Népszava, 1918. december (46. évfolyam, 285–309. sz.)
1918-12-01 / 285. szám
2 misszumos politikát, valamint az alkotmányos többség megszerzésére való törekvést látjuk egyedül lehetségesnek és eredményesnek, most tehát ezt a politikát kell csinálnunk erőnk teljes megfeszítésével. Aki nem helyesli ezt a fölfogást, az vessen egy pillantást Németországra. Ott a Spartacus - csoport a bolsevizmus módszereit akarja alkalmazni, szemben a másik két frakció törekvéseivel. És mi az eredmény ! Az, hogy a bolsevizmus németországi hívei egyenesen a reakció malmára hajtják a vizet, fölidézik a délnémet államok törekvését a német egységtől való elszakadásra, a reakciós elemek ellenforradalmi mozgalmait és ha nem jogcímet, ele legalább is ürügyet adnak a győztes ellenségnek a beavatkozásra, a fiatal demokrácia eltiprására. Ha nálunk is akadna számottevő csoport, amely Liebknecht a Luxemburgék taktikáját követné, nálunk fennek a veszedelmes következményei még sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb mértékben mutatkoznának, mert itt a szétszakadásra való törekvések és, az ugrásra készen álló ellenforradalmi elemek anélkül is nagyon erősek. Ittmost dolgozni kell és rendet kell teremteni. Dolgozni a gazdasági termelésben, hogy éhen ne vesszünk, és dolgozni politikai téren, hogy az alkotmányodó vagy nemzetgyűlésre többséget kapjunk. Mi a népuralomparlamenti szervének minél hamarabb való megteremtését követeljük és sürgetjük, nagyrészt éppen azért, hogy a mostani állapotnak véget vessünk. A mostani hatalmi szervezet meghagyta ugyan a népakarat szentesítését, de ez a szentesítés egy kompromisszumos munkaprogramra vonatkozik, amely mellé a munkásság állandóan le nem kötheti magát, mert hiszen ez ellenkeznék a végső cél tényleges megvalósítására irányuló szándékunkkal és kötelességünkkel. Az ellenforradalmi elemek is gyöngíthetik a mai uralmi szervezet, hatalmát azzal, hogy kétséget támasztanak legalább is formai jogosultsága iránt. Ez nem maradhat így sokáig. Módot kell rá adni, hogy az egész felnőtt lakosság minél hamarább megadja a szentesítést a forradalomból született új állapotnak, a politikai egyenlőjogúságra fölépített köztársaságnak, de egyszersmind azt is megszabja, hogy hová, merre haladjunk ezután. Mondja meg a nép, polgári köztársaságot akar-e, a kapitalizmus és a (talán enyhített formájú) kizsákmányolás föntartását akarja-e, vagy pedig szocialista köztársaságot akar-e, a dolgozók teljes fölszabadítását, a munka nélkül való uralkodás teljes megszüntetését akarja-e? Tehát: alkotmányozó gyűlést minél előbb ezzel a követeléssel lépünk most az ország f elé, mert hisszük, hogy csak ezen az úton lehet tiszta helyzetet teremteni, ezen a módon lehet határozottan megszabni a további fejlődés irányát. Van bátorságunk és akaratunk ezt a követelésünket országos követeléssé tenni, az ország egész népének gyors ítéletmondását provokálni, mert ettől várjuk sok súlyos bajnak az orvoslását. Ezzel azonban együtt jár ránk nézve az a kötelesség, hogy agitációnkkal, politikai nevelőmunkánkkal az egész ország népét a mi elveink mellé sorakoztassuk. Agitálni és tanítani, élőszóval és írással, városokban és falvakban, mostantól fogva szüntelenül, a minél gyorsabban bekövetkező választásokig, ezt tette kötelességünkké a Munkástanács pénteki határozata. TÁRCA * * Magyar katona kesergője az orosz hó alatt. Fekete farkasok fehér éjszakánkba Bele-beleszólnak. •Rángatják a szélit patyolat-dumánknak. A hótakardnak. Ugyan mire vár még Ez a csúnya játék? Mi lesz, mi lesz velünk ! Bár valóra válnék Hervasztó, sorvasztó hazamehet nekünk. Kurta köpönyegein a kígyók kirágták, Uj kötés is kéne. Kulacsomban ital, a pipámban dohány Nem volt vagy négy éve. Ezerszer átkozott, Aki ide hozott, Meg is szökött tőlünk... Testünk vágyakozott Alvásra. A hóra egy kicsit ledőltünk. Hej, de sokáig tart a muszka éccak , Verje meg az isten! Hogy nem kukorékol az az öreg kakas? Vagy itt még az sincsen? Mennék már akárhogy. Hisz itt mire várok? Majd csak hazaérnék... Jaj, de mit sem látok ? Akármerre nézek: fehérség... fehérség... Farkas Antal. WtPsZAWA 1918 decemtifer 1 Megegyezés felé. Budapesten a szlovákok küldöttei tárgyalnak a népkormánnyal. Gyulafehérváron románok gyűléseznek. Magyarországnak ezek az urái igazán sorsdöntő órák. A magyar politikának csaknem legfontosabb kérdése az, amit a múltban nemzetiségi kérdésnek neveztünk, de ami ma már túlnőtt a nemzetiségi kérdés keretein s amit máskép nem nevezhetünk, mint a magyarországi nemzetek kérdésének. A mi nagy kérdésünk: Magyarország helyén, a régi monarchia helyén mi támad, új Macedónia, második Balkán a szó régi értelmében vagy pedig európai kulturközösség Mikor mi évekkel ezelőtt keleti Svájcról beszéltünk és Magyarországot Svájc mintájára képzeltük el, akkor hazaárulók, hazátlan bitangok voltunk. Ma, a keleti Svájc a hazafiak álma, eseménye. Előttünk most már nem a svájci minta betartása a fontos. A legdöntőbb, a legjelentősebb, hogy a monarchia területén működő államok között a jövőben meglegyen az együttműködés. A mi célunk, hogy a régi monarchia romjain fölépülő kis államok ne zavarják az egymás munkáját, hanem támogassák, előmozdíítsák az egymás dolgát. Középamerika államai valamikor, nem is oly régen, a legádázabb örök háború állapotában éltek. Ma sem egyesültek államszövetséggé, de a szövetségi szerződések hálójával össze vannak fűzve. Nem alkotnak szövetséges államot, de közös célok érdekében kulturközösséget, Zweckverband-ot, mint mint ahogy ezt Fried, a pacifista író nevezi. A forgalomnak, a pénzviszonyoknak, az adósságok törlesztésének, a közegészségügynek, a közélelmezésnek, a mezőgazdasági termelés fokozásának a problémái olyanok, hogy a volt monarchia államainak összeműködése nélkül rendezett termelés, fejlődött gazdasági kultúra itt nem képzelhető el. A világháború vérfürdőjéből a réginél fejlettebb társadalmi rend csak akkor születhetik meg, ha a monarchia népek szövetségévé és nem népek harcterévé válik. Nem Macedóniává, hanem — és itt nem akarjuk Középeurópának a német militarizmus által kompromittált fogalmát használni —, hanem Középamerikához hasonló közösségé. Nem szövetséges állammá, de legalább államok laza szövetségévé. Ehhez azonban szükségünk van már ma a népek megértésének, a kölcsönös megbecsülésnek lehetőségére. A múltak bűnei után tudjuk, hogy ez nehezen megy. De ha a harcok régi vihartól szántott levegője nem alakul át egyszerre a béke szélcsöndjévé, legalább arra kell számítanunk, hogy az ideiglenes megegyezés legelőször azokkal a nemzetekkel fog létrejönni, amelyek legközelebb állnak ahhoz a politikai eszményhez, amelyet