse­lkedet, amelyről Wilson azt remélte, hogy Németország tartózkodni fog tőle. (London, február 27. — Reuter.) A Cunard­társaság hivatalosan közli, hogy a. ..Laconia" hajó három utasa, meghalt, hárman pedig el­tűntek. Eltűnt továbbá a személyzetnek hat tagja, hatan pedig kórházban vannak. (Netwyork, február 28.­­~ Reuter.) Egy hiva­talos távirat megerősíti azt a jelentést, hogy a Laconia" elsülyedésénél amerikai állampolgá­rok is elpusztultak. Ez a körülmény és a sze­mélyszállító gőzösök figyelmeztetés nélkül való megtorpedózása „nyilvánvaló cselekedete” (overt­aat). Hívek a fiáfoogus avixatofeből Békét!... (Lugano, február 28.) Míg a római kapitó­liumon tegnap adta át a huszonöt francia szenátorból és képviselőből álló küldöttség Róma polgármesterének ünnepélyesen Deau­mont-erőd és a rheimsi dóm falának egy-egy darabját, ugyanabban az időben a Colosseum közelében üléseztek az olasz szocialisták, hogy a parlament egybeü­lésének előestéjén még egyszer megállapítsák a párt magatartásának alapvonalait a háború kérdésében. Az összes országrészek­­ől egybegyűlt delegátusokon és a pártvezetőségen kívü­l negyvennégy szo­cialista hetilap és a naponta megjelenő köz­ponti orgánum, az Avanti! képviselői is ott voltak a gyűlésen. Egyhangúan elfogadták Laz­zari párttitkárnak határozottan háborúellenes szellemben tartott jelentését és beható vita után, 21.000 szavazattal helyeselték a szocialista parlamenti csoport magatartását. Anglia védekezik a kiéheztetés ellen. (Amsterdam, február 27.) Anglia a tizen­egyedik órában kezdi mezőgazdasági termelé­sét fokozni. Az élelmezési miniszter a követ­kező javaslatokat tette: 1 A hétnek mind a hét, napján kell dolgozni. 2. A vasárnapi munkát a templomban, a szó­székről kell elrendelni. 3.­ Éjjel-nappal szántam. 4. A tanult munkásokat nem szabad katonai szolgálatra behívni. 5. A polgári és katonai fog­lyokat gazdasági munkára kell fölhasználni és a harctéri szolgálatra rendelt csapatokat is foglalkoztatni kell időnkint a gazdaságban. 6. Nőket kell mezei munkára rekvirálni. 7. A kis­gazdákat támogatni kell. Minden gazdaságban­­motoros ekéket kell használni, amelyekkel a sötétség beállta után acetilénámpások vilá­gosságánál lehet továbbdolgozni.­ ­ „Átok és veszedelem." Tisza — Tisza marad. * A Képviselőház ülése. A fokozódott papírhiány miatt szinte csak távirati stílusban írhatunk a szerdai ülésről. Tisza beszélt hosszan, részletesen mindenről, vi­tázott Andrássyval, Pallavicinivel, Szterényi­vel és beszéde végén elparentálta a klasszikus szocializmust, fölmagasztalta a proletárt, aki mindent elérhet s beszéde végén átoknak és veszedelemnek nyilvánította az általános vá­lasztójogot. E szót ő ki sem ejtette a száján, beburkolta ócska frázisaiba. Tisza beszédével vezércikkünkben foglalkozunk. Pallavicini személyes megtámadtatása miatt fölszólalva, Tisza ennek úgy felelt, hogy utána egynegyed óráig tartó vihar támadt. Ezután Károlyi Mihály utasította vissza az amerikai út miatt történt támadásokat. Az ülés végén három interpelláció volt, amelyek közül kiemel­kedett Sümegié a papírhiány miatt. Tisza ígérte, hogy néhány nap múlva segítenek a bajon. Tudósításunk a következő: Szász Károly alelnök jelenti, hogy a Magyar­­­országi Tanítók Országos Szövetségétől kér­vény érkezett Vázsonyi ellenjegyzésével a nem állami tanítók anyagi helyzetének javítása ér­dekében. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Kiad­ták a kérvényi bizottságnak. Hódy Gyula: Sürgősen kell tárgyalni! (He­lyeslés a baloldalon.) Következik­ ­ szóló miniszterelnöki jelentés tárgyalása. 