Népszava, 1918. december (46. évfolyam, 285–309. sz.)

1918-12-01 / 285. szám

1918 decemfar 1. NÉPSZAVA Mi nem akarunk szemrehányást tenni a többi nemzetiség­ek, például a románság­nak. A magyarországi románok igazán nem tehetnek arról, hogy a szomszédjuk Európa egyik legkonzervatívabb országsa, a bojár uralmat nyögő Románia. Ők nem tehetnek arról, hogy az ő névelőjük Európa egyik leg­elnyomóbb hatalmassága, a régi Magyaror­szág volt. ők arról sem tehetnek, hogy poli­tikai iskolázottságuka­t nem nyerhették Európa egyik legdemokratikusabb népének, a cseh nemzetnek iskolájában. Igaz, h­ogy cseh nacioluilizimis, szlovák ills­­­ionalizm­us is van. Sőt meglehetősen erős. A csehek és szlovákok nemzeti létükért, el­keseredett küzdelmet folytattak, nem csoda, h­ogy a nacionalizmus­ magas foka fejlődött ki nálunk. De a cseh, a szlovák nacionaliz­mussal mi nem juthatunk eredményre, úgy­hogy ezzel minden a magyar nacionalizmust játszok ki. Az elnyomás ellenszere min lehet az elnyomás fokozása. Háborút nem le­het háborúval kiirtani. Nacion­alizmu­st csak nemzetközi megértéssel, a­mmonalizmus fölé való emelkedéssel lehet mérsékelni Nacio­nalista ellentétek döntessenek el a béke-kon­gresszuson a legteljesebb demokrácia szelle­mében és míg nem dönt a békekongresszus szava, addig az ideiglenes megegyezés ala­puljon az igények kölcsönös, mérséklés útján való kielégítésén. Lényegtelen dolgokra, a szóban forgó nagy érdekek mértékével mérve kis ügyekre, egyik oldalon sem szabad nagy súlyt helyezni. Egészen természetes, hogy­­a­ szlovák nacio­nalizmus részére nekünk nem­ szabad kiszol­gáltatni a magyar kisebbségeket. De el kell ismernünk az igazságot is, ha az szlovák részen van. Bárha bennünket, magyar szo­ciáldemokratákat szlovák túlzók soviniz­­mussal vádolnak, mi nem sértődünk meg ezért és leírjuk a valóságot: a szlovákokkal szemben­i egészent más lenne me a helyzetünk, ha a Szlováklakta, vármegyékben a közigaz­­­gatás a forradalom első napjai óta teljesen megváltozott volna. Ha a szlovákok nyelvi igényeit jórészt önként megvalósítottuk volna. Mert vannak igenis jogos nyelvi igé­nyeik. A legrosszabb szolgálatot teszi az ma a magyar ügynek, aki a nemzetiségi bű­nökkel szemben a letagadás álláspontjára helyezkedik. Sokan azok közül, akik régeb­ben a magyar osztályuralmat is tagadták, most azt hirdetik, osztályelnyomás az igaz, volt Magyarországon, de nemzetiségi elnyo­más nem. Ezeknek az uraknak az érvelésé­vel szemben az igazság az, hogy a­ nemzeti­ségi elnyomás a nemzetiségi proletárok osztályelnyomását még fokozta, még rikí­tóbbá tette. Mert nem fokozott elnyomás az, ha az amúgy is elnyomott szlovák paraszt súlyos vád terhe alatt nem védekezhetik anyanyelvén a bíróság előtt ! Nem jelenti az elnyomás fokozását az, ha az elnyomott pa­raszt az őt ért igazságtalanságot nem pana­szolhatja el saját anyanyelvén a hatóságá­nak ? Nem fokozza-e az elnyomást, ha a szlovák gyermekét írni-olvasni nem tanítják a Saját anyanyelvén, hanem a fejletlen gyer­mekagyat egy teljesen idegen nyelv tanu­lásával terhelik meg ? Ha a gyermekből az elemi iskola első osztályaiban nem értelmes kis polgárt, de szajkót nevelnek ! Az új Magyarországnak be kell ismernie a régi Magyarország bűneit. A régi bűnök le­tagadása csak fokozza a meg nem értést,­ a gyűlölködés érzületét. Pedig ezen az érzüle­ten a jövő Magyarország békés gazdasági fejlődése nem­ épülhet föl. Ma előttünk, magyar szocialisták előtt, a legfontosabb az: a monarchia, helyét olyan államok foglalják el, amely államok együ­ttmű­lödé­se mellett az­­új Magyarország gazdasági és szellemi kul­t­uráját­ fokozhatja a jövőben és biztosíthatja a forradalom vívmányait a jelenben. A for­radalom vívmányait