Népszava, 1917. május (45. évfolyam, 113–137. sz.)
1917-05-01 / 113. szám
2 EBw táársal«! FSájus elsejének békés lefatyisára minden erSSiSkke! QgyeQetek! Assaciettienwofcr.'sstta part wsiateSAsSge. * * * Májusi smófolk* * — /®?7 mdjtts 1. — L Az álmok édes poharába Mérget kevertek A nagybetegnek: Mit a valóság meghagyott, a !alálos ágyontisztítsa el az álom! lía teste összeomlott, legyen a lelke bomlott, Pusztuljon kárhozatban! Nézd, pusztul is a nagybeteg: Lázában öntestébe mar az esztelen agyar S a kultúrája omladék..., saját bolond fejét Loccsantja szét . . . H. Vérfoltos a liliom levele, A rózsa is pókokkal van tele, Kigyócsúszás veri a harmatot, orrok fölött tanyázik a halott A templomokban nyerészkedő latrok kockavetése csattog; Papjukban megfagyott a hang, Agyúnak állt be a harang. A rend megveszett s botorul Ami szabály mind fölbori:!, Lángészt leüt A buta ököl mindenütt Sasok csatáznak fönt a légben, Véreső foltja hull A hófehérre szakadatlanul . . . Mikor mutat szivárványt Az isten hagyta égbolt? A viharból elég volt! ÜT Emlékszdl-e A régi Május éjjelére! Az első csókra, az elringató Mámor-zenére? Mintha hallanám ritmusait S bárhogy zúgjanak a tusák: Én hallom és lehajtom a fejem —Emlékezem, emlékezem . . . Hát hol vágynak a céltól, sróvá vetett e téboly? Én fojtogatlak most vadul S a fegyvered szivembe szúr... Elég! Leszek megint a régi, Kinek joga szeretni, élni, Ki boldogságra született, Kinek a gyűlöletből már elé..." Ki most leteszi fegyverét S kezében olajág legyint És harsány hangon igy kiált., Hogy hallja a világ: _ _ Militarista választójog. Mindenütt a világon hangzik a nagy jelszó, hogy Nyugat és Kelet demokráciái a központi hatalmak militarizmusa ellen küzdenek. A központi hatalmak viszont erélyesen tiltakoznak a militarizmus kizárólagosságának vádja ellen, azt hangoztatják, hogy az antánt-államok militarizmusa és marinizmusa semmivel se áll a központi hatalmaké mögött. Az ántánt-államok háborúra uszítóinak üzletét szolgálja tehát az, aki olyan kormánypolitikát folytat, amely a központi hatalmak militarisztikus voltát igazolja. Nemcsak a magyar munkássággal szemben, hanem a központi hatalmak valamennyi békére vágyó népével szemben követ el tehát bűnt Tisza István, amikor tisztára militaris-tiscus alapon akarja kiterjeszteni a választójogot. A királyi kézirat és nyomában járó megcsúfolása, a kormánynyilatkozat az altisztek és a vitézségi érmesek választójogával valósággal militarizálja a magyar választójogot. A káplárok és a medáliások választójoga egészen új magyar közjogot teremt. Immár nem a magyar parlamenttől függ többé, hogy kiket ruház föl politikai joggal, hanem a katonai parancsnokságoktól. Akit a századparancsnok, alti esti rangra vagy kitüntetésre fölterjeszt és akit az ezredes kinevez, hadosztályparancsnok vagy hadseregparancsnok dekorál, az mától kezdve jogot kap arra, hogy képviselőt választszon, parlamenti többségeket alkosson és így kormányokat ültessen uralomra. Végső soron tehát a magyar parlamentet ezután századparancsnokok, hadosztályparancsnokok és armeekommandánsok választják. De még ennél is nagyobb tótágast áll a Tisza István választójoga. Tudvalevő, hogy önálló magyar hadsereg nincsen és a császári és királyi hadseregben nemzetiségre való tekintet nélkül, szétszórtan szolgálnak a német, magyar, cseh, lengyel, olasz tisztek. Számtalan esetben meg fog tehát majd történni, hogy valami osztrák vagy cseh tiszt tesz meg magyar képviselőválasztóvá valamely magyar katonát azzal, hogy káplárrá nevezteti ki vagy vitézségi éremmel dekoráltatja. A magasrangú katonák között tudvalevően csak elvétve akad magyar, a hadseregparancsnokok között pedig, akiktől végső soron függ a kitüntetések megadása vagy megtagadása, talán csak egy. Minden túlzás nélkül el lehet tehát mondani, hogy a vitézségi érmesek választójoga szinte kivétel nélkül nem magyar, hanem idegen, osztrák állampolgárok kezébe juttatja azt a jogot, hogy magyar választókat teremtsenek. És egymás után veti a legkomikusabb bukfenceket a Tisza István korlátolt komoksága. A király hálás elismerést kíván a népnek adni, Tisza pedig ezt a kívánságot úgy hajtja végre, hogy a nép megalázó és felbőszítő provokálásnak érzi. A világon mindenütt az általános és egyenlő választójog a kor tendenciája, csak Tisza István talál magyafúrt módszereket arra, miként szűkítse az általánosságot és miként semmisítse meg az egyenlőséget. Mindenütt, valamennyi hadviselő államban azon törik a kormányzók a fejüket, hogyan köthetnék lehető legszorosabban az ipari munkásságot az állam érdekeihez, Tisza István pedig ugyanekkor még csak meg se említi a proletárság politikai joghoz juttatását Magyarországon csak úgy, mint másutt, már 18 éves korig iszállították le a sorozások határát, csak éppen a választójog korhatárát