Népszava, 1918. november (46. évfolyam, 256–284. sz.)

1918-11-19 / 273. szám

3CLVX, évfol^am, * Budapest, 1018 november 19. kertfl. * 273. szása. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: «y érre fel évre.......... «.• egy hétre 1 korosa. 18.— kor. I negyed éve 12. kor. s egy hóra kor. 4.— kor. EGYES SZÁM­ÁRA tg FILLEJI. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. J­egjelenlr­ hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: TSL, OOJZTI TTTOA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KlábÓENTAT&L: Vili., OOKTI­ TTTOA 4. SS.­ (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Az új rendszer gyógyítja a régi rendszer ütötte sebeket A megbukott rendszernek legborzasztóbb Mine, hogy a férfinépesség virágját a halálba kergette vagy nyomorékká tette, az asszonyok óriási sokaságát özvegységre, a gyermekek százezreit árvaságra juttatta. A harctereken magasló tömegsírok és a jeltelen temetők őrzik az emlékét annak az átkozott rendszer­nek, amely eddig Magyarország népén ural­kodott. özvegyek, akiknek könnye soha el nem apad, árvák, akik az erős apai kéz támasza nélkül fognak fölnőni, a szomorú élő bizonyságai annak, hogy voltak királyok, volt a királyok rendelkezésére mindenre föl­használható szoldateszka és királlyal, milita­rizmussal szorosan összeforrva egy olyan uralkodó osztály, amely vérnek és könnynek tengerén keresztül lelkiism­eretlenül és telhe­tetlenül gázolt az uzsoraprofit felé, a mérték­telen meggazdagodás felé. Ez a rendszer meghalt. Akik felelősek érte, azokat csak büntetni lehet, de azt hiába, vár­juk tőlük, hogy bűnüket jóvátegyék. Isten kegyelméből és akaratából valónak hirdették a hatalmukat, isteneknek tekintették magu­kat,­ de halottakat föltámasztani solWenpL tudtak és most sem tudnak, özvegy asszony­nak a férjét, árva gyermeknek az apját visszaadni nem volt és nincs hatalmuk. Az uj­ rendnek a kötelessége tehát, hogy tehetsége­ szerint gyógyítsa és enyhítse a rettenetes sebeket. A bukott rendszer *m­ég azt sem akarta megtenni, hogy áldozatain segítsen. Hitvány alamizsnát vetett oda nekik. A rok­kant katonáknak meg a legyilkolt katonák özvegyeinek és árváinak szégyenletes ala­mizsnát lökött oda és hiába ostromoltuk a szerencsétlen áldozatok érdekében jogos köve­teléseinkkel, az emberiségnek ezek a tolvajai, agiványai, hiénái csak rabolni akartak, csak falni akartak, áldozataikat pedig átengedték a nyomorúságnak és pusztulásnak. Most az új rendszer habozás nélkül, idő­vesztegetés nélkül hozzáfogott a rokkantak­nak, az özvegyeknek és árváknak fölemelésé­hez. Gyorsan és bátran megtette az első lépést helyzetük javítására. Gondoskodik a háború áldozatainak megsegítéséről. Kezdi a leg­magasabb tiszteken és hozzátartozóikon és végzi a rokkant közlegényeken, meg az el­esett közlegények özvegyein és árváin. Végzi... ez itt nem azt jelenti, hogy a leg­kisebbekkel szemben a legzsugoribb, mint­ a régi rendszer. Erről szó sincs, most egészen más szelek fújnak. A régi rendszer is bele­szerkeszttette az iskolai olvasókönyvekbe és szavaltatta ünnepi alkalmakkor, hogy „tisz­teljétek a közlegényeket­... de ezt csak azért tette, hogy vak ágyutöltelékeket neveljen magának, hogy vállveregetéssel fizesse ki a proletárkatonákat; kenyeret azonban sem az ép, sem a rokkant katonáknak nem adott tisztelete és elismerése jeléül. Semmi sem mutatja jobban a nagy változást, mint az, ha egymás mellé állítunk két számot: az osztály -parlement a ,k­özlegény" nyugdíját évi 72 koronában állapította meg és ezt a szemér­metlen, vérig sértő alamizsnát a köztársasági kormány most rendeleti után egyelőre 600 koronára emelte föl. Ugyanis a köztársasági kormány, nem várva addig, míg a néptörvényhozás foglal­kozhatik majd a rokkantak, özvegyek és ár­vák dolgával, rendeleti úton lépteti életbe a legszükségesebb és legsürgősebb javításokat. A kormányrendelet legfőbb intézkedései itt következnek. Azok a tisztek, tisztjelöltek és hasonló ál­lásúak, valamint rangosztályba nem sorolt, havidíjasok, akiket ez évi november 1-től kezdve nyugállományba helyeznek vagy vá­rakozási illetékkel szabadságolnak, 1918. évi december hó végéig összes ténylegességi illet­ményeiket— mint: havidíj, szállásilletmény, készültségi pótdíj, tisztiszolga váltság és ét­­kezési váltság — csorbítat­ amnl megkapják. Azok a hasonló állású katonák, akiket e.7. évi november 1-­je előtt nyiieáHom­ányba helyez­tek, rokkantházi ellátásban részesítettek vagy várakozási illetékkel szabadságoltak, ISIS. évi január 1-t­ől fogva drágasági pótlé­kokat kapnak, még­pedig: századosig bezáró­lag 100 százalékot, de úgy, hogy a járandó­ságuk legalább 2000 korona legyen, őrnagy­tól ezredesig 75 százalékot, vezérőrnagytól fölfelé 40 százalékot. A rokkantsági nyug­díjjal ellátott legénységi személyek nyugdí­ját­ drágasági pótlékkal évi 600 koronára egé­szítik ki, a legénysé­­­ személyek rokkantházi nyugdíjához pedig­ 50 százalék drágasági pót­lékot folyósítanak. A katonai ellátást élvező özvegyek és ár­vák helyzetének javítása a következő módon történik: A rangosztályba nem sorozott havi­díjasok és a tiszthelyettesek özvegyeinek nyugdíját 100 százalékkal emelik; a rangosz­tályba sorolt havidíjasok és havidíjas jelöltek özvegyeinél az emelkedő« 1000 korona j nyug­díjösszegig 100 százalék (de legalább évi snop koronára való kiegészítéssel), 1000—2000 kor­­onáig 75 százalék. 