Népszava, 1918. január (46. évfolyam, 1–26. sz.)
1918-01-01 / 1. szám
2. ugyanis azt követeli, hogy Lengyelországot, Litvániát és Kurlandot a német és ossztrák-magyar csapatok mindenekelőtt ürítsék ki és csak azután, következnék a népszavazás a három ország állami hovatartozandósága kérdésében. Abban az időben tehátt, amikor a három ország saját jövőjéről dönt, sem a középhatalmak, sem Oroszor,. csapatai" ne legyenek a területükről", és a népszavazást a három nép szsabadon választotta, képviselői vezessék. Az orosz kormány azt hiszi, hogy csak ily módon biztosíthatjamindenbefolyással szerben a népszavazást, amely így fejezheti ki a jj három ország népént'', valódi akaratát. A középhatalmak ellenben "elutasítják a három ország nyomban való kiürítésének követelését, ők is azt kívánják ugyan, hogy „széles alapon történjék a népszavazás, amelynél bármely katonai nyomás minden áron mellőzendő" de ,"zt hiszik, hogy ilyen „népszavazás" lehetséges anélkül is, hogy előzőleg a német és osztrák-magyar csapatok kivonuljanak. E kérdésben még nem jött létre megegyezés, egyelőre külön bizottság elé utasították. Ha e kérdés jelentőségét meg akarjuk állapítani, előbb" ki kell fejteni a tervezett népszavazás egész horderejét. Nem kevesebb, mint 18 millió lakosságú területről van szó, oly országokról, amelyek eddig elé nagy szerepet játszottak az orosz birodalomban. Lengyelország és Kurland az orosz birodalom legsűrűbb népességű és legmagasabb ipari fejlettségű részeihez tartoztak; nagyon fejlett mezőgazdasági és dun természeti kincseik is vannak. Riga Oroszország legfontosabb be- és kiviteli kikötőinek egyike. Nemzetiség szempontjából Kurland és Lengyelország ugyan nem, azonban Litvánia nagyon közel rokonságban áll a nagyorosz néppel,mert Litvánia, náposságétetek többsége nem litván, hanem fehérorosz. Nyilvánvaló tehát, hogy az orosz nép nagy részét aterfitetek elvesztése fájdalmasan érintené. A boteegjidek * • hazafias • elkeseredést csak úgy tudnák lecsillapítani, ha a oros népnek azt mondhatnák, hogy e három országot nem szolgáltatják ki idegen hatalomnak, hanem átadják maguknak a népeknek, amelyek e területeken laknak, hogy ők maguk döntsenek sorsukból. Csak a népek önrendelkezésének nagy demokratikus eszméje fojthatja el a hazafias elkeseredést, amelyet ilyen" nagy és dlun területek "elvesztése támaszt Ezért függ minden attól,hgy a középhatalmak megmutassák az orosz, népnek, "hogy ők komolyan fogják föl a három nép" tffi rendelkező jogát, hogy valóban azt állítják,hogy a három ország népe teljesen Píabadon "döntsön ádamisága kérdésében. A pétervári munkáskormány a békeszerződést csak akkor írhatja alá anélkül, hogy ne kelljen félnie attól, hogy azt holnap a fölkorbácsolt nacionalizmus győzelmes ellenforradalma széttépi, ha olyan megállapodások jönnek létre, amelyek valóban és komolyan kizárnak minden katonai nyomást és a „népszavazás" minden " hatósági befolyásolását és ha a „népszavazás" valóban „széles alapon" megy végbe, vagyis, ha valóban a népek, a három ország összes néprétegei és nemcsak kiváltságosuri osztályai fognak résztvenni ebben a döntésben. Ha a legközelebbi hetekben békét akarunk kötni Oroszországgal, akkor Lengyelország, Litvánia és Karlarnd önrendelkező jogát biztosítani kell minden idegen erőszakosság, minden korlátozás ellen. De nemcsak a békekötés időpontja, hanem Oroszországgal való békénk tartóssága is teljesen attól függ, hogy e három országnak valóban megadják-e az önrendelkezés teljes szabadságát avagy nem. Mert ha „a népszavazásira hatósági vagy katonai nyomással befolyást tudnánk vagy akarnánk gyakorolni, akkor az orosz népben az a meggyőződés verne gyökeret, hogy szavakkal hirdettünk egy demokratikus elvet csak azért, hogy azt tetteinkkel csúffá tegyük. Az orosz nép ebben az esetben arról lenne meggyőződve, hogy három nagy és gazdag tartományt vesztett el, de nem a népek föllebbezhetetlen ítéletének demokratikus alapelvénél fogva, hanem ravasz ellenségeinek cselekvése folytán. Ezt az orosz nép sohasem bocsátaná