Népszava, 1919. február (47. évfolyam, 28–51. sz.)

1919-02-01 / 28. szám

2 tettü­k s hogy a könnyelmű huza­vona csak katasztrofálisét teheti • válságos, kétségbe­ejtő, reménytelen helyze­t Mint valóságos megvált­ás­t üdvözöltük a volt monarchiá­nak október 4-én Wilson elnökhöz intézett is­meretes bé­kejegyzéket azon reményben, hogy ezt a békelépést a legsürgősebben kisérni fogja a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésének híre. Hisz jegyzékünkben elfogadtuk Wilson összes békefeltételeit és ezzel a további célta­lan embergyilkolás beszüntetésére az ellenség­gel közös elvi alapot teremtettünk. Ezen re­ményben való csalatkozás csak fokozta a front elkeseredését és a lelkek forrongását, mely kapcsolatban Ausztria megbontásával, októ­ber 20-ika után nyílt fegyelemsértésben, az olasz front megnyitásába nyilvánult meg és a volt hadsereg teljes, fv­o­­mlására vezetett. A fegyverszüneti tárgyalások fölvétele csak több mint három hét után, október 28-án kö­vette az október 4-iki békejegyzéket és ez alatt a legkritikusabb hosszú három hét alatt újabb újabb ezer és ezer emberünket gyilkoltattak le, juttattak fogságba. Ezt a hosszú három he­tet még a megszállott területek kiü­rítésére sem használták föl, a raktárak tömve marad­tak lel teljes készletükkel, sok milliárd értékben az ellenség kezére kerültek vagy elherdáltat­tak. Ped­ig a fronton már minden baka régen előre tudta, hogy október 24-én az olaszok offenzívát akarnak kezdeni, ezt tehát a veze­tőségnek is tu­dni kellett, úgy amint tudni kel­lett, hogy a lerongyolt, kiéhezett, a minden áron már csak békét váró hadsereg többé nem ellelátáslóképes. És mégis beváratta az olasz támadást, amely a frontot áttörte! Pedig október 5-én az AOK csakugyan pa­rancsot­ adott Weber gyalogsági tábornoknak, hogy sürgősen jelentkezzék Trientbe és az ott lévő hadseregparancsnokságnál, ahol az ola­szokkal kötendő fegyverszünet tárgyában a részletes utasításokat megkapja. Weber októ­ber 5-én el is utazott Trientbe és ott várt, várta a sürgősnek jelzett részletes utasításo­kat, de hiába. Ezek az utasítások csak nem jöttek és Weber október 27-én a várost meg­unva, dolga végezetlenül visszatért a Hétköz­ség fenns­íkján levő állomáshelyére. Azonban alig hogy oda megérkezett, jött az ujabb táv­irati parancs a sürgős útbaindulásra. Október 26-án tehát útra is kelt és ezúttal Trientben csakugyan részletes parancsokat kapott a fegyverszüneti tárgyalások megindítására. Ez a száraz tényállás és ez jellemző az AOK fejetlenségére és állandó kapkodására. Egyben azonban gúlyás vétkét jelenti a volt monarchia közös vezetőségének és a régi Magyarország utolsó kormányának is, amelyeknek az AOK ezirányú kezdeményezéséről és a kísérlet ab­banmaradásáról tudomással kellett bírni. Vét­kes könnyelműségre, a felelősségérzés teljes hiányára vall ez a többhetes huza­vona. Mert ezen háromhetes késlekedés következtében nemcsak sok ezer emberélet és több milliárd­nyi anyag pusztult el, hanem egyben Magyar­országot teljesen elszigetelték, úgy hogy az­után a frontokról hazatérő fiait kirabolhat­ták, csapatait fölszerelésüktől, javaitól meg­foszthatták és a külvilágot a magyar esemé­nyekről félrevezethették, m­íg Ausztria ugyan­ezen három hetet uralkodójának kezdeménye­zésére arra használta föl, hogy az antanttal fegyverbarátságban és Magyarországgal szem­ben ellenségként álló államokra szakadjon. Hiába sietett az új Magyarország november elején föltétlen békeakaratának dokumentálá­sával, már lekésett! Nemcsak az­AOK hiúsí­totta meg a fegyverletételt az erre vonatkozó parancs továbbításának megtagadásával, de a rohanó események is illuzóriussá tettek min­den fegyverletét­eli és leszerelési kísérletet, mert a front, népvándorláshoz hasonlóan, özön­lött föltartóztathaatlanul és fenyegetően haza­felé. Linder Béla. fc—1—WWOWBTF I .'T—II II f II»' III III Klerikán­s mocskolódások. Budapest kapitalista sajtója egészen nyiltan ellenforradalmi vizekre evezett át, de még a „Pesti Hirlap"-ék, „Pester Lloyd"-ék, „Alkot­mány"-ék, „Budapesti Hirlap"-ék