sokkal jobban biztosít­hatjuk az ideiglenes megegyezés alapján, mint a csehszlovákokkal folytatott értelmet­len energial­ázarlásit jelentő harcok útján. Nem mondjuk, hogy szolgáltassuk ki magun­kat teljesen a, velünk együtt élő­­ nemzetek nacionalizmusának, de teljesítsük az­ ő igaz­ságos követeléseiket és szokjunk hozzá olyan érzések mérsékléséhez, amely érzéseket a nacionalista uralom, a magyar hegemónián nyugvó régi Magyarország nevelt erősekké. Jussunk tudatára annak, hogy megváltozott Európa helyzete és hogy a mi sorsunkat annál jobban tudjuk biztosítani az új Euró­pában, minél gyorsabban tudunk a megvál­tozott viszonyokhoz alkalmazkodni. Figyel­meztetünk mindenkit Magyarországon, hogy ne essenek a régi rezsim hibájába. A régi­ rezsim mindennel elkésett, mi, vágyunk a dolgok alakulása elébe. Ne kullogjunk az események után, tanuljuk­ meg Nietzschének, a német filozófus költőnek szavaival élve, kezünkkel úgy formálni a jövőt, mint a viaszkot. fűszál mint repeszti meg parányi erejével a­­ kemény, fagyos rögöt--és hívó szavamra ki­dugja gyönge kis fejét!! Nem látod a pata­kot, a folyót? Hivó szavamra Herkulessé lesz mind, mind és félelmet, akadályt nem is­merve töri, zúzza össze rabláncait; csak te, prober, a teremtés remeke, nem bírsz föl­ébredni?! Szedd össze magad, rázd meg ha­talmas válladat, Szorítsd ökölbe izmos tenye­red, csak akarni kell és nincs többé akadály; feszítsd meg erődet, meglásd, milyen szép, milyen gyönyörűen boldog az élet, a szabad, ti, rablánc nélküli élet! Az em­ber, a rabszolga szive hangosan do­bog, föllobog lelkében a szabadság vágya, fölemeli kezét, hogy végigsimítsa homlokát, rendezni igyekszik ébredő gondolatait... megcsörren a lánc és ő kétségbeesetten ejti ölébe ismét kezelt, mert a lánc­ feszül és be­vágódik csuklóiba. A tavaszi szellő dühbe gurul. Most már nem sug, bug, most már tombol, de tombo­lása nem hideg, nem jeges, csak még több tűz, még több láng lobog bénáé. — Ember! Ember!! Te voltál hát a föld leg­í'-gatrább teremtménye?! Mikor minden féreg fölemeli fejét, mikor minden rög életet, sze­relmet, szabadságot, sóvárog, te gyáván, nyomorultan busód meg magad! Te félsz, te alszol! — Majd még szilajabban dühöngve bömböl­ ,­­— Kezedben az erős, kezedben a fegyver, de te gyáva vagy! Tespedj, szenvedj hát tovább! Gyáva! — És már otthagyni készül a tes­pedve szenvedőt.... de az ember megérti a gyalázó szót, arcába szökik a vér, ez a rég alvó, teppedt vér. A „Gyáva" szóra új élet támad benne; ökle megfeszül, szinte kicsat­tan ereiből a teti fölemelkedik, nem érzi már a lánc vágását, nem érez testi fájdalmat, arcát égeti a kemény, gyalázó szó, fölhördül: — Nem! Nem vagyok gyáva! A lánc csörren, ellenáll. De az emberben föltámadt az ősevő, nem engedi, feszíti izmos öklét, mellé tágul, zihálj még egy erőfeszítés, a rozsdás lánc csikorog, bevág az elevenbe, kicsurran a forró, párolgó vér, az ember föl­szisszen, de nem enged, nekifeszíti hatalmas erejét, fölordít, hogy a hegyek remegnek bele: — Élni, élni akarok! Szabadságot akarok!! Még egy nyomás, m­ég egy erőfeszítés, a tavaszi szellő mámorosan, észvesztően kacag: -- Ember! Rád ismerek újra! Ember, ne engedj! A fűszál, a féreg megáll, pihenőt tart mun­kájában, még a, boldogan, szabadon rohanó víz is elcsöndesedik, mind-mind érzi, hogy valami igen nagy történik most. A tavaszi szél is megáll egy pillanatra, vér, vár szív­szakadva, örömrepesve. Egy pillanatig ha­lálos, a nagy, nagy viharokat megelőző nyo­masztó csönd van... Az ember nem lát mindebből semmit, ő fölébredt, ő élni akar és a Ián©, a rablánc út­jában áll; piros, meleg véra folyik, ömliki, elönti szemét, arcát elfutja a szégyen, a düh­ szinte üvölti: — Akarok!.. . ...A lánc