a magyar demokrácia eddig megvalósított: a népköztársaság eszményéhez. Magyarország legdemokratikusabb szomszédja, ha Német-Ausztriától eltekintünk, a cseh népköztársaság. Magyarország legprogresszívebb, legdemokratikusabb nemzetisége a szlovák gyöngeségét, lassan belenyugszik sorsába és engedi magát hurcolni, nem törődve vele, hova, meddig... A bilincseitől megszabadult folyam pedig büszkén, szerelmes mámorától megacélosodva rohan, vágtat áldozatával és kábult boldogsággal zúgva üvölti világgá: — Nézzetek ide, ugye összetörtem a bilincset ! Szabad vagyok ! Boldog vagyok !... Csodás ereje van a tavaszi szélnek, száguld röpül, bekandikál minden résbe, hívja, csalja, ébreszti a sötétségben tespedőket: — Ébredjetek ! Itt a tavasz ! A tavasz , az örökké szerelmes, a szabadságot, az uj életet hozó tavasz ! A tavaszi szellő uj életet, uj reményt, ui erőt, isteni erőt önt a föld férgének, az embernek lelkébe is... De százszorta, ezerszerte nagyobb erővel zug, bug most 1917 tavaszán nagy Oroszországon keresztül. A sok évszázados rabbilincsben nyögő, tespedő, szenvedő orosz nép is megérzi, megérti a tavasz hívó szavát ; fölnyitja álmos szemeit, szívét, lelkét átjárja a szabadság vágya ; föltápászkodik, szétnéz,... amit lát, oly szomorú, kétségbeejtő . Fiai százezrével hullnak, pusztulnak a zsarnokság szolgálatában... Az elnyomott orosz öntudatra ébred... A tavasz langy szellője belopta lelkébe a gondolkozást, a szabadság vágyát, nyújtózkodik, melle, izmai feszülnek és ekkor a rablánc belevág a megbilincselt kézbe... Fölszisszen, ijedten húzza összébb magát, hogy ne fájjon a lánc nyomása; csüggedten hajtja le újra fejét... De a tavasz nem enged: zug, dug, sugdos a fülébe: — Ébredj ember! Nem látod,, nem érzed a tavaszt?! Nem látod magad előtt a földi elemek küzdelmét?! Nem látod, hogy a gyönge Megdicsőülés. — Egy hadifogoly följegyzéseibőn —• írta Vttila Imre. A tavasz langyos szellője belopta magát az orosz zimankós télbe. Örülve sikerének, lágyan, vígan száll, száll, nyaldossa, olvasztja a Néva méteres jegét, amitől az ijedten repedezik, olykor-olykor hatalmas durranással, mintha ágyú szólna... Lenn a mélyben kétségbeesett erőfeszítéssel dolgozik a víz; duzzad, dühöng, emelgeti a rárakott jégbilincseket. A hatalmas páncél hasadékain keresztül érzi a tavaszi szellő szerelmes sóhaját; sietne, rohanna szerelmi találkozóra; forró, édes tavaszi vágy dagasztja, égeti keblét, hogy a jó, a szép tavasz szerelmes, lágy, enyelgő szellője legyezze, borzolja hullámait ... A kéj után való sóvárgás megtízszerezi erejét: nekizúdul, fölemeli páncélját, megfeszíti izagát, mint a bilincsekbe vert gályarab; meg egy kicsit, még egy erős szorítás; a jégtömeg emelkedik, hajlik ... egy egerföldet remegtető durranás ... kettészakadt a lánc... Büszke, boldog, győzelmes morajlással tör elő a habzó, tajtékzó víztömeg; zug, dug, kacagva ölelkezik a tavaszi széllel, a fényes napsugárral és boldogan, szerelmesen mondja, súgja: — Ugye eljöttem hívó szavadra?! Ugye igaz, őszinte az én szerelmem tehozzád?! Hol jártál, merre késtél oly soká?! Kéjes remegéssel, tajtékos hullámokat szórva terül el és mámoros boldogságában csapkodva ostromolja, tördeli szabadsága elrablóját, rabbilincsét, az immár darabokra hulladt jégtömegeket. A jég még itt-ott ellenáll, de látva, érezve