1 . Siegescu József: Az internált románoknak­­ jó d­olguk van. Szükségtelennek tartja, hogy a­­ románok külön pártot alakítsanak, akár mérsé­keltet is, hanem helyezkedjenek el a magyar pártok keretein belül. Méltatja Apponyi iskola­törvényét, amelyet nem akartak megérteni és méltányolni a románok. A román szeméttől meg­ kell tisztítani az országot. (Zajos helyes­lés a Ház minden oldalán.) Schmidt Károly föl­fogásával szemben azt hangoztatja, hogy nem kell minden áron hazaárulókat keresni még azok között sem, akik látszólag azok. (Ellen­mondások balról.) Tiltakozik Schmidtnek azon vádjával szemben, hogy a hazai románság túl­nyomó többségének legédesebb álma volt, hogy Erdélyt Romániához csatolják. A jelentést tu­domásul veszi. A miniszterelnök beszéde. Tisza: Örömének ad kifejezést Siegescu haza­fias beszédén. A pillanat nem alkalmas a közel­múlt eseményeinek nyilvános tárgyalására. Egészen röviden foglalkozom a­ román betörés­sel. Ami a hazai románságot illeti, pozitív tu­domása van arról, hogy nemcsak magyar, ha­nem a VII. hadtest román csapatai is kérték, hogy őket vigyék a betörők ellen. Ma még nem tiszta, a helyzet. Komolyan iparkodunk meg­állapítani, hogy kik tartottak az ellenséggel és kik távoztak el Romániába. Andrássy szerint a horvát kérdésben is nagy hibák történtek. Tiltakozom az ellen, hogy a kormány e kérdésben pártpolitikát űzött. Palla­vicini olyan hangon beszélt a munkapártról... (Lovászy Márton: Amilyet megérdemel!) A tej-és sertéskérdésben vitázik Pallavicinival. A rossz termés miatt nincs elég előtakarmány, ezért kevés a­ hízott sertés és ha ennek árát le­nyomjuk, még jobban esik a sovány sertés ára.­­Pallavicini: De legalább a fogyasztó kapna olcsó húst, nem a bankok.) Rekvirált tengerit a kormánytól senki sem kap hizlalás céljára. Tagadja, hogy az osztrák parlamentáris élet föltámasztása ellen bármit tett. A tengeralatt­járó harcról azért nem beszéltem ugyanakkor, amikor Bethmann, mert ez főként a német par­lament elé tartozott.­­ Pallavicini a román betörés ügyében urasá­goktól levetett valótlanságokkal állt elő. Maj­láth püspök is elég könnyű hitű volt, nyolcezer gyermek pusztulásáról beszélni, ahol négy gyermek halt el. A menekülő tömegben nem volt nagyobb a halálozás, mint rendesen. Az összeférhetetlenségről szólva, kijelenti, hogy a pártban nincsenek tiszta és nem tiszta tagok, együtt küzdött ezer viharban..­! (Fráter Lóránt: Besózva! — Nagy zaj.) Komoly, haza­fias célokért együtt küzdünk. Összeférhetetlen­ségi ügyben egyformán jártam el mindenkivel szemben. (Beck Lajos: Dániellel szemben te?) Igen. Ha az lesz az impresszióm, hogy összeüt­között a­ törvénnyel, őt is fölszólítom a követ­kezmények levonására. A listába való fölvétel nem demontáló, azt sokszor kijelentettem. Már a múlt év februárjában letettem volna a listát a Ház asztalára, de nem kívánta senki. A képviselő úr hibáztatja, hogy a kormány nem mondja meg, hogy a központok intézmé­nyét fönn akarja-e tartani a háború után is. Kérdem, van-e ember a világon, aki egy nap­pal is tovább akarná föntartani a­ háborús in­tézményeket, mint az föltétlenül szükséges? Szem­ü­nkre vetik, hogy az élelmezés ügyeit rosszul vagy legalább is későn intéztük el. Saj­nálom, hogy az ellenzék nem vett részt e mun­kánkban, mert akkor sok szemrehányástól, sok igazságtalan kritikától mentek maradtunk volna. Mellesleg megjegyzem, hogy amint arra egyik budapesti lap fölhívja figyelmemet, sem a Haditermény, sem más háborús intézmény jövedelméből soha egy fillér sem fog pártpoli­tikai célokra fordíttatni. Téves az a vád is, amelyet az ipari munkások élelmezése tekintetében hangoztat. Azt állítja, hogy mi el­utasítottuk a nagyvállalatoknak azt a kérését, hogy munkásaikat maguk élelmezzék és hogy aztán Hindenburg levelének hatása alatt mi is kijelentettük, hogy legelsőrangú érdek a mun­kásság élelmezése. E tekintetben két kam­pányt kell megkülönböztetni: 1915-ben a válla­latok maguk