uszító és rá­galmazó hadjárata is eltörpül a vidékre szánt keresztény-szociális és a vidéki klerikális sajtó mocskolódása és gyalázkodása mellett. Szinte hihetetlen, hogy a forradalom három hónapjá­nak leteltével már ilyen nyíltan üvölthet és uszíthat az ellenforradalom, hogy a forradalmi tömegek jóakaratú és bűnös türelemmel tűrik ezt a példátlan és vakmerő hadjáratot. A keresztény-szociálisok hivatalos lapja, az „Igaz Szó", amelyet minden bizonnyal azért neveznek így, mert egyetlen igaz szó sincsen benne, természetesen vezet a pimaszkodásban. A szocialista közoktatási miniszter kinevezését így adja tudtul: „Szülők! Tudjátok, mit jelent ez? Gyermeketek hitét, jövő boldogságát fogják elrabolni!" A szennyesen antiszemita „ébredő magyarok" kabátlopásait és rakoncátlan kur­jantásait pedig így hozza: „Ébredő magyarok! Hallgatásra kényszerítik őket, mert kereszté­nyek! Puska és kézigránát ellenük". Egy har­madik cikkében természetesen azt a hazug vá­dat állítja föl, hogy „a szociáldemokrácia a val­láson és hazán kívül ellensége a családi élet­nek is. Ugyanis nemcsak a termelési eszközö­ket akarja közössé tenni, hanem a nőket is. A házasságot, mint idejét múltó intézményt meg akarja szüntetni és helyébe a szabad szerelmet akarja hozni." Egy negyedik cikkének a címe. ..Őrjöng a Népszava". Az ötödik cikke „Az ál­lamvasutak erkölcsi csődjééről beszél, mert a vasutasok most már szervezettek. A hatodik cikkében pedig így izgat: „Mi csak eddig alvó oroszlánok voltunk. Föl kell rugdalni bennün­ket, készüljünk a választásra, amikor az dől el, hogy keresztények fogják-e ezt az országot ve­zetni vagy pedig idegenekkel jól fölspékelt szociáldemokraták, akik szolgaságba fogják dönteni a keresztény népet. A most belénk foj­tott szót majd akkor kiáltsák a fülükbe, tu­dom, hogy meg fogják akkor érteni, hogy ne bántsd a keresztény magyart!" Egészen nyíl­tan szólít föl mindenkit az ellenforradalomra: ,A két balkézzel dolgozó kormányférfiaknak tökéletesen végzett munkája anarchiába, csődbe kergeti az egész országot. Mi kétségbeesetten látjuk a rémek közeledését, de tenni ellene nem tudunk, mert belénk fojtják a szót azon a cí­men, hogy ellenforradalmárok vagyunk. Ezt a kétségbeejtő állapotot tűrni rettenetes sors, de tenni most nem tudunk, mint figyelmezte­tünk és kérünk minden jó magyart arra, hogy álljon sorompóba, szervezkedjen és ha itt a mi óránk, tudjunk egyöntetűen cselekedni." Egy másik klerikális kis szennyes újság, a „Vasvármegye" méltó társa a budapesti kleri­kális lapocskának. Az ébredő magyarok gyű­lésének szétzülléséről és Berinkey miniszter­elnök nyilatkozatáról például így ír: »Az egy­napos miniszterelnöktől talán kissé tulgnárdig volt ez a nyilatkozat- Mert mikor majd azok a magyarok csakugyan fölébrednek, Berinkey úr igen hamar visszamegy oda, ahonnan jött". Ez a derék vidéki klerikális ujságocska ime ilyen nyiltan vallja, akarja és hiszi az ellen­forradalmat. Az ébredők kabátlopással kap­csolatos kávéházi tüntetéséről pedig cinikusan így ír: „Csak azt konstatálták, hogy a zsúfolt kávéházak publikumából mennyi a keresztény és mennyi az idegen nemzetiségű." A harmadik szennyes újságocska, a ..Szombathelyi Újság" ugyanilyen arcátlan és éretlen. Zokog a Par­laviciniék és Bangháék lapvásárlási kudarcán, fáj neki a ,.Pesti Hírlap"-on esett sérelem és azonosítja magát ennek az „egészséges" állás­foglalásával, amellyel a „naplopókat" elítéli, „akiknek egyedül dolgozik jóformán a bankó­prés". És igy folytathatnók még hosszan a sort. A vidéki klerikális sajtó minden szennyes kis orgánuma a szocializmus ellen köpköd, a köz­társasági kormány ellen tar­tajtékot, a prole­társágot rágalmazza és többé-kevésbé nyiltan vagy sunyin a régi rendet áhitja vissza. Szé­gyennek és gyalusainak tartjuk, hogy ez lehet­séges a forradalom harmadik hónapjában. Föl­hívjuk ezekre a hitvány rágalmazókra a töme-1 gek figyelmét Ami ezekben az ujságocskában 1 i HI I I A csehek parancsot kaptak a visszavonulásra. Vissza kell vonulniok a megfillapocH vonalra. — Az erdélyii bányászok és