nem akarják 30 évrel lejjebb csökkenteni. Tizennyolctól harmincig 13 korosztály harcol a magyar férfiak közül a fronton, akiknek semmiféle módjm semmiféle útja nem lehet arra, hogy ha hazajönnek, bele is szólhassanak annak a hazának az ügyeibe, amelyet vérük ontásával védenek. A katonai érdemeket kívánja jutalmazni Tisza a szakaszvezetők és medáliások választójogával és nem veszi figyelembe, hogy a katona harca hiábavaló volna, ha nem dolgozna a muníciót gyártó munkásság és nem tűrné az ínséget és ácsorgást az itthonmaradt asszony. Tisza választói radikalizmusa leszállítja a 20 koronás adócenzus határát 8 holdra, de nem jut eszébe, hogy eltüntess® a nemek határát és megadja a választójogot a nőknek és épp oly kevéssé jut eszébe, hogy leszállítsa a férfiak korhatárát és ezzel megadja a választójogot a rövidéletű munkásnak. Minden benne van a Tisza választójogában, csak éppen logika, politikai becsületesség, a tömegek megbecsülése és előrelátó okosság nincs benne. Az igazi választójognak úgy kell viszonylania az országhoz, mint a térképnek a fölmért földdarabhoz: kicsiben, de arányosan meg kell mutatnia az ország valóságos szociális képét Mi ma az ország? Ha körülnézünk, három helyen találjuk meg ma az igazi, a dolgozó és vérző Magyarországot: a földeken, a gyárakban és a fronton. A földmívesmunkás, a gyári proletár és a front közkatonája: ez a három figura lehetne a mai Magyarország szimbóluma. Minden igazi választójognak tehát úgy kellene fölépülnie, hogy a föld, a gyár és a front köznépe jusson benne jogokhoz. Tisza választójoga mindhármuk felé csak szurrogátumot hoz. Nem a föld munkásának, hanem a nyolcholdas birtok tulajdonosának, nem a gyár proletárjának, hanem csak előmunkásának és nem a front közkatonájának, hanem csak káplárjának és medáliájának ad választójogot A Tisza-választó jog ellen a legelszántabb és legszívósabb küzdelmet kell indítania a magyar demokrácia minden hívének. Ha valaha, hát most van szükség a nagy választójogi blokra. De a harcnak most már nem részletreformokért hanem az igazi általános, egyenlő és titkos választójogért kell mennie. Lehet-e ma magasabb a korhatár 20 évnél, mikor már 10 évvel katona mindenki és még ifjabban dolgozó munkás? Lehet-e más a választójog, mint általános, amikor olyan kivétel nélkül való általános a katonai sorozás, az állami adózás és a megélhetéssel küszködés? Lehet-e más a választójog, mintegyenlő, amikor olyan rettentő demokráciát teremtett a halál egyenlősége? Szabad-e ma kimaradnia az asszonyoknak a választójogból, amikor az asszony küzködi végig az élelmiszerhajsza, a filléreskedő beosztás, a naphosszat való ácsorgás minden kínjait és amikor a nők munkája még külső ruházatban is egyenlőrangúvá nőtt a férfiak munkájával? A király kézirata, ha nem is hoz semmit az ország dolgozó népének, annyit mindenesetre jelent hogy a választójog kérdése, amelyről pedig Tisza István már azt hitte, hogy végkép elföldelte, megint csak föltámadt és újból a magyar politika centrumává lett. A magyar politika életkérdése ma a demokrácia, mert csak így születhetik meg a béke, a demokrácia életkérdése pedig a béke, mert csak egy satulethetik meg az új, szabad Magyarország. flipgrAVA 1917 május 1 Budapest munkásságának délután fél 4 órakor füssnek. BSkrefoSset lapunk belsejében. Legyünk emberek: Szeressünk boldogan meginti Farkas AntaL * *. Május elsejének [iegeiste megünneplése. * * ! .— S«S évvel ezelitt. — Az 1889-ben Párisban tartott nemzetközi szocialista kongresszuson a magyarországi szociáldemokrata pártot az akkori sárt vezetőség egyik tagja, Shringer Antal, képviselje. _ Az egyéb tanulságos anyag között, amit magával hazahozott ott volt május első napjának nemzetközi munkásünneppé való avatása is. Ez a nap eredetileg a munka ünnepének volt megállapítva, amely napon a munkásosztály nemcsak a nemzetközi együvé tartozása és együttérzése nyerjen kifejezést hanem az ünnep keretén belül a munkásság követelései is nemzetközileg hangoztassanak. A nap maga munkaszünettel ünnepnek mondatott ki. Küldöttünk minderről beszámolt. A pártvezetőség, az akkori viszonyok között nagy feladat megoldása elé került Nem volt kétes, hogy a munkásság az elvtársak ügyes agitációja mellett a nemzetközi szolidaritás elismerésével le fog mondani az egynapi keresetről, de más aggodalom merült föl. Nevezetesen a munkáltatók és a kormány magatartása milyen lesz. Nem fognak-e annyira megijedni ettől az új és még ki nem tapasztalt dologtól, hogy hatalmuk egész súlyával lehetetlenné fogjáktenni magát az agitációt és a szervezési munkát Mert hiszen ezt az új dolgot a munkások kizsákmányolói és a szabadelvű kormány valami új ébredésnek tekinthetik, amelynek „veszedelmes" következményei lehetnek. Szóval: meghánytuk-vetettük az akadályok leküzdésére alkalmas eszközöket