nagyot csörren- nagyot pattan és értéktelen, hitvány szemétként hull a föld porába, az ember lába elé... A tavaszi szellő kéjes táncot kezd, a fűszál szétrepeszti az útjában álló rögét, kidugja gyönge kis fejét, látni akar ő is, a víz föl­borzolja hullámait, a­ bokorban gerle bug, kacag, valahol egy rigó víg nótába kezd... Az ember fehér kendőjével törli véren ve­rejtékét, a fehér kendőből véréé, vörös zászló lesz, amelyet vígan lobogtat a tavaszi szél és minden fájdalmat feledve, örömmel, büsz­kén, boldogan kiáltja: — Szabadság! Egyenlőség! Testvériség­! A szellő fölkapja a szót, viszi, röpíti vi­lággá. — Megszületett az orosz szabadság! cm Magyarország területe is az idegen csapatok. A nehek folytatják «IS nyomulásukat. A brassóiak tiltakoznak a román impe~ H»HISa törekvések ellen.­­ Katonai tiizorság utazott Mackensen»«*»* SWstgg­nebenbe. Amint megírtuk, a miniszter­tanács az antant keleti hadserege parancsnokságának rendelkezéséhez képest elhatározta Macken­­sen Erdélyben levő seregének lefegyverzését és internálását. A kormány előzetes tárgya­lást kezdett Mackensen Budapestre küldött megbízottjával, de megállapodásra nem­ jut­hattak, mert a részletekre nézve még Ma­ckensennel is tárgyalni kell. Ezért a kormány szombaton ,Tankovics Arisztid vezérkari ez­redes vezetésével bizottságot küldött Nagy­szebenbe Maekensenhez a­ lefegyverzés és in­ternálás részleteinek végleges megállapításra végett. *" * A csehek előnyomulása. A hadügyminiszter a Magyarország JSM tár­széli vidékei ellen előnyomuló idegen csapa­tok helyzetéről szombaton a következő hiva­talos jelentést adta ki: A csehek. A Végvölgyi cseh csapatok újból erősítésüket kapták és folytatták előrenyomulásukat elé­­felé. Megszállták Pöstyént és ettől délre Nagy­kosztolányig jutottak, Lipótvár és Galgócot, védőőrségeink tartják megszállva. Nagyszom­battól délre és Trencsénbán vidékén a helyzet nem változott. A Kisuná völgyében, Zsolnától északra, védőrségeink rövid harc után vissza­verték a völgyet elzáró cseh­ csapa­tokat". A román és a szerb csapatok helyzetében nem állott be lényegesebb változás. Újabb cseh csapatmozdulatok. A pozsonyi karhatalom parancsnoka azt az értesítést kapta, h­ogy a csehek Malacka felől jelzett előnyomulása elmarad. Ezeknek a cseh csapatoknak nincs élelmiszerük, muníciójuk és utánpótlásuk. Pöstyénbe 150—200 főnyi regulá­ris cseh katona vonult be. Eddig meg nem álla­pítható számú fegyveres tót lakosság is csatla­kozott hozzájuk. Pénteken 40 cseh ka­tona két tiszt vezetésével és két­ gépfegyverrel Pöstyén­ből Ndgo­tkosztolányba vonult, amelyet megszálltak. A magyar csapat erre megtá­madta Nagykossstolányt és elűzte onnan a cse­heket. Arra a hírre, hogy a csehek páncélvona­t­tal ismét közelednek, a magyar katonák Nagy­kosztolány és a 111 számú őrház között a­ síne­ket fölszedték. A­ csehek N­agykosztolányból visszavonultak Pöstyénbe, ahol erősítést, vár­nak a további előnyomulásra. Tekintettel a most folyó tárgyalásokra, a nyitrai főispán a további vérontás elkerülésére a karhatalmat egyelőre Lipótváron tartja. Trencsénem a helyzet változatlan, (jived és Kercsény községeket a csehek megszállták, a jegyzőt, a papot és a­ bizalmi embereket elhur­colták. A csehek Poet­y­énből Radosnyikra is át­vonultak. Lengyel légionáriusok Arvartiegrében. Arva megye Szuhahora, Blabovim, Jablimíja és Pekeck községeibe lengyel legionáriusok nyomultak be. Lugocki György hadnagy, pa­rancsnok kijelentette, hogy nem hallás szán­dékával jönnek, han­em a községek hívására, hogy a rendet föntartsák. Ők nem akarnak m­e­­rényletet, elkövetni a magyar állam integritása ellen és nyomban elhagyják Magyarország te­rületét, mihelyt a magyar hatóságok elég értik

Next