vásároltak be, de ez célszerűtlen­nek bizonyult. A múlt évben újból fölszólítot­tuk a vállalatokat — sőt ott, ahol szükség volt, még nyomást is gyakoroltunk rájuk —, hogy gondoskodjanak munkásaikról, de a közellátási szervek útján. Áttérve Szterényi beszédének arra a részére, amelyben az élelmezési és gazdasági politika te­rén általánosságban emel vádakat:"A képviselő úr hibáztatja egész Balkán-politikánkat és példának állítja a mai háborút arra, miként kergettük a Balkán-népeket, Anglia és Francia­ország karjaiba. Ez nemcsak történelmileg té­ves kijelentés, de ezáltal lovat­ adunk ellensé­geink alá és igazoljuk azokat, akik — mint Ausztriában is — azt hangoztatják, hogy Ma­gyarország mondjon le földmivelésügye leg­elemibb érdekeiről. A képviselő úr merészen azt állítja, hogy „bőség" van és hogy a közellátási bajokért az egész felelősséget a közigazgatásra hárítják. Védelmébe veszi ugyan a­ közigazgatást, de a kormányt okolja, hogy elkeseredés nyilvánul az országban. Hát elkeseredés van e téren má­sutt is. Ausztriában, Németországban. Vegyen részt az ellenzék a közélelmezés kérdésének in­tézésében, mind a­ két kaput kitárjuk, kérjük őket, nézzenek meg mindent, győződjenek meg mindenről és aztán jelentsék ki nem a kor­mány, hanem a nemzet érdekében, hogy itt nincs „bőség" és hogy a nemzet nélkülöz azért, hogy szövetségeseit támogathassa. Áttér a belpolitikai kérdésekre, még mindig Andrássy beszédével foglalkozva. Ha Andrássy helyteleníti, hogy heves pártküzdelmek van­nak, miért nem törekszik nagyobb tárgyilagos­ságra­? Kétségbe vonja a kormány és a többség jogcímét ahhoz, hogy a nemzet többségének akaratát képviselje. Az 1910-i választások előtt már látta, hogy az ország kiábrándult Andrássy és társai politikájából, ekkor határozta el, hogy megalakítja pártját. Ebben Andrássy is támogatta. A háború kitörése után az ellensé­ges államokban csak akkor alakultak a kon­centrációs kabinetek, amikor rosszul kezdett menni a dolguk. De mindenütt a régi miniszter­elnökkel. Franciaországban még ma is az a miniszterelnök, aki a háború kitörésekor volt. Andrássy Gyula: Pardon, ma Briand a mi­niszterelnök! Tisza: Igen, tévedtem, de az nem is fontos. Mi is tettünk kísérletet a­ kabinet kiegészítésére, de azzal a f­ön­tartással, hogy a miniszterelnök­séget én tartom meg. Ezt nem hiúságból tettem, hanem azért, mert a külpolitika vezetésében­ változást nem akarhattunk. A terv nem is­ si­került. A világháború fordulópontot jelent az embe­riség életében. A népek jövője attól függ, hogy megértik-e az új korszakot, amelynek jeligéje kell, hogy az legyen, hogy az emberi boldogság összes feltételeit megszerezzük. Az utolsó fél­század fejlődése azt mutatja, hogy ez a boldog­ság a tőke konfiskálása, a falanszter-rendszer nélkül is elérhető. Lovászy Márton: Demokráciával, diplomácia nélkül! Tisza: Megdőlt a klasszikus szocializmus, mert megbukott az a közgazdasági fölfogás, amelytől a szociáldemokrácia fölforgató tanait merítette. A proletár nem elveszett tagja az emberiségnek, ha megvan benne a képesség, föl­jebb juthat a középosztály tagjánál. Az a­ poli­tika, amely a­ demokratikus rétegeket fajsúlyuk növelése nélkül politikai jogokkal akarja föl­­ruházni, átok és veszedelem a nemzetre. (Él­jenzés a­ jobboldalon, zajos ellenmondások a baloldalon.) Pallavicini György személyes megtámadtatás címen kijelenti, hogy azokat az adatokat, ame­lyeket a múltkori beszédében a munkapárt el­len fölhozott, állja. A miniszterelnök úr szíves vel engem kü­löni I­z­ a szörételes fantalemrét ! Az olasz kamara ülése. (Róma, február 28.) A kamara ismét össze­ült. A szenátus és a kamara elnökei beszédet mondtak, amelyben Olaszország és Francia­ország régebbi és mostani szövetségeseiről be­széltek. 3

Next