2000 koronán fölül 40 szá­zalék; az itt említettek árváinak nevelési já­rulékait hasonló arányban emelik. A legény­ségi semélyek özveg­yeinek özvegyi nyugdí­ját 204 koronáról 600 koronára­, a pótlékot nem élvezőkét pedig 400 koronára emelik ; a legénységi árvák nevelési járulékához 100 százalékos pótlékot adnak. A sebesülési és személyi pótdíjakat havi­díjasoknál 50 százalékkal, legénységi szemé­lyeknél a két, alacsonyabb fokban 50, a leg­magasabb fokon pedig 100 százalék pótlékkal emelik. Ennek a rendezésnek a­ gyakorlati ered­ménye az lesz, hogy — mint már említettük — a legénységi állományhoz tartozó rokkant katona nyugdíja 600 korona lesz, holott ed­dig a közlegényé 72, a tizedesé 120, az őrmes­teré 168, a törzsőrmesteré 192 volt. Az áldo­zatokban egyenlőnek kellett lennie a közle­génynek és a sarzsínak, de az alamizsnában fokozatokat teremtett közöttük az osztály­állam; most a köztársasági kormány egyenlő szeretettel nyújtja segítő, fölemelő kezét, mindnyájuk felé. A gyalogos özvegye pótlék­kal együtt eddig 204 koronát, kapott, az őr­mesteré 366-ot, most valamennyi 600-at fog kapni. A tisztek sem panaszkodhatnak és kö­zülök is a legnagyobb arányú javítást, az al­sóbb rangúak kapják, akik a legtöbbet szen­vedtek és áldoztak és akikkel az osztályállam a legmostohábban bánt. Az igazság megkívánja azt, is, hogy a rok­kant katonák, úgyszintén az elesett katonák hozzátartozói a katona volt polgári keresete szerint, kapjanak ellátást­. Ez — biztos érte­sülésünk szerint — a végleges rendezésnél így is lesz. Mert mindaz, amit­ a kormány most­ elha­tározott, csak átmeneti intézkedés, hogy így mondjuk: csak ideiglenes kötés a vérző sebe­ken. A néptörvényhozásnak lesz a hivatása, hogy emberi lehetőség szerint fölemelje azo­kat a szerencsétlen, testvéreinket, akiket, a véres osztályuralom lesújtott, hogy letörülje az özvegyek könnyeit, hogy az állam gyer­mekeivé fogadja az elesett katonák árváit. Addig is mindnyájunknak kötelességünk t­. uj rendszer megerősítésén dolgozni, hogy az­után oly­at a népparl­am­entet, teremthessünk, amely a közérdeknek alája rendel minden magánérdeket, amely a gazdagokat és külö­nösen a háború gazdagjait arra kényszeríti, hogy nélkülözhető javaikat átadják a háború áldozatai számára. Iá­spunk mai száma 12 oldaL Terjed az ige. A forradalom letörte a politikai szerveske­dés és a politikai véleménynyilvánítás bilin­cseit. A lelkek fölszabadultak a hivatali ter­ror, a hatósági erőszak, a­ följebbvalói bá­sás­kodás önkénye alól. A forradalom hatalmam nevelő eszköz és napok alatt többre tanítja a tömegeket, mint a békés fejlődés esztendei. A forradalom valósággal melegháza a szociális eszméknek és rövid hetek alatt több gondo­latot termel, több agyat mozdul föleszm­élésre, mint, az ólmos és álmos politikai idő hosszú évtizedei. A magyar politika évek sora óta a legsejté­lyesebb és a legbarbárabb klikharc volt, amelynek sem eszméi, sem történelmi tar­talma, sem nagy szociális jelszavai nem mu­tatkoztak. Csak az általános választójog kér­dése emelkedett, ki eszmei lobogó gyanánt a hatalmi érdekek és pártharcok szakköri zűrzavarából. De a tömegek már-már bele­fásultak a választójog harcába, mert látták, hogy az uralkodó osztályok és a dinasztiia nyers erőszakával és nyílt szószegéseivel szemben kicsorbulnak a politikai agitáció fegyverei és c­sak a választójognál nagyobb, szélesebb és tágabb programot hozó forra­dalom döntheti meg a régi rend uralmát. De jött a­ forradalom és egyszerre előtérbe állította az egész állami és társadalmi élet minden nagy kérdését. Uj világot kell beren­dezni a régi helyén és egyre nagyobb töme­gek érzik, hogy ez az uj világ csak akkor lesz valóban új, ha, szakít a kapitalista társada­lommal és szocialista társadalmat teremt A forradalom előtt a szociáldemokrata párt Magyarországon — néhány kivételt nem tekintve — elsősorban az ipari munkásság körére szorítódott. Részint a brutális poli­tikai elnyomás, rászánt a közömbösség, részint a soviniszta vagy klerikális eszmekörből táp­­lálkozó tudatlanság távol tartotta a szociál­demokráciától azokat az alkalmazott, hiva­talnoki, közalkalmazotti, szabad pályán dol­gozó fizikai és szellemi munkásrétegeket

Next