meg nekünk. Lengyelország, Litvánia és Kurland épp oly ellenséges viszonyba juttatna bennünket Oroszországgal, mint Elszász-Lotharingia juttatta Németországot Franciaországgal. És az ilyen ellenségeskedés a legrettenetesebb veszedelem volna a jövőre nézve. Mert Oroszosszág Lengyelország, Kurland és Litvánia elszakítása után is még mindig népesebb, mint Németország s Ausztria-Magyarország együttvéve. Népessége sokkal gyorsabban szaporodik ,mint a mienk, óriási termékeny területei vannak még megmunkálatlanul és dús természeti kincsei kiaknázatlanul. Két ürigy három nemzedék, után Oroszország félelmetes hatalommmá lesz. Őrültség lenne ezt az országot ellenségünkké tenni. Lengyelországgal, Kurlanddal és Litvániával szemben nem lehet olyan fontos érdekünk, hogy ezért állandó ellenségünkké tegyük magunk és utódaink számára a legnagyobb szomszéd népet. Meg kell tehát adniok a középhatalmak kormányainak azt,, amit megígértek, a kiküldött bizottság elé olyan javaslatot kell terjeszteniük, amelyek megnyugtassák az orosz népet, hogy Lengyelország, Kurland és Litvánia népeinek döntését illetéktelen helyről semmiféle befolyás nem éri! De ez nemcsak annak a föltétele, hogy minél előbb tartós békét kössünk Oroszországgal, hanem ez föltétele annak is, hogy az orosz béke csakhamar általános békére vezessen. " Mert sokkal nagyobb szükségünk van a nyugaton erkölcsi, mint a keleten területi hódításra. Úgy állítják oda Németországokt és Ausztria-Magyarországot, mint amelyek a világ demokratikus fejlődése mögött messze elmaradtak és a brutális erőszak és a cselszövény minden eszközét szívesen fölhasználják arra, hogy hatalmukat gyarapítsák, uralmukat kiterjesszék. Most alkalmunk van arra, hogy a népeknek ezt az ellenséges elfogultságát megcáfoljuk. Orosz országgal való tárgyalásainkban megmutathat- juk, hogy tiszteletben tartjuk a népek demokratikus önrendelkező jogát; hogy ígéreteinket lojálisan teljesítjük ; hogy ellenségeinkkel szemben, amelyek vélünk békülni akarnak, sem cselt, sem erőszakot nem használunk. Negyedfél év óta keserű tapasztalatok tanítottak meg bennünket arra, hogy a népek erkölcse a leghatalmasabb minden hatalom között. Megtanultuk, hogy a macchiavelizmus, amely a népek erkölcsi ítéletét hívja ki, amikor az erőszakot a jog fölében emeli, balga és végzetes politika oly időben, amikor már nem korlátlan fejedelmek, hanem demokratikus népek döntenek a háborúról és békéről. Végzetes tévedés lenne, ha a nyugati népeknek a mi politikai erkölcsünkről való fölfogását Oroszországgal szemben való oktalan eljárással megerősítenénk. Épp az ellenkezőre van szükségünk. Éppen az Oroszországgal való tárgyalásban be kell bizonyítanunk a világ előtt, hogy mi tiszteletben tartjuk mások jogait." Ha ezt tesszük, ezzel ledörítjük azokat az előítéleteket, amelyek az egész világot a központi hatalmak ellen mozgósították, akkor Angliában é® Amerikában, Franciaországban és Olaszországban azt a meggyőződést erősítjük, hogy mi késiek és képesek vagyunk igazságos és tartós békére; akkor megerősítjük a békemozgalmat, amely, egyre hatalmasabban ostromolja Lloyd Georgeot és Clémenceaut. Csak ily módon közeledhetünk a nagy célhoz, mert a mi célunk azfU talános béke. gWHWilM—I« [Hulll 7 TÁRCA ^ ^ —— Mikor lesz már vége? Tele van a szivünk égő fájdalommal, Csordultig* a lelkünk száz keserűséggel. Éveket öregszünk egy-egy szörnyű nappal S nincs ki ránktekintően irgalmas szemével... Nem tudtunk már hinni, semmiben remélni, Elveszett az éltünk minden bájra, élte. Meggyötört, bús ajkunk egyre csak azt kérek. Mikor lesz már vége? Mikor lesz már vége? • Amerre csak nézünk, hosszú tüze lángol, Ameddigcsak látunk: könnyek tenger árja... Napról-napra több lesz az özvegyi fátyol. Napról-napra több lesz az apátlan árva... A kínoknak ezt a szörnyű Golgotáját Meddig kell járnunk még roskadozva, félve? Harsogja be szavunk a világ négy tájékát: Mikor lesz már vége? Mikor lesz már vége? Kelet,hómezőin : börtönük bus éjjén, Átkos vasláncain haldoklik aRabság. Kelet hómezőin: orosz szivek mélyén, Rettentő, álmából ébred a Szabadság...