vasutasok távirati értssH£st Etültek a berni kongresszusnak a román kegszat*­ienkedésekről. — A bányamunkások nyilatkozatban felelt­sik a román kivo! cáfolt kijelentéseire. Hir szerint pénteken megérkezett a megerő­sítése annak a jelentésnek, amelyet legutóbbi számunkban mi is közöltünk, hogy Párisból utasítást küldtek a cseheknek a megálla­pított vonal pontos betartására. Az án­tánt parancsa, amelyet Párisból a cseh­szlovák kormányhoz intéztek, értesülésünk szerint úgy szól, hogy a csehszlovák kor­mány csapatait az ántanttól meghatározott vonalig haladéktalanul vonja vissza. Ez a vonal, mint annak idején közöltük, Pozsony­tól a Duna mellett az Ipoly torkolatáig, innen az Ipoly mentén Rimaszombat mellett az Ung torkolatáig és az Ung vonala mellett az u­zsoki szorosig húzódik. Ilyenformán­­ az ántant in­tézkedésére ismét fölszabadul Balassagyarmat környéke (a várost magát magyar katonák má­r két nappal ezelőtt visszafoglalták), föl­szabadul fenyegetett helyzetéből Salgótarján, fölszabadulnak a borsodmegyei vas- és bánya­telepek és mentesül a cseh elözönlés alól Ung­megyének egy része. Csak örömmel fogadhat­juk az antantnak ezt az intézkedését, amely jó­vátéteti a cseh túlkapások egy részét, termé­szetes azonban, hogy nem tekinthetjük a meg­sértett wilsoni elvek teljes helyreállításának, mert a megállapított vonalon belül is egész sor olyan magyar város és terület van, amely a wilsoni elvek alapján csak magyar marad­hat. Bízunk benne, hogy a békekonferenciám győzni fog a népek önrendelkező jogának esz­méje és a Felvidék lakossága minden erőszak­tól és fenyegetéstől mentes, szabad és tiszta népszavazással maga határozhatja majd meg, hogy hová akar tartozni. Legutóbbi számunkban közöltük, hogy dr. Erdélyi János román követ egyik esti lapban nyilatkozott az erdélyi eseményekről; nyilatko­zatában egyebek között kategorikusan megcá­folta a románok Zsil-völgyi erőszakoskodásá­nak hírét is. A Bányamunkás Szövetség titkár­sága a román követ cáfoló kijelentéseire a kö­vetkező nyilatkozatban válaszol: Erdélyi János, a román kormány követe, a Népszava közleményével szemben kijelen­tette, hogy a Zsil-völgyben történt erőszakos­kodásokról szóló hírek csak hangulatkeltő frázisok. Hajlandók vagyunk a követ urnák rendelkezésére bocsátani mindazon adatokat, amellyel bizonyítani tudjuk, hogy a Zsil­völgyben több száz bányamunkást véresre botoztak, hajlandók vagyunk bizonyítani, hogy Kosztin Jánost, a szövetség lupényi helyi csoportjának elnökét, tizenk­étszer egy­másután kergették meztelenül a Zsil-folyóba és kényszerítették, hogy a viz alá bukjék és amikor ezzel megvoltak, véresre verték mez­telen testét. Ugyancsak megbotozták a lu­pényi, petrozsényi és a vulkáni állomás főnö­köt és több vasutas elvtársat. Ezt az aljas módszert" nem lehet egy egyszerű nyilatko­zattal elintézni és a mai napon távirati érte­sítést küldtünk a berni kongresszuson lévő elvtársainknak, hogy ezt a barbárságot ott az egész világ tudomására juttassák. Bányamunkás Szövetség titkársága. A román kegyetlenkedésekről egyébként folyton újabb és újabb hírek érkeznek, ame­lyek szintén alaposan rácáfolnak Erdélyi Já­nos követ úr fölényes kijelentéseire. A letaga­dás módszere csütörtököt mond ebben a vérlá­zítóan botrányos ügyben, amelynek száz és száz kegyetlenül megszenvedett áldozata köve­tel elégtételt. Hogy csak egyet ragadjunk ki az újabb jelentések közü­l: A „M. K." petro­zsényi tudósítása szerint „a sztrájk alatt Pis- FŐVÁROSI OLVASÓINKHOZ! Ffitkériak elfifizetüsnket, hogy a lapkézbesítésre vonatkozó esetleges panaszai, kat nslrderikw plsflsorban a kiadóhivatallal Utir.i:'.ií!! (Telefon­: Jú3!f,cí 3—31 »5» Jtoef 3- :... hajnali­­,i-3 Oi-.iíö! csak József 3—31 hívható), m­ert a m­iatt leadott pala­szok csak elkésve, esetleg egyáltalában nem jutnak hozzánk. ClivAltszin eseti­n kérjüik mindig a rési lak­­elmet meladni. A kiadóhivatal. sfÉPSZAVA 1919 február 2. történik, az nem sajtószabadság, hanem vissza­élés a sajtószabadsággal, hitvány élősködés a sajtószabadság szent eszméjének a testén.

Next