^ Ámde Nyugaton még bug, bömböl a gránát S a meleg, piros vér Ijelfrpcesen az égre... Ift ott nem hallják meg millió anya átkát! — Mikor lesz már véges? Mikor lesz már végéig Elég volt a rémes, szörnyű pusztulásból, . Elég'tt a könnyből* gyötrő szenvedésből! { Elég volt, elétt vol a mérheted gyászból, A panakképt. ön#/. drága, piros vérből... Szép fehér, galámb'jú't ujjongó.Keletnek, Lássák megsértsék meg Nyugaton is végre S a gyilkoló haragnak, ádáz gyűlöletnek Legyen egyszer végei Legyen egyszer vége! Liliaa Ferenc. M muzsikus lelke. K*tm Illy Soincs, Nehéz, kábító illatok surrantak be hozzá a nyitott ablakon. Körülölelték, hízelegtek neki, ő magához ölelte őket és huszonötödik éve tavaszán újra fölcsendült lelkéből a dal, a titkolt parázzsal égő... így jött el hozzá mindig a tavasz, a mákonyos szavú garázda lovag... Belelopta magát a csöndes, szelid mmegségü délutánjaiba... A hangtalan csöndből viháncolva szakadtak ki a forró életrobbanások, színes álomvirágok... Odatartotta eléjük az arcát — kétkedő, vágyó gondolatpalotája mélységes tükrét — és várta az álmok, az elfojtva kacagó csöndes hercegek csókját . . . Tavasz 'Volt. Valahonnan egy vérhegedű húrjáról föl-87. iharfáit a legfájóbb lélekpanasz, amit valaha hallott.. Nem volt a dalban rendszer, nem volt csinálva zuhogó hangzavar... a mélytüzű, busán remegő pianókban, a sikoltva hörgő fortékban ott zokogott egy rőtszakállú, sánta muzsikus lelke, aki reszkető kezével ugy simogatta végig tavaszi délutánon a húrokat, mintha az élet könnye szántana végig a hideg szerszámon . . . Odafutott a nyitott ablakhoz. A lelkét belefonta a panaszos melódiákba és szállott velük a szines, hangtalan álomvilágon át oda, ahol eretlen leroskadás alázkodik meg a kemény, szigorú sorsültés előtt ... Tiszt a kegyes cincsókot adta a tavasz Margarétának és a rőtszakállu muzsikusnak. A muzsikus néha, amikor panasszos hegedűjét a hóna alatt szorítva elosont az ablaka előtt, fölnézett hozzá. És Margaréta megremegett, a pillantásától. Két nagy könnycsepp csillogott ilyenkor a muzsikus szemében, a csodálatos panaszaidódiák otromba föllángolása , a szürke, színtelen szemekben.... Margaréta úgy érezte ilyenkor, hogy hervadt tűzzel égő ajkát oda kellene adnia ennek a csúf emberárnynak, a muzsikájáért, a sikoltó, rejtett sóhajok égő melódiáiért . . . És egy estén, hogy a muzsikus nem ment el a színházba, betoppant hozzá. Virágos selyemkedőt dobott magára, mint könnyű csábköntöst, a hajába virágot tűzött... Meleget akart árasztani a muzsikus elhagyott, panaszdalos szobájában. A rőtszakállú csodálkozva nézett rá. Mint at, egyenesen a tavasz küldötte volna el démonát hozzá, hogy egy mosolyával egészen összeperzselje hitványul dobogó, dalok tüzében félig elégett nyomorúságos kis életét . A leány úgy nyújtotta a kezét feléje, mintha a tavasz üzenetét hozná neki. És hogy olyan könyen kínálta föl a csókját, a muzsikus összerázkódva húzódott el az ajándéktól... — Fizetni akar a kisasszony, fizetni a melódiákért... nem, nem, nem kell... Újra beburkolta magát a szürkeségbe és nem nyúlt a kincsért, amit a tavasz szeszélyes keze úgy lökött eléje, mint egy illattatlan virágot ... Amikor a leány kiosont a szobából, leborult a szakadt, vén padlóra, ahol az apró cipők végigsurrantak, csókolta a nyomokat és szívta az ittmaradt illatot, az övét... II. És egy délután, amikor a tavasz csókjáa megint kúszva ömlött végig az utcán, idegen férfi surrant el a muzsikus ablaka alatt. Egy pillanatra megállott a fölzokogó melódiákra, asohasem hallott, ismeretlen panaszdalokra és másnap, hogy megint arra járt, kaján öröm csillant föl a szemében. Margaréta látta a kaján öröm lángolását, összeborzadt. Mintha tolvaj lett volna az idegen férfi, aki ezután már minden nap arra járt és elrejtette a titkos pianókat, a fölsíró fortékat a kaján mosoly, fátyola mögé... "NÉPSZAVA 1918 Január 1. CR Hl ül«WM»MaW»-atf»t3BMmBM>«ll itLiál&tMáaSos munpfis csaA munkáslapokat vesz»olvas és terjeszt mSíidarx&ig